A Gyönygyössy tanya 

           Emberemlékezet óta  a Gyöngyössyek birtokában volt az a tanya. A kollektiv gazdálkodás is csak annyiben érintette, hogy egy kicsit összebb húzta magát. Nem volt ott semmi különös, hacsak Pali bácsit nem nevezzük annak, aki megjárta, Ukrajnát a Don kanyart, és mindig  köpött egy nagyot, amikor szóba jött. Ettől már csak akkor köpött nagyobbat ha valaki Sztalin Jóskát szóba hozta.

                                         Amikor hallgatni volt muszáj 7.

            Nekem úgy tünt , hogy Burkót gyanusitják, és nem volt senki aki  megmondta volna hogy nem ő a gyilkos. Ugyan kimondta volna meg - nem látott senki semmit, hacsak a bujkáló csillagok nem. Burkót mindenesetre  elvitték az őrsre, és nem lehetett tudni hogy mikor szabadul. Csak találgatni lehetett. Még szánalmat is éreztem  iránta, hogy nem azért itélik el amit elkövetett , hanem valami olyasmiért amit nem. 

            Aztán elsétáltam a malomig és meg néztem hogy jár - e.

                                           Amikor hallgatni volt muszáj 5.

            Legszivesebben, összeszoritottam volna pahorat, akkora erőt adott a düh, de mérsékelni kellett magam mert ez magánügy, ez nem tartozik senkire, csak énram , meg Staniszlavra, na meg  Barkóra, és ime  már nem is magánügy, hogy feleségemről n em is beszélve, de megoldani nekem kell. És meg is oldom,rajtam nem fog röhögni senki gyermeke, és senki fia mert, mindegyiket  a  halálba küldöm, még karácsony előtt.

                                        Amikor hallgatni volt muszáj 4.

             A puha test érintésétől lázba jöttem. Hideg volt a szoba , talán még hidegebb mint kint. Gyufát keresgéltem a zsebemben idegesen. Talán pontosan azért nem találtam. Végulis a kabátom külső zsebébe találtam meg.

Azonnal meg akartam gyújtani, de nem gyúlt, néhány szálat elkellett  dobjak mig végül egy meggyúlt. Csak egy pillanatra, aztán ellobbant.

                                    Amikor hallgatni volt muszáj 3.

          A férjem hozzámlépett és átölelt, aztán egy hatalmasat orditott hogy, a falra akasztott fedők is beleremegtek. Megállj bitang világ, mert megtudom én kivan a tett mögött, és  annak meg vannak számlálva a napjai. Majd leült, és érezni lehetett , hogy forr benne a méreg, a tehetetlen düh.  Csak ült percekig és nem szólt egy szót sem.csak a füzetet morzsolgatta, forgatta.

                              Amikor hallgatni volt muszáj1.

             Azon ködös decemberi estén, amikor az orromon túl csak messzelátóval láttam, akkor történt meg az a dolog, ami miatt most szenvedek, és szégyenkezek. Pedig nem kellenne, mert nem tehetek róla. Csak épp a szomszédba mentem át - alig öt háznyira  tőlünk ám amikor hazafelé jöttem  három  férfi elrabolt.. .Otthon az uram és a fiam, és én nem tudok haza menni egy óra , két óra már elindultak keresni.

8. rész

    A cigaretta füstje kissé leült, a padlózatra kiöntött italok java része felszáradt, az ittas vendégek rikácsolására pedig már csak a koszos falak emlékeznek. A piacszéli kis kocsma már egy órája bezárt, most mégis szinte telt ház volt. A kis terem közepére helyezett ovális asztal végein a két párbajhős éppen farkasszemet nézett, körülöttük csapataik már harcra készen felsorakoztak. Vidovic mögött kisebb hadsereg állt vigyázban, sötét ruhában, talpig felfegyverkezve.

7. rész

    Amikor a kicsi kínai átnyújtotta a borítékot közvetlenül magának, Vidovicnak, a szerb férfi kinyitotta a levélpapírt, majd hamarosan kivörösödött, homloka kidülledt, orrlyukai kitágultak, és csak a puszta szerencsén múlott, hogy végül nem kezdett forró gőz kilövellni a füleiből a mérhetetlen dühtől. Lin ezzel ellentétesen holtfehérré sápadt. Nem véletlenül. Testének mikroszkopikus sejtjei már bizonyára tudták azt, amit az éppenhogy férfivá érett Lin most még csak erősen sejtett.

6. rész

    Az egész csatározás nem tartott egy negyedóránál tovább. Vidovic emberei kocsiba vágták magukat, és szélsebesen eltűntek az időközben leszállt sötétségben. Létszámuk alaposan lecsökkent, mert többen a földön küzdöttek az életben maradásért, néhányan már nem is mozogtak. Gyuláék is kihasználták a sötétséget és igyekeztek, minél távolabb kerülni a véráztatta helyszíntől. Először is lementek a Dunára, felső ruháikat a Dunába dobták, megmosdottak, és az Ica javaslatára az első vonattal elutaztak Százhalombattára.

5. rész

    Késő délután felé járt már, Dezsőről patakokban folyt az izzadság, miközben azt az összecsukható asztalkát nyitotta szét egy rozoga napernyő árnyékában, amelyet időnként kártyapartik lebonyolítására használt, amikor nem volt épp hangulata Gyula árgus tekintetét magán viselni a lángosos egyik üres asztalánál.
- Dezső! - hallotta a suttogást valahonnan az egyik bódé mögül. Gyanakvóan nézett körbe, és meg is pillantotta a kicsinyke Lint, ahogy mandulavágású szemeivel óvakodva tekintget ki a jelenleg üresen álló fatákolmány mögül.

4. rész

    Kora hajnalban meglepő hűvösség fogadta a reggeli pacsirtákat, és a nagyon későn fekvőket. Ködfoszlányok úsztak a piaci standok között, az éjjeli hőség után egészen üdítő élmény volt a hűs, párás levegő a bőrnek, s a tüdőnek egyaránt. 
A frissítő pirkadat hamar tova lett, és egy órával később már szinte perzselte a földet a napsütés. Az invázió előszele már a piac rozsdaette kapuja előtt kódorgott, a hőség sem riasztotta őket vissza.

3. rész

- Ínnye, te aztán jól a földhöz vetetted magad, koma! - kurjantotta jókedvűen Kázmér, a lángossütő bódé erőforrás-allokációs menedzsere. Ő pakolta ugyanis a liszteszsákokat, és időnként Gyula még azt is megengedte neki, hogy ellenőrzésképpen megmérje őket, nem volt-e a kelleténél kissé pityókásabb kedvében a helyi molnár. 
- Mi történt, Kázmér? - kérdezte még mindig a fejét fogva Gyula.
- Itt járt az az ördögképű sátánfajzatja, oszt te meg úgy döntöttél, inkább felnyalod a padlót.

2. rész

     Miután Rozika alaposan gondját viselte Gyulának, a férfi elégedetten terült el a lakókocsiba bepréselt kétszemélyes kanapén. A nő, bár megkapta a fizetségét, továbbra is gondterhelt képet vágott. Amikor Gyula rákérdezett a nyugtalanságának okára, az örömlány elővette a képet, amit Barnabásnak akart megmutatni. Az egy lángokban álló felmosórongyot ábrázolt. Rozika nagy sóhajt követően belekezdett a mondókájába:
– Anyám nem mondott konkrétumokat, csak arra kért, hogy keressem meg Dezsőt, mert neki lesz valami köze az eseményekhez, és vigyem el hozzá, hogy beszélhessenek.