4. rész

    Kora hajnalban meglepő hűvösség fogadta a reggeli pacsirtákat, és a nagyon későn fekvőket. Ködfoszlányok úsztak a piaci standok között, az éjjeli hőség után egészen üdítő élmény volt a hűs, párás levegő a bőrnek, s a tüdőnek egyaránt. 
A frissítő pirkadat hamar tova lett, és egy órával később már szinte perzselte a földet a napsütés. Az invázió előszele már a piac rozsdaette kapuja előtt kódorgott, a hőség sem riasztotta őket vissza. Ezt Rozika boszorkányos képességekkel megáldott anyja vagy látta, vagy nem látta előre, mindenesetre tény, hogy a veszély már szó szerint a küszöbön járt.
Rozika, Dezső, Barnabás és Gyula ekkor még javában készülődtek a délután esedékes nagy találkozóra, majd érdekegyeztető kupaktanácsot tartottak a lángosos bódéban. Barnabás azon gondolkodott, vajon miből élhet meg Gyula, mert dolgozni eddig még vajmi keveset látta, s szemmel láthatóan a teraszhelyiség is folyton-folyvást pangott.
Közben egy hajléktalan éppen a soron következő szemeteskukát vette célba a butiksoron, pont a kínai ruhaárussal szemben. Nagyon megörült, amikor a sok limlom között rálelt Barnabás levetett farmernadrágjára. Zsebeiben rögvest vadul turkálni kezdett, aprópénz után kutakodó ujjai azonban egy műbőrből készült tokba akadtak bele. Az otthontalan piaclakón heves izgalom lett úrrá, s mikor kitárta azt, azonnal hátra is hőkölt meglepettségében.

    Ica a nyakában lévő keresztet csókolgatta, kontyba kötött fekete haját meglobogtatta a kátyús úton zötykölődő busz résnyire lehúzott ablakán beszűrődő kellemes nyári szellő. Azért imádkozott, hogy időben odaérjen, és megelőzze a tragédiát. Próbálta, de nem tudta telefonon elérni Rozikát, így csak a szerencsére bízhatta, hogy nem következik be az esemény, mielőtt megérkezne a helyszínre. Ica a lányához utazott, Rozikához, aki egy ideje nem volt otthon, és nem is telefonált. Nem nagyon izgult érte, mert legutóbb mikor otthon volt, mesélte, hogy állandó munkája ugyan nincsen, alkalmi munkákból él, de ebből is elég jól kijön. Az alkalmi munka az igaz volt, de hogy milyen természetű és jellegű, azt nem részletezte. Anyai minőségében azt is megkérdezte, hogy áll a fiúkkal - arra azt válaszolta, hogy van az is. De ezeket nem számszerűsítette. Ica elfogadta úgy, ahogy lánya mondta, mert neki is megvolt a kis privát élete, amihez egy idő óta Rozika már úgy sem tudott hozzátenni semmit, igaz elvenni sem.
Éppen a piac mellett szállt le az autóbuszról, ahol alig néhány lépés után megcsapta a finom kávé illata. Nem sokat teketóriázott, azonnal betért a kávézóba, hogy ne csak az illatát érezze a kávénak, hanem az ízét is, sőt, érezze jótékony ébresztő hatását is.
Ahogy belépett a kávézóba azonnal meglátta lányát egy férfival az egyik asztalnál. Azok is meglátták, és Rozika azonnal odavitte Dezsőhöz, aki illedelmesen bemutatkozott, sőt egy puszit is nyomott Ica arcára, és máris rendelt neki egy kávét, sőt, megkérdezte, hogy esetleg kér-e valami erőset. Ica nem kért, mert még nem bontakozott ki lánya karjaiból. Dezső fizetett, és arra való hivatkozással, hogy találkozója van Barnabással, akivel még meg kell látogatniuk Lint.
- Jó napot, kisember! Mit intéztél a nagyfőnök látogatásával kapcsolatba? - kérdezett azonnal Barnabás.
- Minden rendben nagyember, meg van beszélve a találkozó, csak arra kér benneteket a nagyfőnök, hogy ne menjetek sokan, mert tömegiszonya van.
- Megint vicces hangulatban vagy, úgy látom, de én csípem a humorodat kisember, de honnan van neki tömegiszonya?
- A sok testvérétől meg féltestvérétől, mert annyian vannak, hogy az apja nem is jegyezte meg a nevüket, hanem csak születésük sorrendjében megszámozta őket, és a gyerekek így tanulták meg, és értették is.
- Megint sokat beszélsz kisember. Hogy jutunk el a nagyfőnökhöz?
- Kocsit fog küldeni értetek, de nem most, és nem ma, mert egy tömegbaleset miatt le van zárva az egész környék. Ezt a látogatást egy kicsit el kell halasztani.
- Utánanézek a balesetnek, de ha hazudtál kisember, akkor nem éred meg a holdújévet!

- Legalább egy tucatszor próbáltalak hívni, kisasszony! Hát hol rejtegeted azt az átok telefont, hogy sosem veszed fel? - korholta lányát Ica, amint annak negyed óra múltán végre sikerült kicsusszannia édesanyja némiképp fojtogató öleléséből. Jó, jó az anyai ölelés, valóban, semmihez sem fogható, no de negyed órán keresztül, szünet nélkül?! Azalatt a kávé ki is hűlt, már amennyire a hőségben erre lehetősége volt.
- És mi ez a rengeteg cicoma rajtad ilyen korán reggel? Csak nem randid van? - kérdezte Ica, és tenyerébe fogta lánya arcát. Körbeforgatta, hogy jól lássa annak minden oldalát - Nagyon csinos vagy! – dicsérte. - Mondd csak, eszel eleget? Olyan fakó a bőröd, miért nem teszel rá egy jó kis napraforgómagos-levendulaolajos pakolást, az csodákat tenne vele! Ne tereld el a szót, mi az, hogy ennyi ideig nem hallok felőled? - hangja tettetett sértettséggel csengett, Rozika azonban lágyan elmosolyodott.
- Két napja beszéltünk utoljára.
- Hát ez az! Két napig nem hallottam felőled! - mondta, aztán lehuppantak az asztalhoz, hogy megigyák a kávét. Alig kortyolt bele egyet Ica, rögvest újra megeredt a nyelve.
- Nem is olyan rossz parti ez a Dezső… aztán gyakorta megdönget? Milyen az ágyban, lányom? Az sokat elárul ám egy férfiről - kérdezte, és izgatott tekintettel fürkészte, miként pirul el a lánya arca, annak is különösképpen a jobb oldala. Beszéd közben minduntalan azt a bőrláncra felfűzött ezüstkeresztet dörzsölgette, amilyet a lánya is éjjel-nappal a kecses nyaka körül hordott.
- Ezt meg honnan... ? - kezdte a lány szemérmesen, de anyja rögvest közbevágott.
- Az anyád vagyok! Hát hogyne tudnám! - jelentette ki határozottan, majd hangját egészen suttogóra fogta. - Én mindent tudok.

    Barnabásról, azon kívül, hogy csak úgy megjelent, nem sokat tudtak. Pedig ha tudtak volna egyet, s mást, az sok mindenre fényt deríthetett volna. De még az is, ha előkerültek volna a tizenegynéhány éves újságok, mert akkor legalább egy hétig nem múlt el nap, hogy ne lett volna benne bizonyos Barna Barnabás, aki adóbehajtó volt akkoriban. Munkáját végezte ő rendesen, szigorúan büntetett, és meg nem bocsájtott senkinek, ezért szépen haladt a ranglétrán egész magas pozíciót elérve. És akkor ütött be a balhé, egy gyönyörű nő személyében. Éppen egy nagyobb volumenű adócsalást boncolgattak, amikor megjelent a nő, aki érintett volt a dologban, aki tudta, hogy az egyetlen megoldás, ha feláldozza magát. Minekután megtapasztalta, hogy Barna Barnabás semmi és senki által nem vesztegethető meg, a nő felkereste az irodájában és egyértelműen a tudomására adta, hogy nem riad vissza semmiféle áldozattól, amennyiben az ügyet segít a szőnyeg alá seperni. Miközben az áldozatról beszélt, miniszoknyája automatikusan egyre feljebb csúszott, combjai is egyre tágabbra nyíltak, és a nyomaték kedvéért hosszú haját hátracsapva, kezével keblei vonalát követte anélkül, hogy megérintett volna azoket. Ez a gesztus viszont Barnabást sarkallta arra, hogy megérintse az arányos, kemény halmokat. Felállt forgószékéből, és ráhajolt a nőre, hogy annak kebleit megsimogassa. Ám ekkor a nő a nyakába fogódzkodva hevesen csókolni kezdte Barnabást, majd eltaszította magától, mikor látta, hogy a férfi azonnal magáévá akarja tenni ott, az íróasztalon.
- Na, nem itt, és nem most, hanem nálam, a Teleki utca 9. szám alatti villámba. Egy óra múlva várlak. - A nő kifordult az iroda ajtaján, és Barnabás ott maradt tátott szájjal, és várta, hogy a sült galamb a szájába repüljön.
Aztán rájött, hogy a sült galamb egyelőre elrepült ugyan, de legalább megmondta, hogy hova repül. Barnabás kutakodni kezdett a hölgy aktái között, ahonnan néhány bizonyító okiratot kivett, és a saját táskájába tette. Ezután semmi egyéb fontos dolga nem akadt, csak annyi, hogy megkeresse azt a tálcán kínált lehetőséget, aki a Teleki utca 9. szám alatt lakott, és akit most magáévá tehet.
Annyira kívánatos volt a nő, hogy az akkor már közel tíz éves gyakorlattal rendelkező adóügynök elfeledkezett arról, hogy az akták több példányban készülnek, és ezen az ügyön sem egyedül dolgozik.             Barnabás tehát így vesztette el a munkáját, és ejtett foltot saját hírnevén egy nőnek köszönhetően, aminek következtében jóval óvatosabbá vált, ami a gyengébb nemet illeti. Mégis, amikor Rozika érdeklődést mutatott felé, úgy viselkedett, mint egy éhes kiskutya, ha kaját lóbálnak előtte. Nem tanult a hibáiból, pedig elég csúnyán végződött az az évekkel ezelőtti eset is, olyannyira, hogy végül az idegenlégióba volt kénytelen menekülni. Az ott töltött esztendők démonként kísértették a férfit. Akárcsak a katonaságnál, vagy éppen a börtönökben, előszeretettel szívatták a gyengébbeket, a védteleneket, és a légiónál ezt a szerepet a mi Barnabásunk töltötte be. Mivel már akkoriban sem volt túl jó barátságban a vízzel, gyakorta mosdatták meg szobatársai azzal az indokkal, hogy nem bírnak ki vele egyetlen éjszakát sem egy szobában, mert olyan szagot áraszt, mintha épp egy halas konzervekkel teli kukából mászott volna elő. Továbbá a férfi abban az időben kezdett érdeklődést mutatni a raszta frizura iránt, és amikor le akarták nyírni a haját, kiverte a balhét, akár egy kislány, akit a játékától kívántak megfosztani. Ez az eset sem segítette elő a népszerűségi indexének megemelkedését, ráadásul a felettese is behívatta:
- Szóval, mi az, hogy maga nem hajlandó lenyíratni azt a madárfészket a fején, katona?!
- Uram, én nem…
- Nem beszél, amíg nem kérdezem!... Mi a neve?!
- Barna, uram!
- És a keresztneve?
- Szintén.
- Barna Szintén? Hát ez meg miféle név, maga szerencsétlen?
- Nem, uram… úgy értettem, a keresztnevem. Az is Barna.
- Az is Barna? Hát tán arab felmenőkkel rendelkezik, vagy mi? Menten lelövetem!
Barnabás szerencsétlenségére a beszélgetést kihallgatták a rosszindulatú társai is, és ezután a nevével is cukkolták, ezen kívül pedig a konyhára lett száműzve, és leszerelése pillanatáig krumplit hámozott. Igen, innen ered Barnabás különös imádata a kések iránt. Ezeken a múlt okozta fájó sebeken merengett, miközben Gyulával együtt sétált vissza Rozikáékhoz. Eszébe jutott, hogy mindazt a számtalan megaláztatást egy nőnek köszönhette, és hogy Rozikától sem kapott mást, csak megszégyenítést és keserű gúnyt. Egyre idegesebb lett, ahogy közeledett az anyjával trécselő örömlányhoz, így elcsípett néhány szót a beszélgetésből:

"- Ezt meg honnan… ?
- Az anyád vagyok! Hát hogyne tudnám! Én mindent tudok."

- Ez felettébb érdekes! – szakította félbe őket indulatból Barnabás. – Mondja, kérem! Azt is tudja, hogy mi a lánya foglalkozása?
- Hogyhogy mi a foglalkozása? Talán betörő, gyilkos, vagy mi fene? De magának máskülönben mi köze hozzá?
- Nekem semmi. Maga viszont jobban odafigyelhetne a lányára, mert túlságosan gyakran váltogatja a palijait.
- Na és, szép kislány. Megengedheti magának - fakadt ki Ica, miközben szemét legeltette egy szem lányán, akin a büszkeség jelei kezdtek kiütközni, mióta édesanyja védelmébe vette.
- Ne is figyelj rá anya, csak az irigység beszél belőle, mert ő nekem nem tetszik. Az a baja, igaz Dezső?
- Jobb, ha én ebből kimaradok, ezt majd megbeszélitek ti ketten, most nekem is el kell mennem a pszichológushoz.
- Miért talán beteg? Már úgy agyilag? - kérdezte Ica.
- Nem, dehogy, erről szó sincs, hanem valami megbeszélésük van az invázióval kapcsolatban - jegyezte meg Rozika, Dezső helyett.
- Apropó, asszonyom, mondana valamit az invázióról? Mert tudom, hogy tud valamit, amit illene megosztania velünk, mert isten egy őrizz, nehogy a lányát is valami baj érje. Talán ha mi is tudunk valamit, akkor kölcsönösen segíthetünk egymásnak.
- Nem mondhatok túl sokat, azt viszont biztosan állítom, hogy ez a fickó, ez az elsikerült Don Juan, nyakig benne van a trutymóban.
- Már hogy én?
- Igen, már hogy maga. Mert én pontosan tudom a szándékát, de ez még nem is lenne olyan nagy baj, de mások is tudják, olyanok, akik ártani tudnak magának. És a kör lassan be fog záródni, vagy az invázió előtt, vagy utána, de egy biztos, maga nem éli túl, csak valami baromi nagy szerencsével, ha van magának olyan. Bár legjobb tudomásom szerint nem az a szerencsés fickó.- Barnabás felhúzta a szemöldökét, és köszönés nélkül otthagyta a két nőt.

    Barnabás gondterhelten ült a munkásszállón bérelt szobájában. Valami nyomot hagyott benne Ica megjegyzése. Ott, akkor, nem vette túl komolyan a dolgot, de most, így utólag értékelve, elég komolynak érezte a fenyegetést. Amint így elmélkedett magában, lassú lépteket hallott a folyosóról. A lépések közeledtek, és egy nála való kopogással fejeződtek be.
- Bújj be! - szólt hangosan. - Nyitva van.
- Hm, ezek szerint felismertél, Barnabás.
- Nem, nem ismertelek fel, és azt sem tudom, hogy te honnan ismersz engem.
- Azt hiszem, ha mondok egy-két dolgot, akkor azonnal fel fogsz ismerni, bár tudom, hogy ezekre az eseményekre nem szívesen emlékszel te sem - mondta a kopott ruhás férfi, miközben az is látszott, hogy fogai is hiányosak. Barnabás agyában megjelent valami elmosódott kép, ami azt bizonyította, hogy ismeri az illetőt, csak azt nem tudta, honnan. 
- Adóhivatal?
- Oké.
- Barna bombázó nő?
- Oké, de ne is mondd tovább, mert amiatt a nő miatt buktam le, és kellett elhagynom az országot.
- Te buktál le, te legalább élvezkedtél azzal a nővel, engem meg távozásod után egy nappal bilincsben vittek el az adóhivatalból, egyenesen a Markó utcába, ahol hét kemény évet húztam le korpaciberén. Pajtás, le vagyok égve, segítened kell rajtam, mert nem kapok munkát… semmilyet! Tudod, ketten dolgoztunk azon az ügyön, de én vittem el a balhét.
- Hogy találtál meg?
- Megmondom, ha te megmondod az adóhivatali azonosító számodat.
- 1258 - lőtte Barnabás csípőből a számot. András - mert így hívták, ha nem mondtam volna még eddig - a zsebébe nyúlt, és elővett egy igazolványt, majd Barnabás felé fordította. Barnabás meglátta a saját adóhivatali azonosító számát.
- És hogy találtál meg engem?
- Nagyon nehezen, mert nagyon megváltoztál.
- Te is pajtás. És ha tudok valami munkát, akkor szólok. De hol talállak meg?
- Ott, a piac környékén, bármikor megtalálsz nappal.
- Hallod, és mihez értesz, már az adóhivatali szakmán kívül?
- Veled őszinte vagyok, a késdobáláshoz. Már cirkusznál is próbálkoztam. Jónak is találtak, de a költségvetésük nem bír el csak egy késdobálót. A börtönben tanultam dartsszal, és mikor kijöttem, hónapokig gyakoroltam a Duna partján. Centi pontossággal hajítom a kést húsz méteren belül.
- Te vagy az én emberem! - jelentette ki Barnabás.