6. rész

    Az egész csatározás nem tartott egy negyedóránál tovább. Vidovic emberei kocsiba vágták magukat, és szélsebesen eltűntek az időközben leszállt sötétségben. Létszámuk alaposan lecsökkent, mert többen a földön küzdöttek az életben maradásért, néhányan már nem is mozogtak. Gyuláék is kihasználták a sötétséget és igyekeztek, minél távolabb kerülni a véráztatta helyszíntől. Először is lementek a Dunára, felső ruháikat a Dunába dobták, megmosdottak, és az Ica javaslatára az első vonattal elutaztak Százhalombattára. Egyáltalán nem voltak nyugodtak, szemük úgy járt, mint a sasé, de mindezek ellenére igyekeztek senkivel sem szemkontaktust létesíteni. Mindenkiben zsarut láttak, pedig az utasok közt egy sem volt zsaru, mert azok már régen helyszíneltek, és szemtanukat kerestek. Hiába kerestek, mert ha volt is, aki látott valamit, az is letagadta, mert tudta, hogy jobb ilyen dolgokba nem belekeveredni. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy maffia leszámolás volt, mert a kegyetlenség minden jellemzőjét felvonultatta a csata utáni véres helyszín. 
Már a mentők is megérkeztek, de nem nyúlhattak semmihez ameddig a rendőrök be, nem fejezték a helyszínelést és minden földön fekvő élőt vagy holtat, krétájukkal körbe nem vonalaztak. Munkájukat a sötétség hátráltatta, ráadásul a krétájuk is elfogyott.
A rendőrök befejezték a munkát, és a mentősök tizenkét embert szállítottak el, köztük négy hullát. A másnap reggeli látvány megdöbbentő volt. Legalább tizenkét emberforma rajz "díszítette" a lángossütő bódéjának környékét. A környező üzlettulajdonosok egy része nem nyitotta ki az üzletét. De nem is volt rá módja, mert még nyitás előtt már újfent ott voltak a rendőrök és elölről kezdték a kihallgatásokat. De azok is csak annyit mondtak, hogy ők már este hétkor bezártak, és semmiről nincs semmi tudomásuk. Senkinek nem állt érdekében vallani, mert aki tudott valamit, az már régen elhagyta helyszínt. A kínaiak sem vallottak a maffia ellen, mert ha vallottak volna, annak kimenetele rájuk nézve nagyon veszélyes lett volna, mert akkora saját életüket kockáztatták volna.
Gyula és emberei Százhalombattán arról tárgyaltak, hogy ki menjen vissza a helyszínre szimatolni. Erre csak Ica volt alkalmas, mert őt nem ismerték a környéken, ugyanakkor alibit tudott biztosítani társainak. Ugyanis azt találták ki, hogy azt fogja mondani, ha esetleg érdeklődik valaki, hogy lánya férjhez készül menni, és éppen azt beszélték meg barátaival Százhalombattán. De abban is egyetértettek, hogy gondoskodni fognak arról, hogy Lin napjai meg legyenek számolva.
Icáék lakásán húzták meg magukat. Miután a jósasszony elindult körülnézni, a többiek koccintottak egyet a házipálinkával Barnabás emlékére. Letaglózta őket a férfi brutális halála, és bár nem nagyon ismerték, nyomasztotta őket a dolog. Gyula hamar nyugovóra tért, ki kellett pihennie a nap fáradalmait, és túl kellett tennie magát azon is, hogy a vállalkozása valószínűleg bevégezte. Nem egy ember vesztette életét a bódé körül, ráadásul ő is ott tartózkodott, az események részesévé vált. A rendőrségtől való félelemtől csak az a gondolat volt erősebb, hogy Vidovic valószínűleg őket keresi. Bizonytalan jövőjén aggódva hajtotta álomra a fejét. Dezső és Rozika újabb poharat ürítettek, hiszen csak hálát kellett adni a pont jókor érkező zsaruknak, hogy elijesztették a dokit és az embereit, és elmenekülhettek a helyszínről. Ekkor tűnt fel nekik, hogy András már egy jó órája elment a fürdőszobába, de még mindig nem jött vissza.
    Ica biztos távolságból figyelte az éppen a dolgait pakolgaó Lint. Legszívesebben nekirontott volna a kis kínainak, amiért elárulta őket. Bosszúszomjas gondolataiból a háta mögül érkező motoszkálás térítette észhez. Bár nem látott senkit, amikor hátrafordult, érezte, hogy valaki rejtőzködik a kukás konténerek mögött.
- Előjöhetsz, András! – szólt fennhangon, aminek következtében a férfi meglepetten előmerészkedett.
- Mégis, honnan tudtad…
- Az nem fontos – szakította félbe Ica a férfit. – Mit keresel itt?
- Nem hagyhattam, hogy egyedül gyere ilyen veszélyes terepre, és…
- És?
- És egyébként is utána akarok járni a dolgoknak. Le akarok számolni Barnabás halálának felelőseivel. Bár nem voltunk a legjobb barátok, régóta ismertem már, és az biztos, hogy nem ezt a sorsot érdemelte.
- Értem. Ne aggódj, nem hagyjuk annyiban! És amúgy is láttam, hogy szép jövő elé nézünk… jó dolgok fognak történni. 
- Kit figyeltél? – biccentett a kínaiak irányába a férfi.
- Az ott Lin – tisztázta Ica. – Az áruló! Neki köszönhető a jelenlegi helyzet, és nézd meg! Mintha mi sem történt volna, nyugodtan pakolászik.
- Na és miért mosolyog annyira az a rohadék?
- A fenébe! – szentségelt a nő. – Észrevett minket.
Lin magabiztosan lépett oda hozzájuk, majd zsebéből egy fehér borítékot vett elő.
- Ezt add oda Dezsőnek! – mondta, majd átadta a levelet Icának. – Vidovic küldi. –Azzal a választ meg sem várva otthagyta őket.
András utána akart menni, de Ica lebeszélte róla, mondván, hogy még nem jött el a megfelelő idő. A nő kibontotta a borítékot, tudnia kellett, mi állt benne. Vészjósló tekintetét Andrásra meresztette, majd elővette a telefonját, és tárcsázott:
- Add a Dezsőt, lányom!... Dezső, ott vagy?
- Igen, mi a gond, Ica?
- Üzenetem van a számodra a dokitól.
- Mi az?
- Címszavakban azt írja: utolsó játszma… a személyes rendelőmnél pénteken, este kilenckor… tét, a szabadságotok. – Ennyi áll benne, fiam.
Dezső tudta jól, hogy Vidovic, kegyetlensége ellenére egy vérbeli játékos volt, igazi küzdő, a versenyszellem doppingolta. Azzal is tisztában volt, hogy a maffiavezér előbb-utóbb megtalálja őket, és akkor nem kegyelmez nekik. Alig négy napja volt rá, hogy eldöntse, elfogadja-e a kihívást, esetleg másik tervet kieszelve tovább menekülnek.
Dezső vette a lapot, mert neki elég volt, hogy egyszer játsszon Vidoviccal, ahhoz, hogy pókerarca mögé lásson. Mégsem volt elégedett magával, nem volt elég figyelmes, mert többet is meg kellet volna lásson, meg kellett volna lássa a mosolygó álarc mögött a szenvedélyes pénzhajhászt, aki nem riad vissza semmitől, még a gyilkolászástól sem, de a piszkos munkát mindig mással végezteti el. Persze pszichológus.
- A kihívást nem utasíthatom vissza, az nem én lennék, de ki biztosít engem arról, hogy nem egy újabb megelőző csapást akar rám mérni. Ha elfogadom, akkor csak győztesen jöhetek ki belőle, mert ha nem akkor az egyenlő a halállal. És az most nem hiányzik. Éppen eleget láttam az elmúlt napon. Még gondolkodnom kell, a kihívást el fogom fogadni, de semmi esetre nem az ő oroszlánbarlangjába. És a feltételeket is én fogom megszabni, és ha nem fogadja el, akkor egészen biztos, hogy szándékai nem voltak tisztességesek, és nem pókerben akart legyőzni, hanem egyszerűen saját kezűleg vagy mások által akar a másvilágra küldeni. De abból ő nem eszik.
Egy félórai gondolkodás után Dezső megfogalmazta a feltételeit. De egyelőre hallgatott róla, sőt tovább érlelte azt. Még csak azt döntötte el, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy csak egy ember lehet a kísérő, és nem tarthat magánál senki semmiféle fegyvert. Ő már tudta, hogyha az egyezség létre jön, akkor ő Andrást fogja magával vinni. Ragaszkodott ahhoz is, hogy olyan terepet választ ahol öt méter távolságba senki sem lehet jelen a környéken. Ugyanakkor kikötötte, hogy amennyiben bármi egyébbel próbálkozik a doki, akkor ő maga fog köpni, vagy András, vagy Gyula, annak árán is, ha kapnak néhány hónapot felfüggesztve a tanúvédelem jegyében. A rendőrség és a bíróság munkájának a segítését is figyelembe veszik.
Minekutána mindent alaposan végiggondolt, levélpapírt vett elő és az egész elgondolását leírta. Aztán Rozikával felhívatta Icát. hogy közölje, hogy kész a válasz, csak nem tudják, hogyan juttassák el Vidovichoz. Postán nem lehet, mert az legalább egy nap késedelmet jelent. Arra nekik nincs idejük.
- Semmi gond - mondta Ica a telefonba. - Itt most minden csendes, elmentek a zsaruk is, és semmi nyoma annak, hogy hamarosan visszajöjjenek, és az érzéseim is azt súgják , hogy ők is arra várnak, hogy valami fülest kapjanak, mert mindezidáig semmit sem tudtak meg személyre szólóan, csak általánosságokat. Ha a köpésre gondolsz, akkor várjál még vele, mert a nagyszámú elhalálozások miatt valószínű, hogy egy komolyabb összegű pénzjutalmat tűznek ki annak, aki nyomra vezeti a hatóságokat.
- Azt akár mi is megpályázhatjuk - mondta viccesen Gyula.
- Azt ti nem, legfeljebb én, mint vidéki asszony, aki véletlenül cseppent oda. Akár hiteles is lehetek, és ha bedobom egyéb képességeimet is szinte biztos, hogy miénk a pénz. De ne vacakoljatok sokat, hanem Rozi üljön fel a vonatra és hozza el személyesen, én meg továbbítom Lin által a dilidokinak. De azt is hozzáteszem, hogy sürgős választ várok.
- Bárcsak vége lenne már ennek az egésznek - sopánkodott Rozika, maga elé motyogva. A vonat ütemesen zakatolt alatta, amolyan jó magyar módra, azaz majdnem kirázta belőle azt a néhány falat ételt, amit keservesen letuszkolt a torkán. - Bármit megtennék, hogy befejeződjön ez a hercehurca - gondolatai megállíthatatlanul gyűrűztek tova, s habár talpraesett lány volt, mindinkább kezdett eluralkodni rajta a kétségbeesés. A táskájába nyúlt, megérintve a válaszlevelet, amelytől a további sorsuk függött. A sima papír szinte égette a kezét. A szálak egyre csak kuszálódtak, s magában visszasírta egyszerű, örömlányként töltött napjait. Aztán eszébe villant, hogy a levelet Dezső írta, és ekkor gondolatai különös fordulatot vettek. Semmi egyébre nem tudott gondolni, mint hogy nem eshet bántódásuk, hiszen nekik még dolguk van ezen a világon. Közös dolguk. 

    Lin arcán semmiféle érzelem nem tükröződött, amikor átvette Icától a Dezső válaszát tartalmazó borítékot. Rozika némiképp hüledezni kezdett, amikor a kis kínai felbontotta a ragasztás mentén, majd átfutotta a kézzel írott sorokat.
- Jól átgondolták ezt, hölgyeim? – kérdezte szinte rögtön, miután az utolsó sor legvégére ért. Gyorsan tudott olvasni. - Még széttéphetem, és tehetünk úgy, mintha sosem láttam volna...
- Lin! - szakította félbe Rozika, és elszánt tekintettel elé lépett. - Nem vagyunk kíváncsiak erre a leereszkedő stílusra! Már akkor ismertelek, amikor taknyos kölyökként az orrodat túrtad! Vidd el a levelet, vagy a jó ég a tanúm, mentem kiporolom azt az áruló seggedet! 
- Aztán ne felejtsd el hozzátenni az üzenethez, hogy iparkodjon a válaszadással, mert nem várunk rá itt napestig! – egészítette ki Ica.
Lin biccentett egyet feléjük, szó nélkül visszahajtogatta a levélpapírt a borítékba, és úgy zárta vissza, mintha soha fel nem nyílt volna annál korábban, mint hogy Vidovic kegyetlen markában landolt volna.
Anya és lánya megkönnyebbülten felsóhajtottak. Ekkor gyengéd ujjak fonódtak Ica kidomborodó csípőjére. A nő hátravetette a fejét meglepettségében, s ekkor András nézett rá vigyorgó szemekkel. Ica szája tátva maradt, ahogy megpillantotta a férfit, rövidre nyírt frizurával, csinos holmikban. Igazán jóvágású volt.
- Hogy ment? – kérdezte.
- Elment – dörmögte Rozika, tőle szokatlan módon, majd édesanyjára pillantva látta annak ámuldozó ábrázatát, s rögtön menekülőre fogta. – Én inkább eszem egy fagylaltkelyhet, a cukrászdában megtaláltok, ha befejeztétek egymás nézését – vetette oda kissé érzéketlenül.
- Tetszik az új frizurája, - mondta Ica lánya illetlen távozását követően – de tényleg ez volt a legalkalmasabb idő a fodrászkodásra? – kérdezte, habár maga sem gondolta komolyan. Megbabonázódva nézte a férfi arcának apró rezdüléseit.
- Icuskám, – hízelgett András nyomban – talán nem élem meg a következő néhány napot. Talán úgy végzem majd én is, mint szegény Barnabás, hogy az ég nyugosztalja. De egyet mondok magácskának, drága Icuskám. Hogy ha elér a vég, emberként akarom bevégezni. És egy ember mellé…
- Igen? – kérdezte várakozón a jósnő. Arca kipirult.
- mindig kell egy csodálatos nő!
- Nahát, kedves András! Zavarba hoz.
- Talán pont az volt a célom - mondta András csábítóan.
- Tudom én, maga huncut! - replikázott Ica - Az első pillanatban tudtam, hogy kölcsönös a szimpátia közöttünk. Na, mi lesz? Meddig szorongatja még azt a rózsát a háta mögé rejtve?
András meghökkent, hisz valóban egy rózsát tartott a kezében, amit Icának szándékozott adni.
- Maga aztán nem semmi, Icuskám! - szólt a férfi, majd átadta a virágot a nőnek. - Mi mindent tud még?
- Annyit bizonyosan, hogy amint ennek az egésznek vége - márpedig vége lesz hamarosan -, a mi történetünk még nem fejeződik be.
- Ne legyen már ilyen sejtelmes! Mire céloz?
- Nézze, András! Tudom, hogy el akar hívni randevúra... és tudja, mit? Elmegyek magával. Amint elrendeződnek a dolgok.
András szája széles mosolyra húzódott, ilyen könnyen soha nem sikerült még felszednie senkit. Ugyanakkor a türelem nem tartozott legfőbb erényei közé, minél hamarabb el akarta feledtetni egy szerető nő ölelésével a kegyetlen börtönéveket, melyek kéretlenül a férfi hajlamaival is eljátszadoztak. A bántalmazás, amit ott kapott minden nap, alaposan megzavarta érzelmeit, és megrengette férfias jellemét. Saját magának is bizonyítani akarta, hogy ő még mindig a jó kapura játszik, és az a kis mellékvágány csupán időszakos sérelmeket okozott. Ica rokonszenvének köszönhetően, hosszú idő után újra talpig férfinek érezte magát, és minél hamarabb vissza akart találni a helyes útra.