Az éjszaka takaróját a méteres hóréteg halmozta tovább, s melegség híján kihívást dörgöltek a törpe lábakra. Megviselt orrhegye a felszínen búvárkodott, levegőt terelgetett. A hóban haladó manót egyfajta szerelem hívogatta, illetlenség lett volna visszautasítani. Vagyonos házból érkezett, s épp az imént beszélt mobiltelefonja helyett tárcájával. Elfeledkezett a különbségekről.

  Most rajta kívül főtől aljig az egész városnegyed lakatra zárta komfortzónáit; a málhás nejlonzacskók elszakadtak, a telefonfülkék nem kívánták az üllőverte pénzérméket. Egy aprócska figyelem befektetése árán utolsó szegmensként a freskók mutattak egyedit; a misei orgonajáték csak ásított, s a színes ablakok hátborzongatónak találták.

Egy prémkabátos, régmosdott kislány – a suszternál takarító – utolsó megmaradt gyufaszálát is máglyára ítélte. A buszmegállóban álldogált. Le is ülhetne, mégsem merészel.

Mindeközben egy mellzsebben, mely megkülönböztethetetlen volt a többitől, nagy teher nyomta a télségben kotródó manó törzsét. Kirántotta onnét a tárcáját, s a háta mögé rejtette. A kislány kikerekedett szemei felmérhetetlen fellépést sejlettek.

Elé tárult a pénztárca. Gondosan etették, mint egy pengének szánt ártányt.

– Istenem – mondta a kislány. Eldobta a gyufát, s az ahogy csak bírta, elnyomta magát a fagyban.

– Ugyan, kérem. – mondta a manó. Tekintélye egyre hosszabb lábakat adott neki.

– De mihez kezdjek vele? – mutatott a tárcára a lány.

– Beszéltem vele. Fura volt persze, hogy kívülről fújta a csengőhangom, de mindent megbeszéltünk.

– Egy pénztárca? – értetlenkedett a lány. – Nem értett valamit félre?

A törpe elmosolyodott.

– De. – aztán felülkerekedett, egyenest trópusiforma villájába.

A lány ekkor válaszokat várt a tárcától, egyesével faggatta a pénzértékeket, mindhiába.

A törpe betért az irodájába, tett egy lépést a sakkasztalon – egyszer fehér, másszor fekete bábukkal. Megint megcsörrent a mobilja.

– Miért nem vetted fel? – érdeklődött a feleség a vonal távolabbi felén.

– Az anyagiakat intéztem. – mondta a manó, és aranykehelybe kortyolt, és felszítta a szobában még megmaradt étert.

Talán megint a tárcát lett volna értelmesebb felvenni.