III. Fejezet

Már az első ellenséges rendszerben, Refemében rajtunk ütöttek. Rettenetes túlerővel jöttek. Mivel A és B osztályú hajónkból kevés volt a mozgósítható, és ők csak A osztályúval jöttek, komoly hátrányba kerültünk. Itt már nem volt menekvés. Míg a komolyabb technológiával felszerelt csatahajóinknak biztos menekülést biztosítottunk, addig az ellenség egyre nagyobb számban jött. Az AA-107 2 pilótája és én eltávolodtunk a kaputól, egy A osztályú gépcsapat miatt. A csapat egyik tagját a szemünk előtt lőtték ki, a másik meg engem védett egy támadástól. Ennek eredménye, hogy a pilóta meghalt, én meg tönkrement hajtóművekkel, nagy sebességgel sodródok a bolygó felé. Ez a bolygó volt számomra a menekülés, mert az űrben nem katapultálhatok, mivel akkor mozdulatlan célpont lettem. Így hát csak akkor húztam meg a kart, amikor gépem elkezdett darabokra esni a bolygó légkörében. A landolás nagyon huppanósra sikeredett.

Szerencsére nem sérültem meg. Már csak az kellett volna ezen a zord vidéken. Egy sivatagos erdőben landoltam, ami valószínűleg átmenet volt a sivatag és az erdő között.

A csata gyorsan véget ért. Úgy számoltam, hogy 30 halottunk van. Most már 31, mivel én innen már nem jutok haza. Hatalmas balszerencsémre, valószínűleg lakatlan a bolygó, mert akik lekaptak azok most szálnak le gépem roncsaihoz. Ha nem találnak benne senki valószínűleg keresést indítanak. Semmi esélyem nem lenne harcos katonák ellen, hisz még fegyverem sincs. Nem maradt más lehetőség, mint megadni magam. A katonák ugyan ellenségesek voltak, de nem igazán kezeltek túszként. Szabadon járkálhattam roncsom körül. Ha túl messzire merészkedtem, a sebhelyes katona csak morgott egyet aztán visszamentem. nem akartam újat húzni ezekkel a fiúkkal. Az alkarjuk volt olyan vastag, mint az én combom. Félelmetesek voltak. Nemsokára megérkezett egy díszes utasszállító gép. Felvezettek a fedélzetére. A gép ugyan kisebb volt, e ugyan olyan luxus mint az Omnium. Parancsnoki hídján mindenféle páran és szolgák közepette, egy nő ült a parancsnoki székbe.

- Ki vagy te?- kérdezte kissé morcos hangon.

- A nevem Francis MacLaren.

- Nos, kedves MacLaren maradjon inkább az autóknál. - mondta kuncogva.

A nagydarab katonalegények is elhahotáztak ezen, de nekem valahogy nem volt kedvem nevetgélni.

- Hallottam rólad, te is akkor kaptál kiképzést, amikor Démon.

Minden holt sápadt lettem ez a név hallatán.

- Már elnézést, de honnan ismeri ezt a bizonyost, Démont.

- Csönd! –Üvöltötte- Itt én kérdezek. Mond meg mit kerestetek itt!

- Terepszemlét tartottunk. –Mondtam kissé gúnyos hangon-

- Ne pimaszkodj! Csak egy gondolatomba kerül, és kivégeztetlek.

- A Nimalfa rendszert akarták elpusztítani. - Hallatszott egy komor hang mögülem. Tudtam kinek a hangja, de fogalmam sem volt, hogy került ide. -

- Szép volt kedves Démon. Esetleg megtudhatnám az igazi nevét.

- Mostantól nekem ez a teljes nevem. Ami MacLarent illeti. Hagyd meg az életét! Hasznomra válhat még.

Sok minden történt velem már az életben. De itt, és most elfogott a reszketés. Olyan rettentő érzés fogott el, ami lebénította az egész testemet. most jöttem csak rá, hova is kerültem, és mit akar kezdeni velem ez instabil őrült. Lehetséges, hogy jobb lett volna az űrben meghalni, mint őt szolgálni.

- Szedd össze magad! Szedd össze magad! - Gondoltam, és két nagy légvétel után az eszem már a megoldáson gondolkodott. A személyszállító Nimalfa felé vette az irányt. Eredeti úti célom felé. Bárhogyan is, ott kell megtalálnom a megoldást, közben viszont játszanom kell, azt hogy kész vagyok csatlakozni a császárnő seregébe.

A terv könnyű volt, de kivitelezni már sokkal megterhelőbb számomra, mivel olyan emberekkel kell együtt lennem, akiket ki nem állhatok. A tervem a következő: a megbeszélésen tudomásomra adták, hogy a Nimalfai kapuk olyan technológiával készültek, amivel meg lehet nyitni az összes fénykaput a galaxis bármely pontján. De ehhez meg kellett szereznem a Nimalfai kapu koordináta számát, amit csak sorozatszámnak hívunk. A sorozatszám valószínűleg benne van az adatbázisukban. De ez egyedül nem megy, még az első pontot se tudnám teljesíteni, hiszen katona vagyok, nem szuperzseni. Tehát az egyetlen megoldás, ha találok valakit, aki szuperzseni, és örömmel segítene megbuktatni a hódító császárnő tervét.

Mondjuk nem kérdezhettem meg mindenkit: Hé, nem segítenél véletlenül elpusztítani a birodalmadat? Mondjuk, egy katonával is beérném, aki segíthetne „meggyőzni” egy dokit, hogy szerezze meg a szükséges infót. Ismerkedésre volt lehetőségem mivel szállásom ajtaját nem zárták be. Hova is tudtam volna szökni az űrben? Tehát szabadon járkálhattam a fedélzeten, csak nem nyúlhattam semmihez. Amint észrevettem, hogy ez a szabály nem csak rám vonatkozott. Több emberrel volt szerencsém megismerkedni. Egyetlen szóba jöhető ember, egy magyar informatikai mérnök. Ő pont úgy, mint én, nem jó kedvéből van itt. Elmondása alapján egy hónapja Démon elfogatta és elszállítatta ide. Ez a mérnök találta fel a Gatelandet, Even Rogersel. Mihály az egyik legnagyobb szakértője a Fénykapuknak, meg a kapuk számítógépes hálózatának. Viszont volt hátulütője is a dolognak át kellett adnom Mihálynak Verge Vendor kapujának sorozatszámát, hogy aktiválhassa az 57-es kaput. Ez azért volt gond, mert még nem tudtam, hogy vajon megbízható- e ez a mérnök. Az 57-es kapu sorozatszáma 00313424453225 volt. Ezt lehetetlen volt megjegyezni, de sikerült lejegyeznem órám memóriájába. Most már csak azon kellett izgulni, vajon kibírja-e hazáig? Ugyanis miután az elem lemerül, minden adat törlődik a memóriából. Tehát nem sok időnk volt.

Azt, hogy hogyan szerzek hajót, és hogyan jutok vissza még nem találtam ki, de volt rá időm, mivel a hajóutunk 3 napi tartott. Tudós barátom kieszelt egy briliáns tervet. A császárnő birodalmában elég lázadozók az emberek. Annak elkerülésére, hogy valaki a saját hajóival támadja meg, hatalmas veszélyt jelentett. Ezért mindegyikbe építetett egy robbanótöltetet, ami felrobbantja a hajókat esetleges támadás esetén. Mihály szerencsémre tudta hol vannak ezek a töltetek. Kivettünk hát egyet az egyik hajóból, és észrevétlenül elrejtettük a személyszállító generátorának hűtőjében. Kockázatos volt, mivel igen sokan nyüzsögnek ott.

Később azonban a „kedves” Démon barátom a lakosztályába hívott, ami nagy meglepetésemre egy kis sötét lyuk.

- Te. Beszédem van veled. –ki nem találtam volna. - Te jó katona vagy MacLaren. Racionálisan gondolkodsz, és jó eredményeket érsz el. A te eszeddel, és az én nagy hatalmammal együtt átvehetnénk a hatalmat a császárnő birodalma ellen.

- Ha olyan nagy a hatalmad, miért nem csinálod egyedül. - csúszott ki véletlenül a számon.

Meglepetésemre ezen egy jókorát nevetett. Utána elküldött. Még hogy a nagy hatalmával. Csak az a gond, hogy ebben a helyzetben simán kiszúrhat velem. A császárnő bízik benne, így csak egy szavába kerül, hogy a luxuslakosztályból a börtönbe jussak. Tehát vigyáznom kell modorommal, ami ilyen környezetben nehéz. Főleg, hogy most sebezhető helyzetben vagyok. Viszont tervemet akkor is végre kell hajtani. Holnap megérkezünk Nimalfába, ahol nagyon, nagyon sok kapu van. Innen bárhová el lehetne jutni. Csak a probléma, hogy nem ismerik az összes kapu „koordináta kódját”. Ez komoly problémát jelentett, mivel több milliárd eurót fektetett be a császárnő a több mint száz kapu megépítésével. Ez rontott a fő rendszerében lakó emberek életszínvonalán. Démontól viszont még aznap megtudtam, hogy az a tervük, hogy a Wector királyság főrendszeréből, Providencből megszerzik a szükséges információkat. Amúgy a banda nem tudta mi történt a GateLand rendszerben. A rengeteg kapu üzembe helyezése, hatalmas nagy gondokat okozott. valami elektromicsodát. Mint már említettem nem vagyok jó ebből. Szóval nekem csak annyi a dolgom, hogy csendben megvárom, hogy megöljék magukat. Ki is eszeltem egy tervet. Mikor hazaértem, értesítem a Wector királyságot, hogy nyugodtan engedje meg, hogy ellopják a kódlistát. Kis szerencsével ugyanaz fog történni, mint GateLandnél. Elérkezett hát a másnap. Úgy döntöttünk, hogy a hajószerzést majd improvizáljuk. Ez volt a fantasztikus terv, és sikerült. Mihály előre ment. Azt mondta a dokkban tartózkodóknak, hogy rutinellenőrzést kell tartania egy A-470-ben, a hajóban, amiben elmehetünk. Nem az erősségéről híres, de belefér két ember. Az állellenőrzés közben hirtelenen felkiáltott, hogy szivárog a hűtőgáz. Mivel a mindenre felkészült tudós gázmaszkot is hord magánál, ezért megparancsolta, hogy mindenki hagyja el a dokkot, míg ő elfojtja a szivárgást. Mivel ez egy elég mérgező gáz ezért nem kellett kétszer mondani az ottani embereknek. Tehát nem volt ott senki, tehát be tudtam osonni. Mivel valójában szivárgás nem volt ezért csak annyi volt a dolgunk, hogy beüljünk, és megnyomjam a start gombot. kijutni úgy tudtunk, hogy Mihály megkérte a parancsnokot, hogy szellőztetés céljából nyissák ki a dokk ajtaját. Kinyitották. Szabad volt az út a jó Verge Vendor felé. Mihály úgy számolt, hogy a hajó elhagyása után három perc alatt felfedeznek. Tizenöt perc kell ahhoz, hogy odaérjünk az egyik kapuhoz és újabb kettő, míg üzembe helyezzük. vagyis tizennégy percig fegyvertelen célpontok vagyunk, mivel a jó öreg A-470 felett már eljárt az idő, és leszerelték a fegyvereit. Szerencsére barátomnak volt egy szerkentyűje, amivel távolról is lehetett programozni egy kaput. Viszont ez így is úgy is két perc, és ha valamit elront, kezdheti, előröl. A császárnő szuper „A” osztályú hajói már a nyomunkban voltak. Hirtelen meg kellett állniuk, mert egy hatalmas robbanás rázta meg a fele Omnium méretű hajót. A mi kis robbanó meglepetésünk megtette a hatását plusz egy perc. Mihály kérte a kódomat. Órámra néztem, aminek fénye nagyon vészjóslóan elkezdett halványulni.

- Mi lesz már? –kérdezte Mihály. -

- 0

- Igen?

- 0

- Jó!

- 3134244532

- Igen?

- Lemerült!

- Mi? –kérdezte ijedten. -

- Lemerült az órám.

- A pokolba, nekünk annyi.

Hátranéztem. Tényleg komoly bajban voltunk, ugyanis két Omega kettes harci gép volt a nyomunkban. Az a világ második legerősebb harci űrrepülőgépe.

- Ajjaj. - mondtam elkeseredve. - Ebből semmi jó nem fog kisülni. Várj!!

- Mi az? –kérdezte Mihály reménykedve. -

- Azt hiszem emlékszem az utolsó két számra.

- Mi az? Mi az?

- 2 az biztos és, és 5. Igen öt. öt volt.

Hatalmas izgalommal vártuk mi fog most történni. Hirtelen megjelent a még a napnál is fényesebb fény. Hála azért, hogy ilyenkor az üvegeknek, hogy elsötétednek, így nem vakultam meg. Az Omega kettesek viszont még mindig a nyomunkban voltak és gyorsan közelítettek. Gyorsan beleszóltam a rádióba, hogy Verge Vendorban ne lőjenek szét. Hirtelen átértünk. 13,786 másodpercig nem lőhettek ránk mivel ebben a térben az túl veszélyes. Iszonyatos volt minden perc. Az életem lepergett előttem a szép felhőszerűség meg csak haladt meg haladt, amíg véget nem ért. Átértünk, azonban ez azt is jelentette, hogy újra fegyvertelen célpontok lettünk. Ekkor jött az, amire senki sem számított. Az Omnium jelent meg előttünk. És már láttuk is a világ legerősebb hajóit. Az Omnium Fighter, az Omniumhoz készült speciális hajó. Olyan alakja van, mint valami rája sárkány keveréknek. Fantasztikus fegyvereket lehet rá szerelni, és még pluszban ott volt a titkos fegyvere. Egy nagy teljesítményű lézer, ami lángba robbant akármit, hatalmas kárt téve abban, amit eltalál. Az ára 20 milliárd euró. Ez százszor több mint az Omega 2, de százszor jobb. Két szempillantás sem telt el, de már mindkét Omega kettes ronccsá vált. Minket szerencsére nem, mert már rádión elmondtam, amit kellett.

Felvezényeltek az Omniumra. És kiderült, hogy kalandom, még korántsem ért véget.