Félszemű a szobájában ejtőzött. Arcát vizes kendővel takarta le és szívta a frissítő aromákat a párologtatóból. Nagyon kifáradt. Bosszantotta a haguri csökönyössége. Teljesen lemerült a korbácsolásba, a keze is elzsibbadt a rohadék pedig még csak meg sem rezdült. De most végre megfogták, legalább most addig verheti amíg csak meg nem törik. Ha kell minden nap végigcsinálja ezt a kis testgyakorlatot. Kellemes, meleg bizsergés járta át a testét. Mintha lebegett volna. Gondolkodott: „milyen jól alakult a sorsom. Mikor eljön az ideje, megfizetek a gernek azért a legelső harcért. Amiben kivájta a fél szememet. Szemet szemért. Húúú de jó ez a párologtató... annyira elálmosodtam...” Fel akarta emelni a kezét hogy levegye arcáról a kendőt, de nem bírt mozdulni. A lába sem akart engedelmeskedni. Furcsa kattogást hallott, és úgy érezte mintha valaki a nyakát birizgálná. Jeges rémület markolászta a szívét. Valaki volt ott, és ő nem tudott mozogni hogy felvegye vele a harcot. Minden olyan lassú és valószínűtlen volt mint egy rossz álom. Lekapták az arcáról a kis leplet és akkor meglátta hogy Kul-Anni felpaprikázott arcocskája magasodik fölé. A gyerek szigorú tekintete szinte megbénította. És akkor vette észre hogy egy energiamező közepén lebeg és hogy nem tud mozogni. A lány kezében pedig ott a távirányító.

-          Ha élni akarsz, segíteni fogsz nekem.

-          Mocskos, büdös haguri ivadék, te, kitaposom a beled, te, szerencsétlen kis dög, hát azt hiszed....áááááá...

Félszemű nem tudta befejezni, mert éles fájdalom hasított az agyába, és egyre gyötörte az érzékeit. Úgy érezte mintha az orrán keresztül szívnák ki a az agyát, és a fájdalom nem szűnt, hanem inkább erősödött. A lány felkattintott a második fokozatra. Félszemű már üvölteni sem bírt, csak a könnyei csorogtak és az orrából is megindult a vér. Nem vágyott már másra csak egy kis szünetre, csakhogy tűnjön el róla ez gyötrelem. Már levegőt sem kapott s úgy gondolta ez a vég. De hirtelen mindennek vége szakadt. Most újra csak a bénult lebegés következett és az előző kínok sajgó emléke. Biztosan tudta hogy több ilyet nem akar.

-          Elloptam a második készüléket. – közölte vele a kislány – Ha nem engedelmeskedsz vagy ha kiáltasz felkapcsolom a négyesig, a halálos fokozatra.

-          Mit akarsz? – nyögte a kumla.

-          Bartost.

Félszemű azt akarta mondani hogy „dögöljetek meg”, de elharapta a szót. Inkább csendben maradt.

-          Figyelj ide. Odaviszel és lekapcsoljuk a nyakörvét. Utána segítesz kijutni a bázisról. Ha megteszed, életben hagylak.

-          És mi a biztosíték hogy valóban túlélem?

-          A szavamat állom.

Félszemű kétségbeesetten pislogott. A lány kikapcsolta az első fokozatot is és meggyőzően folytatta:

-          Megfigyeltem, hogy mind a két nyakörvhöz tartozik egy kód, ami a távirányító hátába van vésve. Ezzel lehet lekapcsolni és levenni a nyakörvet. Miután elhagytuk a Raput, elküldöm neked a kódot egy üzenetben. ĺgy te is megszabadulsz.

Félszemű lázasan gondolkodott, de nem volt más választása. ĺgy ráállt a dologra.

-          Vegyél fel valami magasnyakút – figyelmeztette a lány.

A kumla dühösen morgott de azért rendesen felöltözködött és elrejtette a nyakát szorongató szerkezetet. Megindultak. Gond nélkül átjutottak néhány ellenőrző ponton, néhány katona tisztelgett Félszeműnek, egy magasabb rangjelzésű kolléga még meg is állította és váltott vele pár szót. A rabszolgaegyenruhában álldogálló gyerek nem tűnt fel senkinek, hisz minden kumlának számtalan személyi szolgája volt. Hamarosan egy egész hosszú folyósóra jutottak, aminek a közepén egy távközlési elosztó állt kis mikrofonnal. Félszemű innen beszólt a vezérlőterembe. A nevét nem mondta, csak egy titkos jelszót, és kiadta az utasítást hogy vészhelyzet van és azonnal hagyják el a helységet. Vártak néhány percet majd újra elindultak. Eljutottak a vezérlőteremig. Mikor beléptek az üres szobába Kul-Anni látta hogy ez afféle megfigyelő helység tele képernyőkkel. Bartost mutatta minden monitor. A ger ugyanabban a rezdületlen mozdulatlanságban lebegett. Félszemű ismét a mikorfonhoz nyúlt és leszólt a kínzókamra ajtaját őrző katonáknak, hogy hagyják el a helyüket, mert hamarosan váltás érkezik. Majd kikapcsolta a kamerákat, és intett a lánynak hogy kövesse. Egy kisebb folyosóra juttottak és innen végre beléphettek a börtöncellába.

            A helység lehangoló volt. A kopár, szürke falak mentén sehol egy pad, vagy asztal. Az egyik fal matt kristályból volt kirakva, s a lánynak eszébe jutott hogy ennek a másik oldalán van a konferencia terem. Odaléptek a fogolyhoz. Bartos kinyitotta a szemét és olyan döbbent arcot vágott mintha szellemeket látott volna. Elképedése csak fokozódott mikor Félszemű vérben forgó szemekkel és dühösen morogva odalépett a kerek platformhoz, kivette belőle a távirányítót, majd szépen lassan visszakapcsolta a fokozatokat. Mikor az elsőt is leállította, elolvasta a távirányító hátán a számsort, bepötyögtette az apró szerkezetbe s a nyakörv azonnal meglazult, majd leesett a ger nyakáról. Bartos szemvillanás alatt leugrott az emelvényről. Nem is annyira Félszeművel törődött hanem először is a kislányt kapta kezei közé és félrerántotta a kumla közeléből. Azután hatalmas nyaklevest adott a sötétlelkűnek, és alposan a földhöz teremtette. Meghökkent mikor látta hogy Félszemű nem hogy harcoljon, hanem nyűszítő hangon kérleli a gyereket ugyan magyarázza már el az erőszakos hagurinak hogy ne bántsa. Kul-Anni inkább megmutatta. Bekapcsolta az első fokozatot és a kumla már előttük lebegett tökéletesen lebénulva. Bartos csettintett egyet. Tesztett neki a mutatvány. A lányhoz fordult, és látta hogy az már nyújtja neki az egyenruhát. Minden elő volt készítve. Felöltözködött, megkereste fegyvereit. Kivonta kardját és a földre esett nyakörvet miszlikbe aprította. A távirányítóját puszta kezével égette össze. Majd rászólt Félszeműre hogy mutassa az utat.

            Ismét a folyósón bóklásztak. Ám ezúttal másik, rövidebb útvonalon mentek, ahol már nem találkoztak senkivel. Egy hirtelen ötlet jutott Bartos eszébe. Belerúgott Félszeműbe és megkérdezte:

-          Hol van Rim irodája?

-          Minek?

-          Csillagközi utazó kártya kell. Kumla útlevél, hatos fokozat.

-          Szó sem lehet róla, meg vagy te veszve.

Bartos nem szólt többet de a földre teperte és ököllel jó néhányszor alaposan szájba vágta. Félszemű őrjöngött és hörgött de nem is annyira a fájdalomtól, mint inkább a szégyentől. Csonka arcát vér és könny csíkok diszítették.

-          Én nem tudok olyat szerezni... nincs hatalmam... jaaajjjjj.. neee... 

Bartos mintha meg sem hallotta volna, kíméletlenül csépelte tovább. Már majdnem megfojtotta, mikor Félszemű kétségbesetten reszketve, erőtlenül suttogta:

-          Rendben van, csak engedj el.

Eljutottak Rim dolgozószobájába. Hatalmas luxussal volt berendezve. Az íróasztalon számítógép. Kul-Anni és Félszemű az ajtóban kellett hogy maradjanak. Bartos odalépett és megnyitotta az adatbázisokat. Túrkált a fiókokban, és talált egy tucat kicsi fémkártyát. A kumlák nemzeti jelvénye és Rim pecsétje volt rajtuk. Elvett egyet. Kikereste a kiadott útlevelek listáját és a kártyán található egyedi számsort hozzáadta, majd az egészet elmentette. Az adatbázisokból is kilépett, és eltüntetett maga után minden nyomot. Ügyelt arra hogy Félszemű  ne láthassa a számsort, így soha nem fogják tudni hogy melyik az övék  a sok százezer speciális útlevél közül. 

            Kul-Anni elámult a ger leleményességén. Ilyen utazási okmány nagy ritkaság volt, a legszigorúbb ellenőrzéseken is át lehetett velük jutni. Csak olyan személyeknek adták ki akik  kormányzati ügyekben jártak el. Például konzuloknak, titkosügynököknek, speciális luxuscikkeket beszállító kereskedőknek. Bárhová mehetnek ezentúl, nem eshet semmi bántódásuk, még csak nem is állíthatják meg őket.

            Miután ezzel is végeztek Félszemű a kijárathoz kalauzolta a hagurikat. Még a bázisról is kikísérte őket, csakhogy biztos ne tartóztassa fel őket senki. Sikeresen kijutottak, és Kul-Anni végül odafordult a kumlához:

-          Most szépen visszamész a vezérlőbe, és átállítod az összes bolygóközi radart. Mindössze egy órát szüneteljenek. Ha észrevesszük hogy követtek minket, felrobbantalak a négyes fokozattal.

-          És az egyezségünk?

-          Amint biztonságba értünk elküldöm a kódot.

Félszemű kényszeredetten bólintott, Bartos pedig, bár nem mutatta, el volt képedve a kölyök eszességétől.

            Futva tették meg az utat a siklókig. Nem szóltak egymáshoz, a menekülés izgalma és a szmogos levegő szorongatta a mellkasukat. Kul-Anni egy pocsolyába dobta a távirányítót. Felszálltak és egymás mellett repültek. Igyekeztek a jugrához, tudták hogy a szökés nemsokára kiderül és üldözőbe veszik őket. Kul-Anni most kipróbálta a gondolatátvitelt:

-          Félszemű nyakán nem működik a nyakörv csak a kettes fokozatig. Az egy hibás darab.

-          Tudom, hallottam Rimet.

-          Hallottad?

-          Igen. És téged is hallottalak. Csak válaszolni nem tudtam.

-          Elköltöttem az összes pénzt és a húst is eladtam.

-          Rendben.

Hát akkor ezt megbeszélték. Kul-Anni megkönnyebbült. Elérték a hajót és azonnal útnak indultak. A kislány elfoglalta helyét a navigátorülésen, és betáplálta a Nardim koordinátáit. Úgy repesztettek mint akik eszüket vesztették. A hajó energiakristályai a maximumon pörögtek. Csak egynapi száguldás után volt Bartos hajlnadó lejjebb venni a tempóból. A Nardimig még egy hét az út, és a jugrát is kímélni kell.

            Csendesen üldögéltek egymás mellett. Majd a ger a kislányhoz fordult, megragadta és erősen a szemébe nézett:

-          Figyelj ide. Mikor azt mondom hogy maradj a helyeden akkor az úgy legyen. Soha többé ne szegülj szembe a parancsommal. Megértetted?

-          Igen. Te pedig soha többé ne kételkedj az álmaimban és a megérzéseimben.

Egy pillanatra megfagyott a levegő. De a kislány állta a férfi tekintetét. Végül Bartos csendesen megjegyezte:

-          Nagyon felvágták a nyelvedet. Azért csak fogadj szót. És még annyit, hogy köszönöm hogy értem jöttél. Surim!

Kul-Anni fellélegzett. Ezt a csatát megnyerte. A ger újra a képernyőkhöz fordult és ellenőrizte az útirányt. A beszélgetést lezárta. A kislány pedig majd szétrobbant az örömtől. Érezte, tudta hogy ez volt az a pillanat mikor az otthon mellett szava is lett a hajón. Egy kicsi kis tekintélye. Mostantól Bartos másképp becsüli majd. Ad majd a véleményére. És ha majd még jobban megerősödik köztük ez a bizalom, talán beavathatja a tervébe és az álmaiba is.

            Félszemű ideges volt és tűkön ült. Hosszú órák teltek el és már hajnalodott. Állandóan személyi hívóját figyelte, de nem érkezett üzenet. A szerkezet már égette a nyakát és nagyon szeretett volna megszabadulni tőle. Az egész bázis fel volt bolydulva. Rim őrjöngött. A tábornok belső vizsgálatot rendelt el. Minden magas szintű harcost az irodájába rendelt. Ott álltak Félszemű, Rim és még vagy egy tucat marcona fejvadász.

-          Hogyan lehetséges, hogy senki nem látott semmit, hogy véletlenül éppen akkor romlottak el a kamerák, a radarok? Ki adta a parancsot az őröknek hogy hagyják el a posztjukat? – harsogta a tábornok.

Mélységes csend volt a válasz. Rim higgadtabbra vette a figurát és folytatta:

-          A hagurit el kell kapni. Fésüljétek át az egész bolygót, lehet hogy még itt van. Egy másik kereső csapat menjen és pásztázza át ezt a naprendszert. Még nem lehet olyan messze. Vigyenek ágyúkat és a legjobb fegyvereket.

Az egyik tiszt félénken közbeszólt:

-          Uram, ha el is fogjuk hogyan tartsuk meg? Talán ideadhatná a másik csodanyakörvet, azzal sokkal biztonságosabb lenne.

Rim már nem bírt uralkodni magán:

-          Nincs másik eszköz vadbarom. Az nem működik csak a kettes fokozatig, véglegesen el van romolva. Nem fedhettük fel eddig, de most már nincs értelme titkolni. És el is tűnt a laborból, a haguri valószínüleg elvitte. Tehát ha bemérik a gert, ne próbálkozzanak a foglyul ejtésével mert úgysem sikerül. Védtelenek vagyunk ellene. Az egyetlen amit tehetnek az az hogy azonnal megölik.

Félszeműt az ájulás környékezte. Mikor az eligazítás véget ért, bement a szobájába, levetkőzőtt és letépte a nyakából a hibás szerkezetet. Ordított a dühtől, mérgében apró darabkákra zúzta és a szemétbe dobta a híres neves csodafegyvert. Hogy őt így átrázzák. Hogy egy semmi kis kölyök ilyen bolondot csináljon belőle. Ökölbe szorította a kezét és idegrohamot kapott. A földhöz csapkodta magát, csápjaival agyba főbe csépelte az egész berendezést. A bosszúszomj teljesen megmérgezte az agyát. Sötét gonoszságában egyre csak a kislány arcát képzelte maga elé és szilárdan elhatározta hogy legközelebb mindenképpen megöli. Valami furcsa félelem is szorongatta. Eddig macska-egér játékot játszott Bartossal. De ez a kislány valahogy a gert is megváltoztatta. Valami furcsa, új erőt érzett bennük és ez kiverte nála a biztosítékot. Már ketten voltak, két igazi, eleven haguri, egy olyan faj maradványai aminek már száz éve nem is kellene léteznie. És most összetalálkoztak és egyesítették erőiket. Kirohant szállásáról és megkereste a tábornokot. Önként jelentkezett a fejvadász csapatok élére. Ballépéséről pedig diplomatikusan hallgatott.