5. rész

    Késő délután felé járt már, Dezsőről patakokban folyt az izzadság, miközben azt az összecsukható asztalkát nyitotta szét egy rozoga napernyő árnyékában, amelyet időnként kártyapartik lebonyolítására használt, amikor nem volt épp hangulata Gyula árgus tekintetét magán viselni a lángosos egyik üres asztalánál.
- Dezső! - hallotta a suttogást valahonnan az egyik bódé mögül. Gyanakvóan nézett körbe, és meg is pillantotta a kicsinyke Lint, ahogy mandulavágású szemeivel óvakodva tekintget ki a jelenleg üresen álló fatákolmány mögül.
- Hé, Lin! - kiáltotta oda neki, a kis kínai viszont egy legyintéssel csendre intette, majd magához hívta.
- Hallottam, kerested ma a dilidokit - mondta halkan.
- Nahát, honnan tudsz erről? De nem találtam meg - mondta Dezső, s nem is igyekezett csalódottságát véka alá rejteni. - Remek kis kártyapartiba vont be.
- Beetetés volt, Dezsi - suttogta Lin, és gyorsan körbetekintett, nehogy bárki is meghallja. - Ne keresd többet, majd ő jelentkezik, bízz bennem! Holnap meglesz a találkozó a góréval, Dezső, nagyon figyelj rám - mondta, majd egészen közel hajolt a férfi füléhez, és úgy suttogott bele, hogy Dezsőnek komoly megerőltetést jelentett, hogy értse a halk szavakat. Kicsit elsápadt, lesápadt, meg még hozzá egy kicsit falfehérré is vált, aztán Lin végszóként még összefoglalta a lényeget, csak hogy biztosan tudatosuljon minden.
- Nagyon fontos, Dezső, ha kedves az életed, holnap a jó oldalra kell állnod!
    Úgy tűnt, ez a titkok felfedésének délutánja volt, mert nagyjából ebben a tájban Ica ekképpen szólt a lányához a Duna-parton lézengve:
- Elmondhattad volna nekem - mondta, és tekintete elfátyolosodott a csalódottságtól. Nem haragudott ő, de örült volna, ha lánya végre megvallja neki, mivel is foglalkozik valójában.
- Ne haragudj, anya - szabadkozott Rozika, és megölelte édesanyját. A Dunán élesen csillant a délutáni napfény, a vízparti szellő frissítő volt a nagy melegben. - Mióta tudod?
- Elég ideje. De ez most nem számít, sokkal komolyabb dolog is van, amiről beszélnünk kell.
- Az invázió? - kérdezte Rozika. - Mutatott valamit a kártya, amit nem mondtál el?
Ica bólintott. Nem kockáztathatta meg, hogy esetleg rossz kezekbe kerüljön az információ, de bízott benne, hogy a lányánál lesz majd a legmegfelelőbb helyen. Rozika kislány kora óta remek emberismerő volt, tudta Ica jól, hogy ő majd helyesen fog dönteni arról, hogy kinek mit mondjon majd el.
- Inváziók, kincsem, inváziók!

    Barnabás tudta pontosan, hogy eredeti szakmájában számára már nem terem babér, de megpróbált a pénz közelében maradni, ami számára már csak illegális úton volt elérhető. Úgy gondolta, hogy maga mögé állít néhány embert - kit barátsággal, másokat megfélemlítéssel. Így került kapcsolatba Dezsővel, akiben azonnal ráismert támogatójára, mert tekintélye volt a környéken, kitűnő helyismerettel rendelkezett, és egész jól eligazodott az új körülmények között. Fontos tényező volt nála, hogy ismert néhány kínai üzletembert, mert neki pont ezek az üzletemberek szerepeltek az érdeklődési körének középpontjába.
- Dezsőre szükségem van, de szükségem van Linre is, mert jelen állás szerint ő az egyetlen, aki utat mutathat a kínai nagyfőnök irányába, bár azt mondja, hogy személyesen nem ismeri. Viszont Lin is szereti a pénzt, ezért könnyen megvásárolható, ráadásul kellően gyáva is, ezért akár megfélemlítéssel is lehet rá hatni. András önként jelentkezett, és annyira le van csúszva, hogy pénzzel könnyűszerrel rávehető mindenre. Ja, meg itt van ez a Rozika, bár utálom, de jó hatással van Dezsőre. Rozika jelenlétében Dezső ereje, bátorsága megduplázódik. Helye van a csapatba, különben is napról napra egyre jobban rá vannak kattanva egymásra.
Barnabás itt megakadt egy kicsit, mert miután eldöntötte, hogy a többi számba vehető ember kispályás - és olcsó pénzen megvehetők -, a doki személyéhez ért:
- Intelligens, de iszik is. Kártyás, nem tudni pontosan, hogy nyer vagy veszít, de mindig sok pénzzel jár. Talán őt is érdemes lenne kifosztani. Napi, négy-hat órában rendel, vagy kevesebben. Kliensei jómódú emberek, de akadt köztük szegény fickó is. Gyakran eltűnik, nem tudni hova. Néha "leszáll" az egyszerű emberek közé, szereti a népszerűséget. Máskülönben titokzatos. Igen. Titokzatos. Biztos, hogy van egyéb jövedelmi forrása, mert a klienseitől nem tudhat annyit kaszálni, hogy olyan rendelőt tartson fent, mint amilyet fenntart. - Barnabás gondolkodott, de egyelőre nem jutott eszébe semmi kézzelfogható, azon kívül, hogy jövedelméhez képest nagyon nagy lábon él. - De sohasem látni doktor kollégáival. Különös, mintha kivetett lenne az orvostársadalomból. Megvan! Maffiakapcsolatai lehetnek!
Barnabás megkereste Dezsőt, aki éppen Rozikával turbékolt a cukrászdába.
- Erre most nincs idő - jelentette ki Barnabás. - Vagy már nem érdekel az üzlet? Eddig megéltél a kártyából, de ha ez az üzlet beüt, akkor rövid időn belül milliomosok leszünk mindannyian, és a nagyratörő álmaidat is megvalósíthatod két-három év alatt. Akkor akár kaszinót is nyithatsz.
- Itt az idő, cselekednünk kell!
- Anyám is azt mondta - csatlakozott a beszélgetéshez Rozika.
- Most megkeresem Andrást, és Linnel is beszélek - zárta le a beszélgetést Barnabás. - De este tízkor legyetek mind Gyulánál a lángossütőben! Fontos közlendőm van számotokra, mert már csak egy lépésre vagyunk a sikertől.

- Jó napot, kisember! Mondjad, mikor látom a főnöködet?
- Azt üzente, ő is látni akarja magát. 
- És mikor?
- Azt nem mondta.
- Na, idefigyelj, ma este tízkor legyél te is Gyulánál, mert egy ügyes akció során kemény pénz áll a házhoz, de ha nem vagy ott, akkor kettőbe váglak!
Barnabás rögvest el is indult megkeresni Andrást. Mindent személyesen akart intézni, hogy nehogy hiba kerüljön a gépezetbe. Az úton arra gondolt, hogy nem ártana még egy-két embert bevonni, de erre már nem volt ideje, csak arra, hogy Andrást értesítse a találkozóról, meg arról, hogy nem árt, ha magával hozza a késeit. Ő is viszi a sajátjait, mit lehet tudni, mi leselkedik rájuk a késő esti órákban. András megnyugtatta, hogy mindig magával hordja, és éjszakánként a feje alatt van  - mondhatott volna párnát is, de az nem lett volna igaz, mert párnája sem volt már neki.
Barnabás távozása után, Lin átszalad egyik kollégájához, akivel kínaiul suttogott valamit, aki azonnal beült az autójába, és elviharzott egy másik kínaihoz, akinek direkt kapcsolata volt a védelmi pénzt beszedő főnökkel. Röviden csak annyit közölt vele, hogy az ellenbanda, este tízkor találkozót tart Gyula lángossütőjében. A telefon túlsó végén a hang ezt válaszolta:
- Amióta beszélni akart velem, azóta tudom, hogy miben sántikálnak, ezért fel is készültem.

    Elérkezett az idő, Barnabás lelkesen osztotta meg a többiekkel a terveit. András, Gyula és Dezső szó nélkül hallgatták végig a férfit, Rozika és Ica pedig egy kis finomsággal készültek a férfiaknak a bódéban. Még Linre vártak, hogy vele is egyeztessék a megbeszélteket, amikor a semmiből egy nagyobb létszámú banda jelent meg. Fekete bőrkabátot viseltek, legalább tizenöten voltak, és körbeállták a lángosos bódét. Gyula besurrant a lányokhoz, és halkan odasúgta nekik, hogy forraljanak vizet, meg készüljenek, mert el fog szabadulni a pokol. A férfi érezte, valami borzalmas dolog van készülőben, és a hűtő mellett pihenő két baseballütőért nyúlt. Odakint Barnabásnak és Andrásnak sem tetszettek a fejlemények, idegesen a zsebeikben elrejtet késeiket tapogatták, szorongatták. Dezső fegyvertelen volt, mégis ő lépett előre, hogy szót váltson a hívatlan vendégekkel. Hiába kérdezte őket látogatásuk céljáról, azok nem feleltek. Két, sőt három is jutott hőseink egyikére a sunyi mosollyal a képükön egyre közelebb húzódó banda tagjaiból. Ekkor az egyikük elkiáltotta magát:

 - Ma mind meghaltok!
Elszabadult a pokol. A támadók vasrudakat, boxereket, viperákat húztak elő, és megtámadták a kis csapatot. Gyulának még sikerült idejében kidobni az egyik ütőt Dezsőnek az ablakon. Ami azt illeti, éppen időben, mert ketten készültek rávetni magukat a kártyamesterre, szerencsére azonban két jól irányzott ütéssel sikerült visszavernie őket. Barnabás és András szorongatott helyzetbe kerültek, hiszen hatan állták őket körbe. A két férfi egymásra nézett, és szavak nélkül is kiolvasták egymás szeméből a helyes taktikát. Barnabás az előttük álló hármat, András pedig a mögöttük lévőket ajándékozta meg egy-egy hirtelen eldobott mini tőrrel, amik az említettek felsőtestében végződtek. Közben ketten próbáltak bejutni a bódéba. Gyula közelharcba keveredett az egyikkel, aki egy vasdarabbal hadonászott. Baseballütőjével sorra elhárította annak csapásait, de egyre hátrébb szorult, így a másik betolakodó szabad utat kapott a lányokhoz. Ica és Rozika viszont nem adták könnyen magukat. Amikor a férfi feléjük ugrott, anya és lánya közösen megfogták a vízzel teli fazekat, ami ekkor már tűzforróra melegedett, és beleöntötték a pofájába. Mondanom sem kell, a férfi elterült a földön, vergődött egy néhány percig, majd megszűnt mozogni. Rozika nem ült a babérjain, igyekezett segíteni Gyulának. Telt keblei elővillantásával megzavarta a lángos készítő ellenfelét, így juttatva előnyhöz régi barátját. Gyula nem tétlenkedett, és bár neki is tetszett a látvány, erőteljes ütést mért az ámuló férfi fejére, akinek négy-öt foga bánta az esetet, valamint egy kisebb agyrázkódást is szenvedett.
Barnabás büszkén nézett végig barátain, hiszen igazi csapatként álltak helyt. Kirugdosták a még járni képes bőrkabátosokat a piac területéről, majd a férfi szólni készült néhány elismerő mondatot a társaihoz. Tervét azonban egy nem várt hang zavarta meg. Valaki tapsolt. Egyre közelebbinek hangzott, de hőseink még mindig nem láttak senkit.
- Ez Vidovic! – kiáltott fel Dezső, amint megpillantotta az ördögi mosollyal a képén, ütemesen tapsoló pszichológust.
- Igen, én vagyok az – jött a válasz. – Látom, az első sorral elbántatok… de mihez kezdtek a többiekkel?
A doki mögötti sötétségben, lassan kirajzolódó több tucat emberi alakot pillantottak meg. Elhatalmasodni látszott rajtuk a félelem, Rozika remegett, a férfiak tehetetlenül összenéztek.
- Én megmondtam! – csattant fel Ica. – Invázió!
- Nocsak, nocsak - ingatta fejét kíváncsian a férfi. - Hát ez a szépasszony kicsoda?
Ica két nagy lépést hátrált, miután rájött, hogy róla beszél a férfi, Vidovic azonban ugyanennyit tett meg előre. Ő viszont magasabb volt, hosszabb lábakkal, nagyobb léptekkel, így hát a köztük lévő távolság inkább csökkent, mint nőtt. Mielőtt ez az áldatlan állapot tovább fokozódhatott volna, Barnabás közéjük lendült, és a pszichológus váratlanul a loboncos férfival találta magát szemközt.
- A hölgy jobban tetszett - vetette oda Vidovic fölényesen. - Szeretsz játszani? - kérdezte, habár nem várt rá választ, mivel rögtön folytatta is a mondandóját: - Én igen. Játsszunk egyet! 
Azzal a férfi előhalászott egy érmét a zakója zsebéből. Barnabás minden idegszála megfeszült, agya folyamatosan zakatolt, a lehetséges menekülő utat kereste, de mindhiába.
- Fej, vagy írás? - kérdezte Vidovic, széles mosollyal az öntelt ábrázatán. Barnabás nem felelt, állkapcsát összeszorította, mintha satu lenne, remegett az idegtől és a mérhetetlen dühtől. Ez a szerbet persze felettébb szórakoztatta, nincs is jobb mulatság, mint mások élete felett szabadon rendelkezni. Feldobta a levegőbe a pénzérmét, ami néhányszor megperdült a levegőben, majd jobb kezével ügyesen elkapta, és a bal kézfejére fordította.
- Fej - mondta jelentőségteljesen. Azzal váratlanul úgy lefejelte Barnabást, hogy annak menten betört az orra. 
- Tiétek - adta ki a parancsot a mögötte állóknak. Jó maffiafőnök lévén igyekezett elegendő lehetőséget biztosítani az embereinek, hogy megmozgathassák magukat. Vidovic undorodva törölte le homlokáról a rákenődött vércseppeket, majd szánakozva nézte, ahogy a férfi nagy lendülettel előkapja a kukriját a kabátja zsebéből, és ádáz tekintettel várja, hogy az emberek körbevegyék.
- Ühüm. Küzdőszellem. Ezt szeretem - motyogta maga elé Vidovic, és elégedetten kihúzta magát.
Barnabás keménykötésű férfi volt, és sokat megélt már, a megközelítőleg húszfős társasággal szemben azonban esélye sem volt. Közrefogták tízen, és addig ütötték, amíg a földre nem rogyott. Ekkor az igazságos munkamegosztás nevében hátraléptek, és a másik tízfős csapat folytatta tovább a műveletet. Rozika felsikoltott, mire Ica azonnal magához vonta, és szorosan átölelte. Dezső megdermedt, és egyre az a mondat járt a fejében, amit Barnabás távozását követően mondott neki Rozika a cukrászdában, miközben a fagylaltkelyhet majszolgatta:
- Kegyetlen lesz, Dezsi, de nekünk nem esik majd bántódásunk! Anya látta! Érted, amit mondok, Dezsi? Rendben leszünk!
Dezső jelen pillanatban erősen kételkedett ebben.