A Rapu ipari bolygó. Igazi logisztikai központ ahol az áru és rabszolgaszállítást bonyolítják. Bár sosem volt élőhelynek alkalmas planéta, mégis mindig legalább kétmilliárd ember nyüzsög rajta folyamatosan. Ezek mind rabszolgamunkások, akik a kumla gyárakban, termelőhelyeken és katonai bázisokon dolgoznak. Városaik nyomorúságos barakkok és sikátorok együtteséből születtek. Ezen kívül a bolygó körülbelül kétszáz kumla bázisnak, kiképzőhelynek és lakóépületnek ad otthont. A Piké mellett itt bányásszák a második legjobb minőségű fémet és itt rendezték be a legnagyobb csillaghajó gyárakat. Fém és fegyverkereskedők ezrei bonyolították üzleteiket nap mint nap és gazdagították adójukkal a sötétlelkűeket. A gördülékenyebb üzletkötés érdekében nem voltak külön ózonkapuk és határátkelők, hiszen nem létezett őslakosság akiken uralkodni kellett volna. Jó pénzért adták vették a legizomosabb, legerősebb rabszolgákat. De a Rapunak volt még egy érdekessége. Itt voltak a legnagyobb kísérleti kutatóközpontok, ide gyűjtötték a különböző népek tehnikai vívmányait hogy tanulmányozzák, kombinálják és hasznosítsák őket.

Kul-Anni a fővárosi csillaghajógyár mellett fekvő sziklás, dimbes dombos területen szállt le. A felszín kopár egyhangúsága még a Nam-Gil-i látványnál is szomorúbb volt. A siklókra álcázásként köveket dobált de az égből szitáló hamu és korom hamarosan annyira rájuk telepedett, hogy a lány sem igen tudta már őket megkülönböztetni a környezetüktől. Nehezen ment a légzés is, a gyárkéményekből vastagon szálló mérgező szmog égette a tüdejét. Nyakába vette a várost. Koszos utcákon tülekedett a sok munkás között. Üzltek igen gyéren tarkították a repedezett járdát. Egyetlen élelmiszerüzlet magasodott a romos barakkok fölé, s az ajtóra kifüggesztett árakból Kul-Anni megértette hogy az étel a legnagyobb érték, a legkeresettebb árucikk. Minden épület girbe-gurba, toldott-foldott, látszott hogy nem végleges otthonokról van szó hanem csak ideiglenes szállásokról. Olyan emberek lakták akik úgy élték mindennapjaikat hogy tudták talán a következő percben áthelyezés vagy halál várja őket. Semmi nem volt állandó, minden nap új házak, új utcák nőttek ki a földből. Csak az emeletes kumla középületek szolgáltak támpontul, a maguk jellegzetes kocka alakú unalmasságával. A csillaghajógyár mellett terült el például az ízléstelen tornyocskákkal csipkézett tudósok bázisa. Semmi kétség, az épület bugáni stílust imitált, csakhogy nagyon ostoba, rosszúl kivitelezett megoldásokkal. A kislány közelebb nyomult, igyekezett elvegyülni a sürgő-forgó rabszolgák tömegében.

Feltűnt hogy mennyi kumla személyi hajó állomásozik a kutatóblokk tetején kialakított leszállópályán. És egyre csak érkeztek a magas rangjelzéssel ellátott katonai siklók. Nagyhatalmú vezetők szálltak ki és izgatottan beszélgettek. Távolról mintha Félszeműt is látta volna közöttük. „Valami fontosat őriznek odabenn”, gondolta. Reménykedett hogy Bartos az. Telepatikus üzeneteire még mindig nem kapott semmi választ. Megfigyelte a biztonsági berendezéseket. Megszámolta a figyelő kamerákat és a bejáratot őrző, állig felfegyverzett katonákat. Azt is látta, hogy sok egyenruhás rabszolga megy be a bázisra. Valamiféle korongot nyomtak az ajtóhoz, az leolvasta a kódot és egyből bebocsátást nyertek.

Túl sok ellenőrzési ponton kell átjutni. Lehetetlennek tűnő vállalkozás. A kislány egészen elkenődött. Visszament a zsúfolt városközpontba. Csellengett, elvegyült, a fáradt arcú emberek között lődörgött. Hallgatózott és figyelt. Óvatosan tapogatózott. Megtudta hogy vannak illegális ügyletekkel foglalkozó társaságok. A darabjaira széthulló házak között gyalogolt. Embereket fizetett le hogy megtudja hol köthet bizonyos kétes üzleteket. Az árak felől érdeklődött, és konstatálta hogy a pénze éppen csak hogy elég lesz. Már az alsóváros nyomornegyedeit járta. Belenézett az emberek fejébe. Látta a gondolataikat és megállapította hogy ki hazudik és kimondd igazat. ĺgy is háromszor akarták elfogni és rabszolgává tenni. De szerencsére jól forgatta fegyverét és kivágta magát a veszélyes helyzetekből. Tudta jól hogy előbb utóbb kiszúrják, egy gyerek nem sokáig mászkálhat egyedül, feltűnés nélkül a tömegben. Rabszolgaegyenruhát szerzett, hogy lássák tartozik valahová, hogy gazdája megbízását intézi. Ez bevált, mert így már nem törődtek vele, és szabadabban mozoghatott.

A kacskaringós, szűk utcák, a tömött, patkánylyukra hasonlító viskók nem akarták megmutatni végüket. Az ócska, sötét átjárókban a szemétkupacok és mindenféle fémhulladék is nehezítették a tájékozódást. Végül a sokadik összekötő elirányította egy poshadt vizű árokkal körülvett, apró üzlethelységhez. A hajóalkatrészkereskedő, egy kövér, zsíros szakállú busita, előszőr gyanakodva méregette a gyereket.

-          Beléptető korong kell. – kezdte határozottan Kul-Anni.

-          Nem árusítunk ilyesmit. – fortyant fel az ormótlan ember.

Kul-Anni ekkor kirakta elé az összes megmaradt pénzét. Tíz darab ropogós bankót. A kereskedő megenyhülve kibökte:

-          Hányas szintű kód?

-          A legmagasabb. A kutatóblokkhoz.

-          Arra ez nem elég.

-          ĺgy is jó. A gazdámnak nem sürgős. Majd megszerezzük máshonnan.

Azzal szép nyugodtan visszapakolta a pénzt. A pókhasú felszisszent.

-          Várj na...Talán mégis tehetek valamit.

Hátrament a raktárba. Sokáig matatott majd visszajött. A kezében ott lapult az érme. Megkötötték az üzletet.

-          Egyenruha is kell. – mondta még a lány.

-          Hányas méret?

-          Nagy, erős testalkatú férfinak.

A busita kirakott elé három darabot. Kul-Anni kiválasztotta azt amelyikről úgy gondolta a legjobban illene Bartosra. Mikor fizetni kellett megkérdezte.

-          Ennivalót elfogadsz?

-          Mid van?

-          Hús és fűszerek.

-          Ide vele.

Elintézte hát amit akart és kicsit büszke is volt magára. Ismét a csillaghajógyár felé vette az irányt. Már jól bealkonyodott mire odaért. Messze volt az alsóváros, és közlekedési eszközök már nem jártak.

            A torkában dobogott a szíve mikor a kutatóbázis kapujához éert. Tudta hogy csak egy esélye van, mert ha az ajtó mellett álló őrök azt látják hogy nem működik a beléptető kódja azonnal elfogják. Szerencsére jól működött. Bejutott az épületbe. Itt is hatalmas volt a nyüzsgés és a zsibongás. Rabszolgák százai iparkodtak a folyósókon, szemmel láthatóan mindegyiknek fontos dolga volt. Kul-Anni közéjük keveredett és sietős, határozott léptekkel szaporázta, nehogy kilógjon a sorból. Itt már nem volt olyan szigorú az ellenőrzés, könnyedén haladt teremről teremre. Hirtelen valaki megragadta a karját. Egy három kumla harcosból

álló biztonsági őrjárat állt előtte. Vezetőjük szigorúan rászólt a kislányra:

-          Te velünk jössz.

Kul-Anni halálra rémült. A vér is megfagyott benne, lábai elgyengültek és csak akadozó, rogyadozó léptekkel tudta követni a katonát. Durván belökték egy szobába, ahol rajta kívül még őt másik rabszolga volt. Utasították őket hogy mosakodjanak meg. Sorba kellett állni és egy kis medencéből tisztálkodni. Majd bejött egy felügyelő és megvizsgálta hogy elég tiszta-e a kezük és az arcuk. Szerencsére a sapka a fejükön maradhatott , sőt akinek nem volt az még kapott is egyet. A felügyelő közölte velük hogy nagy méltóságokat kell ma este kiszolgálniuk. A vacsora tálalásánál nem hibázhatnak. Ha jól dolgoznak megkaphatják az ételek maradékát, ha rosszúl, akkor a kivégzőterembe kerülnek. A sápadt, reszkető rabszolgák között egyedül Kul-Anni érezte úgy hogy hatalmas kő gördül le a szívéről.

            A konferencia teremhez sorakoztatták őket, itt egy jó húsz percet kellett várni. Majd hatalmas, guruló targoncákon érkezett az első fogás, a tálalóedények és az evőeszközök. Beléptek a terembe.

            Félkörben helyezkedtek el az asztalok, mindegyiknél egy-egy sötétlelkű méltóság a feleségével. Legalább húszan voltak. Kul-Anni felismerte köztük Rim parancsnokot és rettegett hogy nehogy Félszemű is ott legyen, ugyanis egyedül Félszemű ismerhette fel az arcát. Megkönnyebbült mikor nem látta sehol.

            Megkezdődött a vacsora. Kul-Anni nagyon igyekezett hogy ne hibázzon és közben nagyon fülelt a beszédre. Az asztalfőn ülő, tekintélyes kristályláncot viselő férfi Rimhez fordult:

-          Kedvenc parancsnokom, bizonyára nehéz volt a gyilkost kézre keríteni.

-          Szerencsénk volt nagyuram. Egy fegyverkereskedő jelentette hogy felismerte. Éppen üzletelni készültek mikor lecsaptunk rá. Az új fegyver tökéletesen működött.

-          Örömmel hallom. Megjutalmazták a bejelentő alattvalót?

-          Akartuk, tábornok úr. De a kutatások most sokba kerülnek, így nem futotta a keretből. Inkább megöltük.

Általános nevetés harsant fel. A kristályláncos elnézően elmosolyodott, majd folytatta:

-          Meséljen az új fegyverről, Rim.

-          Igenis, uram. Ez a gubbai nyakörv kíváló fegyelmező eszköz. Sajnos már csak két példány maradt fenn, s tudósaink éppen most vizsgálják a szerkezetét. Eddig még nem sikerült rájönniük a működésére. Amint meglesz, beindítjuk a sorozatgyártást.

-          Miért nem kérnek fel egy gubbai szakértőt?

-          Nincs egy sem, azt a civilizációt már teljesen kiirtottuk.

-          Vagy úgy. Kérem folytassa.

-          Szóval az eszköz távirányítással működik, és összesen négy fokozata van. Az első a fizikai bénító azaz egy mozgásképtelenné tevő energiaburok, a második az idegkorbács, ez akkora fájdalmat képes okozni hogy blokkolja a gondolatokat és érzelmeket. A harmadik fokozat az életenergiát párologtatja el, az utolsó, a negyedik pedig hirtelen halált okoz, apró molekuláira bontja a testet. A távirányítóval tetszés szerint lehet beállítani a fokozatokat. A legvadabb rabszolgát is garantáltan engedelmességre kényszeríti.

-          És hogy tűri a fogoly a fegyvert?

-          Nagyon jó eredményeket értünk el.  A haguri jelenleg a harmadik fokozaton van de erősen ellenáll. Még nem sikerült az életenergiáját elszívni.

-          Azonnal állítsák a negyedik fokozatra, robbantsák atomjaira a férget.

-          Uram, mi úgy gondoltuk hogy az eszközt kímélnünk kell, mert ha erőltetjük, és ilyen mértékben ellenáll neki, akkor még el is romolhat. Inkább fokozatosan gyengítjük az ellenállását, a végtelenségig úgysem bírja majd.

-          Na és, mit számít ha elromlik, akkor is ott van még a másik szerkezet. Ha a haguri esetleg túléli, folytatják a kínzást azzal.

-          Tábornok úr szeretném ezt Önnel négyszemközt megbeszéni. Kérem hogy vacsora után csatlakozzon hozzám a kutatólaborba.

-          Rendben van. No de láthatnánk egy kis demonstrációt?

-          Természetesen.

Rim megnyomott egy gombot és a terem egyik fala világosodni kezdett, míg egészen áttetszővé nem vált. Mindenki arra fordult és átnézett az ablakon.Kul-Anni is odanézett és nagyon kellett tűrtőztetni magát hogy fel ne sikítson meglepétésben és el ne ejtse a levesestálat. Az üvegfalon túli szoba közepén megelevenedett a rémálma. Egy köralakú emelvény fölött körülbelül fél méterre zöldeskék energiamező lebegett. Ennek belsejében raboskodott Bartos. Kezei, lábai mozdulatlanok, mintha egy láthatatlan erő tartaná őket fogva. Egész teste kifeszítve, homolokán lángol a jel. Szorosan a nyakára kapcsolva egy világító nyakörv. Arca merev és kifejezéstelen, szemei csukva. Csak ráncolódó homlokából látszik hogy nagyon koncentrál és erőlködik. Az energiamezőben milliónyi apró, zöldes színű szemcse cikázik és Bartos testét támadják. Abban a pillanatban ahogy bőréhez érnek, pici lángok csapnak fel, a részecskék kisülnek, megsemmisülnek. Nem tudnak a húsába behatolni, de helyükre rögtön újak lépnek és az egész folyamat kezdődik előről. Kul-Anni kétségbeesetten próbálta megszólítani de gondolathullámai nem jutottak át az energiaburkon.

            Mikor a kumla feleségek észrevették a jelenséget egyszerre ugrottak fel és sikoltozva az ajtó felé menekültek. Rim parancsnok mosolyogva állta el az útjukat:

-          De kérem hölgyeim nyugodjanak meg.

Egy felfuvalkodott, karvalyorrú asszonyság magánkívűl ordította:

-          Még hogy nyugodjak meg! Ilyen ocsmány szörnyeteget mutogatni nekünk! Azt hittem maga úriember, de ekkora veszélynek kitenni minket! Mi van ha kiszabadul?

-          De kérem, a szerkezet teljesen biztonságos. Az üvegfal olyan vastag hogy nem lehet áttörni. Nincs mitől félniük.

Kicsit lecsillapodtak a kedélyek. A nagy üvöltözésre és mozgolódásra Bartos is kinyitotta a szemét. Azonnal összetalálkozott a tekintete Kul-Anniéval. Ekkor Rim jelt adott és a kínzószobába lépett Félszemű. Hatalmas korbács volt nála és vérszomjas arccal azonnal ütlegelni kezdte a magatehetetlen foglyot. Kul-Anni elsápadt és belül reszketett a haragtól.

-          Amint látják – okoskodott Rim – az energiamező nem akadályozza meg bármilyen más fegyver áthatolását. ĺgy a kihallgatásokat még hatékonyabbá teszi.

A férfiak lelkesen tapsoltak, az úrhölgyek viszolyogva ugyan, de újra elfoglalták a helyüket. Felszolgálták a második fogást és fesztelenül fecserésztek miközben Félszemű folyamatosan dolgozott. Eltelt egy kis idő, mire az finnyáskodó egyik hölgy unatkozva és fintorogva megszólalt:

-          De hát ez nem is ad ki semmilyen hangot. Nem valami szórakoztató.

-          A hagurik már csak ilyenek. Ostoba, érzéketlen vadállatok. – válaszolta készségesen a tábornok.

Kul-Anni kezében összecsörrentek az evőeszközök, de senki nem vette észre. Igyekezett mindig úgy állni hogy háttal legyen a kínzószobának. A hangulat azonban megromlott. Végül Rim intett Félszeműnek hogy elég lesz már, és a társaság, a hölgyek kedvéért, átvonult a zeneszobába. A desszertet sem várták meg.

A rabszolgák takarítottak. Kul-Anni elkérezkedett a felügyelőtől a mosdóba. Dühöngött, de nem mutathatta. Tudta hogy higgadtnak kell maradnia. Körülnézett a mosdóban. Észrevette a kicsi szellőzőnyílást. Kibontotta és belemászott. Éppen elfért benne. A rácsozott ajtót gondosan betette maga után. Hosszú és fáradtságos araszolás következett. Átkúszott a konferencia terem fölött, majd a zeneszoba következett, ahol még javában folyt a mulatság, bár néhány arc már hiányzott a társaságból. A szellőző sűrű rácsai mögül figyelte őket. „Vajon mikor érek Bartos szobája fölé?”, türelmetlenkedett. De teljesen más irányba ment. Hamarosan a kutatólabor fölé ért. Itt meglapult mert hangos beszélgetés ütötte meg a fülét. Kikukucskált és látta hogy Rim titkos beszélgetést folytat a tábornokkal. Lélegzetviszafojtva közelebb kecmergett és hallgatózott. Rim beszélt:

-          Tábornok úr, adjon még egy kis időt. A második szerkezet nem működik csak a második fokozatig. Sajnos nem tudunk rájönni a probléma okára, valószínűleg örökre elromlott. ĺgy az egyetlen ami kifogástalanul megy éppen a haguri nyakán van.

-          Tud még valaki erről a kis problémáról?

-          Nem uram, mindenkinek azt hangoztattuk hogy a második is nagyszerűen üzemel. És hogy remekül haladunk a kutatásokkal. Nem akartunk pánikot kelteni.

-          Nagyszerű, nagyon helyes. Maradjon is így. Hírnevünket és tekintélyünket erősíti, ha azt hiszik különleges fegyver birtokában vagyunk. De a hagurit meg kell ölni. Kímélje a jó szerkezetet nem bánom, de akkor sötét anyagot neki.

-          Igenis uram.

-          Napkeltekor végezzék ki, addig még van hat óra. Hozzák az étkező szalon elé, magam akarom végignézni. Legalább feldobja a reggelimet.

Durván röhögtek, majd kimentek. Ezután Kul-Anni óvatosan kibújt a plafonon futó rejtett járatból. Felmarkolta a nyakörvet és a távirányítót, majd ügyesen visszamászott. Nyomát sem hagyta annak hogy ott járt.