Egy új út

A halványkék eget ezernyi varjú feketítette be, éles károgásuk baljóslattal telítve kúszott be az erdő fái közé, megízlelve az ágakat, átitatva a rajtuk csüngő üde színű faleveleket. Anasa egy pillanatra megborzongott, majd a sötét tollú madarak magasan elrepültek felette, s az ég újra tiszta kékjével tündöklött a lombokon túl. Különös szellő kelt szárnyra, örvénylő, ritmusos táncra kényszerítve a közeli enervál dúsan terpeszkedő koronáját. A sokat látott, harcedzett levelek kitartóan kapaszkodtak száraikkal, míg nem egy formás, élénkzöld falevél végül megadta magát.

Lecsitult a környék, gyanús csend váltotta fel a szél keltette susogást. Az enerválfák, ezek a fantasztikus, misztikus, fa alakban létező teremtmények is megadóan halkultak el.

Anasa, a ruan törzsfőnök lánya, kitárta napsárga tenyerét, mire az aláhulló falevél egyenesen beleszállingózott. Gyengéden keze közé fogta, ujjaival óvatosan kitapogatta a szerteágazó érhálózatot. Ezerfelé cikáztak a vékony vonalak. A tudás hordozói.  

A ruanlány behunyta szemeit, és teret engedett a benne rejtező állatias ösztönöknek. A bordái mögött úgy érezte, mintha egy tüskés bokor fészkelte volna be magát, úgy szúrta, hogy szinte alig hallotta magában azt a mélyről fakadó, érces hangot. Az üzenetet, amely neki szólt.

Kicsi lányom!

Mindig is az maradsz nekem. Ezen semmilyen idő, semmilyen helyzet nem fog már másítani.

Felnőttél, tudom. S most itt az idő, hogy utadra bocsássalak. Helyt állsz majd a nagyvilágban, tudom jól, higgy hát te is benne. A Ruanok Tanácsa kárhozottá kiáltott ki a tettedért, én azonban sosem szűnök meg apádnak lenni a falu határain túl.

Azon belül azonban legfőbb ellenséged vagyok. Sose térj hát vissza!  Keresd meg azt a helyet, ahol otthonra lelhettek.

És kérlek, sose feledd gyermekkorod tanításait: Táplálkozz a lelkedből, amikor csak kínálkozik erre alkalom! Mindenkor óvakodj az ármányos törpéktől! És tisztelettel csodálj minden enervált! Többet tudnak a világról mindnyájunknál. Bennük feltétel nélkül megbízhatsz. Kívánom neked, hogy vigyázzanak utadon, bármerre is visz az élet!

Reményeim talán nem hagynak cserben és az enerválok végül rád találnak, hogy megkaphasd tőlem ezt a búcsúlevelet.

Ég veled!

Anasa remegő kezei áhítatos gyengédséggel emelték a magasba az apja üzenetét tolmácsoló levelet. Amikor aztán kitárta kezét, hogy visszaadja a természetnek, az apró növény összesündörödött, mint egy bebábozódó hernyó, s amikor vörösen izzón kinyílt, mint egy vitorla, hátára vette a szél és lassan röpíteni kezdte a finom, virágillatú levegőben.

A ruanlány a mardosó fájdalomtól megtörten, de bizodalommal telve követte az útjelzőt. Szíve alatt már ott dobogott egy másik, mindennél erősebb lélek életereje. Tudta, hamarosan elérkezik az idő, és életet adhat az eljövendő idők dicsőséggel teli vezérének. Aki új birodalmat épít majd a két kezével, megtölti azt reménnyel, és lerombol mindent, ami már pusztulásra van ítélve. Aki elhoz majd nekik egy jobb kort, új eszméket hív életre, és átformálja a világot úgy, ahogy arra csak egy enervál képes.

Akkor is, ha csak félig az.