Pasadena, 2014

   Azon az éjszakán nagy veszekedés bontakozott ki a Fowler családban, és ez már nem az első alkalom volt, annak ellenére, hogy Sheldon és Betty friss házasoknak mondhatták magukat. A nő nehezményezte, hogy férje minden szabadidejét a saját kutatásaira kialakított laboratóriumában tölti, vele pedig nem foglalkozik eleget. Sheldon megszállott volt, de a tudományokban való jártasságát, zsenialitását nem lehetett kétségbe vonni. Betty néhány hét együttlét után besokallt, és úgy érezte, hibás döntést hozott, amikor hozzáment a férfihez.
– Nem értelek! – reagált Sheldon, miután felesége ismét felhozta a mindennapos perpatvar alapjául szolgáló problémát. – Tudtad, amikor hozzám jöttél! Tudtad, hogy min dolgozom. Tudod jól, ha sikerül, milyen befolyással lehet az egész emberiségre. Ez már nem csak tudomány…  jóval túlnőtt azon.
– Elég! – vágta rá Betty. – Arról nem volt szó, hogy a férjem napokra bezárkózik, és eltűnik a szemem elől.
– De én…
– Semmi de, Sheldon! Már döntöttem. Elhagylak!
– Mi? Nem teheted ezt velem!
– Shledon, figyelj rám! Megismerkedtem valakivel. Köztünk mindennek vége.
– Ez nem lehet igaz, Betty! Én szeretlek!... Ki az? Mondd meg, tudni akarom!
– Nem mintha számítana valamit, de rendben. Robert az.
– Milyen Robert? Csak nem…
– De, az a Robert. Az, akivel nem is olyan rég még jó barátságban voltál. Az, akitől tavaly - kihasználva nehéz anyagi helyzetét - áron alul megvetted ezt a házat, a hozzátartozó gépjárműbontó-műhely helyére meg felépítetted a kis laborodat.
– Hiszen az egy idióta! Egy toronymagas őstulok, nem más.
– Ne beszélj így róla!
– Az eladással csak ő járt jól. A műhely sem hozott neki semmit, én csak jót tettem vele.
– Persze, te mindig a legjobbat akarod mindenkinek, és egy cseppet sem vagy önző. Majd elfelejtettem! De tényleg ez most a fontos?
– Igazad van, nem… Akkor most már vele vagy?
– Igen, vele vagyok. Ő pontosan tudja, hogy mire van szükségem. Mintha mindig is ismertük volna egymást. Sajnálom. Minél hamarabb el akarok válni.

  Egy héttel később már újra szabadok voltak, és ismét saját útjaikat járhatták, igaz, Betty nem maradt sokáig egyedül, mert csakhamar hozzáment Roberthez. Sheldon nehezen tudta megemészteni a dolgot, meggyőződése volt, hogy Betty a neki szánt nő, ő élete szerelme. Onnantól dupla annyi erőt és energiát fordított a munkájára, minden bánatát abba temette. Szeme előtt egyetlen célként Betty visszaszerzése lebegett.

Pasadena, 2024

  – Végre! – Kiáltott fel Sheldon, de örömén csupán a szürke, hideg falakkal tudott osztozni. – Végre, elkészült! Most már tökéletes!
A megöregedett, megkeseredett férfin az eltelt tíz esztendő legalább huszonötnek látszott. Remegő kézzel vett elő egy tollat, majd a keze ügyébe kerülő füzetből egy lapot tépett ki.
– Lássuk csak, mit is írhatnék… – gondolkodott el. Néhány perccel később ledobta az íróeszközt és a papírlapot, majd felcsillanó szemekkel elrohant. – Van egy jobb ötletem.

   Az éjszaka közepén indult útnak. Eltökélt volt, konkrét cél vezérelte, mely minden más dologgal szemben előnyt élvezett nála. Egy házhoz érkezett, kicsit távolabb parkolt le. Óvatosan átmászott a kerítésen, majd csöngetés, kopogtatás nélkül benyitott, s próbálta minél halkabban megkeresni, amiért jött.
– Csókolom! – dermesztette meg a férfit a gyerekhang – Ki a bácsi?
Sheldont zavarba hozta az alig kilenc éves fiú, de egy félig-meddig hihető magyarázattal elő tudott rukkolni:
– Én a szüleid barátja vagyok, hoztam nekik egy kis meglepetést. Megmutatod, hol van anyukád dolgozószobája? Akkor otthagyhatom az ajándékot.
A fiú nem szólt, csak a szemben lévő ajtóra mutatott.
– Az lenne az? Jó fiú! Most menj vissza szépen a hálószobádba, jó? És nehogy beárulj, rendben?
A gyerek bólintott, és úgy tett, ahogy a férfi kérte. Sheldon óvatosan bement a szobába, majd kutatni kezdett az íróasztal fiókjaiban.
– Megvan! Ez az! – ujjongott, amikor rátalált a vékony füzetecskére, továbbra is odafigyelve a hangerőre. Belelapozott, majd elismerően megrázta a fejét. – Pont ez kell nekem.
Eltette táskájába az ellopott tárgyat, és kisurrant a házból. Arcán fokozatosan mutatkoztak az izgatottság jelei, miközben hazafelé vezetett.

  Sietségében meteoritként hajtott rá a bejárat előtt lévő virágokra, sőt a kerti törpét is elütötte. Különösebben nem foglalkoztatta a dolog. Berohant a ház melletti épületbe, ahol tüstént elő is vette a füzetet, és behelyezte a laboratórium közepén található üvegkabinba egy cédula társaságában, melyre a következő sorokat írta: „Olvasd el, és tanulj belőle! Ne szúrd el, különben el fog hagyni! Sheldon”
– Igen, elvileg pontosan erre a pontra kell visszaérkezned – suttogta magában, majd a számítógépen bepötyögte: 2014. Június 6.
– Sheldon! – szakította félbe a kintről beszűrődő női hang. – Sheldon, azonnal nyisd ki az ajtót!
A férfi bosszankodva félbehagyta a tevékenységet, és ajtót nyitott. Meglepetésére Betty állt odakint, meglehetősen feldúlt állapotban.
– Szia, Betty! Mit tehetek…
– Nekem te ne sziázz! A fiam azt mondta, nálunk jártál! Mégis, hogy merészelted?!
– Én nem…
– Ne hazudj! Én is láttalak! Hazáig követtelek! Hol a naplóm?!
– Betty , kérlek…
A nő nem várta meg, hogy a férfi befejezze a mondatot, hanem félrelökve őt belépett a helyiségbe. Sheldon hiába próbálta, szavakkal nem tudta jobb belátásra bírni a nőt, így jobb híján követte őt.
– Mi a franc ez az egész, Sheldon?! – kelt ki magából Betty, miután jobban körülnézett, s felfedezte a különösen piszkos teremben a különböző gépeket, berendezéseket. – Te beteg vagy!
– Ne mondd ezt, kérlek! Én az egészet miattad csináltam.
– Mi? Miattam?!
– Miattunk. Hogy újra együtt lehessünk. Szeretlek! Mindig is szerettelek!
– Úr Isten, te miről beszélsz?! Nekem gyerekem van! Férjem! Boldog vagyok!
– De az én boldogságom árán! Visszacsinálom! Mindent megváltoztatok!
– Az a naplóm? – kérdezte Betty, miután megpillantotta személyes holmiját az üvegkabinban. – Mit akarsz vele csinálni?
– Nagyon egyszerű. Visszaküldöm arra a napra, amikor megházasodtunk. Ebben a naplóban minden benne van, amit tudnom kell, és így nem foglak elveszíteni.
– Miről beszélsz? Te őrült vagy!
– Nem! Az időgép! Befejeztem! Működik!
– Ezt nem teheted! Én nem szeretlek téged, és soha nem is foglak!
Betty elindult a naplóért, de Sheldon gyorsan kapcsolt, és visszarántotta.
– Nem engedem, hogy ezt elszúrd nekem, ez az utolsó esélyem!
– Hagyj békén! Eressz!
Dulakodni kezdtek, aminek következtében Betty nekicsapódott a számítógépnek. Sheldon elszörnyülködve nézett a monitorra, amin a következőket olvasta: „Bevitel. Bevitel. Időpont: 2013. Június 6. Bevitel. Bevitel”
– Nem! – ordított fel Sheldon. – Nem 2013!
Már semmit sem tehetett. A tárgy eltűnt.

Pasadena, 2013. Június 6.

  Az átlagostól jóval elfoglaltabb volt a két férfi a műhelyben, az asztal közepén lévő televízióra is csak elvétve tudtak vetni egy-egy pillantást.
– Akkor zúzzuk? – kérdezte kollégáját a gépen ülő férfi. – Ez sem fog többet lefulladni.
– Igen, mehet! – érkezett lentről a válasz. – Várj, várj egy kicsit!
– Mi az? Mire várjak? Lemegy a nap, Robert!
– Van valami a hátsó ülésen. Hadd vegyem ki előbb.
– Nem nézted át a kocsit rendesen?
– Hidd el, átnéztem. Az előbb még nem volt ott semmi.
– Na, persze! Mennyit ittál?
Robert legyintett munkatársa szövegelésére, és kivette a füzetet. Belelapozott.