3. rész

- Ínnye, te aztán jól a földhöz vetetted magad, koma! - kurjantotta jókedvűen Kázmér, a lángossütő bódé erőforrás-allokációs menedzsere. Ő pakolta ugyanis a liszteszsákokat, és időnként Gyula még azt is megengedte neki, hogy ellenőrzésképpen megmérje őket, nem volt-e a kelleténél kissé pityókásabb kedvében a helyi molnár. 
- Mi történt, Kázmér? - kérdezte még mindig a fejét fogva Gyula.
- Itt járt az az ördögképű sátánfajzatja, oszt te meg úgy döntöttél, inkább felnyalod a padlót. Igazán nem kellett volna, frissen mostam fel - azzal Kázmér barátságosan hátba veregette a még mindig imbolygó Gyulát. Amaz megkapaszkodott a gyúródeszkában, mert kissé elvesztette az egyensúlyát, majd úgy izomból adott egy jókora tenyerest szegény málészájú beosztottjának. 
- Aztán merre ment az az őstulok? - kérdezte Gyula, amikor a lángossütő belső berendezésének szűnni nem akaró forgása mégis abbamaradt.
- A Duna felé mentek Dezsővel meg a kis Rozikával, de úgy láttam, már visszajöttek. Legutóbb Chang butikjánál láttam őket, de csak úgy a szemem sarkából - válaszolta készségesen, majd megtapogatta még néhányszor az egyre vörösödő bal arcfelét, majd visszament lisztet pakolni.
   Mire Gyula nekiindult, hogy megkeresse Barnabást, addigra ő, és Rozika már a piac egyik eldugott szegletében, egy bódé árnyékában készültek még közelebbi barátságot kötni egymással. A dunai fürdőzés csakugyan jó hatással volt mindkettejükre, az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy amint ismét betették a lábukat a piacra, frissen megszerzett tisztaságuk erőteljes hanyatlásnak kezdett indulni. Kedvüket azonban ez sem szegte, a bevásárlást követően félrevonultak erre a csendes helyre, hogy vágyuk végre beteljesedhessen.
- Így jó? - kérdezte fűtött hangon Barnabás. Szegény Rozika, habár fogalma sem volt róla, miről beszélhet a férfi, mégsem akarta kedvét szegni, így hát hasonló hévvel igyekezett válaszolni.
- Persze, hogy jó.
- És így? - tette fel az újabb kérdést, vágyakozón eltelve.
- Persze, így is - helyeselt ismételten Rozika, aki iskolázatlan lány lévén, még mindig nem tudta biztosan, miről is lehet szó, azért a gyanú csírája már makacsul befészkelte magát a fejébe. 
- Így? Így? És így? - lihegte Barnabás - Túrj bele a hajamba! - követelte vágytól izzó rekedtséggel. Rozika engedelmeskedett, közben fejét a bódé falának ütögette. Aztán megint, majd megint, mert ekkorra már megértette a dolgot, és hitetlenkedve suttogni kezdett maga elé: "Ezt nem hiszem el." Majd tovább ütögette a fejét, remélve, hogy elájul, és csak akkor tér magához, ha már vége az egésznek. Örömlányként ugyan sosem jelentett neki gondot, hogy megjátssza az élvezetet, most azonban nem járt érte fizetség, így hát nem is érte meg a fáradságos színészi munka. Csalódottan vette hát tudomásul, hogy Barnabás cingár testrésze valóban akkora, amekkora, s nem csak a Duna hűvös vize zsugorította törpeméretűvé. Amíg arra várt, hogy Barnabás végre befejezze ténykedését, mindvégig Dezső járt a fejében, és képtelen volt kiverni őt a gondolataiból. Igen, Dezső járt a fejében, de nem csak azért, mert az ő szerszámának mérete jócskán meghaladta a Barnabásét, hanem azért is, mert zavarta, hogy a kártyamester olyan könnyen átengedte őt. Gondolataiból Barnabás felszabadult nyögése ébresztette fel. A férfi egy pillanatra megpihent a nőnek dőlve, majd megvárta, hogy férfiassága visszanyerje normál hosszát és vastagságát, ami így még egy focibíró sípjánál is kisebb volt. 
- Ugye neked is jó volt? – kérdezte a férfi, miután eltette fogpiszkálóját a gatyájába, de a nő csak zavartan próbálta kerülni a tekintetét. Barnabás megpróbálta megcsókolni, viszont Rozika elhajolt:
- Csók nincs! Az üzletet nem keverjük az érzelmekkel.
- Miről beszélsz? – háborodott fel az erejét vesztett férfi.
- Tizenötezerrel jössz nekem. Most fizeted, vagy le kell venned a pénzt?
Barnabásnak leesett az álla, hiszen azt hitte, hogy a kölcsönös szimpátia vezetett az aktusig, és a nő nem egy újabb kuncsaftot látott benne.
- Talán azt hitted, hogy ingyen süteményt árulok? Még ha emberesen megadtad volna nekem, ami jár, talán. Na de így?! Ne röhögtess!
Barnabás begurulni látszott, amiért megszégyenítették, és félő volt, hogy újra előjön az agresszív oldala. Nem egyszer emelt már kezet nőre, és most is egyre jobban úgy érezte, Rozika kiérdemelt egy-két pofont, ráadásul a csattanós fajtából.
- Ha nem fizetsz, itt véged – fenyegetőzött Rozika, szavai hallatán Barnabás elállt iménti szándékától. – Ne felejtsd el, hogy te itt új vagy. Egy senki. Lehetnek bicskáid, meg felőlem vadászkésid is, de a túlerővel szemben úgysem bírsz. Márpedig akad itt bőven, aki segítene nekem. Mondjuk Gyula meg Dezső. Könnyedén ellened hangolhatom őket. Ezt akarod?
Barnabást elbizonytalanította a nő határozottsága. Arra gondolt, hogy a két férfin kívül senki mást nem ismer, ezért nem lenne jó ötlet összetűzésbe kerülni velük. A pillanat hevében kiötlött egy működni látszó megoldást, ami a nőt is megnyugtatta:
- Ne aggódj, megkapod a pénzed. Amint lehúztuk a kínaiakat, fizetek, sőt, a késedelemért külön is kárpótollak. Egyet kérek csak: ne említsd ezt a kis incidenst a fiúknak, mert még aláásná a tekintélyemet.
Rozika egyetértően biccentett, majd miután rendbe szedték magukat, előjöttek a bódé mögül. Azonnal észrevették Dezsőt, amint immáron Gyulával kiegészülve őket keresik.
- Beszéltem az agytúrkásszal - támadta le Rozika Dezsőt. Tudta, hogy Dezső erre ugrani fog, mert zsebének fájó emlékei kötik a dilidokihoz.
- És mit mondott?
- Téged kérdezett, hogy nem láttalak-e? Mondtam, hogy tudom, hol lehet téged megtalálni.
- És ő?
- Játszani akar, és azt mondta, hogy ha van pénzed, akkor jelentkezz egy óra múlva a kocsmában!
- Azt mondta?
- Azt.
- És józan volt?
- Igen, de a kocsma felé tartott.
- Akkor adunk neki egy kis időt, hogy töltsön magába valami kis agysorvasztót, hogy ne legyen olyan éles az esze, mert józanon nagyon kemény ellenfél, a múltkor is majdnem az egész pénztárcámat csapra ütötte. De egyszer volt Budán kutyavásár. Igaz, akkor én is hibás voltam, mert nagyon könnyű ellenfélnek tekintettem - meg is fizettem az árát - mert képes voltam becsületesen játszani, és nem dobtam be semmilyen, csak általam ismert technikát. Mire észhez kaptam, már csak alig volt félig a pénztárcám. Ő meg csak szúrós szemmel nézett rám. Ettől szinte ledermedtem. De mostanra már felkészültem belőle, és alig várom, hogy kiterítsük kártyáinkat egymás elé.
- Elmehetek veled, Dezső?
- Miért akarsz eljönni velem? Tudsz talán kártyázni?
- Kártyázni nem tudok, de ismerek minden lapot és minden jelt, amivel át lehet verni az ellenfelet. És lehet, hogy szükséged lesz segítségre, és akkor én beinthetem neked, hogy mi van a doki kezében, de csak akkor, amikor igazán nagy pénz van kockán. Úgy gondoltam, hogy eljátszom, hogy segítek a pincérlánynak asztalt törölni, és eközben leközvetítem az agytúrkász lapállását. Akarod?
- Akarom, de csak akkor, ha bajban vagyok, és erre a segítségre szükségem van. Mert egyedül is el tudok bánni vele.
- De ha nem, hány százalékot kapok?
- Azt majd meglátjuk a végén.

A kihívás nem tűrhetett halasztást, Dezső vezetésével mindannyian a jól ismert kocsma felé vették az utat. Igaz, a doktor egy órát mondott, mint várakozási idő, de Dezsi képtelen volt nyugton ülni, tétlenül. Túlságosan foglalkoztatta az a kérdés, hogy vajon honnan jött ez a hirtelen visszavágó, hiszen nem úgy ismerte a dilidokit, mint aki keresné magának a balhét. A korhadó faajtón belépve Barnabás orrát azonnal megcsapta a pia és a dohányszag sűrű keveréke. Körbenézett, de társait látszólag ez nem zavarta, ők már hozzászoktak ezen keserű körülményekhez.
- Dezső fiam! - horkant fel boldogan az ismerős férfi, mihelyst hátrafordult a pultnál, hogy szemügyre vegye az új vendégeket. - De gyorsan válaszoltál a hívásomra!
A kalapos, jólöltözött férfi lehuppant a bárszékről, hogy régi barátként köszöntse múltbéli ellenfelét. Odasétált a négyfős csapathoz, erős kézfogással üdvözölte őket. Az egyedüli kivétel Rozika volt, aki előtt illedelmesen meghajolt. Még csak egy csókra sem futotta a kézfejre, pszichológusként nagyon is jól tudta, hogy merre járnak azok a kacsók éjjelente.
Dezső már hosszú ideje űzte az ipart, így a folytonos tapasztalatoknak hála elég jó emberismerő lett, képes volt odafigyelni a legkisebb jelekre, melyeket aztán kihasználhat a játszmák során. A neves doktor keze remegett, hangja itt-ott elcsúszott az idegtől, pedig lehelete még nem árulkodott róla, hogy a gyomrában sör bujkálna.
- Mi a baj, doki? - tette fel az első kérdését Dezső. - Máris fél, hogy elbúcsúzhat a pénzétől? 
- Ami azt illeti, most éppen a segítségedet kérném! - válaszolt egy sokkal halkabb, már-már kétségbeesett hangon. Dezső arcára őszinte meglepődés ült, nem éppen erre számított. - Egy pókermeccsen kéne részt venned velem!
Dezső a szemöldökét ráncolta.
- Póker?
Természetesen ismerte ő a játékot, nem azzal volt a gond, de errefelé sokkalta népszerűbb volt a zsírozás, vagy éppen a römi. Egy rendes pókert nem lehet magyar kártyákkal játszani, pedig az ő szívéhez nagyon közel áll az a pakli. Ha már ebből él, akkor azt tegye hazai termékkel! És ez csak az egyik dolog volt, ami miatt Dezső alapos hezitálásba fogott a felajánlást követően. A másik ok, amiért tétovázott magában, az a véletlen kérdése. Kártyalapok profi pörgetőjeként, mondhatni, szakmai ártalomként vajmi kevés jelentőséget tulajdonított a véletleneknek. Nem tagadta létezésüket, de szilárd meggyőződése volt, hogy az általa egészségesnek vélt szint felett a véletlen már nem véletlen többé, hanem gyanúra okot adó jelenség. Dezsőben pedig ebben a pillanatban is vadul szirénázott a vészjelző, így hát erőteljes gondolkodásba fogott.
    Mind ez idáig mondhatni, eseménytelenül zajlottak a dolgos munkával eltelt évek itt, a piacon. Néhány nap leforgása alatt azonban megjelent egy fura alak, aki egy szuszra hatszor rávert kártyában, majd feltűnt Barnabás, aki saját elmondása szerint is kivételes vonzalmat érez a pengével való vagdalkozás iránt, aztán ott van a közelgő invázió, amelyről biztosra vette, hogy el fog következni, csak épp annak mibenlétével kapcsolatban nem volt tisztában. Ráadásul nem feledkezhetett meg a szépséges Rozikáról sem, akit botor módon Barnabás ölelő karjaiba terelgetett, s emiatt ette is a bánat kegyetlenül. Közben küszöbön a nagygóréval való találkozó is, ami egészen pontosan holnap, ebéd után esedékes, és annak kimeneteli lehetőségei is igen széles skálán mozognak, méghozzá nem nélkülözve a szélsőséges lehetőségeket sem. És akkor újra feltűnik a puha léptő, kalapos hipnotizőr, hogy a segítségét kérje, miközben pontosan tisztában van vele, hogy ő a magyar kártyajátékok bűvésze. Nem, Dezső nem tagadta a véletlenek létezését, mindezek azonban már bőven túlmutattak az általa elfogadható szinten.
- Nagy sumák maga, dilidoki - váltott át Dezső támadó pozícióba, s igyekezett elkerülni a férfi szemeit, nehogy megigéző tekintetével ismét hatást gyakoroljon a tudatalattijára - Kiteríti a lapjait, vagy bevágok egy felest, aztán köd előttem, köd utánam, rám ne számítson. Na, mit választ? 
- Nahát, Dezső! - hüledezett a férfi ártatlan ábrázattal - Minek néz maga engem?
- Annak, ami! Egy sunyi alaknak! Halljam, miféle csőbe próbál minket belerángatni? És ajánlom, hogy most már tiszta lapokkal játsszon, mert ez a vadember itt mellettem - azzal fejével Barnabás felé biccentett - még el találja metszeni a torkát.
- Egy kicsit pénzszűkében vagyok, és ez lenne a leggyorsabb megoldás. - magyarázkodott tovább a doktor, minden őszinteségét beleadva. - Itt van pár... ismerősöm, akik épp most játszanak. Becsatlakozunk, közösen kaszálunk egy nagyot, majd ötven-ötven arányban elosztjuk! 
Dezsőt csábította a meggazdagodás gondolata, főleg most, hogy tárcája az utolsókat rúgta. Igaz, nem éppen így képzelte az események alakulását, de végül is megkönnyebbült, hogy a doki ezúttal az ő oldalán áll. Pár ismeretlen suhancot úgy is könnyebb lesz kifosztani, mint ezt az öreg tölgyfát, gondolta. Az ismeretlentől való félelem ettől még mindig ott motoszkált a tudatában.
- Merre? - tette fel a kérdést, jelezve ezzel, hogy elfogadja az ajánlatot.
A férfi szemében remény csillant, nem hezitált, hogy a hátsó szobába terelje az önkéntes társaságot. Haramia egy banda fogadta őket, ami nyugtalanságra adott okot. Dezső végignézett a kíváncsi arcokon, egyeseket személyesen is ismert a kártyák által, viszont abban már nem volt biztos, hogy ők is hasonlóan kellemes emlékeket őriznek-e magukban.
- Nicsak, a Kártyamester is megjelent! - üdvözölte Dezsőt az egyikük, azonnal kiszúrva őt a tömegből. - Új préda, doki?
- Győzni jöttünk, fiam!
- Veszíteni jöttek! - javította ki őt az enyhén kopaszodó alak, majd boldogan helyet mutatott az vállalkozó szellemeknek. 
A játszma igen hosszúra nyúlt, ám nem csak két új arcot látott az asztal. Mindenki nagy meglepetésére Gyula is csatlakozott a harchoz, remélve, hogy ha veszít is, segítségnyújtásra hivatkozva ő is kap majd az elosztandó zsákmányból. A laposztás senkihez sem volt kegyes, legtöbbször csak mihaszna párok szerepeltek, amikre nem igazán lehetett nagy lóvét alapozni. Gyula mindenesetre megpróbálkozott vele, elege lett a várakozásból, de egy szerencsétlenül jött királlyal nem csak a pénzét, de életkedvét is az asztalon hagyta, elsőként búcsút intve a játéktól.
Dezső óvatosabb volt, egyben mégis merészebb. A jó lapoknál dobta be a törölközőt, míg a rosszabb osztásoknál emelt, hamis biztonságérzetet keltve ezzel a többiekben, miszerint ez nem az ő napja. Újabb kör érkezett, hatos, négyes és egy nyolcas. Kezében egy hármas és egy hetes. Itt volt az alkalom! A következő húzás egy ötös volt, itt volt az esélye, hogy egy sorral mindent vigyen, de ezt nem árulta el. Kivárta az utolsó lapot, ami egy tízes volt. Reményt színlelt, mintha ez a lap lenne a megváltás, pedig a valóság ennél messzebb nem is lehetett volna, az isteni csoda már ez előtt megajándékozta. Emelt, mindent bedobott, a többiek pedig vakon követték a példáját. Itt volt az idő, hogy a kártyák mestere mindenért megfizessen, ám a felhőtlen mosoly azonnal leszáradt a képükről, mihelyst Dezső szépen sorba rendezte a kitárt lapokat, diadalittasan hátradőlve a széken.
    A megkopasztott bagázs kedvtelenül szivárgott el a kocsmából. Dezső cseles észjárásának köszönhetően közel négyszázezer forintot kaszáltak, azon felül, amit beletettek. Eljött az osztozkodás ideje, a kártyamester hitetlenkedve adta oda a dokinak a profit felét. Igen, hitetlenkedve, mert nem tudott kiigazodni a férfin. Ennyi lett volna? Valóban ezért bukkant fel? Hogy szövetségre lépjen vele? Továbbra is várta, hogy mikor hozakodik elő a pszichológus az igazi szándékával. Dr. Vidovic, mert így hívták a szerb felmenőkkel rendelkező férfit, magabiztos mosollyal a képén tette el a pénzt.
- Dezső! – szólt még oda neki, mielőtt kilépett volna az ajtón. - Még találkozunk… hamarabb, mint gondolnád.
A sejtelmes szavak aggasztották ugyan a férfit, de jelenleg volt előbbre való dolog is. Meg kellett beszélniük a kínaiakkal való tárgyalás részleteit, amibe immár hivatalosan bevették Gyulát is. Asztalhoz ültek, Dezső előzékenyen meghívott mindenkit néhány körre, hisz a nyereményből bőven futotta rá. Decijével nyelték a trógervodkát. Így hívták a legolcsóbb szíverősítőt a csehóban, de mindannyiuk szervezete elég edzettnek bizonyult az elfogyasztásához. Rozika hamar becsiccsentett, ráadásul olyan mértékben, hogy már csak szófoszlányok jutottak el a füléig a mellette ülő férfiak beszélgetéséből. 
- Nektek annyi lesz a feladatotok, hogy biztosítsatok. Legyetek a bástyáim – magyarázott Barnabás. – Én megfenyegetem a főnököt, amennyiben az nem ért a szóból elsőre, és ti akkor léptek mozgásba, ha ezt rosszul reagálná le. Értve vagyok? – Dezső és Gyula helyeslően biccentett, majd koccintásra emelték poharaikat. Persze Rozikát kivéve, mert ő már körhintának érezte a széket, amiben ült.
- Na, mi az? – szólt a nőnek Barnabás, amikor látta, hogy ő nem kíván csatlakozni. – Nem bírod a strapát?
Rozika a férfi élcelődésére gúnyos kacagással felelt. 
- Nem, aranyom – jöttek ki akadozva a szavak az örömlány száján. – Te tudod a legjobban, hogy nem én vagyok az, aki nem bírja.
Barnabás azonnal kapcsolt, ami a célzást illette, és idegesen felpattant a székről. 
- Elég ebből! Én addig nem vagyok hajlandó tovább beszélni, amíg ez a nő itt van! Egyébként is, mi köze van neki a mi kis üzletünkhöz? – próbálta elérni, hogy megszabaduljanak valamilyen módon a zavaró tényezőtől. – Csupa zagyvaságokat beszél, amióta ismerem. Hadovál itt valami invázióról, de láthatjuk, hogy semmi sem történt.
- Ó, ne aggódj, az is el fog jönni –replikázott Rozika. - Pontosabban el fognak. Ők. És akkor az a pénz, ami most nálatok van, elveszíti az értékét, ugyanúgy, ahogy a kínaiaktól megszerzett summa is. Nem hallgattok rám, pedig kellene. De hát „aki hülye, az haljon éhen”, ahogy anyám mondaná. – Azzal fogta magát, és tántorogva otthagyta a társaságot.
   Rozika bizonytalan léptekkel haladt egy bizonyos irányba, de elég gyakran megváltoztatta azt, amiből kiderült, nem valószínű, hogy tudja, hogy mit akar, és hova akar eljutni pontosan. Bár jót tett neki az esti frissebb levegő, de még mindig távol volt attól, hogy uralja gondolatait és lépéseit. Minden esetre, elindult a macskaköves úton, és a józanodás útján is, mert kacagni kezdett saját magán, és gondolatait kezdte fordítva megfogalmazni. Olyanokat mondott csak úgy saját magának: - Igazán szembejöhetne velem már egy pad - meddig várjak még rá?- aztán hangosan röhögni kezdett saját szavain.
- Beleülhetne valaki az ölembe... - be sem fejezte a mondatot már is kacagásba fulladt. - nem jól mondom, én ülnék bele valakinek az ölébe. Tudom is kinek. Legszívesebben Dezsőébe, mert onnan legalább nem csúsznék le, mert lenne mibe megkapaszkodnom, de hogy ez a Barnabás, hát az átvert. Nem gondoltam volna, hogy azt a nagy embert, ilyen apró bottal eresztették el hazulról. Tiszta röhej.

Dezsőnek sikerült megegyezni a fiúkkal, majd elvált tőlük, és előbb csak szemmel követte a lányt, majd amikor látta, hogy Rozika nincs tisztában azzal, hogy melyik az utca hossza és melyik a szélessége, akkor utána eredt. Egy darabig még követte észrevétlenül, és élvezte a lány részeg filozofálgatását anélkül, hogy Rozika erről tudomást szerzett volna. Lassan már a piac melletti parkhoz értek, ahova csak cseppenként érkezett a fény a gyéren megvilágított piactérről. Dezső átölelte Rozikát, aki egyáltalán nem lepődött meg - mert már régen túl volt azon, hogy meglepődjön egy idegen férfi ölelésétől. És most erre az is rájátszott, hogy nemrég volt egy felejthető próbálkozása, ami annyira nem sikerült, hogy úgy érezte, ha nem pótolja mihamarabb az élvezet kimaradást, akkor nem éri meg a reggelt. Belülről meg az alkohol űzte, hajtotta, úgy agyilag, mint fizikailag. És erre a gondolatára érkezett meg Dezső, akinek érintése visszarepítette a valóságba, egy csendes, enyhe nyári éjszakába, ahol alig néhány perc elmúltával, már a szintén józanodó Dezsővel osztoztak a szerelem örömeibe.
- Szeretném, ha holnapra rendbe szednéd magad. Elképzelhető, hogy a csábos megjelenésedre is szükség lesz a kínai főnőkkel való találkozáskor, és az invázióról is megtudhatnál valami konkrétabbat. Főleg az időpontról!