Drága Anya és Apa!

Úgy érzem, eljött az idő, és most szeretnék végre beszámolni nektek az életem elmúlt hat hónapjának szárnyalásáról valamint hirtelen bekövetkező félresiklásáról. Megvolt rá az okom, hogy úgy eltűntem, és nem adtam magamról semmi hírt, de most nem szeretnélek ezzel untatni titeket.
Az egész akkor kezdődött, amikor megnyertem a versenyt. Akkor még nem gondoltam volna, hogy valaha vissza fogok térni előző szakmámhoz, az alpinista ablaktisztításhoz, sokkal inkább volt valószínű, hogy villámkarriert befutva megismertetem a nevemet az egész világgal.

Ma újra eljött az idő. Az én időm. Vagy mondhatnám úgy is, a beteljesülés órája. Elkezdek készülődni, hogy a pezsgőbontásra odaérjek. Nem mintha Kata ünnepelni akarna, sokkal elfoglaltabb ő annál. Igen, még Szilveszter este is.

A megszokott séma szerint jártam el ezen az éven is: Februárban pillantottam meg először Katát, és már akkor tudtam, hogy megszerzem magamnak. Azóta minden nap látom őt. Csodálatos érzés, amikor elbűvöl mosolyával, még ha nem is nekem szánja.

Odakint ködpermet szitált a szürkületben. Az apró, hideg cseppek jéggé fagyva borultak a korhadt fenyőfák ágaira, melyről különös zenebonát dübörögve potyogtak a földre. Még az ablakon keresztül is láttam, hogy csak úgy fénylenek a tompa fényben. Bent kellemes meleg volt, időnként mégis keresztülfutott valami megmagyarázhatatlan hűvösség a csontjaimon. Rossz előérzetem volt, amit nem nagyon értettem, hiszen a télapó ott ült mellettem. Tekintetem ismét az ölemben pihentetett dobozra siklott.

2. rész

A gyerekek jól bírták a megterhelő utazást, ellenben az öregember menten kidobta a taccsot. Az apróságok a látványtól iszonyodva fújoltak, de kicsivel később felszabadult kacagásban törtek ki.  Jó kedvüket látva, a hajléktalan is mosolyra húzta a száját, és valószínűleg a lények is így tettek volna, ha képesek a nevetés művészetére. Bár az öregember erősködött, hogy márpedig azonnal hagyják el a bolygót, nem sikerült szót értenie a lényekkel, akik folyton csak a hologramon feltűntetett pöttyöket mutogatták neki. Bosszankodva törődött bele, hogy éjszakára velük lesz kénytelen maradni ezen a kísérteties helyen, ám félelmei alaptalannak bizonyultak.

A gyerekrablók karácsonya

1. rész

Ahogy a két alak a megjelölt ház kertjében lopakodott, lompos farkukat láttatva a testüket fedő fekete kabátokat meglebbentette a feltámadó szél. Az arcukat takaró csuklyák alól két sárga, macskaszerű szempár csillant meg, melyeket megpillantva az ablakból figyelő kisfiú felszisszent, és ijedtében bebújt a paplan alá. A kisfiú egyre szaporábban kapkodta a levegőt, és miután az ablak nyitódását hallani vélte, az átlátszó takarón két, felé nyúló kar árnyéka fokozta félelmét.

Mi lenne, ha?

– László, ez egy soha vissza nem térő alkalom! Őszintén szólva, nem is értem, miért hezitál.
– Nézze… Mit is mondott, hogy hívják? Miklós?
– Igen.
– Nézze, Miklós! Amit felvázolt nekem, az egyszerűen fantasztikus, és hazudnék, ha azt mondanám, nem erre van szükségem. Pontosan ez kell nekem!
– Akkor hát?... Értem, László. Fél a következményektől. Nos, ez érthető, de a kockázatot magának kell vállalnia. Higgye el, kérem, amikor azt mondom, az márpedig elenyészően kicsi, nem a jószándék beszél belőlem, hanem a tények.

   Mr. Goldwin a pultot támasztotta. Lenyalt haja alatt kaszinójának vendégeit vizslatta, szerette ugyanis a saját szemével felügyelni a dolgokat. Bár a munkaadóm volt, rohadt nagy szemétládának tartottam. Olyan dolgokat tett, amiket azelőtt csak az állatokból néztem volna ki. Nem riadt vissza a kínzástól, ha éppen valaki túl régóta tartozott neki, de arra is volt példa, hogy ha valaki többet nyert a kelleténél, pénz helyett lábtöréssel fizetett neki. Mint egy igazi maffia. Mocskos egy rohadék volt, meg kell hagyni, de tudta, hogy kell élni.

Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy írt a nem túl népszerű vadnyugatos feladványomra. Én szeretem a vadnyugatos témájú történeteket, magam is szeretnék majd írni egyszer. Tudom, hogy bizonyos kötöttséggel járt a feladvány témaköre, de ahhoz képest nem panaszkodhatok, hiszen négy írás is beérkezett. Dícséretes, hogy írtatok.

B. I. January – Orsi: Valakinek halni kell

Azt mondtad, éppen hogy belefért a két oldalba a történeted, én nem vettem észre, a terjedelemmel semmi bajom nem volt, mert olvastatta magát a szöveg, és izgalmas volt a sztori is.

Az éjszaka sötétjében egy kicsi alak vonszolta magát előre a nagy hóban. A törpe lábai minden lépésnél térdig elsüppedtek, ő azonban kitartóan menetelt előre. Dundi orra kivöröslött a fagyos széltől, mégsem jutott eszébe, hogy visszaforduljon. Mert egy olyan cél hajtotta előre, amely számára mindennél szentebb volt! Meg kellett keresnie élete szerelmét. A csend, mely a vidéken honolt, olyan félelmetes hangulatot teremtett, hogy a kis ember gyomra görcsbe rándult.

Megérkeztem, de még a kocsiban maradok egy kicsit. Itt, a garázsban legalább nyugtom van. Jött egy sms. Ő az. Áh, egyszerűen imádom. Szenzációs ez a nő, és ezt nap, mint nap önkéntelenül be is bizonyítja nekem. Most sem vártam tőle üzenetet, csak reménykedtem benne, hogy eszébe jutok még lefekvés előtt, és lám, megtörtént.

Azt írja, hiányzom neki. Hát nem édes? Alig, hogy eljöttem tőle, máris újra szeretné. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nő rám vágyik.

Ébredés

– Üdvözlöm, Anett! Doktor Bertus Krisztián vagyok. – köszönt a belépő férfi, aki meglehetősen komolynak tűnik.
– Üdv, doki! Beavatna? Mindenki olyan titokzatos.
– Most szólt a nővér, hogy magához tért.
– Magamhoz? Ki voltam ütve, vagy mi? – lepődök meg teljesen.
– Hosszú idő telt el.
– Mondja már, doki! Ne csinálja ugyanazt, amit a nővér. Hiába kérdeztem, mintha a falnak beszéltem volna. – türelmetlenkedek.
– Csak ne erőltessen semmit, ez nem megy egyik pillanatról a másikra.

Hideg van. Fázom. Már hetek óta tartanak bezárva ebben a jégveremben. Nem bírom a telet, de ez még annál is rosszabb. Alapvető szükségleteimtől megfosztva várom sorsom beteljesülését. Többen is vagyunk, mindenki retteg, hogy mikor jönnek el értünk. Mert eljönnek. Naponta úgy négy-öt társunkat magukkal viszik, és nem tudjuk, mit művelnek velük. Akiket elragadnak, vissza nem térnek közénk. Bár senki sem mondja ki, de az a sejtésünk, hogy elevenen megeszik az elhurcoltakat.

Gyerünk! Kezdd már!... Hogyhogy mit? Hát nem tudod, mi a feladatod, te kutya?... Elhalgass! Elég a sajnálkozásból! Csókold meg!... Úgy! Nagyon ügyes. Most szép lassan nyald végig a csizmámat… Orrától a száráig, de vigyázz, nehogy hozzáérj a lábamhoz. Arra nem vagy méltó, te kis féreg!... Nem az „úrnőm” a legmegfelelőbb, de az is megteszi egyelőre. Ezért még nem kapsz büntit… Na, jó, csak egy csapást. Hová kéred?... Oda? Hm. Te csúnya kismalac! Na, jól van, fordulj meg!

18+

Greta

Greta, bár először próbálta lebeszélni húgát, de belül örült, amiért testvére végre egyszer mellette állt. Érezte, hogy számíthat rá. Abban bízott, hogy együtt megfékezhetik majd az őrjöngő édesanyjukat. Nem élte volna túl, ha Annabellnek valami baja esik. Tudta, hogy Philip sem. Megvárta, ahogy férje az elsősegélydoboz segítségével szépen ellátta Jennifer sérülését, összevarrta a sebét, aztán kiadta a parancsot, nehogy még több időt veszítsenek.

18+

Jennifer

Jennifer még mindig le volt döbbenve a közte és Greta közötti vita kimenetele miatt. Valami megmozdult benne a kemény szavak hatására, sőt, már az is elkezdte érdekelni, hogy vajon mi baja lehet az anyjának, ha egyszer emlékszik, máskor meg nem. Gyerekkorukban is voltak hangulatingadozásai Victoriának, de ez most valami egészen más volt, sokkal komolyabbnak tűnt. Szánakozva bámulta a velük immáron szemben, továbbra is a mosogató mellett remegő lábakon álló édesanyját, miután zaklatott nővére és Philip elhagyták a konyhát.

18+

Jennifer

Másnap, a későn ébredő fiatalok miatt, már a vacsoraidőbe nyúló ebédhez készülődtek, melyet Victoria készített, tőle szokatlannak mondható lelkesedéssel. Hangulatingadozásaival ugyanúgy az őrületbe kergette Gretát, mint a valószínűsíthető Alzheimer-kór, vagy annak egyik változata, amiben szenved. Persze Jennifer mindig jókat derült nővére gondjain, így most sem zavartatta magát, kuncogása mindenkinek jelezte, hogy jól mulat. Greta és Annabell kivételével mind a családi asztalnál ültek.

Philip

A helyzet komolysága ellenére, belül csak jót nevetett a testvérpáron, akik a civakodásban még azt sem vették észre, hogy újra zöld veszi őket körül. Életében egyszer járt a tanyán, de a mai napig is átkozza azt a napot. Betty hét éves volt, Annabell négy. Utóbbi természetesen több törődést igényelt, jobban féltették mindentől, míg Bettyt egy fokkal szabadabban kezelték. Azt kívánta, bár ne tették volna. Akkor talán ma is velük lehetne. Jobban kellett volna figyelni rá.

Horror, 18+

A TANYA

Philip

Az autó ötvennel szelte a homokot a még éppen járható állapotban lévő földúton. Philip nem mert többel menni, nem lett volna biztonságos a méretes sártócsákkal teli felületen. A múlt árnyai démonként kísértették, évek óta már egy perc nyugtot sem hagytak neki. Mellette ülő feleségére nézett, a látszólag nyugodt nő képe egy pillanatra elterelte a gondolatait. Jó ötletnek tartotta a kiruccanást, és bízott benne, hogy neje lelkivilága is helyrebillen a visszatérés hatására.

Ó drágám, én olyan boldog vagyok! Szerelmem... Igen, én is szeretlek téged! Akkor felbontom a pezsgőt, rendben? Ideadnád a dugóhúzót? Köszönöm édesem… hoppá! Bocsi a csempéért. Ez eldurrant… höhö. Hogy? Ezt komolyan mondod, Joli? Jó, jó, persze, igazad van… Nem, nem vagyok igénytelen. Máris feltakarítom… Már mondtam, hogy elnézést! Jézusom! Nem is tudtam, hogy ilyen indulatos is tudsz lenni. Na, meg is van. Elhárult a fertőzésveszély. Csak poénkodtam, ne nézz már ilyen csúnyán!

Pasadena, 2014

   Azon az éjszakán nagy veszekedés bontakozott ki a Fowler családban, és ez már nem az első alkalom volt, annak ellenére, hogy Sheldon és Betty friss házasoknak mondhatták magukat. A nő nehezményezte, hogy férje minden szabadidejét a saját kutatásaira kialakított laboratóriumában tölti, vele pedig nem foglalkozik eleget. Sheldon megszállott volt, de a tudományokban való jártasságát, zsenialitását nem lehetett kétségbe vonni. Betty néhány hét együttlét után besokallt, és úgy érezte, hibás döntést hozott, amikor hozzáment a férfihez.

Édes szerelmeim - 1. rész

Aznap reggel arra ébredtem, hogy csapódik a postaláda ajtaja; „osztálytalálkozó”, állt a borítékon. Fintorogtam egyet magamban, majd bontatlanul a szobám sarkában lévő szemetes kosárba dobtam a levelet. - Baromság! - gondoltam. Még hogy osztálytalálkozóra menjek? Én? Ugyan ki akarna engem látni? És egyébként sem voltam jó hangulatban, társaságra a legkevésbé sem vágytam. Ez nem olyan volt, mint amikor nincs kedvem dolgozni, vagy amikor úgy érzem, hogy semmi másra nincs szükségem, csak egy karton sörre meg a távirányítóra.

Az elavult felderítőrendszer

     A lány uszállyal, letűzött redőkkel és ékszerekkel díszített hosszú pamutruhában, magabiztosan sétált végig a nem túl forgalmas utcán. Az arcán szűnni nem akaró bárgyú mosoly a beszámíthatóság teljes hiányáról árulkodott. Egy fekete diszkó gömböt cipelt, de hogy mi célból, azt homály fedte. A szél kezdte kibontani finoman összefogott haját, de ez jól láthatóan nem zavarta. A közelében tartózkodó néhány ember kikerekedett szemekkel bámulta, ahogy a lány, szemöldökét fel-le mozgatva zavartalanul méregeti őket, és kecses járással közeledik feléjük.

Lakótársak - 19. rész

Befejezés

- Szilvi, könyörgöm! Legalább azt várd meg, hogy visszaérjek az orvostól az eredménnyel!
- Minek? Hiszen már elárulta.
- Én akkor is a végsőkig bízom benne, hogy nem igaz. A saját szemeimmel kell látnom.
- Miért hazudna egy orvos? Ne áltasd magad! Ez a dolog már menthetetlen.
Szilvia elindult az utolsó bőrönddel is, amit a kint várakozó taxisofőr átvett tőle.
- Kérlek, ne hagyj el! – ordította Ádám fájdalmában

+16

Lakótársak - 18. rész

  Nóra azzal magyarázta bizonyosságát az apa személyét illetően, hogy a fogantatás ideje alatt csak és kizárólag Ádámmal volt szexuális kapcsolata. Bocsánatot kért a múltban elkövetett hibákért, és elmondta, hogy azt szeretné, ha közösen nevelnék fel a gyereket, valamint újrakezdenék a dolgot. Fogadkozott, hogy megváltozott, és most már sokkal érettebben gondolkodik, mint azelőtt. Elmondta, hogy már rég megszakította a kapcsolatot a volt barátjával, és most a szüleinél lakik. Tudatta a férfival, hogy ott várja a döntését.

Lakótársak - 17. rész

  A Déli pályaudvarról induló vonattal érkeztek meg a Veszprémi kistérségben fekvő Hajmáskérre. Iza, Ádám édesanyja már a kapuból integetett a cipelt bőröndök által lassított fiataloknak.
- Igen, ő lenne az anyám – tudatta Ádám a lánnyal.
Szilvia derűsen mosolygott az enyhén szólva molett, ugyanakkor alacsony nő láttán, de amikor a férfi szintén jól megtermett édesapját is megpillantotta, elcsodálkozott azon, hogy a fiú nem örökölte a nem túl szerencsés tulajdonságot őseitől.

Lakótársak - 16. rész

   Szilviát sokkolta a hír, a korházba menet csak arra tudott gondolni, hogy valami félreértés történhetett, mert az ő húgával biztosan nem eshet meg ilyen szörnyűség. Reménykedett a lehetetlenben, annak ellenére, hogy az orvos egyértelműen közölte vele a tényeket. Egészen addig nem tudta elhinni, amíg saját szemeivel meg nem pillantotta Anita élettelen testét. Csak néhány másodpercig volt képes nézni, de aztán elfordult, és Ádám nyakába borult.

Lakótársak - 15. rész

   Szilvia nem szólt húgának az Ádám iránt érzett vonzalomról, és addig nem is akart, amíg nem kap teljes képet a fiú érzéseiről. Azzal sem akarta traktálni, hogy megtörtént az a bizonyos éjszaka.
- Igen, úgy tudom, hogy az. – mondta Szilvia, remélve, hogy Anita csak megszokásból tette fel a kérdést, és nem készül semmire.
- Szóval szabad préda. – mondta vadmacskatekintettel a fiatalabb lány. – Szívesen elejteném egy vadászat során.

Lakótársak - 14. rész

  Miután Szilvia elkészült, elhagyták a lakást, és nekiindultak az éjszakának. A lány nem tudta, hogy Patriknak kiadta Ádám az útját, és nem mehet vissza.
- Szóval, hova menjünk? – Kérdezte Patrik, nagyképűséget sugárzó hangleejtéssel.
- Az az igazság, hogy én inkább csak valami csendesebb helyre szeretnék beülni. – Mondta a nő.
- De én azt hittem, hogy…
- Tudom. Hogy bulizni akarok menni. – fejezte be a srác mondatát.

Lakótársak - 13. rész

  A lány feldúltan pityergett bezárkózva a szobájában. Azon tűnődött, hogy hogyan követhette el pont azt a hibát, amire előzőleg Ádámot figyelmeztette. Épp ő tanácsolta a fiúnak, hogy ne hajszolja a szerelmet, majd az megtalálja őt, erre most ő maga esett bele ebbe a kegyetlen csapdába. Szerelem volt, efelől nem volt kétsége a lánynak. Tapasztalta már egyszer az érzéseket, melyek újra hatalmukba kerítették, a rezgéseket, melyek az Ádámmal való első találkozás óta jelen voltak énjében.

Lakótársak - 12. rész

+16

    Szilvia a megmaradt mézes barackot serényen pusztította, Ádám pedig a filléres vodkát, hogy a lánynak minél több maradjon az édes likőrből. A fiú, talán mert túl sokat nyelt egyszerre az olcsó, de ugyanakkor bitangerős tudatmódosítóból, egy pillanatra úgy érezte, hogy az szeretne visszakéredzkedni. Ami azt illeti, nem is kérdezett semmit, megindult magától, a fiú torkán kapaszkodva fel a külvilág felé. Még szerencse, hogy kéznél volt az üdítő, és azt lehúzva végül sikerült meggátolni a kiszabadulásban a ravasz jószágot.

Lakótársak - 11. rész

   - Hát, nem mondhatnám, hogy minden a legnagyobb rendben. – szólt a telefonba a női hang, Szilvia kérdésére válaszolva. – Anyuék kikészítenek! Komolyan mondom, hogy nem bírom tovább!
- Anita! Kérlek, nyugodj meg. – próbált beszélni a húga fejével Szilvia. – Mi történt?
- Úgy érzem, mintha anya megfojtana. – folytatta a panaszkodást Anita. - Ki kell innen kerülnöm, legalább addig, amíg leérettségizek. Te tudod, hogy miről beszélek.

Lakótársak - 10. rész

    Természetesen nem aludni vonult el Ádám, hiszen a történtek után nem lett volna rá képes, csupán nem akarta, hogy Szilvia szemtanúja legyen, ha esetleg ismét kiborul. Agyalni kezdett, megpróbált választ találni, újra előtörő könnyeivel küszködve. Kínjában a haját tépte, és egyre jobban elkeseredett a tehetetlenségtől. Alig bírta feldolgozni, hogy ez éppen vele történt meg. Nem tudta elhinni, hogy akit nem is olyan rég még feltétlen odaadással szeretett, akivel össze akarta kötni az életét, az más alatt, vagy felett keresi azt a boldogságot, amit ő akart neki megadni.

Lakótársak - 9. rész

    - Jobb lenne minél előbb, még a végén azt fogom hinni, hogy nem is akarsz vele szakítani, és csak játszol mindkettőnkkel. – bizalmatlankodott a férfi, a szorosan hozzábújó Nóra viszont egyáltalán nem jött zavarba.
- Ugyan már! Ne butáskodj! – felelte magabiztosan a nő. – Már ezerszer mondtam, hogy veled sokkal jobb, mint azzal a balfasszal. Ne aggódj, majd én elrendezem a hősszerelmes tündérvirágot.
Nóra felállt, majd kinyújtotta a kezeit az izmos, kopasz férfi felé.

Lakótársak - 8. rész

   Ádám nagyon zaklatottnak tűnt, amikor Szilviát várta, hogy hazaérjen a munkából. Próbálta magát felkészíteni a beszélgetésre, mely során közölnie kellene a lánnyal, hogy bizony költöznie kell, valamint az idegességét még az a tény is fokozta, hogy Nórát egész nap nem érte el valamilyen oknál fogva. Tépelődött, ugyanis nem akarta elküldeni ezt az aranyos, segítőkész teremtést, de ha a Nórával való boldogsághoz ezen keresztül vezet az út, akkor át kell rajta esnie.

Lakótársak - 7. rész

   A hosszú, fárasztó munkanap után, Ádám nem vágyott másra, csak hogy együtt legyen Nórával. Úgy döntött, hogy meglepi, és elmegy hozzá. A nő valóban nem számított a látogatásra, de ez nem jelentette akadályát az együttlétnek, melyet vadul, az érkezés pillanata után néhány másodperccel, a konyhaasztalon ejtettek meg, amit egy határozott mozdulattal a férfi tett szabaddá. Olyan vehemenciával tette magáévá, mintha csupán néhány perc lett volna hátra a világvégéig.

Lakótársak - 6. rész

   Kellemesen telt a nap, melyet Ádám és Nóra együtt töltöttek a jó időben, miután jóízűen megebédeltek. Mint egy igazi szerelmes pár, úgy sétáltak kézen fogva, és ölelkezve a Nagy Lajos király útján, melyen a hatvankilences sárga villamos haladt el tízpercenként. A Bosnyák téren hűsítő fagylaltot nyaltak, majd Ádám egy szál piros rózsával lepte meg a lányt, melyet az idős, utcai virágárustól vett. A korábbi, kellemetlen percekkel induló délután, végül szinte tökéletesen zárult a fiatalok számára.

Lakótársak - 5. rész

   Megvolt hát a jó szex, joggal bízott tehát Ádám abban, hogy kialakul valami ebből a románcból, és Nóra biztató érdeklődése is erre engedte következtetni. Aznap hamarabb elkéredzkedett a munkából, hogy időben hazaérjen az ebédhez, illetve kifizesse a rendelést kihozó futárt. A konyhaasztalnál üldögélő Szilvia szomorú arckifejezése fogadta, amikor hazaért.
– Mi a baj? Csak nem rám haragszol még mindig? – kérdezte a fiú.

+16

Lakótársak - 4. rész

   Szilvia szomorúan nyitott be a lakásba, miután eljött a szórakozóhelyről. Megbántva érezte magát, amiért a fiú másik lánnyal elegyedett szóba, de igazából érezte, hogy semmi sem jogosítja fel arra, hogy kérdőre vonja cselekedetéért. Bunkó dolog volt, amit Ádám tett, de mivel nem a barátja, nem tartozik neki elszámolnivalóval. Miután lemosta sminkjét, bement a szobájába, ledobta a táskáját a földre, majd ráhuppant a kényelmes ágyra.

Lakótársak - 3. rész

   Szilvia nagyon szépen kicsípte magát, meg kell hagyni, Ádámnak el is kezdett csorogni a nyála. Beléptek a szórakozóhelyre, és beültek az egyik csendesebb sarokba, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni. A fiú sorra rendelte a vörösborokat, azt ugyanis mindketten szerették. Ádám kólával összekeverve, Szilvia pedig tisztán itta, ahogy azt illik. Meg is jegyezte a fiúnak viccesen, hogy miért pocsékolja el ezt az isteni nedűt, amit igazi szentségtörés vegyíteni bármivel is.

Lakótársak - 2. rész

   A lány őszinte mosolya azonnal megfogta Ádámot, aki tüstént be is engedte a lakásba. Szilvia szemei apró szégyenlősségről árulkodtak, jelezvén, hogy bizony tetszik neki a dús, fekete hajú, vastag szemöldökkel megáldott, jóképű fiú. Előbb megmutatta neki a tágas, amerikai konyhás nappalit, majd az igényes fürdőszobát, végül pedig a kiadni szándékozott szobát. Miután beszédbe elegyedtek, kiderült, hogy Szilviának munkahely szempontjából pont ideális lenne a szállás.

Lakótársak - 1. rész

   Ádámnak már nagyon elege volt a sok érdeklődőből, akik ilyen- olyan okokra hivatkozva mind elálltak végül a szoba kivételétől. A kétszobás lakás, amit bérelt, túl nagy, és nem utolsósorban túl drága volt neki, de mivel megszokta a környéket, nem akart új otthont keresni. Hirtelen kellett új lakótársat találnia, mert gyerekkori barátja, Patrik, akivel együtt költöztek fel a fővárosba egy éve, egyik napról a másikra hazaköltözött.