Levettem a kabátomat, feltettem a fejem felett lévő poggyásztartó polcra, majd bevackoltam magam egy ablak melletti ülésre. Üres tekintettel bámultam ki az ablakon, ugyanis semmit sem lehetett látni az odakint befeketedett világból, hisz tél lévén, sajnos már a délután is estének számított. Ráadásul a vonat belső, fénycsöves lámpáinak ablakról visszaverődő fényei sem segítettek benne, hogy tüzetesen végignézhessem a felszállásra várakozók arcát.

Felsóhajtottam és mélyen beszívva magamba a tetszetős FLIRT vonat jelleg- zetesen új szagát, inkább az ajtó felé fordítottam a figyelmemet, ahol leendő utastársaim szálltak fel éppen:

Vihogó iskolás lányok lépkedtek fel vidáman a lépcsőkön először, a maguk irigylésre méltó, fiatalos lendületével és foglalták el a mögöttem lévő üléssoro- kat.

Először is köszönöm szépen mindenkinek, aki részt vett a játékban. Annak ellenére, hogy rekordszámú játékon kívüli írás született(persze mindenkinél érthető okokból kifolyólag), úgy gondolom, nagyon élvezetes körön vagyunk túl, ami a látszólag egyszerű téma megannyi féle megközelítésének tudható be.

Ócsai Norbert: Reménysugár
- Ugye a feladat lehetővé tette, hogy elengedjük azt a bizonyos gyeplőt, ami az érzelmeket illeti, nálad egy résznél éreztem úgy, hogy nem ártott volna egy kicsit visszavenni, ott az elején, amit páran említettek is, amikor a gyereket jellemezte a szülő.

Egyetlenem,

Bocsásd meg hullámos betűimet, a tábor hidege ráz. Emlékszel, tudom, hisz meséltem neked, hogy a vörös bácsik engem választottak ki. Tudod, hogy megnyerjem magunkat azt a tankot. Még nagyon-nagyon sok alkatrész kell hozzá, és ahhoz Anyunak most nagyon messze kell utaznia...

Remélem a nagyival jót mulattok. Néha telefonhoz engednek, az igazgató nagyon lelkes, és engedi, hogy beszéljek vele egy kicsit. Boldog születésnapot, drága kincsem, remélem az ajándékomat mihamarább megkapod.

A csiga érelmeszesedéstől szenvedett,

fel is ajánlották rég a szerveket.

Bár nem kellett senkinek…

Kő… ugyan minek?

Azt mondta neki az orvos:

Ez aztán tényleg kóros!

Beállhat mészkőnek lassan.

(Itt, a csiga zokogása felharsan.)

Hiába adott a doktor más masszát,

semmit sem használt…

Szegény csiga majdnem kővé dermedt,

el is kezdték ásni a vermet,

Kifizetett egy egész vagyont,

s a doktor adott neki Calgont.

Nincs is panasza azóta,

a házát is leoldta róla…

Amerre jár krétapor helyett

nyálka mutatja a helyet.

                                          Játék a szavakkal

                              Tavaly télen ilyenkor már elnyitott a

                              hóvirág.

                              Az idén fagybazárta ez a cudar

                              hóvilág.

                              Napok óta nem világit, sem a nap sem

                              holdvilág.

Ötödik rész

Tomaso atyával a vendégház egyik sarkában bukkantunk rá arra a szerzetesre, akitől Antoine ellopta a csuháját. Bekötözött szájjal és sonkamódra összekötözve, de amúgy sértetlenül kucorgott a sarokban. Legalábbis látszólag sértetlenül… merthogy a szerencsétlen nem volt eszméleténél. Persze – Antoine nem engedhette meg magának, hogy véres legyen a papi öltözet, így nyilván leütötte áldozatát.

Őszintén reméltem, hogy komolyabb bajt nem okozott vele… de ahogy telt az idő, és Arnau minden költögetésünk ellenére sem tért magához, egyre inkább mardosott az aggodalom.

A merev álldogálástól ismét belehasított térdembe a régi sebesülés fájdalma – pedig az elmúlt napokban szinte már meg is feledkeztem róla.

Talán még a bűnök bűnénél is nagyobb sínylést érdemel, ha elmondom, mi ölt meg engem ma hazafelé menet. S valahányszor sikerül önmagam árnyékát hátrahagyni az égető múlt martalékainak, visszaköszönnek az elfeledettnek ígért problémák, és mint egy pokoli ösztön, olyan rutinosan ítélnek bitófára. Megint azokról van szó, akikben nem tudok hinni; akik megvontak tőlem egy kártyavárat, hogy romboljak és feledkezzek meg építésről, szépítésről, és csak az ész, csak az ész, az csutakolódjon ismeretlenek lelki keféjével.

HETEDIK FEJEZET

Alessia maga sem tudta, miért ébredt fel. Talán Einar szuszogásának hirtelen megszűnése zavarta meg, esetleg az ösztönei fújtak riadót. Rossz érzés kerítette hatalmába, ahogy felülve körbejáratta tekintetét a barlangban, ám sehol sem látta a férfit. Odakint még mindig tombolt a hóvihar, így kételkedett benne, hogy Einar kiment volna. Nem volt rá oka. Ráadásul itt hagyta a fegyverét, amit merőben szokatlannak talált. Többször is szólongatta, ám a zsoldos nem válaszolt.

Terra-9 Krónikái

Második Év

Egyesült erők

Prológus:

Ébredező sötétség

      Képzelj el egy települést, mely a szépségéről híres. Egy sziporkázó kereskedelmi fővárost, a sivatag peremére beékelve. Lélegzetelállító partvonal, pálmafák sokassága, piacok, de a szemed nem csak ezt látja. A lakosság feje fölött egy hatalmas boltív húzódik, melynek közel ötszáz méter a magassága. Ismeretlen szerkezet, felületét tetőtől talpig beborítják az idegen anyagú lemezek.

                                       A falovacska bánata

                       Bizony , én már öreg vagyok,

                       Mégis gyerekekre vágyok.

                       Nem voltam mindig elhagyott,

                       De a gyerkőcök már nagyok.

                       Rám se néznek.

                       Sokat lovagoltak rajtam,

                       én meg csak úgy galoppoztam.

           V. bácsi  úgy élt és dolgozott, türt és nyelt --anélkül , hogy egyről a kettőre jutott volna --mint anyian mások , hosszú évtizedeken keresztül. Egy alkalommal azonban, egy fizetés napon, hazafelé menet , bekapott két-három pohárka pálinkát , mert hétvége is volt, meg a karácsony is közeledett , és ráadásul fázott is egy kicsit , sőt azt is tudta , otthon sem várja  túlfütött lakás. Egy élelmiszerbolt előtt kellett elhaladnia , ahol éppen cukrot , meg olajat osztottak.

Jeges testek...magányos esték...

fagyott az ecseten a festék.

Csak foszlik a vászon,

de az arcon ne látszon...

ahogy hull a levél, a korom,

a pengeél,a fakó szirom...

az arcon ne látszon...

Egy új út

A halványkék eget ezernyi varjú feketítette be, éles károgásuk baljóslattal telítve kúszott be az erdő fái közé, megízlelve az ágakat, átitatva a rajtuk csüngő üde színű faleveleket. Anasa egy pillanatra megborzongott, majd a sötét tollú madarak magasan elrepültek felette, s az ég újra tiszta kékjével tündöklött a lombokon túl. Különös szellő kelt szárnyra, örvénylő, ritmusos táncra kényszerítve a közeli enervál dúsan terpeszkedő koronáját.

HA MEGKÖVEZNÉL, SEM FÁJNA JOBBAN!  ( JÁTÉKON KÍVŰL!)

                       Sokáig töprengtem, vagy igazából mélyen gondolkoztam azon, mi váltja ki érzelmi világomban az ősz csodálatát, de egyben a félelmetes borzongást is. Néha úgy érzem magam, mint az ősz által megtépázott vadalmafa, mely egyedül áll a pusztaságban, nyáron hűs árnyékot nyújtva az arra járóknak, fanyar savanyú gyümölcsével szomjúságot olt, de ősszel lombtalan, csupasz ágai között a szél muzsikál és végigcsordul rajta az őszi eső keserű könnye.

Folytatódik a Restrospektív-rovat, ezúttal a legelső versemmel és a harmadik novellámmal, 2013 első negyedévéből.

A Művészethez

Hé, olvasó! Pihensz és görnyedsz
S e sorokat olvasod,
Hogy keress bánatot és vigaszt,
S bennem bízol, aki benned bízik,
És reménykedsz, hogy tudásod hízik,
hát felbérelnéd a lelket, mi már foglalt?
Neked is van egy, de csak bámulsz rá,
Hagyod, hogy sodródjon a futószélben.
Érzel engem?

Te, aki hallani szeretnéd remegő kezeimet és csattogó tollamat,
Ujjpercektől szenvedő rémületes laptopomat
most nézz magadba!

                                Égre nézel

                                Ha bánat szorongat

                                Égre nézel.

                                Vérzel ha fáj a bú.

                                Tabu a sirás,

                                Mert felnőtt vagy,

                                vagy csak azt hiszed.

                                     Utolsó levél.

            Tudom, nem nagy dicsőség, hogy innen kell írjam neked ezt levelet, amelyet minden valószinűség szerint nem fog követni más. Ezért megragadom az alkalmat, hogy erőm és tehetségem szerint megvilágitsak egy-két dolgot előttetek, amit nem jól tudtok, mert rosszúl informáltak benneteket. Higgyétek el, az ötlet fantasztikusan jó volt, és vidáman gond nélkül élhettünk volna életünk végéig, ha az részeges disznó - aki a bank bejáratánál aludt - nem éppen akkor józanodik ki és  ébred fel.Éjfél után egy óra volt.

                                 Százkét évet élt a legöregebb magyar honvéd.

           Ezerkilenszáz tizenötben, amikor a háború teljes erővel pusztitott Európában, igy tájainkon is ,a" Magyarország" cimű újság megemlékezik a legidősebb magyar honvédről. A hazáját védelmező magyar vitézség  világraszóló dicsőségének napjaiban hagy itt bennünket a legöregebb magyar honvéd. Kolozsvári távirat hozza a szomorú hirt , hogy Horváth Ignácz 48-49-es alezredes  ma hajnalban Erdély kincses fővárosában meghalt.

            Édes Kisfiam,

      Fogalmam sincs róla, hogy valaha is megkapod ezt a levelet, vagy hogy egyáltalán... hogy egyáltalán reménykedhetek még abban, hogy élsz-e. Olyan kis gyenge voltál, olyan kis fiatal, amikor elragadtak tőlünk. Azóta a kegyetlen idő már megőrölt minket, mégis, apáddal soha nem feledtünk. A ragyogással telt zöld szemeidet. Vékony mosolyba húzódó ajkaidat, mikor esténként regével búcsúztattuk a nappalt. Azok a csodaszép, fantasztikus emlékek.

Iván és Anett száguldoztak az utcán. A szirénázó egységek az Erzsébet teret a tehetősebb oldalakról lezárták. Anett az autó napellenzőjébe modulált tükör fényében navigáltatta végig a fésűjét szép hosszú, hermelines haján. Társán, Ivánon fél kiló lila monokli terjengett. Az egész ember gyakorlatilag egy lilaság lett. Bütyke maradt csak véraláfutásos, mihelyt a Vastüdejű Szenátort – ő üldözte most – a sohói kocsmában gyomron vágta. Azóta a Csalagúton át kellett menekülni.

                                      Eredményhírdetés

          Zádori Bence: Átmeneti gyász. Az írás megfelel a megadott témakörnek, még akkor is ha legbizarabb megoldást választottad.Stilusod nem hazudtolja meg önmagát - ezen írásodra is jellemző a túlbonyolitott mondatszerekesztés, és szó összetételek, amelyek sok esetben az értelmezés róvására megy. A stilussal nem vitatkozom , nem is lehet , mert nálad ez a természetes értelmezési forma - de ez nem jelenti azt , hogy másnál is megállja helyét, és másra is rákényszerithető.

HATODIK FEJEZET

Korán ébredtek, de a felhők még mindig beborították az eget, eltakarva a felkelő nap aranyfényű korongját. Vékony ködfátyol telepedett az erdőre, így gyorsan kibújtak átnedvesedett szőrmetakaróik alól, majd komótosan megreggeliztek, aztán szedelőzködni kezdtek. Fogcsikorgató hideg uralkodott, leheletük a köd ellenére is tisztán látszódott. Még vetettek egy utolsó pillantást a farkasok tetemeire, és ismételten útra keltek.

A délelőtt folyamán elérték a hegy lábát, melyre zarándokok és vándorok lábai koptattak jól látható ösvényt az évszázadok alatt.

A gazdag családok nélkülözhetetlenek, mintsem a szegények; népesítik a macsakövet, szemben a házatlan állatokkal és piszkozataikkal, azok csak felélik a telepítéseket. Mikor mi hasonlót teszünk, semmi nem fordul meg bennünk, kivétel: egy sötét erdőben bolyong az űrös kis gondolatvilágunk, ahol ha megfullad a szó, miért maradna a faágon épp egy-egy gondolatlevél. S ha beteg, szezonális, jön a tél, nem leszünk különb a macskakövet felélőknél.

Misa Ribbentov, angolfürtös barnaságával, mire a diótörök is hosszas fejtegetéseket kötnének, utolsó zsebkendőjét is eláztatta a bánat folyamjaival.

Kedves Klubtagok! A következő néhány napban ütemezett publikálásra kerül egy új irománycsokor, Retrospektív gyűjtőnév alatt. Árulkodó cím; korábbi írásaim fognak benne helyet kapni, a kezdetektől egészen mostanáig. Az első részben életem legelső két novelláját olvashatjátok. A közömbösítés megtestesülése 2011. máricus 12-én, az Ébredés egy nappal később íródott. Mit gondoltok, van fejlődés? ;) Jó szórakozást hozzájuk(bár ahhoz túl bonyolultak)!

                                          Laci

A festék száradása kétségkívül egy rendkívül hosszú, és látványos folyamat, annak ellenére, hogy a munkások jórésze durván, modortalanul kenik fel az anyagot a falra, nem törődnek ők azzal, hogy mesterművük késöbb gyönyörködtesse az unatkozó egyedeket. Ezt leginkább a fehér festék száradásánál lehet a leginkább érezni, ahol kitünően látni az aprócska hibákat. Mégis, a férc eredmény ellenére, Cigány Laci még nem találta magát olyan helyzetben, amikor ne a száradást figyelné elmélyülten a konferenciákon.

Először csak egy levelet akartam írni Eloise-hez és Norbihoz, amiben a helyes megállapításaik előzményeit, indokait fejtem ki, de úgy döntöttem, hogy az lehetne egy hosszadalmasabb komment is, amit viszont mindenki láthat, hát akkor miért ne csináljunk belőle egy hírt. Aki tehát érteni szeretné, miről írok, olvassa el a mostani játékra írt, 'Átmeneti gyász' című írásom, és a hozzátartozó kommenteket.

Hogy közönségbarátabb legyek, idézek a kommentekből, és arra válaszolok.

            Március  végen Bori hivta fel a figyelmemet a pályázatra, amelyiken katona történeteket kértek. Akkor éppen katona életemet irtam , és ezekből válogattam, amit aztán el is küldtem. A pályázat határideje május  hatodika volt. Mivel semmi féle értesitést nem kaptam(pedig kértem e-mailon) május negyedikén felhivtam a megadott telefon számot. Itt egy Attila nevezetű úr azt kérdezte , -Talán nem tud eljönni ? Ekkor egy pillanatig haboztam, mert nem tudtam , hogy miért kellenne elmennem .

A NAGY HAJSZA   (Játékra fel!)

                         Mikor elhatároztam magam, az vezérelt, ha lúd legyen kövér. Ennyire engedékeny magammal csak egyszer lehetek. Egy évkönyvben olvastam,, hogy a mélyzsebű bonvivánok Innsbruckban lékelik zsebeiket. Merész vállalkozás volt, de reményteljes.! Irány Tirol! Ha már az „iparban” próbálkozom, legyen eredményes, ne csak a soványzsebű székely legények élvezzék bájaimat. Azt belátom, hogy jobb lett volna olyan időszakot választanom, amikor az alpinisták kiírt pályázatokra versengenek, de már nem tudtam parancsolni a véremnek. Mindjobban pezsgett!

Negyedik rész

- Jól van, kislány – veregette meg Luna lábát a kovács – Nem lesz itt semmi baj. Jól gondoltam, chevalier – fordult felém –, szerencsére nem sérült meg a lova, csupán a patkót kell kicserélni, de azzal gyorsan elkészülök, szolgálatára. Hamarosan indulhatnak tovább, ha úgy kívánja – zavarba jött, tisztán látszott az arcán a vívódás, de végül, igaz, kényszeredetten, de azért csak hozzáfűzte: – Addig is, chevalieres: a feleségem most készült el a levessel.

A betondzsungel közepén álldogált egy magányos társasház. A sors úgy rendelte, hogy hét agglegény lakta ezt a kívülről már elavult, de belülről komfortos házikót.

A földszint egyben Mr. Doc lakott, aki tudós ember lévén nagy köztiszteletnek örvendett. Hóna alatt mindig könyvvel száguldozott, mint aki állandóan siet valahova. Nem létezett olyan probléma, amelyet nem tudott orvosolni. Foglalkozását tekintve agyturkász, aki az emberek fejében bányászik sötét titkok után.

Drága Anya és Apa!

Úgy érzem, eljött az idő, és most szeretnék végre beszámolni nektek az életem elmúlt hat hónapjának szárnyalásáról valamint hirtelen bekövetkező félresiklásáról. Megvolt rá az okom, hogy úgy eltűntem, és nem adtam magamról semmi hírt, de most nem szeretnélek ezzel untatni titeket.
Az egész akkor kezdődött, amikor megnyertem a versenyt. Akkor még nem gondoltam volna, hogy valaha vissza fogok térni előző szakmámhoz, az alpinista ablaktisztításhoz, sokkal inkább volt valószínű, hogy villámkarriert befutva megismertetem a nevemet az egész világgal.

Egyik vasárnapi mise után új kontakt felvételéről értesített a telefonom, aki maga a Jóisten volt. Megjegyzem, a telefonszám szerint országos telefonszolgáltatónál fizetett elő. Roppant érdekes, hogy így miért nem kerítenek a szavai többet a számlára.

Ki sem kellett csengetni, egy ámító női hang azonnal kapcsolt. A Jóistent keresem, mondtam. Közeli s távoli harangnyelvek koccanása rajzott interurbán, aztán a jól ismert női hang, hogy hamarosan kapcsolják, egy kis dolga akadt.

                                    Csibész öregszik

           Már túl volt a tizenkettedik életévén,  amit ha tudományosan átszámolunk kutyaéletkorra az akkor pontosan  hetvenhét évnek felel meg. Annak megfelelően is viselkedett - bár a lánykutyákat még mindig hajkurászta, és engem is elkisért minden horgászatomra, ha kerékpárral mentem- viszont minden nagyobb futkározás után hosszabb pihenőre volt szüksége.

                                           Miki, a különös

          Miki irodai kollégám volt, számtalan jó tulajdonsága mellett, volt egy néhány rossz is, amiről csak mi kollégái, meg a felesége tudtunk. Ő tulajdonképpen  egy műszaki  zseni volt-- fiatal korában, sajátkezüleg rádiót fabrikált amit meg is őrzött, hogy megmutassa négy fíúgyermekének. A négy fíú a második felségétől volt , de az első feleségtől is volt egy.  Mikinek túl strapás lett volna hogy gyerekeit nevén nevezze , igy egyszerüen csak partizánoknak nevezte őket egy- egy számmal ellátva.

ÖTÖDIK FEJEZET

Einar arra riadt fel, hogy valahol megreccsen egy ág. Néma csend vette körül táborhelyüket, és bár a Holdat felhők takarták, a hó így is kirajzolta környezetüket fehérségével. Ösztöne riadót jelzett, mire felpattanva leterített szőrméjéről, előhúzta aranyozott, rúnákkal díszített markolatú kardját. A penge megvillant a sötétben. A lovak a szekérhez kötve álldogáltak, de mindketten ugyanabba az irányba néztek, miközben nyugtalanul toporogtak.

A SZERETET HATALMA

     „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet” Példabeszédek 4 / 23

               Már az sem érdekelt, hogy ömlik az eső, mert amúgy is bőrig áztam. Itt húzódtam meg a ligetben egy szomorúfűz alatt. Már mindegy! Ide jöttem, mert nem szeretem a pózolást, amikor mindenki figyel, van, aki őszintén sajnál, mások meg rosszindulattal, vagy csak azért, hogy legyen mit pletykálni.

Hóvirág a télben

Még emlékszem azokra az évekre. Mintha sosem fakulnának, olyan élénkek és elevenek, hogy szinte a húsomba vágnak, amikor felelevenednek bennem. Derekasan állják az idő próbáját, s képtelen vagyok kivakarni a fejemből a kínt, hogy mit veszítettem. Hogy mim volt akkor, s mim nincs most. És sohasem lesz többé.

Akkoriban az erdőt jártuk minduntalan. Akár a fagy harapdálta az arcunkat, akár a hőség gyöngyözött elő verítéket a homlokunkra, mi mentünk.

Hatodik Ének

Emberként tudd magad,

Ha lágy kényesség habart

Furdalásod fejből kilátatlan

Apró-cseprő világokban.

Eleddig szólt, jelenben volt jelen

A bűnös szándék. Istentelen

Erényöv ménkűtlen ostorcsapás.

Ám a mennybéli rab maga körül ás

Alagutat, s itt asszonyok, vének –

Karmoktól, fogolyító harangoktól félnek –

Kitöprengik a valószínű szomjazást,

S hogy a homokóceán szakadatlan palást,

Vízszigetelő előőrs, művészien: avantgárd.

Hetvenedik születésnapján – kiapadatlan anyatejjel – olvasta a meghívást piciny, megcsonkított anyaországától. Egyes evangélisták szerint, túlfűszerezett fintort is vágott hozzá.

Odaát a Ferihegyen csak a csomagküldő szolgálat szorgoskodott, de a néhai díva a menetrendi járaton még ész ágában sem.

Egy pávatollas kalap nyomorgott a csomagban. A köztársasági elnök, mit tehetett, magára emelte.

Hogy a művésznő miért maradt Manhattanben? Talán megharagudott.

Mit kellene megfogadnom, egy ilyen év után? Az életem teljesen romokban van, az elmúlt három hétben csupán csak ittam, nem érdekelt, semmi és senki. A sportról való írás semmi örömöt nem adott az elmúlt félévben.

A szilveszter, nem érdekel. Számomra egy újabb berúgás nem jelent már örömöt. Nem éhezek olyan társasági eseményre, ahol kétszínű emberekkel iszogathatok drága italokat, ez nem szórakozás, hanem zsarnoki nyomás, amit rám gyakorol a rendszer és a társadalom.

Ma újra eljött az idő. Az én időm. Vagy mondhatnám úgy is, a beteljesülés órája. Elkezdek készülődni, hogy a pezsgőbontásra odaérjek. Nem mintha Kata ünnepelni akarna, sokkal elfoglaltabb ő annál. Igen, még Szilveszter este is.

A megszokott séma szerint jártam el ezen az éven is: Februárban pillantottam meg először Katát, és már akkor tudtam, hogy megszerzem magamnak. Azóta minden nap látom őt. Csodálatos érzés, amikor elbűvöl mosolyával, még ha nem is nekem szánja.

NEGYEDIK FEJEZET

Alessia nem örült a fejleményeknek. Annyira nem, hogy igen komoly veszekedésbe keveredett az apjával, aki csak nagy nehézségek árán tudta meggyőzni az utazás szükségességéről. Kora délutánra járt az idő, mire Alessia összepakolta azokat a holmikat - ruhákat, tisztálkodó szereket és könyveket -, amiket magával akart vinni az erődbe. Végül egy külön erre a célra kiválasztott, kétkerekű szekérre kellett rakni a ládát, melyben mindez helyet kapott.

                                         Újévi versike

                                    Most, mindent újra 

                                    lehet kezdeni.

                                    Izomra, agyra

                                    edzeni, vagy 

                                    testrészeket

                                    keményiteni!