Teremtéstörténet

A világegyetem keletkezése

A hagurik hagyományai szerint kezdetben nem volt semmi. A világegyetem (vagy legalábbis az általuk ismert része) egy sötét, hideg, éllettelen hely volt. A sötétség kellős közepén egy kicsiny fény kezdett pislákolni, majd gyorsan növekedésnek indult és hatalmas tűzgömbbé alakult. Ez a tűzgömb volt Tes isten, a világmindenség Ura, aki a semmiből megteremtette önmagát. Tes nemcsak egy egyszerű, kémialilag meghatározható tűz volt: a tűz kellős közepén élő lélek lakozott. Tes érzett, gondolkozott és növekedett. Fénye bevilágította az addig uralkodó sötétséget. Ezernyi szikrát lövellt ki magából, s azzal letapogatta az őt körülvevő teret. Ahogy terjeszkedett kapcsolatba lépett az élettelen anyaggal. Az anyagban azonban volt valami, ami szintén élő lény volt: por, pára, energia és szerves anyag keveréke, tűnékeny, áttetsző és nagyon tiszta lélek, aki a lelketlen anyag közepén aludt. Tes körbenyaldosta lángnyelveivel és öntudatára ébresztette Maia-t, aki ösztönösen vonzódott a tűzhöz. Maia részecskéi szétszórva léteztek, de iszonyatos sebességgel száguldottak az őket vonzó tűz felé, s mikor elérték óriási iramban kezdtek sűrűsödni és keringeni a tűz körül. Mikor már összefüggő, élő testet alkottak behálozták a tűzgömb egész területét. Fájdalmasan égette őket a tűz, de Tes gondoskodása jeléül Maia fülébe súgta azt titkos, mágikus erejű szót mely Tes másik nevét jelentette. A szóban élő titkos és rejtett erő olyan hatalomat adott Maianak hogy könyebben el tudta viselni a testével lassan egybeolvadó, teremtő tüzet. Tes beléplántálta élő lelkének tűzcsíráit Maia testébe majd hirtelen felrobbant. Ezernyi darabka szóródott szét a térben s ezekből jöttek létre a Maia bolygók, a hagurik otthonai. A teremtés után Tes újra összezsugorodott pislákoló lánggá és elvonult hogy gyönyörködjék teremtményeiben.

Maia-k és a terjeszkedés

A Maia-k  élő, érző bolygók voltak, nevük jelentése szerint is anyaméhek, melyekben Tes tűzmagjából született a haguri nép. A Maia-k szétszóródtak, de kapcsolatban maradtak, hálózatokat, bolygórendszereket alkottak és ezáltal sokkal hatékonyabban tudtak együttműködni, segíteni egymást. Az ilyen bolygórendszereknek nem volt szükségük központi Napra, hiszen a bennük élő Tes tüze elegendő meleget és fényt adott. ĺgy minden Maia maga szabályozhatta az éjszaka és a nappalok, illetve a hideg és a meleg évszakok váltakozását. Néhány Maia összeszövetkezett és egymás körül kezdett keringeni, így lakóik mindíg élvezhették a világító testek—a szomszéd Maia-k— látványát  az esti vagy nappali égbolton. A Maia törzsek egy központi, nagyobb Maia bolygó körül tömörültek, ez volt az Onta-Maia, azaz a nemzetséganya, aki nagyobb szeletet kapott Tes tüzéből és olyannyira erős volt, hogy később képes volt önnön testében újabb Maia-kat nemzeni és világra hozni. ĺgy szaporodtak és terjedtek a Maia-k, s így szültek egyre több hagurit. Mikor már túl sokan lettek és túl kevés lett nekik a hely, a Maia-k elkezdtek vándorolni, mozogni a térben. Ahogy távolodtak születési helyüktől, hamarosan észrevették hogy a világegyetem nagyobb mint sejtették, és más világok, más népek is lakják. A haguri nép szeme felnyílt és megismerte az idegen kultúrákat. Mivel büszke, becsvágyó nép volt elhatározta hogy meghódítja azokat és magáévá teszi mindenüket. A teremtés 50400 haguri évvel ezelőtt volt, s a 20500-as években minden világ melyet megismertek a haguri kolonizáció áldozatául esett és a hódító törzsek tovább folytatták terjeszkedésüket a világokon túlra és azokon is túlra amíg csak civilizációt találtak. Senki nem tudott szembeszegülni velük, senki nem tudta legyőzni őket.

A hagurik civilizációja

A hagurik a tűz népe.  Minden egyes haguri születése fájdalmat okoz Maia-nak, hiszen méhét folytonos tűz égeti. A szent tűz-lélek eleinte csak kicsiny láng, aztán sűrűsödik, erősödik, növekszik, élő szövetet, anyagot von ki az anyaméh falából minden egyes táplálkozásnál, tulajdonképpen megismétli kicsiben a teremtés folyamatát. Az egyetlen különbség csak az, hogy Tes lángja nem robban fel, hanem gyönyörűen formált kisbaba alakjában születik meg. A gyermek Tes jelét viseli magán születésétől a haláláig: homlokán tűz tulipán ékeskedik, két függöleges, egymásba hajló lángnyelv, középen kerek gömbbel. Később, a tűz hatalmának gyakorlásával és manipulálásával a jel elrejthető, vagy tetszés szerint előhívható minden haguri számára.

A hagurik tehát képesek egész életükön át a tűz hatalmát gyakorolni, benne élnek és halnak. A tűz erejével pusztíthatnak, kiszívhatnak minden éltető energiát mindenféle élőlényből, de életet is adhatnak, hiszen Tes tüze alapjában véve teremtő erő. Életük egyébként mindenkor harcban telik, s a gyermekeket nagyon korán harchoz szoktaják. Félelmet nem ismerhetnek, fájdalmat, könnyeket nem mutathatnak. Mikor kamaszkorba lépnek, a gyermekek megpróbálhatják áttörni Maia korlátait. Ez azt jelenti, hogy ha elég edzettek és jól képezték testüket és szellemüket a tanuló évek alatt, átjuthatnak Maia egének legfelsőbb boltozatán, mely tiszta, jéggé fagyott víz, s melyet a bolygó mélyéről áradó tűz fénye a meleg évszakokban rózsaszínbe öltöztet. Ez Maia védelmi vonala, mely főként a kicsinyek számára igen hasznos: sem a világűr szennyeződései, sem más csillagok káros sugárzásai nem jutnak át az élő bolygó felszínére s nem tesznek kárt termésben, élőlényekben. Mikor az ifjú haguri felkészültnek érezi magát, gyors hajóba ül, s megpróbálja maximumra felizzítani a benne lakozó élő tüzet. Ha elég erős, sikerül megolvasztania a ég boltozatjának jegét és kijutnia a világűrbe. Ezzel fiatal felnőtté érik, és szabadon utazgathat mindenfelé, például elkísérheti a többieket a hódító portyázásokra. Ezt a felnőtté válási rituálét ünnepi szertartás kíséri, melyet kenin-nek hívnak, s általában több száz fiatal jelentkezik a próbatételre. Mikor a fiatalok hajóikkal átjutnak az üvegszerű boltozaton hatalmas izzó gömböknek látszanak, s az ügyesebbek szikrákat is tudnak szórni, csinos kis tüzijátékot produkálva a földön ünneplők számára.

A hagurik társadalmában nem egyenlő arányban születnek fiú és lánygyermekek. Nagyon ritka dolog hogy kislány szülessen, s a lányoknak általában nagyobb hatalmuk van mint a fiúknak, mert fogantatásukban többet kapnak Tes teremtő erejéből. Minden haguri képes az öngyógyításra Tes tüze által, de a lányokban ez százszorosan felerősődve van jelen, s ők magukon kívül képesek másokat is gyógyítani. A lányok közül kerülnek ki a haguri nép nagy gyógyítói és bölcsei. Ezért nagy becsben tartják s erősen védelmezik őket. A lányok a fiúkkal egyforma harci kiképzésben részesülnek, ugyanazok a szigorú szabályok vonatkoznak nevelésükre és ugyanúgy részt vesznek a kenin-en, de mivel alkatra törékenyebbek, Maia jégboltozatát néhány évvel később tudják csak áttörni.

A lányok, ha úgy döntenek férjet választhatnak maguknak és gyermeket vállalhatnak. A házasság különleges és szent dolog, ennek ceremóniája mindíg Maia belsejében, a központi tűz-oltárnál zajlik. Maia alaposan megvizsgálja a házasulandók szívét, és ha úgy látja hogy érzéseik tiszták és igazán szeretik egymást áldását adja rájuk. Maia és a rajta élő hagurik szoros érzelmi kapcsolatban, szimbiózisban élnek. Maia pontosan ismeri minden haguri gondolatait, érzéseit,  örömeit, bánatait. Ha egy haguri férfi és egy nő úgy döntenek hogy összekötik életüket akkor Maia az új élet tűzcsíráját nekik adományozza, hogy azután közösen megfakasszák és később a nő világrahozhassa gyermekét. A gyermekszülés fájdalma alól a Maia sem mentesül, hiszen az életadás pillanatában gondolataiban és érzelmeiben a haguri asszonnyal van.

A hagurik neveltetésében nagy szerepet játszik a kultúra. Zene, irodalom, festészet a mindennapi élet aktív részét képezik. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok őrzésére, legendáikat, történelmüket szívesen leírják, mesélik egymásnak. Büszkék erejükre, származásukra. Otthonuk mindent megad nekik amire szükségük van, Maia kényelmessé tette számukra az életet: bővízü folyókat fakasztott, sűrű erdőket, gyümölcsöket és vadakat teremtett s növesztett egy csodálatosan szép virágot, a tűztulipánt, mely a gyermekek fejlődésének legmeghatározóbb tápláléka: ez tartalmazza Tes és Maia közös éltető energiáját, a fenigh-et, azaz fény-eledelt. A haguri gyermekek csak új fejlődhetnek egészséges felnőttekké, ha ezt az energiabombát folyamatosan adagolják táplálékukhoz, ez segíti ugyanis a belső fény, a tűz növekedését. Enélkül elsorvadnának, és tűz-lelkük kihúnyna. Mikor felnőtté válnak beáll végleges energiaszintjük és nincs többé szükségük a fenigh-re.

A hagurik társadalmában mindenki egyenlő és mindenkit az érdemei alapján ítélnek meg. A legtöbb haguri hivatásos harcos, azaz urkhes. Néhányan azonban jobban vonzódnak más tudományok felé: sokan lesznek művészek, gyógyítók, mérnökök, de bármilyen elfoglaltságot is válasszanak mindíg jelen van az életükben a testedzés és a harcművészet. Minden haguri kíváló harcos. Vannak azonban olyan hagurik, akik már születésükkor különlegesek és a többiek fölött állnak. Ezek a haguri ger-ek, és csakis kizárólag az Onta Maia képes egy ger harcost kihordani és megszűlni. A ger azt jelenti hogy harci szellemmel bíró, és valóban ezek a gyermekek kivételesen nagy erejű tüzet hordoznak magukban. Homlokukon a jel erősebb és nagyobb, a tűztulipánnak nem két, hanem négy egymásba hajló szirma külnböztethető meg. Az Onta Maián nevelkednek mert egyedül ennek a jégpáncélja elég erős hogy huzamosabb ideig visszatartsa őket. Hogy megtanulják hatalmas erejüket okosan féken tartani rendkívül szigorú és kemény nevelést kapnak. Mire felnőnek ők lesznek a legkíválóbb stratégák és főnökök. Háború esetén a gerek elhagyják a Nemzetség Anyát, az urkhes csapatok élére állnak és legjobb tudásuk szerint vezetik őket. A legerősebb ger és az Onta Maia örökre összekötik életüket. A ger legfontosabb feladata az Onta Maia védelme. Együtt döntenek minden helyzetben, szimbiózisuk csak a ger halálával bomlik fel. Egy ger akár 500-600 évig is elélhet, míg az átlagos hagurik élettartama maximum 400 év. A nők tovább élnek mint a férfiak, és ha megtörténik az a különleges csoda hogy egy lány ger-nek születik, akkor élettartama meghaladhatja a 800 évet is. A hagurik bőre sápadt, haj és szemszínük világos. Mikor erős érzelmek hatása alatt állnak önkéntelenül is előhívják Tes tüzét, és az érzelem intenzitásának függvényében pirosodik ki bőrük és szemük. Hajukat vállig növesztik, s meghagynak egy hosszabb tincset melyet kettéválasztanak és befonnak. A nők bal oldalon a férfiak jobb oldalon hordják a fonatot, mely Tes és Maia ketősségére emlékezteti őket egész életükben. A gerek ebben is különböznek: ők mind a két oldalon viselik a hajtincset.

Mikor a hagurik és a Maia-k kivándoroltak mert szűkös lett nekik az élőhely és megismerték a többi világokat először nem voltak hódító szándékaik. A kíváncsiság hajtotta őket, tudni, ismerni akartak mindent ami őket körülveszi. Állandó mozgásban voltak, nomád életet éltek a különböző civilizációk között és hajtotta őket a vágy hogy erejüket összemérjék új ismerőseikkel. Hatalmas kíváncsiságukat és tudásszomjukat állandóan ki kellet elégíteni, s folyton keresték kutatták azt a népet amely számukra méltó ellenfélnek bizonyulna. Miután kiderült hogy nincs ilyen, sőt, néhány gyengécske és ostobácska civilizáció még isteneknek is tekintette őket, a hagurik felfuvalkodtak erejükben és nagyon elbízták magukat. Eszükbe jutott hogy hasznot is hajthatnak nekik az alacsonyabb rendű világok, hiszen ők az erősebbek, s ezért bármit elvehetnek ami csak megtetszik, úgysem ütköznek ellenállásba. A gondoltatot tett követte, s megindult a haguri terjeszkedés. Leigázták a népeket, adókat követeltek tőlük, egymással ellenséges világok között erőszakkal fenntartották a rendet. Hogy miért volt szükségük erre a haguriknak mikor Maia mindent megadott nekik? A haguri tudósok később arra a következtetésre jutottak hogy mindez csak unaloműző szórakozásnak indult, amolyan erőfitogtatásnak, hogy lám ezt is meg tudjuk csinálni, előttünk nincs lehetetlen, azután pedig mikor megízlelték a korlátlan hatalom eufórikus mámorát nem tudtak vele betelni. Mind többet és többet akartak: új kihívásokat, új hódításokat, új ellenfeleket.

Fölösleges leírni hogy a meghódított világok mennyire gyűlölték őket. Az évente kötelező adókkal fölösleges terheket róttak rájuk s néhány amúgy is primitív civilizációnak nehézségei támadtak a fizetéssel. Az elszegényedett, gyenge népek rettegve várták hogy a haguri világurak mikor csapnak le rájuk. S valóban, az ilyen esetekben a büntetés elkerülhetetlennk látszott. Azoban a hagurik nem voltak vérszomjasak. Belátták hogy semmi hasznuk sem származna az esetleges népírtásokból. Ezért nagy kegyesen adtak egy év haladékot az adó és kamatjainak befizetésére, s csak ha ezek után sem kapják meg akkor helyezték kilátásba a teljes megsemmisítést. De hogy tekintélyüket el ne veszítsék és az illető népet fizetőképessé tegyék megosztották velük más világoktól szerzett ismereteket, tehnikai tudást, így nagymértékben megnőtt az elszegényedett nemzetek termelékenysége. Például a protik vad és primitív népének hatalmas földterületei voltak, de nem értettek a mezőgazdasághoz míg a hagurik meg nem tanították őket növénytermesztésre és állattenyésztésre. A busiták bolygója körül keringő öt holdon értékes és ritka fém ércek várták hogy valaki felszínre hozza őket. A busitákat így ki kellet okosítani a bányászatot illetően, s miután ezt megtanulták ők szállították a legjobb minőségű alapanyagot a szomszédos bolygók űrhajókat építő népeinek. A hagurik miután megosztottak egy tudást vagy tehnikát az adott bolygó lakóival sorsukra hagyták őket, boldoguljanak tovább egyedül. És szépen boldogult is mindenki, csak a kezdeti lökésre volt szükségük. A hagurik azonban nem fedték fel saját tehnológiáikat és egyetlen Maián termett élő vagy élettelen anyagot sem  adtak mások kezébe.  Idegen nép fia soha nem tehette lábát Maia földjére. Nyelvüket, írásmódjukat, hitvilágukat szentnek tartották. Ezeket szigorúan titkolták, s megtartották maguknak. Ők mindíg csak a más népektől szerzett információkat osztották meg. A leigázott világok nyelvébe, kultúrájába nem szóltak bele, hagyták hogy fejlődjön a maga ritmusában. Őket végső soron csak az adók pontos befizetése érdekelte.  ĺgy váltak a hagurik civilizációs hősőkké, a tudás közvetítőivé: bár végig önös érdekek hajtották őket, akaratlanul is elhintették a kultúra és tehnika magvait a különböző világokban. Fellendült a bolygóközi kereskedelem, virágzott a gazdasági élet, s a haguri világurak alaposan lefölözték maguknak a profitok színe javát.

Kihalás és újjászületés

A világegyetem civilizációinak agya megnyílt és ahogy tudásuk növekedett úgy nőtt az igényük is a szabadságra, függetlenségre. A haguri naptár szerinti 30000-es évben a leigázott népek elégedetlenkedni kezdtek és fellázadtak. Mindezt nem nyíltan tették hanem alattomos módon, titokban szövetkeztek. Közel 100 évig tartott míg létrehoztak egy olyan haditervet melynek célja a világurak végleges kiirtása volt. Ehhez olyan fegyverekre volt szükségük melyek ereje át tudott hatolni Maia jégpáncélján. Csak az alkalmas pillanatra vártak.

30112-ben a hagurik felfedező expedíciójuk során eljutottak a világegyetem egy olyan szegletébe melyet a Houri nép tartott a fennhatósága alatt. A hourik szintén a tűz népe voltak, és hatalmuknál fogva már jelentős területeket hódítottak. Kedvelt fegyverük volt a tűzbomba, melyet úgy alkalmaztak hogy a nekik nem engedelmeskedő népet egyszerűen felrobbantották. A bolygó kérge alá fecskendezték a robbanószerkezetet, ahonnan azután egy távirányított rakéta szállította le a magig. Mikor a magot elérte magától felrobbant és ezernyi darabra tépte az élő és élettelen anyagot.

 A két tűz-nemzet összecsapása mindösszesen 3 óráig tartott, és a hagurik fölényes győzelmével végződött. A hourik veszteségét az okozta hogy ők csupán a tűz felhasználói voltak: magasan fejlett gépek és technológiák segítségével hatalmas, pusztító tűzerőt tudtak előállítani, de nem lakott bennük a tűz élő lelke. Az általuk gerjesztett tüzet a hagurik pillanatok alatt bekebelezték és felemésztették. A hagurik kezdeti feszült izgalmát és harci kedvét felváltotta a csalódottság. Most sem találtak méltó ellenfélre, a hourik ráadásul kultúrálisan primitív és vérszomjas népnek bizonyultak, ezért a legtöbb amit tehettek velük az az volt hogy hatalmas adókat vetettek ki rájuk, majd nyilvánosan kigúnyolták, kinevették őket. A hourik nehezen tűrték ezt a megaláztatást, de sem erejük, sem lehetőségük nem volt visszavágni. Az alkalom azonban nem váratott sokáig magára. 30115-ben a hagurik által uralt világok népeinek képviselői titokban összegyűltek és küldöttséget menesztettek a hourikhoz. Szövetséget és gazdag adókat ajánlottak nekik ha segítenek a tüzet tűzzel legyőzni. ĺgy kezdődött a hatalmas összeesküvés és a houri bolygók hegyeinek gyomrában több tízezer bombát kezdtek gyártani.

30120-ban, a Tűztulipán Fakasztásának ünnepén, a busiták népe színleg háborút kezdeményezett a hagurikkal. Mivel ők tudhatták magukénak a legerősebb hajókat, a haguri urkhesek, azaz harcosok, egy ideig elbíblődtek a lázadás leverésével. Egyre több leigázott nép csatlakozott a busitákhoz, s az urkhesek szorongatott helyzetükben segítséget kértek az Onta-Maiak elit harcosaitól, a haguri-ger-ektől. Ezalatt több ártalmatlannak tűnő kereskedőhajó közelítette meg az Onta-Maiakat, melyet éppen nem védett senki. A nemzetséganyákra egyszerre több száz bombát dobtak le, de ezek is csupán annyira voltak elegendőek hogy  megrepesszék és kissé beszakítsák jégpáncéljaikat. Azonban bármilyen kicsi is volt a repedés a hourik átjutatták rajta fúró-robotjaikat, melyek a maiak felszínére érve azonnal a kéreg alá másztak. A meglepetésszerű támadásban a hagurik egyszerűen elvesztették a fejüket, a gyermekek menekítésével, a houri hajók üldözésével voltak elfoglalva. A bombák tehát akadálytalanul eljutottak az élő bolygók magjához, majd felrobbantak és hatalmas pusztítást vittek véghez. Az Onta Maia-k halálával a hálózatban élő többi Maia jelentősen meggyengült, így ezek elpusztítása már szinte gyerekjátéknak bizonyult. A cselt észrevevő urkhesek és haguri-ger-ek hiába fordultak vissza, csapdába kerültek: mögöttük is, előttük is ellenség. Becsülettel harcoltak, a menkülés vagy visszavonulás fogalmát nem ismerték, így mind odavesztek a hatalmas túlerővel szemben. A csata végére a szövetségesek a hagurik pusztulását és független, szabad életük első napját ünnepelték.

A hagurik azonban nem semmisültek meg teljesen. Néhány Maia és néhány urkhes túlélte a dolgot. A többiek halott tetemei alatt és a szétszóródott Maia törmelékek között rejtőzködtek. Ezek a véletlenül életben maradt hagurik nagyon meg voltak rémülve. Még soha nem történt velük ilyesmi, még soha nem győzték le őket. Közel három évig bújkáltak szégyenteljesen. Próbáltak talpra állni, bátorságot önteni egymásba. Helyzetük azonban siralmas volt. A súlyosan sebesült Maiak nem bírták sokáig és lassanként elpusztultak. Mikor úgy tűnt hogy minden elveszett és a haguri civilizáció végképp megsemmisül, a halott törmelékek között alig láthatóan pislákolni kezdett egy kicsi, kékes fény. Megnövekedett és hatalmas tűzgömbbé alakult. Tes megjelent, nem hagyta el övéit. Lelkét kiterjesztette a haldokló Maiakra és teremtő erejének új tüzét oltotta beléjük. A megmaradt maiak lassacskán éledeztek, ébredeztek mély kómájukból. A legéletképeseb Maia szívta meg magát a legtöbb tűzzel. Új Onta-Maia született. De Tes ezúttal ennél sokkal többet tett. Összezsugorodott, összesűrítette tüzét és létrehozott egy kicsiny tűzmagot.  Ez test volt testéből, lélek a lelkéből. Ezután Tes kiválasztotta a még életben maradt haguri ger-ek közül a legerősebbet, név szerint Kál-t, leszállot reá, fülébe súgta titkos nevét és beléplántálta a magot. Miután ezt megtette Tes összeroskadt kicsiny lánggá és elvonult. Az új teremtés szemmel láthatólag sok erőt kivett belőle.

Kál hamarosan megismerte magában a tűzmag erejét. Ő volt Tes tüze maga. Ereje, ravaszsága, határozottsága és bátorsága új reményekkel töltöte el a hagurikat. Kál vezetésével elvonultak egy biztonságos helyre, élettelen naprendszerek és aszteroida mezők köze ahol erejükben megnövekedtek és újra elszaporodtak. Kál vezér az Onta-Maian maradt és kidolgozta haditervét. Először is megerősítette a maiak védelmét. A nemzettséganyával egyettértésben kigondolta hogy az élő bolygók belső energiáit nagymértékben a jégpáncélok megerősítésére kell felhasználni. Szigorú szabályokat vezetett be, újjászervezte a fiatalok harci kiképzését. Az Onta-Maian születő haguri ger-ek közül csak egyet hagyott meg a nemzetséganya védelmére, a többieket egyenként beosztotta és elküldte a maiak-hoz. Minden maiara jutott tehát egy erős, védelmező ger, egy katonai vezető és stratéga aki az urkheseknek parancsolt. ĺgy ha valami történik az Onta-Maiaval a többiek nem válnak teljesen kiszolgáltatottá.

Kál titokban újjászervezte az egész haguri civilizációt, s mikor eléggé megerősödtek színre léptek. Bosszúhadjáratuk iszonyatos és kíméletlen volt. Mindenféle ellenállás a kezdetétől fogva reménytelen vállalkozás volt. A hourik tűzbombái ezúttal egy karcolást sem tudtak ejteni a maiak megvastagodott jégpáncélján. A hagurik keményen megbüntették az összeesküvő népeket, a hourikat pedig egyszerűen kiirtották. A houri bolygókon csak az asszonyokat és gyermekeket hagyták életben, ezeket viszont összegyűjtötték majd szétszórták a különböző világok népei között, és egész hátralevő életükben megalázó rabszolgamunkát kellet végezniük. A hagurik új világuralma kezdetét vette. Most nagyobb adókat vetettek ki mint valaha és rettegésben tartották a népeket. Többé nem engdélyezték a szabad kereskedelmet, mindent szigorúan az ellenőrzésük alatt tartottak. A tudás és tehnikai ismeretek terjesztését is a minimálisra korlátozták. Tíz hosszúévezred következett, mely alatt a népek megismerték és keservesen nyögték a haguri uralom igáját.

A legközelebbi megmérettetésre 40050-ben került sor. Egy olyan erő jelent meg a világegyetemben, melynek létezéséről sem a hagurik, sem más népek nem tudtak. Minden azzal kezdődött hogy a gull-ok népe egyszercsak eltűnt. Nem válaszoltak a hívásokra, nem küldték be adójukat, nem végezték köteles tevékenységeiket. Egyszerűen nem adtak magukról semmilyen életjelt. A kíváncsiskodó felderítők nyom nélkül eltűntek a gull-ok szektorában. Végül mégiscsak sikerült bolygóközeli képeket készíteni, melyeken jól látszott hogy a teljes földfelszín le volt tarolva, mintha valamilyen hatalmas robbanás ereje söpört volna rajta végig. A bolygó testén óriási lyukak tátongtak, mintha valami gigantikus féreg rágta át volna magát rajta.

Nem sokkal ezután a jugrák és a lapírok civilizációja is felszívódott. Ezúttal azonban egy műholdnak sikerült távoli filmfelvételeket készíteni. Ezek megörökítették ahogy egy különös energiamező szállja meg a bolygókat, tetszés szerint szétterül és egyerűen bekebelez minden élőlényt ami az útjába kerül. Ezután összesűrűsödik és játszi könnyedséggel átzabálja magát a kőzeteken, hogy aztán a bolygó másik oldalán bukkanjon fel. Egy ilyen pusztító manőver után szemmel láthatóan megnövekedett terjedelmében. Általános pánik ütötte fel a fejét. Voltak akik hatalmas csillaghajókon menekültek, mások kommunikálni próbáltak az energia-lénnyel, eredménytelenül persze. A legtöbben azonban úgy látták talán a hagurik elég erősek lehetnek az ismeretlen ellenséggel szemben, ezért soha nem látott mennyiségű kérelem érkezett a világurakhoz. Félelemtől megbénult, rettegő népek képviselői ajánlottak fel gazdagabbnál gazdagabb ajándékokat a védelemért cserébe.

A hagurik természetesen azonnal akcióba léptek. Egyrészt kihívást láttak a feladatban, másrészt pontosan tudták hogy a bolygókat pusztító métely hamarosan hozzájuk is elér, így előbb utóbb muszály lett volna szembenézni vele. Kiküldtek néhány cirkálót, kémműholdat és bolygófelszíni szondákat, de ahogy elérték a célpontot nyomuk veszett. A cirkálók teljes legénységükkel együtt odalettek, távoli felvételek mutatták hogy az érintkezés pillanatában hatalmas tűzrobbanás volt látható, de aztán ez is elhalványult. Az urkhesek tehát az utolsó percig megpróbáltak ellenállni. Az eredmény megdöbbentette és elkeserítette a hagurikat. Most már világosan látták hogy saját túlélésük a tét. Lázasan törték a fejüket a megoldáson, az energiafelhő pedig vészesen közeledett. Néhány szondának sikerült mintát vennie és gyors elemzéseket végeznie mielőtt végképp elnyelte volna őket az egyre nagyobbá növekvő féreg. Az eredmények azt mutatták, hogy szerves és szervetlen anyag keverékéből áll az a valami, rendes központi idegrendszerrel, de az idegpályák nagyon kezdetlegesen kapcsolódnak egymáshoz. Tehát érző élőlényről van szó, akinek vagy aminek viszont nem volt fejlett agya és tudata, csak ösztönei hajtották. Ez az ösztön pedig csak a táplálkozásra és növekedésre szorítkozott. A haguri tudósok megfeszített tempóban dolgoztak hogy kiderítsék mi lehet az az anyag a bolygózabáló féreg testében amelyik minden más anyagot fel tud oldani és meg tud emészteni, de egyszerűen nem tudták megoldani a rejtélyt. Az összecsapás elkerülhetetlen volt. A hagurik főhaditanácsa úgy döntött hogy az Onta Maia-k és a hozzájuk kapcsolódó Maia-k alakítsanak ki szoros együttállást, egyetlen hatalmas tömböt és koncentrálják energiáikat. Mikor az összecsapásra sor került, az összesített tűzerő megtette a hatását. Sikerült ellenállniuk az energiamezőnek két teljes napig. Azután gyengült az ellenállás, az első sorban harcoló Maiak közül sokat bekebelezett a féreg. A becsvágyó hagurik ekkor meghozták életük legrosszabb döntését. Veszteségeiket figyelmen kívül hagyva, hatalmas erőket mozgósítottak a győzelem érdekében: az egész haguri nemzetség, kivétel nélkül minden Maia és minden haguri csatlakozott az ellenálló gyűrűhöz. ĺgy sikerrel küzdöttek még öt teljes napig. A közelben élő népek iszonyodva figyelték ahogy a teljes haguri civilizáció egyetlen óriási tűzgömbbé olvadva gyömöszöli a semmit sem fogyó energiamezőt. Ott ahol sikerült kiégetni a féreg testét, hamarosan újra összekapcsolódtak a kezdetleges idegszálak, és újra életre keltek. Minden kezdődött előröl. Látványos csata volt s egyben félelmetes. Az ötödik nap végén az Onta Maia-k nagyon elfáradtak. Egyszerűen kifogyott belőlük a tűz éltető ereje, nem volt már mivel harcolni. A haguri ger-ek puszta testüket alakították tűzzé és halált megvető bátorsággal vetették bele magukat a küzdelembe. Csupán egy villanás jelezte végüket. Ráadásul a Maiak annyira össze voltak gabalyodva és annyire elfáradtak hogy már nem tudtak szétszaladni, elmenekülni. Az energiamező szépen lassan behálózta és felemésztette őket. Eközben körülbelül a négyszeresére nőtt. Ahogy a hagurik és maiak egyenként eltűntek a féreg belsejében apró fellobbanások jelezték halálukat. Pazar kis tüzijáték volt, de a környező népek nem tudtak neki örülni. Megbénultak a rettegéstől, tudták hogy ezután ők következnek. Kétségbeesve menekültek, másodpercek alatt hátrahagyták otthonaikat, addigi életüket. Hamarosan azonban kiderült hogy félelmük alaptalan: az energiaféreg szemmel láthatólag jóllakott és egy helyben lebegett. Nem mozdult sehová, nem támadott meg senkit. Egy év telt el így, s a népek lassan kezdtek visszaszállingózni otthonaikba. megértették hogy az ismeretlen lénytől most nem kell tartaniuk, és szívükben elaltatták a félelmet. Hamarosan megtanulták élvezni a hagurik nélküli életet. Tíz év telt el eseménytelenül, a valaha oly félelmetes bolygópusztító lény még mindíg ugyanott állt, csak tömegében kissé megfogyott: most körülbelül feleakkora volt mint miután a hagurikat megette. A legtöbben közömbösen éldegéltek szomszédságában, de voltak néhányan akik felfogták hogy a lény csak valamiféleképpen alszik, mert jóllakott, s egy ideig nincs szüksége energiára. De ha majd visszanyeri eredeti alakját felébred és megéhezik. Tudat alatt mindenki érezte a veszélyt de igazán senki nem akarta elhinni hogy megint bekövetkezhet. Beletörődtek sorsukba, arra gondoltak hogy talán az állandó menekülés sem megoldás, hiszen egy effajta energiamező bárhová követheti, bárhol megtalálhatja őket.

Volt azonban egy nép, a bugánik, akiknek nagyon kedves volt az otthonuk. Felismerték az alvó ellenség veszélyét, és mindenáron meg akarták menteni a Bugát.  Hamarosan a nyilvánosság elé tárták haditervüket és titkos fegyverüket.  Ez a különleges fegyver pedig nem volt más mint a hagurik egy túlélő csoportja.

Amikor a haguri vezetők úgy határoztak hogy egyesíteni kell a Maiakat hogy legyőzhessék az energiaférget, nem mindenki értett egyet a döntéssel. Sobora, az egyik Maia vezető harcosnője a menekülést, további kutatást, és a megfontolt cselekvést javasolta. Egyszerűen kivonta magát a többség döntése alól. Természetesen azonnal felmentették szolgálata alól, gyávasággal, népének árulásával, hagurihoz méltatlan viselkedéssel vádolták. Testére rásütötték a fejjel lefelé forduló tűztulipánt, a legszégyenletesebb bélyeget melyet csak a hazaárulók, vagy más súlyos bűncselekményt elkövetők érdemeltek ki. Börtönbe vetették és ügyének tárgyalását a háború utánra halasztották. Nem is feltételezték hogy talán nem élik túl az energiaféreggel való találkozást. Azzal sem számoltak a nagy kavarodásban hogy Maia és gerje szoros kapcsolatban élnek, elválaszthatatlanok. ĺgy Maia kilökte magából a rákényszerített új vezetőt és azonnal kiszabadította Soborát méltatlan helyzetéből. Osztozott vele hazaáruló státuszában és együtt szöktek meg. A Maián ekkor tartózkodott még körülbelül száz haguri akik szintén vállalták a meneküléssel együtt járó kitaszított életmódot. Semmijük sem maradt hiszen minden élelmet és fegyver állományt elvettek tőlük korábban a féreg elleni összecsapásra. Kifosztva és védtelenül bolyongtak a lakatlan bolygók között s elkeseredettségük még tovább fokozódott mikor eljutott hozzájuk a teljes vereség híre. Sobora megértette hogy fajuk egyedüli túlélőiként nagyon kell vigyázniuk hogyan viszonyulnak más népekhez és milyen döntéseket hoznak. Radikális lépésre szánta el magát. Segítséget kért a bugániktól. Ezzel kisebb közfelháborodást váltott ki övéi között, hiszen haguri addig sosem alázkodott meg más népek előtt. A bugánik azonban tudós nép voltak. Mindíg is pozitívan álltak a hagurikhoz, a civilizáció terjesztőit látták bennük. Rájöttek hogy a hagurik e kis csoportjának túlélése saját túlélésük záloga lehet. Ezért szívesen szövetséget kötöttek Soborával. A Buga bolygó és az azt körülvevő gáz és aszteroid gyűrű tíz évig rejtegette a Maiat és a hagurikat. Megerősödtek és megsokasodtak. A Maia öt újabb maianak adott életet és ezek alkották a hagurik új civilizációjának első törzsét.

Sobora azonban továbbra sem tudta hogyan győzzék le az alvó férget. Egyetlen lánya, a növendék Ella éppen csak túljutott a keninen, mikor kijelentette hogy a Bugán szeretné folytatni tanulmányait. Döntését azzal indokolta, hogy a bugániaknak jobb tehnikai felszereltségük van, s az amúgy is állandóan kísérletező nép ötletei talán segítenek kitalálni a közös ellenség gyenge pontját. Mindenki elszörnyedt erre a kijelentésre, hiszen addig a hagurik soha nem akartak máshol élni csakis a Maian. Édesanyja azonban azt mondta hogy a világ már régen kifordult önmagából és eljött az ideje hogy tiszteletben tartsák a furcsa, nem mindennapi eseményeket. Elengedte hát Ellát, s a fiatal lány két évet töltött a Bugán, megfigyeléseit, kísérleti eredményeit pontosan lejegyezte. A Buga lakói nagyon toleránsak voltak, elkerítettek neki például egy szent helyet, ahol az ifjú tudós imádkozhatott és tűzáldozatot mutathatott be. Egy ilyen alkalommal nagyon furcsa dolog történt vele: elájult és napokig nem tért magához. Teste hófehér fényben tündöklött. Azonnal visszavitték a maiara, és mikor végre felébredt elmesélte hogy látomása volt. Az oltár előtt állt mikor a szent tűzből kilépett egy fehéren izzó alak és odalebegett a lányhoz. A fülébe súgott egy titkos nevet, majd hirtelen belecsúszott a lány testébe.

A hagurik tanácsa összeült és megvitatták az eseményt. Az első feltételezés szerint maga Tes isten jött el újra  és tűz magját Ellába plántálta. Ezt az elképzelést sok ellenérv követte: nem láttak hatalmas tűzgömböt kialakulni sem a Bugán, sem pedig a környékén, és Tes soha nem jelent meg eddig idegen nép bolygóján. Sobora azzal zárta le a vitát hogy ha valóban újraindul a haguri teremtés és civilizáció Ella által akkor azt majd később úgyis meglátják, addig pedig minden találgatás csak időpocsékolás. Ella engedélyt kapott hogy visszatérjen a kutatásaihoz s ezzel az ügy befejeződött.

A haguriknak nem kellet sokáig várniuk a válaszokra. A 40062-es évben, Tisztaság Lelkének hónapjában felébredt az energiaféreg és táplálkozni készült. A bugánik és a hagurik felfedték a világ előtt szövetségüket és harcra készültek. Sobora előszőr is azzal kezdte, hogy kiválasztott és egy fiatal maiára költöztetett néhány hagurit, legfőképpen gyermekeket, és  elküldte őket jó messzire. Ők voltak a faj fennmaradásának biztosítékai arra az esetre ha megismétlődne a katasztrófa. Azután eldöntötte hogy pont fordítva fognak harcolni: nem egyesítik a Maiak erőiket, hanem megpróbálják bekeríteni az ellenséget és több oldalból célba kapni. Gyorsan cselekedtek, mert arra számítottak hogy a nemrég felébredt energia lény még nem tért teljesen magához, ezért jóval később tud majd reagálni. Tervük eleinte fényesen bevált. Hamarosan azonban a történelem megismétlődni látszott. Mikor Sobora látta hogy nem győzhetnek visszavonulást rendelt el.

Ella az egyik Maia ger-vezetője volt ekkor, és különös késztetést érzett magában. Nem engedelmeskedett Sobora parancsának, hanem megkérte a maia-át hogy teljesen helyezze belé bizalmát. A Maia szívébe lehelte különös fehér tüzét majd egyenesen az energiaféreg felé indultak. Hamarosan elnyelte őket a gomolygó massza, de ebben a pillanatban Maia egész testében különös bizsergést érzett. Kívülről úgy tűnt hogy hatalmas, fehéren izzó tűzgömbbé alakul, belül azonban Ella és Maia teljes önkívületben küzdöttek. Ella haja megfehéredett a hatalmas erőfszítéstől. Most a Maia volt az aki egyre csak növekedett és egyszerűen behabzsolta az energiaférget. Hatalmas járatokat vájt az energiamezőn keresztül-kasul, s amerre csak elszáguldott véglegesen kiégette a lény idegpályáit. Az újraösszekapcsolódás lehetetlenné vált, az új fehér tűz végelgesen elpusztított mindent. Közben Maia terjedelmében duplájára duzzadt, s belsejében emésztette a féreg központi idegrendszerét. Miután végzett összeroskadt, és belsejéből kirepült egy kicsi fényes, fehér láng és csendesen elvonult. Sobora és a hagurik most meggyőződtek hogy valóban Tes isten sietett újra segítségükre.

Ezzel véglegesen megszabadultak az energiaféregtől, Ellát pedig nemzeti hősként ünnepelték. Tes tűz magjának hordozója azonban szerény maradt halála napjáig, és egész életét csak a tudományok és a műveltség terjesztésének szentelte. Azok a hagurik akik ezután a hős Maián születtek, mind fehér hajjal jöttek a világra és nagy képességük volt a különös fehér tűzzel bánni. Őket ezentúl fehér-haguriknak hívták és kivételes helyet foglaltak el a hagurik nemzeti tanácsában mert vészhelyzetben is megfontoltak és bölcsek maradtak. A haguriknak ez a törzse arról vált nevezetessé hogy csatáikat nem karddal hanem ésszel nyerték meg. Iskolákat, kutatási központokat alakítottak, s az igazi műveltség megszerzéséért a haguri fiatalok hozzájuk mentek tanulni. Beköszöntött a hagurik civilizációjának újabb aranykora.

A következő mintegy tízezer év békében és jólétben telt. A hagurik továbbfolytatták hódító politikájukat, felderítő csapataik hagyták el a jól megszokott szektorokat új világok, ismeretlen civilizációk után kutatva. A haguri társadalomban is fontos változások álltak be. Legfőképpen a fehér hagurikkal kezdődött, akik nyitottabbá váltak az idegen világokra, jobban meg akarták ismerni őket. A bugáni szövetség pozitív hatásai serkentően hatottak a diplomáciai kapcsolatokra. A kenin után egyre több fiatal haguri hagyta el otthonát, a Maiát, és telepedett le idegen bolygókon. Eleinte csak a kalandvágy hajtotta őket, azután belebonyolódtak mindenféle helyi kutatásokba, az őslakosok szokásainak tanulmányozásába, és sokszor hosszú éveket töltöttek el ezzel. Vagy bolygoról bolygóra vándoroltak újabb kihívásokat keresve, mert a kíváncsiság a génjeikbe kódolt valami volt, és forró, szenvedélyes vérük hajtotta őket. A hagurik így kétféle irányvonalat keztek el követni: voltak hagyományőrzők akik az otthon szentségét hangsúlyozták, a szoros, személyes kapcsolatot Maiával és árulóknak kiáltották az idegenbe kivándorlókat, azok pedig emezeket őskövületeknek, begyepesedetteknek tartották, s váltig a haladás fontosságát, a modern gondolkodásmód előnyeit szajkózták.A generációk harca volt ez, általában az öregek voltak az otthonülők és a fiatalok pedig szerettek csavarogni. Haguri elemzők szerint a jelenség azért ütötte fel a fejét mert tízezer év telt el eseménytelenül, nem voltak véres, embertpróbáló küzdelmek. A haguri hódítókat megelőzte hírük, így egy civilizáció sem állt már ellen. A haguri pedig tüzes, harcos vérét igen nehezen tudta kordában tartani. A fiatalok unatkoztak. Viszketett a kezük egy jó kis csetepatéra. Kalandozásaik tehát amolyan hiánypótló cselekvések voltak. Nem volt aki a körmükre nézzen, nem volt egy keménykezű, erős hadvezér akinek a parancsait követhették volna. Kál vezér és cselekedetei már csak a legendákban éltek. Nem voltak ezek a fiatalok puhányabbak mint az elődeik, csak gazdátlanul és szétszórva éltek. Hogy a dolgok így alakultak, leginkább a gerek megváltozott viselkedésének volt köszönhető. A gerek meglazították szimbiózisukat a Maiával. Útra keltek ők is mert minél többet akartak látni a világból. Őrizetlenül hagyták a Maiákat. Nem irányították az urkheseket. Erkölcsükben megromlottak, könnyelműek lettek.

50200-ban új hatalom jelent meg a galaxisban. Kum-Lá-knak azaz Sötét Lelkeknek nevezte magát ez a nép. Hatalmas, bolygóméretű csillaghajókon érkeztek a keleti haguri birodalom határáról, a még fel nem térképezett, ismeretlen térből. Intelligensek és gonoszak voltak. Sorra leigázták a békés civilizációkat. Aki ellenállt az elpusztították. Pofátlanul behatoltak a haguri birodalomba. A hagurik rögtön ellenük vonultak, de a Kumlák különleges, új fegyverrel rendelkeztek. Sötét anyagnak nevezték azt a valamit, aminek a segítségével gyilkoltak. Mindenhol, ahol a kumlák megjelentek, velük volt a sötét anyag is. A testükben is ez csordogált. A ragacsos, fekete, folyékony anyag ha elért valamit megfonnyasztotta, mintegy kiszívta belőle az életerőt. Az élettelen anyagokat nem bántotta, de ha a kumlák úgy irányították akkor a követ és fémet is bevonta, szétterjedt rajta, megrepesztette aztán porrá zúzta. A háború rosszul indult. Alattomos új fegyverüket azonnal bevetették. Ágyúik is voltak, ebben pedig olyan lövedékek amik a sötét anyagot tartalmazták. Simán áttörték a legvastagabb Maia páncélzatot is. Mikor a sötét anyaggal elárasztották a Maiákat pillanatok alatt óriási népirtást végeztek. A méreg leszivárgott a Maia szívébe, elszívta életerejét. A növényeket lehervasztotta. Az embereket elsorvasztotta. Meglepetésszerű támadásukkal a hagurik felét egy nap alatt legyilkolták. A hagurik helyzetét nehezítette hogy léha, szétszórt életvitelük miatt nem volt jól szervezett hadseregük.

A kumlák különös kinézetűek voltak. Külsőre semmiben sem különböztek az átlagembertől, talán csak annyiban hogy egy kicsit nagyobbak voltak, és hogy szemgolyójuk fénytelen, fekete volt, de ha harcra került a sor két rendes karjuk mellet három másik hosszú végtagot tudtak kinyújtani, midegyik testhosszuknak legalább háromszorosa volt. A csápok fullánkokban végződtek és ha beletaláltak valakibe, akkor beléfecskendezték a mérgező sötét anyagot. Az áldozat így pillanatok alatt meghalt. Ha kézitusára került sor a csápok úgy csapkodtak és pattogtak mint az ostor, a kumla harcosok törzséhez szinte lehetetlenség volt hozzáférni. Ha mégis sikerült levágni a hosszú polipkarokat, a kumlák két kézzel már nem voltak olyan tehnikás harcosok, könnyedén le lehetett győzni őket. Annyira bíztak különleges adottságaikban, hogy a rendes vívást meg sem tanulták igazán. Kézifegyvereik között akadt célzó, lövő eszköz. Ezzel aljas, gyáva módón távolról is le tudták teríteni az ellenséget, így a közelébe se kellett menniük. A hagurik ellen csak rövid ideig tudták használni, mert a haguri urkhesek később megtanulták hogy ha tűzből burkot vonnak testük köré a sötét anyagból készült lövedékeket sikerül visszapattintani. Tehát ellenük a kumlák ezt a harci módot elvetették.

Egyébként pedig paraziták voltak. Nem volt igazi otthonuk, csillaghajókon érkeztek, és ott telepedtek le ahol nekik megtetszett. Addig maradtak míg fel nem élték az adott galaxis bolygóinak tartalékait. Több ezer évet is elidőztek egy helyben, az őslakosokat rettegésben tartva. Élősködtek. Meggazdagodtak más népek verítékéből. Ha megkedveltek egy bolygót, lakosait rabszolgáikká tették, megették gyümölcseiket, levadászták vadjaikat és beköltöztek legszebb házaikba. Kultúrájuk, civilizációjuk nem volt. Sem pedig erkölcsi érzékük. Nem tudták hogyan kell igazságosan bánni a legyőzöttekkel. Nem is érdekelte őket. Szokásaikat a meghódított népek hagyományaiból nyerték, történeteiket, legendáikat magukévá tették. Néhány száz év elteltével már hivatalosan is kijelentették hogy azok az ő legendáik, az ő történelmük. Mintha már törvényesen is jussuk lett volna ahhoz a hazához, mintha nem is ők lettek volna a jövevények hanem az őslakosok. És minden néptől tudást loptak. Főként tehnikai fejlesztéseket, amiket később a maguk hasznára fordíthattak.

A hagurik összekapták magukat. Néhány ger visszatért és csapatokat gyűjtött. Hadsereget verbuvált. Küzdöttek ahogy csak tudtak. Közel ötven évig tartott a haguri-kumla háború. Csakhogy a kumlák számszerű fölényben voltak és a hagurik nem tudtak mit kezdeni a sötét anyaggal. És volt néhány nép akik a kumlák mellé álltak. Hiába pusztítottak el egy egész kumla csillagrombolót, rögtön egy másik állt a helyébe. Olyanok voltak mint a sáskák. Lassan, szisztematikusan aprították a hagurikat. 50250-re a kumlák hivatalosan is kijelentették hogy megnyerték a háborút. A hagurik még jobban szétszóródtak, védtelenebbek voltak mint valaha. A következő ötven év azzal telt hogy a hagurik bújkáltak. Rejtőzködtek. Kisebb urkhes csapatok még rajtaütöttek a kumla hadihajókon, de igazi kárt nem tudtak okozni. De a kumlák nem elégedtek meg a győzelemmel. Féltek a haguriktól, az egyetlen néptől mely sokáig képes volt ellenállni nekik. Tudták hogy csak a hagurik szétszórtsága miatt, véletlenségből sikerült győzniük. Ezért hatalmas erőket mozgattak meg hogy a haguri fajt teljes mértékben kiirtsák. A legutolsó rejtőzködő hagurit is megtalálták. Aszteroidamezők mélyéről, halott Maiákról, idegen népek soraiból mind előállították a lapuló menekülteket. Nőket és gyerekeket öltek. A férfiakat börtönbe hurcolták. Sokáig és sokféle módón kínozták őket. Úgy gyalázták őket ahogy csak tudták. Kiterjedt kémhálózatuknak köszönhetően minden hagurit előkerítettek. Évekig folytatták a hajtóvadászatot és nem fáradtak bele. Sőt még élvezték is. A haguri kultúrát azonban nem tudták ellopni. Különös rovásírásuk megfejthetetlen titok maradt. Központi számítógépeikbe nem tudtak belépni, emlékeiket nem tudták elolvasni. A haguri foglyok pedig a legnagyobb kínzások alatt sem törtek meg, nem árultak el semmit és nem könyörögtek az életükért. Legnagyobb fájdalmukban is csak az istenükhöz könyörögtek, hogy küldjön egy újabb magot, hogy emelje fel újra a haguri nemzetet. Ám az Isten nem válaszolt. A kumlák pedig már nem akartak többet kockáztatni. Nehogy valóban jöjjön valami szuperharcos egy különleges, új, legyőzhetetlen tűzzel. Abbahagyták a kínzásokat és a hóhérok megkezdték munkájukat. 50300-ban egyenes adásban kivégezték az utolsó hagurit, legszörnyűbb börtönük, Jala falai között. Ezt a napot nemzeti ünnepnek kiáltották ki amelyet most már minden évben nagy pompával meg kell ünnepelni. Hivatalosan is a népek felszabadítójának kiáltották ki magukat. Hiszen megmentették a civilizációkat a haguriktól.

50412-őt írunk. A népek már száz éve nyögik a kumla anarhiát. Az öregek még emlékeznek a haguri világra. Hogy akkor minden jobb volt. De szólni nem mer senki. Titkos éjszakákon emlegetik a haguri ger-eket, Tes isten legendáját és a tűzmagot. De ez már csak legenda és az is halványul. Már a remény is elveszett.