Volt nekünk régen a kertünkben egy terebélyes, örökzöld cseresznyefa. Ő volt a legnagyobb testépítő bajnok, mert kitartóan lógatta ki magából a mázsás súlyokat, hogy aztán nyáron leszakajthassuk takarmánynak. Nem tudnám már visszaidézni hány szalmakosár maradt üresen. Talán egyik se. Pedig túl jól felvoltunk készülve.

Apámnak a méteres falétrával kellett elérnie a tetejét, én meg a kicsi háztartásival garázdálkodtam a tőben. Egyszer akkorát rántottam az egyik ágon, hogy leborultam és a szomszédos palántát megtörtem. Rosszallóan kellett apámnak a görbe karóval kifeszíteni – inkább tűnt egy idegbeteg anakonda támadásának.

Augusztus végén, amikor anyám a szemeket magozta, apám a vadászpuskáját kefélte ki. Először mindig rókabőrért ment ki lövöldözni, aztán héjáért, nyestért, végül egerészölyvért. Beszélt a nyelvükön, habár nem tudta lefordítani, hogy én is megértsem. Ezért inkább arra kértem, hogy mesélje el, milyen színjátékot szervezett a történelem vaskancellárja a lombok alatt. Megtudtam, hogy nagyapám itt jegyezte el a nénikémet. Úgy vélik, ezért tud anyám mesteri cseresznyelekvárt főzni. Továbbá mielőtt lakótelepet építettek volna köré, proletár emlékpark volt, ahol a Lenin-fiúk gyakorta motozták az illetékteleneket. Nagyanyám még gyökérben bogazó tetemekről is tanúskodott. Babonás községbe született. Akkoriban sok sárgacsillagos inget fűztek fel a marhavagonokra – azt hirdették, ez a legjobb módja a disznócsempészetnek. Mióta rájött, hogy nem is disznók voltak azok, még Cirmost is elüldözte koromsötét bundája miatt. A kis párának hetedjére kellett kinyávognia magát a tízedikről.

Azt hallottam, hogy régen olyan nívós telek voltak, hogy egyes helyeken a havat külön kellett bányászni, csak dömperrel lehetett sózni. Volt ilyen evvel a fával is, de valahogy jól állta.

Meg aztán ez ráért később is lesántulni. A jégesők jócskán csonkot húztak a betevőből. Sok kosár maradt üresen. Micsoda hárpiák ezek a felhők.

Meg ez a kert az udvarunk végén van. Rálátni az egész telekre. A fregolira, ahogy sülnek a ruhák. Itt születtem. Ezen a betonkövön.

Fájó dolog kifűrészelni, de a kiszáradástól egy növény sem menekül meg, hiába a fejlett orvostudomány. Sebaj, néhány év és újra lesz mit örökölni. A gyerekeim nagyon fognak örülni neki.