A Nardim zöld bolygó. Az egyetlen szabad világ, amit a kumlák nem tettek tönkre. Azért menekülhetett meg, mert több hasznot hajtott így érintetlenül. A planéta maga egyetlen hatalmas élő, lélegző növény. A bolygó magja egy kusza gyökérrengeteg, melyből hatalmas törzsek bújnak ki. A felszínre érve, a törzsek megvastagodnak majd szerteágaznak. Óriási, sűrű és kemény levelek nőnek ki az ágakból, ezek hajlékonyak de mégis olyan erősek, hogy lakóépületeket és landoló hajókat is megbírnak. A lombkorona és az országnyi méretű levelek a bolygó egész felületét beborítják, vastag, áthatolhatatlan zöld burkot képezve. A legyezőszerűen szétterülő levelek megszívják magukat a központi nap erős sugaraival, és a bennük található káros anyagokat átalakítják. Különös módon nem égnek el, hanem inkább táplálkoznak a gyilkos sugarakkal. A levelek alsó része már friss oxigént, jó levegőt termel és gazdagon árasztja a felszín felé. A furcsa fotoszintézis kíváló légkört hoz létre, a bolygó felszínéről felszálló használt levegő pedig a levelek külső részének pólusain át távozik. A nap fénye a zöld szűrőn keresztül jut a planéta felszínére, így a nappal zöldes és barnás színekben játszik.

A dzsungel elsőre félelmetesnek tűnik, de a növények hálózatában van rendszer. Legfelül helyezkednek el a káros sugarakat elszívó levelek, ezek alatt következik a bolygó felső atmoszférája. Majd a lakható bokrok jönnek, ez azt jelenti hogy nagy kiterjedésű, vastag leveleken emberi tevékenység folyik: városok, leszállópályák és hajókikötők. Ezután következik a vizek birodalma: burjánzó levélóriások párologtatják az éltető folyadékot. Ez a felszín állandóan gőzben fürdik, gigászi buborékok és vízfüggönyök ostromolják a felső levelek alját, hogy aztán lecsapódjanak és eső fomájában hulljanak vissza. Néhány résen ha átjutnak, akkor szépséges tavakat és medencéket alakítanak a felső, lakható szinteken. Ha valaki még ez alá szeretne menni, csak magára számíthat: a legalsó szinten már a földfelszín található. Ide csak nagyon kevéssé jut el a zöld nappali fény, és a félhomály kedvez a törvényenkívüli tevékenységeknek. Rablók és menekültek tanyája ez, a sűrű, ágas-bogas erdő igazi labirintusként viselkedik: ha egyszer valaki eltéved benne, sosem leli meg a kivezető utat. Remek búvóhely, a kumla hajók ide már le se merészkednek.

Ha valaki a bolygóra szeretne jutni, akkor át kell törje magát a legfelsőbb, legvastagabb levélrétegen. Erős, fúrófejjel ellátott hajó kell hozzá. A növény maga több kilóméter vastag, s hihetetlenül gyorsan regenerálódik. Amint megsérül a felszíne azonnal vékony hártyát képez rá s újraépíti. Mire a hajó kibújik a másik oldalon, mögötte már összezáródott a rostos kapu. A káros napfény egy pillanatra sem éri el a felszínt. Ha valaki benne ragad, akkor sem kell kétségbe esnie, mert a növény teste előbb utóbb kiveti magából. Egyszerűen kinyomja az idegen anyagot, általában vissza a világűr felé. Pont úgy mint az ember ujjába ékelődött kicsiny szálkát.

A Nardim igazi multikulturális zsibvásár. Nem otthona egy fajnak sem, mégis szállást nyújt több ezer nép fiainak. A leghatalmasabb kereskedelmi központ, az itt bonyolított áruforgalom teszi ki a kumla birodalom gazdaságának legalább 80%-át. A sötétlelkűek hamar felismerték, hogy a bolygó érzékeny ökoszisztémájába jobb ha nem avatkoznak bele, mert olyan állatok és gyümölcsök teremnek meg rajta amelyek nagyon sokat érnek. Viszont felállították ellenörző központjaikat a bolygó három holdján és megpróbálták leltárba venni és kontoll alatt tartani a ki és bemenő kereskedelmet. Hamar kiderült hogy ez szinte lehetetlen feladat, mert a napi nyüzsgés és forgalom meghaladta erejüket. Nem tudták átlátni csak a dolgok felét. Vámot nem állíthattak, mert az lassította volna az ügyintézést. Mégis, ez a felemás ellenőrzés is akkora profitot hozott hogy az így lebonyolított ügyletek adóiból az egész birodalmat fenn lehetett tartani. A bolygó vonzotta a csempészeket és a fekete piacra szánt árukat. Itt mindennek volt keletje. Ha volt valamid, arra egész biztosan létezett valahol egy jó vevő. Viszont résen kellet lenni, mert törvény nem létezett a Nardimon. Aki kapja marja alapon folyt az élet. A legtöbben csapatokba verődve intézték dolgaikat, mert bármikor bárki elvehetett tőled bármit. Az erősebbek gátlástalanul lecsaptak a gyengékre. Csak a legkeményebb, legfélelmetesebb harcosok jártak egyedül. Volt ugyan néhány kumla rendőrség és börtön, de ezek csak bizonyos területeket tudtak ellátni. És ha védelemre volt szükséged azt meg kellet fizetni. Kumla csapatokat lehetett bérelni, ezek jó pénzért elkísérték az embert üzleti útján.

            Bartos régi ismerős volt a Nardim alvilágában. Azon kevesek közé tartozott akik bátran járhattak egyedül, mert útjából a legveszélyesebb bűnözők is ijedten kotródtak. Kiterjedt üzleti kapcsolatai voltak, nem kellett sokat házalnia az áruval mert azonnal  elkapkodták. Óvatosan navigált a bolygóhoz, mert a reggeli forgalom ijesztően nagy volt. Gondosan elkerülte a kumla ellenörző pontokat és egy kicsit közelebb lebegett a zöld mezőkhöz. A kislány is felébredt közben, és tátott szájjal bámulta a szeme elé táruló fantasztikus látványt. A bolygó olyan volt mint egy zöld labda, az egybefüggő növényzet felszínén milliónyi apró, sötétzöld pont villant. Mint megannyi kis bogár, a kereskedőhajók erőszakosan tülekedtek befelé. Csak úgy, rendszer nélkül, teljes összevisszaságban.

            Ők is nekivágtak. A jugra kinyújtotta elülső agyarait. A férfi erős kézzel tartotta a kormányt, és hasította maga előtt a szálas, rostos levelet. Nyikorgott, csikogrott és repedezett körülöttük minden. Sóhajtoztak a kemény szilánkok, mögöttük hosszas süvítéssel záródott össze a rés. A hajó dübörögve dolgozott, vagdalta az ellenálló anyagot. Az erőfeszítés közben úgy rázkódott hogy Kul-Anni azt hitte menten szétesik. Mindösszesen két percig tartott az utazás. Átjutottak. De most aztán észnél kellett lenni, mert a légkörben annyi hajó és sikló nyüzsgött hogy csak a vakszerencse és a pilóták szakértelme mentette meg őket az összeütközéstől. Ebben a zsibongó méhkasban, Kul-Anni nagyszerűen navigált. Remekül összedolgozott a gerrel. Hamarosan feltűnt előttük az egybeolvadt levelek hatalamas mezője. Mégsem volt egyhangú a nagy zöld tenger: színes, tornyos épületek, egész városok, kikötők tarkították, csak úgy zsongott rajta az élet. Az emberek fergetege hangyabolyként vibrált alattuk. A kislány legnagyobb csodálkozására nem álltak meg ezen a szinten, hanem még lejjebb szálltak, egészen a vizek birodalmába. Itt a látási viszonyok nagyon rosszak voltak, a mindenhová terjengő vízgőz beborította a hajót, az orrukig sem láttak. Mikor kijutottak egy ködfelhőből, Kul-Anni látta hogy ezt a szintet vadregényes táj diszíti. Hatalmas sziklák, tömött bozót, sűrű erdők. A sziklák valójában egybekövesedett fatörzsek, igazi hegyeket képezek és vízeséseket csorgatnak magukból. Bartos habozás nélkül átrepült egy ilyen összefüggő vízfüggönyön és egy hatalmas barlangban kötött ki. Minden kétséget kizáróan nem első alkalommal parkolta a hajót ide, erre a remek rejtekhelyre. A kereskedők általában nem jöttek le már idáig sem, aki meg igen, az csak éppen áthaladt hogy az alsó világba jusson. Tartósan megmaradni nem lehetett egy hajónak sem, a víz tönkretette volna őket. A jugra viszont maga is élőlény volt, ahogy a hagurik kiszálltak, a barlang mélyén található hatalmas vízgyűjtő medencébe vetette magát és vígan lubickolni kezdett benne.

A hajót tehát itt hagyták, csak a két siklót pakolták meg árukkal, s azzal tértek vissza a felsőbb világba. Alaposan beöltöztek, hajukat sapka alá rejtették. A kislány azért örült hogy nem lefelé, hanem felfelé vették az irányt. A legalsó résztől a hideg futkosott a hátán. Nem sok kedve lett volna a sötétséghez és a különféle veszélyekhez.

A méhkasban iszonyatos nagy zsivatolás fogadta őket. Akkora tömeg volt, hogy egy tűt nem lehetett leejteni. Nehéz volt az előrejutás, mert hatalmas, mindenféle portékával megrakott zsákokat cipeltek. Bartos határozott léptekkel haladt előre, utat törve az emberáradatban. Közben szorosan markolta a kölyök kezét nehogy leszakadjon róla. Kul-Anni is buzgón csimpaszkodott, mert tudta hogy egyedül nem sokra jutna. A sokadalom rengeteg veszélyt rejt magában egy egyedül császkáló gyerek számára. Bartos azonban pontosan tudta hova megy. Mindenféle kacskaringós utcákon haladtak keresztül, igazi bazárhangulat uralkodott mindenfelé. Az egyik sarokban rabszolgákat árusítottak, elkínzott arcukat elrejtette az egyik standon kínált finom kelmék és szőttesek lobogása. Volt itt minden: fegyverek, szőrmék, drágakövek, szerencsejátékok, drága fűszerek, de legfőképpen frissen sült pecsenyék. Ropogósan sercegő kenyér hangja vegyült a sajtok erjedő illatával. Sütemények forró, krémes illata balzsamozta a párás levegőt. A kislány azt sem tudta hová kapja a fejét. Teljesen elbódult a sok látványtól és szagtól. A férfi azonban nem hagyta bámészkodni, továbbráncigálta.

Hamarosan egy tekintélyes vegyesbolt előtt álltak meg. Bartos belépett és maga után húzta a kicsit. Bent jó meleg volt, és egy mafla képű fiú támasztotta a pultot. Mikor meglátta a vállas férfit szó szerint eltátotta a száját. Aztán fejvesztve rohant hátra. Kisvártatva előkerült egy szuszogó, pirospozsgás férfi. Kul-Anni megállapította hogy a protik népéhez tartozik. Arcának vonásai fajának vadságát tükrözik, teste és mozdulatai viszont már a nehéz munkáról, és a civilizációs kikupálódásról tanúskodnak. Nyájasan üdvözölte Bartost, de szemében meggyűlt a félelem. Hátravitte őket a lakásba.

A lánynak most sokat kellett dolgozni. Ki kellett pakolni az összes zsákot, kiteríteni a dolgokat. A kereskedő közben étellel és itallal kínálta őket. Bartos csak tiszta vizet ivott, a gyereknek viszont engedélyezett egy nagy csupor mézes tejet. Előkeveredett az asszony is, kedvesen köszönt a gernek, és közben kíváncsi sólyomszemeivel szemrevételezte Kul-Annit. A gyerek elpirult az átható vizslatástól, és ösztönösen Bartos háta mögé húzódott.

-          Nahát egy kislány. Ez aztán a jóféle portéka. Nem is tudod milyen régóta vágyom rá! – kiáltott fel.

-          Nem eladó.

Zavart csend keletkezett. A kereskedő bosszúsan köhintett, majd türelmetlenül utasította a feleségét hogy menjen és mutassa meg a kislánynak a pihenő helységet. Az asszony felhörrent, de azért engedelmeskedett. Kézen fogta a kicsit, és kivitte. Érintése nyers volt, a keze pedig nagyon hideg. A konyhában még négy fiú csintalankodott. Durván játszottak és kiabáltak. Csak akkor hallgattak el mikor Kul-Anni közéjük lépett. Döbbent szemeket meresztettek rá. Áthaladtak a veszélyzónán, és felmentek az emeletre. Itt az asszony szinte belökte egy szobába, majd kulccsal rázárta az ajtót.

Kul-Anni dühös lett. Felingerelte az asszony durvasága. És valami megmagyarázhatatlan hidegség vette be magát az agyába. A szobában egyetlen nagy ágy volt, és egy kancsó víz. A kislány hosszasan ivott a friss, ízletes folyadékból. A kandallóban azért égett a tűz és ez valamennyire megnyugtatta. Kinézett az ablakon és látta hogy a szobához erkély is tartozik. Kilépett rá. Csudára tetszett neki, hatalmas liánok és kuszó fatörzsek borították az egészet. Megpróbálta az egyik vastagabb ágat. Megbírta. Lejjebb mászott. Hangokat hallott, és kíváncsi lett hogy honnan jönnek. Még lejjebb ereszkedett és a sürű lombokon keresztül kukucskált. Pontosan azt a szobát látta ahonnan az imént kijött. Ott volt Bartos és éppen üzletelt a kereskedővel. Szép köteg pénz hevert már előtte, jó vásárt csinált. A boltos még mindig győzködte.

-          Két drágakövet adok ezért a szablyáért.

-          Négyet. És adok még egy zacskó robbanóport.

-          Rendben. De akkor a tíz kiló hús árából engedj legalább valamennyit.

-          Öt százalékot. Neked olcsóbban adom. De érdekelnek azok a takarók.

-          Elsőrendű proti szövet. Igazi gyapjú. Mit adsz érte?

-          A maradék energiakristályokat plusz egy díszes hajcsattot.

-          Ez jó lesz így. Akkor végeztünk.

-          Igen, végeztünk.

-          Te, lenne még valami.

-          Na.

-          Minek neked az a kölyök? Mióta ismerlek mindig egyedül jársz. Csak bajt hoz rád. Add el nekem. Olyan árat adok érte hogy nem bánod meg. Az asszony régóta rágja a fejemet. Lányszolga kell neki a konyhára.

-          Nem eladó.

-          Jajj ugyan már. Jó sora lesz. Ha megnő az egyik fiamnak adom majd. Asszonyává teszi. Megadom érte kétszer azt az árat amit ma üzleteltem veled.

Kul-Anninak megfagyott a lelke is ezekre a szavakra. Beleborzongott a lehetőségbe hogy így is végezheti. Bartos szava azonban mennydörgött:

-          Megmondtam hogy nem eladó.

Azzal felállt és zsebretette a pénzt. A proti megértette és nagyot sóhajtott.

-          Jól van na. Gyere megmutatom a szobát.

-          Csak egy órát maradunk.

-          Persze, persze, csak úgy mint szokásosan. Majd szólok miután elhaladt a kumla őrjárat.

A kislány pillanatok alatt visszamászott. Bebújt az ágyba, közel a tűzhöz. Fincánkolt a boldogságtól. Hihetetlenül boldog volt hogy a férfi nem hagyta cserben. El is álmosodott. Nyikkant a kulcs a zárban, Bartos bejött, majd belülről is gondosan bezárta. Ivott ő is, majd csendben a kölyök mellé húzódott. És akkor Kul-Anni megértette hogy Bartosnak esze ágában sincs lemondani róla. Hogy egyáltalán figyelembe se veszi azt a tényt, hogy kezdetben úgy egyeztek hogy csak a Nardimig maradnak együtt. Nyilvánvalóan úgy határozott hogy mindenáron megtartja magának a gyereket. Most ezen kicsit felbosszankodott. Mert ez olyan dolog hogy közösen kellett volna megbeszélniük. A férfi hozott egy döntést a sorsáról, anélkül hogy a beleegyezését kérné. Eszébe jutott hogy milyen butácska volt, hogy ezt nem látta így előre. Pedig rengeteg jele volt. Ott van például az értékes medvebunda. Otthagyták a jugrán, nem csomagoltatta vele össze hogy eladják. Erre a gondolatra azért jóleső melegség öntötte el. „De hiszen ott maradt a bunda, engem vár. Visszavár a hajó is. A könyvek, meg a rajzok.” A élelmiszernek is körülbelül csak a felét értékesítették. A többi ottmaradt, mert az majd még a kislányt fogja táplálni. „Tehát akkor ez eldőlt”, gondolta vidáman. Belül újjongott. Fel akart ülni de valahogy nem tudott. Furcsa félelem kerítette hatalmába. „Bartos!” szólította a férfit gondolataiban. „Tessék.”-válaszolt. „Menjünk innen gyorsan. Valami rosszat érzek.” A ger felült. Vagy inkább csak tápászkodott. Megragadta a gyereket és le akarta húzni az ágyról. De nagyon lomhán mozgott, és nem sikerült neki. Dühös, döbbent arckifejezéssel bámult rá. Kul-Anni kezdett egyre homályosabban látni, s a férfi szólongatásait egyre messzebről, egyre tompábban hallani. Az ajtóban csörrent egy kulcs, lassan kitárult és szépen lazán bejöt egy alak. Ahogy közelebb ért, Kul-Anni még annyit látott hogy Félszemű az. És hogy vigyorog. Bartos iszonyatos erőfeszítéssel lábra állt, de a kumla egyetlen ökölcsapással leütötte. A haguri ger az ágyra zuhant. Eszméletlenül, elgyengülten, megbénultan. Kul-Anni szeme előtt egyre halványodott a kép, majd beállt a teljes sötétség.