Darren Steele akkor aludt el az egyszínű szakirodalom oldalai felett, amikor már vészesen közel járt a szigorlati vizsga ideje. Ficamosan ébredt fel, s a reggeli fürgeség elmaradt.

A konyhában éppen felújítási munkálatok zajlottak, a terem közepén nem fedtek semmit csempével; egy cső volt, amin egy határozott lépéssel elrugaszkodva lehetett átjutni a konyha másik oldalára. Ha úgy tetszik, egyfajta lép-cső volt.

Ám ezen a reggelen nem a konyhára nyílt az ajtó, hanem az óceánra, melyet durva talpakkal simogattak a világítótornyok százai. Darren felnézett és látta, hogy ő is abból készül kilépni.

Fogalma sem volt róla, mi történik. De muszáj volt elhinnie. Az égen kazánzavaros zeppelin körözött. Oldalágyúin a tüzérség készen állt. De csak az üres óceán lövöldözték; senki sem volt a környéken. Csak Darren értetlenkedett a tornyok sűrűjében.

Aztán egyszerre csak egy hollófekete hajú, kosztümös, fátyolt arcú nő evezett oda hozzá. A csónaknak borsólevél volt az alakja, de a lány a távolban kúszóbabnak tetszett. Csak egy mondatot suttogott el, s Darren-t máris kenyérre kenhette:

– Gyere velem, megmutatom, hol vagy.

– Mondd el! Most! – kérte Darren.

– Nincs semmi baj, Darren. Itt vagy milliárd világ között, s ahogy ezt kimondom, még ugyanennyi születik... – kinyíltak a toronyajtók. Az egyik mögött villámokkal ónt alumíniumépületek, a másiknál fűvel bevont gombolyagvilágocskák sürögtek-forogtak, s a harmadiknál Darren állt. Önmagával párbajozott, handzsárokkal. A csatában végül egy tengerészgyalogos nyert, aki egyikük bajonettel, másikukat puskagolyóval végezte ki.

De a csónakban mégis élt és virult.

A következő világban épp egy léghajót szerelt össze. Az ötödik toronynál kikötöttek.

Előbb Darren lépett be az ajtón. Rögvest el is ájult. Felbukkant előtte egy köpcös, szmokingban és csokornyakkendőben trónoló, első típusú érdekember.

Washington elnök síkidomos arca hidalta át a bejáratot. A lány örömmel tette zsebre, majd ugyanilyen lendülettel tért be egy új világba, ahol Szálem városát boszorkányok fenyegették.

Darrent ezután felébresztették, s irodai munkába fogták. Akkor aludt el az egyszínű szakirodalom oldalai felett, amikor már vészesen közel járt a szigorlati vizsga ideje. Ficamosan ébredt fel, s a reggeli fürgeség elmaradt. Ezen a reggelen nem a konyhára nyílt az ajtó, hanem az óceánra, melyet durva talpakkal simogattak a világítótornyok százai.

Egy kosztümos, fátyolt viselő hölgy elkísérte a vikingekhez. Ősi irásmódjukat fejtegetvén próbálták vele elsajátíttatni a kovácsmesterséget. Hét napforduló után pedig a törzsfőnöknek számot kellett adnia tudásáról.

Akkor aludt el az egyszínű szakirodalom oldalai felett, amikor már vészesen közel járt a szigorlati vizsga ideje. Ficamosan ébredt fel, s a reggeli fürgeség elmaradt. Ezen a reggelen nem a konyhára nyílt az ajtó, hanem az óceánra, melyet durva talpakkal simogattak a világítótornyok százai.

A törzsfőnök elégedetlen volt a fiú hozzáállásával. Átnyújtotta az amerikai tengernagynak aranytallérokért. A kiképzés gyorsított ütemben zajlott, hisz vészesen közel volt már a nagy háború. A Vérszivattyúnál temették be az árkokat. A romok vették el életét.

Darren Steele akkor aludt el az egyszínű szakirodalom oldalai felett, amikor már vészesen közel járt a szigorlati vizsga ideje. Ficamosan ébredt fel, s a reggeli fürgeség elmaradt.

Egy csónakban ébredt fel, távol hazájától, s egy világítótoronyban árválkodó kosztümös, fátylat viselő lánnyal találkozott...