Kanálka Pitány riadtan kereste a gondozót a bástya tetején, de csak a holdfényes piknikzónák vették körbe. Szeretett felesége, Monroe K. Ini és hű inasa, Napó Lajos alkották együtt az offszájdot. Hamarost sirálykacsókról nyilatkoztak a másik bástyán. 'Minimális homokömlés a faltetőn!' rikkantották.

A kastély lakosságát gondos kezekkel barkácsolták össze kanálból, szalmából és gesztenyéből. A termés héjából összefont bikini Monroe kisasszony számára embernagyságban kókuszdió volna. Napó Lajos kucsmája egykoron UV-fény faktoriálisokon díszelgett, melynek tartálya azóta már kiürült és a banánhéjak és kólásüvegek tárházát gazdagítja. Kreatív újrahasznosítás. Kanálka Pitány arca fagyiból készült és az izgalmaktól hevülve egyre kevésbé látott valamit abból, ami előtte van. A folytatásra vártak.

Megszólalt a hangosbemondó. Hirtelen a kanalak hasra-, hátra vágódtak. Nem mozdultak többé, alkotóik, a velük játszók elvonultak.

– Emberi talpak 24 óránál! – kiáltotta Napó Lajos. Leomlott a nyugati fal. Majd a keleti, a katakombák elporladtak, a bástyákból dombocskák képződtek, a sereget takargatta apró nyomokban, ahogy a szégyenlősöknek a nudista strandon szokás, de ami a legbizonyosabb – összemelegedtek. Pedig nem voltak biszexuálisak.

Monroe K. Init egy éleskörmű lábujj odébb biggyesztette.

– Holmmm--- mmmvagyfmm---? – hümmögte iszonyatos megmérettetéssel Kanálka Pitány, aki lassacskán közönségessé vált.

– Milyen romantikus ez a Szíriusz Mozi – mondta ezt Monroe, mintha elfeledkezett volna a körülményekről. Elérzékenyült. Imádta a csillagokat, amikor csak tehette, velük mozizott.

– De miért nem mozognak? És miért nem vagyunk már a pihi-puhi ágyikóban? És hol vannak a kezek?

– Nem érzem a lábam – siránkozott Kanálka Pitány. Ekkor az orrához szórtak egy kis homokot. Kancsalított is, hogy jól lássa, mi bóklászik ott.

– Úgy tűnik elmúlt a borsallergiám – jelentette ki sovány büszkeséggel.

– Hiányzik a gyümölcsleves – sopánkodta Napó Lajos.

A táj lassan elcsöndesedett. A homok part ujjacskáit sisteregve lefetyelte a sós tenger hullámhalmaza. A harmóniába még egyszer s utoljára a kerítésajtó becsapódása törte meg. Az úszómesterek csendben leengedték a standtetőket, összeszedték az elhagyott strandlabdákat, pihentették a röplabdahálót. Egyikük civilbe átöltözve autója felé tartva törte ki Monroe K. Ini hátát.

– Jaj – riadt meg az alkalmazott. Lassan, gyermeki bánattal szedte fel. De ez a bánat már túl sokat késett. Ezt már észre sem tudta venni.

Megoperálta. Az úszómesterek kifejezetten jól értenek hozzá. A kis balzsamba illesztette a töréspontot. Sokáig kellett fogva tartani, míg a primadonna eggyé nem olvadt megint.

Kanálka Pitány riadtan pislantott és ordított fel, amikor filctollvonások érték arcát. A pohárban tartottak éjjeli offszájdot a többi lakóval.

Monroe K. Inivel azonban mégsem válthatott szájrapuszit. Nem akart feléjük fordulni a horizont. Talán majd ha már nem holdfény rügyezteti a pikniklepedőket...