Az igazság Vlád Tepes életéről

             Ezernégyszáz harmincegy novemberében , vagy decemberében - ezt nem lehet tudni pontosan mert akkor még Julianus naptárt használták- nem úgy kelt fel a nap  mint máskor, mert megszületett Drakula herceg, alias Vlad Tepes. Már kora gyermekkorában igen igen  kedvelte böregérkocsonyát kókuszreszelékkel. De szivesen fogyasztott kozzá egy kis madártejet is.Fiatalkorában - ami nagyon szükre szabott volt mert  tizenhét, tizennyolc éves korában  trónra került.

Hűvös ese volt, mikor eljöttem Imrétől, és visszaszálltam a kamionomba. Ha Sturovóból jövök haza, mindig megállok egy órácskára nála, a táj, itt a Dunakanyarban, gyönyörű.

Irmével még együtt koptattuk az iskolapadot Békésben. Ő aztán a postaforgalmin tanult tovább, és most idehelyezték, Nagymarosra. Szolgálati lakása van, azt mondja, nagyon megéri, olcsó a bérleti díj. Valamikor volt egy kis terrier kutyája, de elütötte egy autó; azóta a környék macskáit eteti.

Szeretett vezetni. Már gyerekként is imádta, mikor a nagyszülőkhöz kellett utazni vidékre, mert hosszú órákat tölthetett az autóban és ez a szenvedélye a mai napig megmaradt. Most is egy hosszú fuvarból tartott hazafelé, miközben már azon elmélkedett, fia milyen történeteket fog neki mesélni a gólyatáborban töltött pár napról. Hogy a felesége vajon mit szól majd a lányuknak szerzett pöttyös gumilabdához, melyet még Franciaországban vett. Szerette kényeztetni a családját ilyen kis apróságokkal, ezzel is kompenzálva minden távol töltött időt.

BOSSZÚVÁGY      (Játékra fel)

 Ha délelőtt lett volna, akkor minden bizonnyal a buszról szállok le a házamtól 25 méterre lévő buszmegállóban, de mivel már este kilenc óra is elmúlt, ezért magabiztosan parkoltam be a két férőhelyes garázsomba az egyik luxusautómmal.  Kiszálltam a Jaguárból, mely tökéletesen megfért a legújabb Lexus  modell mellett, melyet ugyanazon a borús napon vásároltam néhány hete, mint a Jaguárt. A garázsajtó pisszenésnyi hangot sem hallatva csukódott le, miközben én már fölfelé lépkedtem a kivilágított lépcsősorok egyikén.

Kifordítom, befordítom…

Minden történet mögött ott van legalább egy másik. Általában jóval több is, mint amennyi elsőre látszik. A valóság ugyanis sosem egyféle, én pedig azért vagyok itt, hogy ezt bemutassam Önöknek. Azt fogják majd gondolni, hogy ez egy tréfás történet egy mogorva, vallásos öregemberről. Ezt fogják hinni, mert én azt akarom, hogy ezt higgyék, de már jó előre elárulom, hogy rosszul teszik. Tessék csak figyelni nagyon, mert csalok…

Miska bácsi irtózatos csörömpölésre, csattogásra, patadobogásra és különféle hangok egész kakofóniájára riadt fel az éjszaka közepén.

Nagyon jó írások érkeztek, bár a feladat maradéktalan teljesítése nehezebb volt, mint amilyennek elsőre gondoltam. Kíváncsi voltam, hogy mennyire lehet egy teljes értékű írásból kihagyni a "hogy" szót. Többen is voltak akiknek sikerült megfelelni a feladatnak, nekik külön gratulálok! Azonban mivel úgy tudom, még nem volt hasonló jellegű feladvány, és sokan vagytok, akik éppen csak egyszer futottak bele a hibába, úgy döntöttem, hogy 1 tiltott szóhasználatot még megengedek.

A bolyongó

Zakatolva zuhog az eső, a cseppek ütemesen csattannak az ablaküvegnek. Az erőteljes koppanásokat már hallja a fül, de a tudat még lustán ébredezik. Az esőtől duzzadó viharfelhők bambán téblábolnak az égen, borús sötétségbe borítva a várost. A szem ébredezve hunyorog, sűrű mozdulatokkal igyekszik kipislogni az álom visszamaradt fonákjait, majd végül kitárulnak a szemhéjak kapui, és vonakodva bár, de végül beeresztik a kintről beszűrődő fényt.

A pokolbéli nap fénye

Szívem, Susie!

Most éppen a pokolban vagyok. Ha ettől nyomban arra gondolsz, hogy az az örök sötétség birodalma-e, akkor biztosíthatlak, hogy az efféle hiedelem merő tévedés. Hiszen ha nem lenne fény, miként láthatná az ember azt a temérdek borzalmat, ami a fájdalmasan összefolyó napok során történik. Hát sehogy!

Az enyészet szaga kúszik be az orrnyílásaimon. Megvonaglok tőle, és a gyomrom végtelen cigánykereket hány, mintha egy körhintát nyeltem volna le. Csak száguld körbe és körbe.

A karma lovagja

Hunyd le a szemedet. No, rajta, hunyd csak le, nem kell tőle félni! Úgy, úgy, jól van! Nono, ki ne nyisd! Tartsd csak szépen csukva, majd szólok, ha szabad kukucskálni, jó? Tessék csak befelé figyelni. Mustráld meg jól a saját kis lelkedet! Milyen embernek tartod magad? Gondold át nyugodtan, ráérünk. Sikerült? Készen vagy? Hohó, nem csalunk, itt nincs helye a susmusnak, első az őszinteség! Ha nem megy, próbáld újra egészen addig, amíg nem sikerül.

Farkasordítás

(+16)

A tisztáson sírbéli csend honolt, a földet helyenként kihűlt vér áztatta. Néhol magába szívta a kiontott életek vöröslő nyomát, helyenként azonban a köveken, a fákon, az ágakon, a fűszálakon és a reggeli napfényben nyíló puha szirmú réti virágokon még megült csillogón, harsogón a friss nedv, fennen hangon hirdetve a mulandóság és kegyetlenség létét. Mert nincs az a ragyogó nap, amely szemet hunyhatna e felett, és amely eltörölhetné mindazt, ami történt.

Még emlékszem, hogy az újévet, számjegyenként neonfényből rakták ki. A gyászkeserű pezsgő – honnan szalajthatták? – nem csepegtetett semmi hasznosat, s a fények csodálkozó pislákolásában a kiöltözött többség, ahogyan a pletykákat a kávézivatarban füllesztette, úgy forrósította a táncparkettet. Az egyik felszolgáló már ingatagabban cipekedett – vagy csak a palack volt olyan bohókás, hogy még az én megvilágosult tekintetemben is korcsolyázik a kicsiny síkságon.

Szmokingtalanul

A jegesen világító Hold kényelmesen ült bele az éjszakai égbolt fekete bársonyszékébe.  Lopott fényét baljóslatúan szórta szét, széles arcára a mély unalom reszelős barázdákat vont. Száját húzogatta egész álló éjjel, erőteljes töprengését csak ritkán szakította meg. Ilyenkor ásított. Mire a műszakváltó társ, a pöffeszkedő Nap feltűnt az égen, az elhatározás már úgy megért benne, mint meggy a meggyfán, nyár közepére…

Történt mindez régen, réges-régen, nagyjából négyszázezer kilométernyi sétával ezelőtt, és még egy kicsivel korábban.

Először is köszönöm, hogy én lehetem az elmúlt héten a játékmester, az igazat megvallva most sokkal jobban éreztem magam mint mikor múltkor mikor először voltam, bár akkor is csodás írásokat kaptam. A téma amit választottam lehet elég nehéz volt de ti remekül megoldottátok. Még gyakorolni ki az értékelést, de azért remélem amúgy alapos voltam.

Zádori Bence: A meghasonlott ítélet Érdekes írás volt nagyon, nem hiszem, hogy ez az írás távol állna tőled. Igazából megmaradtál Zádori Bencének, de mégis változtattál, ami nagyon jót tett művednek.

Frank Cabot álma

Frank Cabot-nak voltak álmai. Mint mindannyiunknak. Siker. Pénz. Elismerés. Pénz. A szokásos. Frank Cabot azonban ezen túllépve többet akart az élettől. Nem akart megelégedni az efféle, felszínen úszkáló javakkal, mert ő mélyre akart nyúlni, bele abba a megfoghatatlan sötét masszába, amelyet egykor, egy tisztességesebb és erkölcsösebb világban talán úgy hívtak, hogy az igazság utáni vágy. Már ha létezett egyáltalán valaha is ilyesmi, és nem csak a világ mocskától megkímélt, üvegburában nevelkedett naivák puha pehellyel bélelt álomvilága szülte képzelet volt csupán.

Újabb embert öltél meg. Gratulálok!

Nem vagyok ironikus, ember – te zseniális vagy, ez volt eddig a legszörnyűbb ötleted! Ismét magadra veszed Canossát, én ismét segítek – te Raszkolnyikov, én Meursault. Őszintén remélem, ha volt szándékod, élvezted.

Majd én frusztrálom magam, hogy a védőburkokat kisajtoljam a bizonyítékokból – ha nem te lennél? Úgyse változik a protokoll – a pénz hozománya az erkölcs.

A feleséged? Komolyan? Huh, legalább híres vagy – a dicsőség sétányán még egyszer majd csillagot adnak.

Bolond, ki az iskolában nem hiszi a legendákat, Istenem! Rejtelmet csinál a sajtó, a Te földi másod, ahogy fuldoklás után kibújik a haláli ketrecből, bajmentesen; a tejtől is bátran fuldoklanak! Mik ők, ha nem az Antikrisztus, a Jelenések armadája? Egyszer még gyeplőt és kardot fognak, lovas álcájuk lesz! Lehet, hogy nem vér szerint, de a morganizmus engedélyt ad rá. És miért, ó, miért pont ily későn, új évezredünk hajnalán adsz égi jelt a bizonyosságoknak, Istenem? Hollandok és britek – hű gyarmatpajtások egykoron – beigazolták a Próféciát. Ott állanak, már a szájukig ér az üvöltés ingere; szabadságot a népnek!

Egyetlenem,

Bocsásd meg hullámos betűimet, a tábor hidege ráz. Emlékszel, tudom, hisz meséltem neked, hogy a vörös bácsik engem választottak ki. Tudod, hogy megnyerjem magunkat azt a tankot. Még nagyon-nagyon sok alkatrész kell hozzá, és ahhoz Anyunak most nagyon messze kell utaznia...

Remélem a nagyival jót mulattok. Néha telefonhoz engednek, az igazgató nagyon lelkes, és engedi, hogy beszéljek vele egy kicsit. Boldog születésnapot, drága kincsem, remélem az ajándékomat mihamarább megkapod.

Egy új út

A halványkék eget ezernyi varjú feketítette be, éles károgásuk baljóslattal telítve kúszott be az erdő fái közé, megízlelve az ágakat, átitatva a rajtuk csüngő üde színű faleveleket. Anasa egy pillanatra megborzongott, majd a sötét tollú madarak magasan elrepültek felette, s az ég újra tiszta kékjével tündöklött a lombokon túl. Különös szellő kelt szárnyra, örvénylő, ritmusos táncra kényszerítve a közeli enervál dúsan terpeszkedő koronáját.

Egyik vasárnapi mise után új kontakt felvételéről értesített a telefonom, aki maga a Jóisten volt. Megjegyzem, a telefonszám szerint országos telefonszolgáltatónál fizetett elő. Roppant érdekes, hogy így miért nem kerítenek a szavai többet a számlára.

Ki sem kellett csengetni, egy ámító női hang azonnal kapcsolt. A Jóistent keresem, mondtam. Közeli s távoli harangnyelvek koccanása rajzott interurbán, aztán a jól ismert női hang, hogy hamarosan kapcsolják, egy kis dolga akadt.

Hóvirág a télben

Még emlékszem azokra az évekre. Mintha sosem fakulnának, olyan élénkek és elevenek, hogy szinte a húsomba vágnak, amikor felelevenednek bennem. Derekasan állják az idő próbáját, s képtelen vagyok kivakarni a fejemből a kínt, hogy mit veszítettem. Hogy mim volt akkor, s mim nincs most. És sohasem lesz többé.

Akkoriban az erdőt jártuk minduntalan. Akár a fagy harapdálta az arcunkat, akár a hőség gyöngyözött elő verítéket a homlokunkra, mi mentünk.

A ködgejzír akár a csatornanyílásokból is szállingózhatott volna, pedig csak a téli éjszaka tette. Felhívta a figyelmem, miként csillog a fákon a dér, miként akar imponálni nekem a sok karácsonyi rejtély. Ekképp láttam tündöklésük az üvegen át. A radiátor nem hagyott vacogni, de a vasforgácsok rovátkái harmatsúlyú tagjaimat most mégis megborzongatta. A gazda ülőpózba állított, egy székre helyezett, s az ölemben egy év után ismét ajándék csücsülhetett.

Fekete-fehér szerelem

A csapból zubogva folyt alá a víz, hűvös permettel szórva be a mosdókagylót, és a felfüggesztett, óriási tükör legalját. Az egyik fülkéből különös zaj szűrődött ki, még a víz zúgása sem volt képes teljesen elnyomni a jellegzetes hangokat, amelyeket én adtam ki. Az ajtókat nagy gonddal magamra zártam, mégsem tudtam szabadulni az érzésről, hogy valaki meghallhat.

A márványpadló hűvös volt, és jóval keményebb, mint ami a térdeimnek jól esett volna, habár jelenleg ez volt a legkisebb gondom.

Éppen a sírokat ásták még a múlthétről. Az egyik munkás egyre aprózódó szakmozdulatokkal fakereszteket eszkábált, a többi a gödör szomszédságában levő vidéket púposította.

Arany volt a haldokló zsarát, bíbor a fátyolos égszín, a szellő is megrezdült, minek által az ördögszekér sokadszor próbált túljárni a kicsontosodott bölényfej molekulányi eszén, melyet pödör tülkei éppoly csúfondárosan képviselték.

Abban a percben, amint a fátyolfelhők vízben úszó vértócsának tűntek, az ásók a homokban vagy azon kötöttek ki.

Valakinek halnia kell

A lemenő nap olyan nem várt hirtelenséggel bukott le a horizont alá, hogy gyakorlatilag el is felejtette narancsszínűre festeni a kopott városképet, helyette rögvest szürkület telepedett az épületekre, fokozva a már amúgy is előnytelen színezetüket. A helyi zsivány egykedvűen üldögélt fekete lova hátán. Illetlenül megszívta az orrát, míg táltosnak egyáltalán nem nevezhető paripája együtt érzőn fújtatott egy nagyot. Amilyen a gazda, olyan a ló is, ugyebár.

Az éjszaka sötétjében egy kicsi alak vonszolta magát előre a nagy hóban. A törpe lábai minden lépésnél térdig elsüppedtek, ő azonban kitartóan menetelt előre. Dundi orra kivöröslött a fagyos széltől, mégsem jutott eszébe, hogy visszaforduljon. Mert egy olyan cél hajtotta előre, amely számára mindennél szentebb volt! Meg kellett keresnie élete szerelmét. A csend, mely a vidéken honolt, olyan félelmetes hangulatot teremtett, hogy a kis ember gyomra görcsbe rándult.

Az éjszaka takaróját a méteres hóréteg halmozta tovább, s melegség híján kihívást dörgöltek a törpe lábakra. Megviselt orrhegye a felszínen búvárkodott, levegőt terelgetett. A hóban haladó manót egyfajta szerelem hívogatta, illetlenség lett volna visszautasítani. Vagyonos házból érkezett, s épp az imént beszélt mobiltelefonja helyett tárcájával. Elfeledkezett a különbségekről.

  Most rajta kívül főtől aljig az egész városnegyed lakatra zárta komfortzónáit; a málhás nejlonzacskók elszakadtak, a telefonfülkék nem kívánták az üllőverte pénzérméket.

Harmadmagammal

Leila igazán kedves lány, amolyan harmóniára áhítozó, béketeremtő típus. Szereti a rendet, sőt, meg is követeli. Elkötelezett híve a természettel való háborítatlan együttélésnek, és mélyen elítél mindent, amely ezt meggátolja. Ő az, aki bio élelmiszereket fogyaszt, környezetbarát termékeket használ, mosódióval mossa a ruháit, szelektíven gyűjti a hulladékot, és amit csak tud, azt újrahasznosítja. A maga egyedi módján rendkívül szabadszellemű, ugyanakkor kiegyensúlyozott személyiség, nyugodt jelenléte gyakorta engem is ellazít, amikor összecsapnak a fejem felett a hullámok.

Ó drágám, én olyan boldog vagyok! Szerelmem... Igen, én is szeretlek téged! Akkor felbontom a pezsgőt, rendben? Ideadnád a dugóhúzót? Köszönöm édesem… hoppá! Bocsi a csempéért. Ez eldurrant… höhö. Hogy? Ezt komolyan mondod, Joli? Jó, jó, persze, igazad van… Nem, nem vagyok igénytelen. Máris feltakarítom… Már mondtam, hogy elnézést! Jézusom! Nem is tudtam, hogy ilyen indulatos is tudsz lenni. Na, meg is van. Elhárult a fertőzésveszély. Csak poénkodtam, ne nézz már ilyen csúnyán!

A lány, aki semmitől sem félt

- Nem, én nem félek semmitől! – mondta a lányka önérzetesen, és aranyszín szeplőkkel hintett orcája azon nyomban pirospozsgás lett. Az arcocska kipirulása azonban egy cseperedő férfikezdemény még avatatlan szemei számára könnyen észrevétlen maradhatott. Különösen, mivel hogy a szóban forgó ifjonc csillogó tekintetét gyengéd gyermeki érzelmek párásították homályosra.

- Nem hiszek neked – csattant fel Zsombor, mert büszkeségét bizony meglehetősen borzolta a kislány bátor kijelentése.

Lélek Hotel ***

A férfi elmotyog egy halk káromkodást, miközben az ágy alja vállig elnyeli a jobb karját. Láthatóan nagyon keres valamit. Valami fontosat, bizonyára, hiszen mi másért fektetne ennyi energiát a megtalálásába, ha nem azért, mert a keresett dologra feltétlenül szüksége van. A néhány pillanattal később bekövetkező újabb szitokszó elhangzásáig még pont elegendő időm van, hogy egy kicsit körbenézzek, és magamba szívjam a látványt. A szoba sarkába tolt műbőr pamlag élénkpiros színben pompázik, aranyszínű szegecsek díszítik.

Az iskola végett úgy elhavaztam, hogy nem impelentáltam bele a kért szavakat a beadványba. De javítottam és úgy gondoltam; a régit törlöm és inkább feltöltöm újra. :)

A szúnyog család elvesztette hitét a Balaton partvidékében. Vízfejűeknek való, gondolták. Mégis, a vampirizmus, ez a predesztinált parafília hogy kínálja magát a szúnyogleányzóknak!

A szülők persze szkeptikusak, sokszögletű, freskó szemük nem enged sokat látni a világból. Egyszóval, dilemmás hadihelyzet állt elő.

Generáció X-Y-Z

2014. augusztus 7. (csütörtök)

- Elárulod, hogy miért nem? A sátorban alvással van problémád?

- Nem. Sátorban aludni jó dolog. Nem az alvás helyszínével van gondom, hanem vele!

- Na, ne már! Nem is ismered őt! És ha már itt tartunk, meg sem próbáltad igazán megismerni.

- És nem is szeretném…

- Elárulnád legalább, hogy miért nem?

- Biztos vagy benne, hogy szeretnéd tudni? Hát legyen! Például azért, mert felszínes, egoista és mást sem csinál, csak céltalanul tengődik a világban.

Műhelytitkok

„Minden irat fontos. Úgy, ahogy az emberek is. Mind fontos, habár mindig akad közte fontosabb, és mindig akad olyan, amelyik elvész a süllyesztőben. Nincs ezzel egyébiránt semmi gond. Ilyen az élet.”

 (Idézet Wilhelm Young Elveszett kézirat című könyvéből, amely sosem kerülhetett nyomtatásba)

Képzelj magad elé egy kerek arcú, köpcös, középkorú férfit. Vékony fémkeretes szemüveggel az orrán, felette pedig őszbe futó szőkésbarna frizurával.

Pasadena, 2014

   Azon az éjszakán nagy veszekedés bontakozott ki a Fowler családban, és ez már nem az első alkalom volt, annak ellenére, hogy Sheldon és Betty friss házasoknak mondhatták magukat. A nő nehezményezte, hogy férje minden szabadidejét a saját kutatásaira kialakított laboratóriumában tölti, vele pedig nem foglalkozik eleget. Sheldon megszállott volt, de a tudományokban való jártasságát, zsenialitását nem lehetett kétségbe vonni. Betty néhány hét együttlét után besokallt, és úgy érezte, hibás döntést hozott, amikor hozzáment a férfihez.

Frederik, a kalózkapitány csalódottan ült a Vörös Pikkely nevű kalózhajó egy kabinjában. Kissé dühös is volt, ha belegondolt mitől is keseredett el annyira, hogy már abban az üveg rumban sem lelte örömét, melyet a kezében szorongatott.Egyedül volt, magányra vágyott. Csakúgy, mint a mellette levő elefánttálnyi elfonnyadt szőlő, az ő feje is lekonyult és másra sem tudott gondolni csak arra, hogy megbosszulja, amit vele tettek.

Egykor még jó viszont ápolt Kék Korall kalózkapitányával, de mióta az elcsábította a feleségét, azóta csak azt lesi, hogyan tehetné el láb alól a betyárt.

Felhasználónév: kaloz_haj0_85

Jelszó: ************

Kedves Napló!

Ma nagyon vidám napom volt. Munka után elszaladtam a piacra szőlőt venni. Találtam igen olcsón, lédús, mag nélküli, egy-egy szeme akkora volt mint egy dió. Most éppen abból szemezgetek. Holnap fogok menni újra Dr. H.-hoz. Azt mondja, nagyon jó úton haladok, hogy teljesen meggyógyuljak. Szerinte hatalmas előrelépés volt, hogy találtam munkát, s ez végre rendszert vitt a napjaimba. Nagyon örülök neki.

Odakint alkonyodott. A hátán feküdt, és belefeledkezett a mennyezeti lámpák fényébe. Már nem érzett fájdalmat, mégis különös félelem járta át erőtlen teste minden porcikáját. Érezte hogy fázik, és remegnek a végtagjai, de képtelen volt küzdeni ellene. Az egyik neoncső ritmusosan felvillant, táncra keltve a műanyag borítású lámpát. Néhány pillanatig még belefeledkezett a részegítő látványba, majd bódult tekintetével lassan kutakodni kezdett maga körül.

Izgatottan álltam a szoba közepén. Mosolygó arcok vettek körül.

- Minden remekül fog sikerülni. – mondták és kezüket vállamra téve, biztattak. Én mereven várakoztam, akár egy kormánybiztos. A kampány már lezajlott. Én már választottam.

Kis idő elteltével, a zeneszó az ajtó felé mozgosította az embereket, így az addig rám célzott szempillantások, az ajtóhoz érő embercsoportra szegeződtek. Én is odaléptem, és amikor megláttam újra felébredt bennem a valóság és merev testtartásom abban a pillanatban elgyengült és én megkönnyebbültem, mert megérkezetett hozzám.

Furcsa tükör volt. Tiszta, pontos képet adott, s mégis, mintha minden torz lett volna benne. A szívem a torkomban dobogott, mikor megérintettem. Ujjbegyeim képmásom ujjaira simultak. Hideg volt, látszott a lehelet. Igyekezve lassan venni a levegőt, felemeltem a fejem, a saját szemembe nézve. Az összes szőrszál felállt a hátamon. Tükörképem szeme matt ébenfekete volt, üres csillogással bámult rám.

- Segíts... - suttogta halkan, reszelős hangon. Mély hangú durranás hallatszott, s a tükör szilánkokra hasadt...

Készpénzfelvétel - 100 $.

A kártyatranzakció sikertelen. A számlán nincs fedezet.

Készpénzfelvétel - 50 $.

A kártyatranzakció sikertelen. A számlán nincs fedezet.

Dühös sóhajjal cibáltam ki a bankkártyát az automatából. Nagyjából fogalmam sem volt, mit tegyek. Ha nem fizetek, Doulen kinyír. Lassú, fájdalmas módon.

Kissé odébbáltam az automatától, hogy mások is hozzáférhessenek. Megfontolt(nak szánt) mozdulattal cigire gyújtottam, s miközben a füstöt szívtam-fújtam, azon gondolkodtam, hogy tudnék délutánig összekaparni ezer dollárt.

Virradt is magasra a telt napocska, mely alatt a párolgó fátyolfelhők feketében törpültek el. A szavannák felett mindig ilyen csodás a kikelet. Nem hiába öröklődött meg az antikváriumokban könyvborítókon, ártatlan impresszionista képeken.

Magasan ágaskodtak a fűszálak, jól megbújt bennük a gazella. De ahogy szemét érte a fény, rögvest szökdécselni kezdett. Eleinte belefeledkezett, ám a majomkenyérfák közelében beléje rezzent az intuíció, hogy valahol kellemetlenségek lapulnak.

                                         Konstanca

           Ez volt az az alkalom amikor nem morogtam a kiszállás miatt.Bár munkámhoz és kenyérkeresetemhez tartozott, de nem volt mindegy , hogy utószezonben Konstancára vagy télidőben valami kellemetelen helyre kellett mennem. Most viszont szeptember van. Nem is akár milyen - és oda kell mennem ahol egyszer már vagy nyolc hónapot eltöltöttem. Igaz akkor nem kimondottan nyaralási céllal , de attól függetlenü szép emlékeket örizgettem magamba a tengerpartról.

Kanálka Pitány riadtan kereste a gondozót a bástya tetején, de csak a holdfényes piknikzónák vették körbe. Szeretett felesége, Monroe K. Ini és hű inasa, Napó Lajos alkották együtt az offszájdot. Hamarost sirálykacsókról nyilatkoztak a másik bástyán. 'Minimális homokömlés a faltetőn!' rikkantották.

A kastély lakosságát gondos kezekkel barkácsolták össze kanálból, szalmából és gesztenyéből. A termés héjából összefont bikini Monroe kisasszony számára embernagyságban kókuszdió volna.

Volt nekünk régen a kertünkben egy terebélyes, örökzöld cseresznyefa. Ő volt a legnagyobb testépítő bajnok, mert kitartóan lógatta ki magából a mázsás súlyokat, hogy aztán nyáron leszakajthassuk takarmánynak. Nem tudnám már visszaidézni hány szalmakosár maradt üresen. Talán egyik se. Pedig túl jól felvoltunk készülve.

Apámnak a méteres falétrával kellett elérnie a tetejét, én meg a kicsi háztartásival garázdálkodtam a tőben. Egyszer akkorát rántottam az egyik ágon, hogy leborultam és a szomszédos palántát megtörtem.

Más világban könnyű lenne…

Egy átlagos reggel egy átlagos napon. Ezen a szép vasárnap reggelen Bertalan az ajtócsengőre ébredt. Szitkozódva kelt ki az ágyból, majd nyújtózkodott egyet. Mielőtt ajtót nyitott volna a ruhásszekrényhez sétált, hogy egy gyors pörgéssel átvegye a mindennapi ruháját. Az ajtóhoz érve egy lámajelmezbe öltözött simet látott elinalni, a küszöb mellett egy ajándékdoboz lapult, tele a főiskolai toborzó cuccokkal. Bertalan felvette, és valamiért nagyon megörült neki, pedig esze-ágában sincs fősulira menni. Ahogy abbahagyta az ugrálást megszólított egy utcán sétáló lányt, ismerkedés céljából.

Darren Steele akkor aludt el az egyszínű szakirodalom oldalai felett, amikor már vészesen közel járt a szigorlati vizsga ideje. Ficamosan ébredt fel, s a reggeli fürgeség elmaradt.

A konyhában éppen felújítási munkálatok zajlottak, a terem közepén nem fedtek semmit csempével; egy cső volt, amin egy határozott lépéssel elrugaszkodva lehetett átjutni a konyha másik oldalára. Ha úgy tetszik, egyfajta lép-cső volt.

Ám ezen a reggelen nem a konyhára nyílt az ajtó, hanem az óceánra, melyet durva talpakkal simogattak a világítótornyok százai.

Az időkapukat nem bizsergette többé áramvonal. Az időutazók pedig igyekeztek a torzító időt megörökítő kapszulákat megsemmisíteni; a gerilláknak már csak egy túszuk maradt. Mind kutatók voltak, fiatal talentumok, akiknek fantazmagóriáktól elsüketült szürkeállományuk most patakokban ontotta a bút, és a kilátástalanságot, s akik nem voltak már közöttünk; még angyalként is meg akartak halni.

Feloszlatták a szervezeteket, a világkongresszus nem ül többé össze.

Olivér taxisofőr épp a gumiabroncsot reklámozó tekebábú reklámplakátját nézegette, amikor zöldre váltott a lámpa. Kedvtelenül tekergette a rádiót, az pedig illedelmesen fröcskölte magából a fehér zajt. Néha azért belerontott az abszurd szólóénekbe az esperes hangja a református rádióról. A visszapillantóba nézve pedig elöntötte elmeállapotát a grandiózus nosztalgia és a sok csínytevés, amiért nagymamája annyiszor megvonta tőle a pampuskát és a forintos csokoládéra valót, amiért annyit körmölték tehetetlenül a tanári kézre szabott, fából faragott vonalzócskák.

Egy árny ugrott ki a résnyire nyitva hagyott ablakon és azonnal eltűnt a sötét éjszakában, amint beléptem a rendelőm ajtaján. –Csak egy macska. –nyugtattam magam, ám zaklatottságomat ez nem csökkentette. Becsuktam az ablakot és villanyt kapcsoltam a rendelőben.

A szoba közepén egy rajzasztal tele lapokkal, ceruzákkal és festékekkel, elég alacsonyan ahhoz, hogy a gyerekek kényelmesen alkothassanak. Az asztal körül hanyagul szétdobálva hevertek a plüssjátékok és a szivacsjátékok a feszültség levezetésére.

16+(Csúnya szavak!)

Házibuli zajlott barátok és azok barátai közt. A gyerek az anyjánál volt a hétvégén; üres gyerekszoba mellett pedig minden buli elfér. Ha pedig már egyszer elváltak; miért ne keresse meg a fater a módját egy új kapcsolat kibontására?

Simon arca nem volt szokatlan a szórakozóhelyeken. Háromszoros címvédője az ivóbajnokságoknak, de a tánctudásán lenne még mit csiszolni. De egyébként a srác egy az egyben a két lábon járó szerencsétlenség volt.

Körbe-körbe… Most be egy kő alá… megint körbe… ezúttal felfelé… ismét körbe. Most fel a felszínre… nem, mégsem, inkább vissza lefelé. Hát igen, ilyen egy hal élete az akváriumban. Monoton nyugalom, amíg el nem jön az etetés ideje. Akkor felúszik az akvárium tetejéhez, és gyors, kapkodó mozdulatokkal szedi össze az összes falatot, mintha attól tartana, hogy valaki megeszi előle. Pedig egyedül van… Egyedül hősünk, a fénylő kis aranyhal uralja az egész akváriumot.

A kóbormacskákat több legenda övezi, mint akármelyik történelmi személyt. Szólják, hogy kilencszer kell a nyakuk kitörniük, hogy a következő szintre léphessenek; vagy éppen, hogy képesek suttogni a szellemekkel. Meg aztán ott van a kiváltságos fekete szőrméjű, aki arra billenti a sors iróniáját, amerre épp mások szeme láttára elhúzza a csíkot.

Egyikük – a falkában a legfiatalabb – félt a sikátorban tündöklő kutya falfirkától. A többiek nem nagyon törődtek vele; néha odamentek megnyalogatni bágyadtan, majd visszamentek a gyorséttermi csirkehúst majszolni a kukába.

Dús hegyoldalban piknikezett az egész bagázs. A mogyorókrémet ünnepélyesen avatta fel a konyhakés a kenyérre. Luca nagyon éhes volt már, ezért sietett annyira az anyukája.

Fáncsi néni bejelentette, hogy negyed óra múlva el kell indulniuk az apátság felé. Misével adják meg a tiszteletet a kereszténység hívőinek.

Lénárd felhörpintette a paradicsomlevet. Az étrend kiegészítőit vette be.

Úton az isteni ház felé Luca odasompolygott hozzá.

– Ha sátorba bújtak, megnézzük a csillagokat?

Most kivételesen cincogásra ébredt, s nem arra feküdt le ágyába Annuska. Még az első mozdony sem ment el a pályaudvarról – az az ő vekkerük.

– Anyácska! – kiáltotta Annuska természetes szemérmességgel. Anyácska szolgalelkűen sietett a szobába. Amikor az ajtónál volt, egyke lánya éppen a radiátoron önelégülten támaszkodó mankóért nyújtózkodott. De az csakugyan kicentizte a hollétét; csak az ujjbegyek simogatták, paraszthajszálak híján. Annuska fél csípője pedig már a parkettát árnyékolta.

-          - Fuss! - Üvöltöttem anyámra a lángok elől menekülve.

-          - Peti! – Kiáltott a lángok felé, a szemével az öcsémet keresve. Megkerülte az asztalt, és ismét ordított. – Peti! Zoli!

-          - Apu! Peti! – Kiáltottam én is, a füst marta a torkomat. Hirtelen egy nagy láng lobbant mellettem, a földre estem. A könyveim lángoltak, az a sok papír…

-          - Ne, Liza! – Visított anya, és hozzám sietett. 

Talpra állított, majd az ajtó felé tuszkolt.