2. rész

     Miután Rozika alaposan gondját viselte Gyulának, a férfi elégedetten terült el a lakókocsiba bepréselt kétszemélyes kanapén. A nő, bár megkapta a fizetségét, továbbra is gondterhelt képet vágott. Amikor Gyula rákérdezett a nyugtalanságának okára, az örömlány elővette a képet, amit Barnabásnak akart megmutatni. Az egy lángokban álló felmosórongyot ábrázolt. Rozika nagy sóhajt követően belekezdett a mondókájába:
– Anyám nem mondott konkrétumokat, csak arra kért, hogy keressem meg Dezsőt, mert neki lesz valami köze az eseményekhez, és vigyem el hozzá, hogy beszélhessenek. Valamint ideadta ezt a képet, és azt mondta, találjam meg azt a személyt, akit ez a kép jelképezhet, mert vele fog kezdődni a borzalom. És hogy anyámnak mennyire igaza volt, arra itt a bizonyíték: mindkettejükre rátaláltam itt a piacon, ahogy azt szintén előre látta. Ez a kép egyértelműen azt a férfit ábrázolja, akivel Dezső tárgyalt. Láttad a haját? Nagyon sötét fellegek gyülekeznek felettünk drága Gyulám, és mindannyiunkat el fog érni az eső. Segítened kell!
Gyula türelmesen végighallgatta a nő meséjét, de egy árva szavát sem hitte el. Ellenben jót mulatott a sok zagyvaságon, és mivel nem bírta türtőztetni magát, felröfögött, akár egy kismalac.
– Nem hiszel nekem?! – kérdezte sértődötten Rozika. – Pedig nem ártana! Mind csúnyán megjárjuk, hát nem érted?! Te is!
– Na, jól van, bogaram! – érkezett a gúnyos, lekezelő válasz a férfitől. – Mára elég volt a sületlenségeidből, és most kotródj innen! Majd szólok, ha újra szükségem lesz rád. – Ezzel kitessékelte a nőt, és a rövid szünetet követően ismét kinyitotta a lángosost.
Rozika kötelességének tartotta, hogy közvetlen barátait, klienseit értesítse a várható invázióról. Bár még egyáltalán nem volt tudomása az invázió mibenlétéről, ezért a maga egyszerű módján akár sáskainváziót is el tudott képzelni, azt viszont nem tudta kapcsolatba hozni a rasztahajú Barnabással. Viszont az is eszébe jutott, hogy ha már tényleg közeleg az invázió, és annak beláthatatlanok a következményei, akkor neki még illene bővíteni klientúráját - és itt most személyesen Barnabásra gondolt. Persze Rozikát nem a férfi gubancos haja és torzonborz arca nyerte meg, hanem kisportolt, kigyúrt teste - amiben nagyon sok fantáziát tudott belelátni, különösen az ágytornára való tekintettel. Gondolta, hogy lépéseket tesz ez irányba. De amikor megjelent képzeletében a férfi zsíros haja és csak jóindulattal viseltesnek mondható ruhája, azonnal rájött, hogy a Barnabással való foglalkozást valahol más szinten, alacsonyabb szinten kéne kezdeni. Közben az is eszébe jutott, hogy ettől a férfitől akár többet is megtudhat az invázióval kapcsolatban. De ahhoz előbb be kell cserkéssze valahogy, előbb alaposan fel kell hívja magára a figyelmét, ami nem biztos hogy könnyű lesz, mert egy ilyen vadember kinézetű férfinak lehet akár egy ugyanolyan vadember kinézetű nője, asszonya, élettársa, vagy mit tudom én, mije - morfondírozott magába Rozika. A maga részéről teljesen készen állt a férfi meghódítására, de bármilyen széles volt a szakmai eszköztára, a férfi mosdatlanságán állandóan elakadt. De mivel ezen az érzésen akart legelőbb továbblendülni, egyfolytában a megoldáson törte a fejét.
Azt azonnal felfedezte, hogy a férfi még nem sok kárt tett a fürdőszobai berendezésekben az utóbbi időben, és a szappan használatát sem vitte túlzásba, ennek ellenére lenni kell valaminek, amivel a férfit visszatéríti a mosakodó emberek társaságába.
És akkor kipattant az isteni szikra. Valamilyen módon rá kell vennie Barnabást, hogy menjenek le a Dunára és fürödjenek egyet közösen, aminek keretében vállalja, hogy alaposan megmossa a férfi minden testrészét a legapróbb részletekig.

    Lin, teljes nevén Ka O Lin, jól érezte magát jelenlegi státuszába, és semmi része nem kívánta, hogy ez a nagy ember még apróbbá aprítsa. Ezért bármire hajlandó lett volna. De Barnabás ragaszkodott hozzá, hogy elvezesse a nagyfőnökhöz.
- Ide figyelj kis ember, két napod van, hogy összehozzál a nagyfőnökkel - szólt Barnabás.
- Jaj, nagy ember, ne kérjen tőlem ilyet, mert ha ismerném sem mondhatnám meg, mert akkor engem azonnal elküldenének az anyaországba, ahol én sohasem voltam, és megtanítanák nekem a rizstermesztés minden fázisát. De ezt én nem tehetem - és ennek sok oka van. Először is, nem beszélem a nyelvet, ráadásul utálom a rizst, mert gyerekkoromban annyit etettek velem, hogy egy életre megutáltam, és megfogadtam, hogy soha az életben a számba nem veszek semmiféle rizses ételt. Meg én már a kutyahúst sem eszem, mert azt már az apám sem ette. De a legnagyobb baj az, hogy borzasztó víziszonyom van - márpedig rizstermesztés víz nélkül nincsen. Ka O Lin folytatta. - Nagy ember, inkább adok magának ötven pár zoknit, tíz bugyit az asszonynak, meg öt kiló szappant!
- Na, idefigyelj! Szerencséd, hogy élvezem a humorodat, meg a célzásaidat, de ha két nap alatt nem jön létre a találkozóm a nagyfőnökkel, akkor a sírköved még életedben rád lesz téve, és bánni fogod, hogy nem fogadtál szót Barnabásnak. Most is annyit beszéltél, hogy az az érzésem, teljesen kiürültél - remélem az agyad nem. Legyen három nap, de látni akarom a nagyfőnököt, mert ha te nem láttad, akkor nem is fogod többet.
Barnabás nem jótékonykodásból toldotta meg a találkozót egy nappal, hanem azért, mert tudta jól, hogy a nagyfőnök nehéz ember, és neki is segítségre lesz szüksége.

    Rozikának nagy igényei voltak, ami a férfiak ápoltságát illeti, nem adta ám magát oda minden jöttment csavargónak. Bár még azt sem tudhatta, hogy Barnabás hajlana-e a dologra, ő máris lázasan tervezgetett. Több oka is volt tehát, hogy megtalálja a férfit, és szóba elegyedjen vele. Aztán ha szerencséje van, még Dezsőt is ráveheti, hogy beszéljen az anyjával. Nem egyszer sikerült már meggyőznie, mindig nagyon könnyen az ujjai köré tudta csavarni. Elég volt csak bevetnie a nehéztüzérséget, az rendre kivégezte a férfit. Rozika nem tudhatta, hogy Dezsőben komolyabb érzelmek is elkezdtek mozgolódni a romantikától mentes, ámde szenvedélyes testi együttlétek hatására. Pedig így volt, Dezső csaknem fülig belehabarodott már a nőbe, függetlenül attól, hogy tisztában volt annak foglalkozásával. Belülről ez is hajtotta a férfit, ahogy Barnabás mellett állt, és figyelte a fejleményeket a Linnel való megbeszélés során. Végül a három napos határidőben egyeztek meg, a kis kínai beadta a derekát. Megígérte, hogy megpróbálja összehozni a találkát, felhívja azt az ismerősét, aki ismer valakit, aki szintén ismer valakit, aki kapcsolatban áll a főnök sofőrjével, és ezáltal eljuttatja az üzenetet. Barnabás elégedetten intett Dezsőnek, hogy mehetnek, mivel mára végeztek. A koszos, raszta hajú férfinak megállás nélkül pörgött az agya, és miután megfogalmazódott benne egy ravasz terv, megszólította a gondolataiba merült partnerét: 
- Te Dezsi! Mi a helyzet ezzel a Gyulával? Megbízható? 

    Barnabás már napok óta koptatta a Duna-parti város aszfaltját. Mindig el volt gondolkozva. Dezső nem tudta kiismerni, csak annyit tudott róla, hogy nem érdemes ellentmondani neki, mert akkor megvadul, és azonnal villan, lendül a kés, és képes halált osztogatni. Látni ugyan nem látta, hogy meg is tette volna, de elég volt ránéznie akárkinek, és máris rátelepült a félelem. De több minden feltűnt neki a férfiban. Többször említette a kártyázást, de még soha sem ültek le játszani. Aztán azt is észrevette, hogy nem nagyon figyeli a nőket, de ha Rozika ott van, akkor sokszor ráragad a tekintete a nő bájaira, amiből arra következtetett, hogy szívesen eltöltene vele egy pásztorórát. Viszont azt is tudta, hogy ameddig a rasztás férfi ki nem mosakodik egy kicsit, addig ilyesmire nem számíthat, pedig már Rozikán is észrevette, hogy bűvöli a férfi izmos testét. Mindhárman ugyanarra a dologra gondoltak, csak éppen az odavezető utat nem találták, mert egy kis diszkréció mégis csak szorult beléjük, és nem akartak ajtóstul berontani a házba. Dezső tudta, hogy minden a nőn múlik, ezért apró megjegyzéseket tett ez irányba Rozikánál, hogy igazán megajándékozhatná Barnabást gyönyörű testével, mert bárhogy is van, mégis egy csapatban játszanak, ráadásul a vak is látja, hogy Barnabás rá van kattanva.
- Ezt nem gondolod komolyan - szégyenlősködött Rozika.
- Hidd el, hogy komolyan gondolom, hiszen tudod, hogy nekem is kedves vagy, és ha én a csapatszellem erősítése érdekében elviselem, hogy mással is légy, akkor te se fogd vissza magad, és ha kell neked a férfi - már pedig kell -, akkor dobd be magad nála és meglátod, hogy rá fog harapni a csalira.
- De olyan koszos, mocskos. Emiatt nincs gusztusom hozzá.
- Akkor mosdasd meg! Hisz van elég víz a Dunában. Ha csak ezen múlik, segítek én neked. De csak ha azt mondod, igen.
Rozika, úgy tett mintha tétovázna egy kicsit - pedig már szinte magán, magában érezte Barnabást -, majd szűziesen elrebegte:
- Igen!
- Elmondom a tervet. Barnabás rövidesen idejön a kocsmába. Ahogy megérkezik, megiszunk három-négy felest, és te azonnal elkezdesz panaszkodni, hogy te már nem bírod ezt a hőséget, muszáj, hogy lemenjél a Dunára fürödni egy jót. Ekkor én is azonnal csatlakozom. Te megrengeted kebleidet, előre hajolsz egy kicsit, hogy Barnabás jól belásson - egészen a szívedig. Fogadni mernék rá, hogy egy percig sem fog habozni és velünk tart.
- Tudd meg, Dezső, valahogy így képzeltem el én is. - Ezeknél a szavaknál már Rozikán nem volt semmiféle maszk, csak a konzumnő maradt teljes életnagyságban.

     A piacot magát úgy kellene elképzelni, mint egy szolid szemétdombot, ahol emberek tesznek-vesznek egész álló nap. Bizony, bizony, még éjjel is nagy a nyüzsgés errefelé. 
Aki csak belép ide, legyen az akár egy makkos cipőt viselő, selymesre borotvált arcú úri sarj, menten ellepi a kosz. Szinte azonnal rárakódik a bőrére, a ruházatára, még az elméjét is képes rögvest beszennyezni mindenféle piszkos gondolatokkal. Egészen misztikus jelenség ez, de akik itt élik a napjaikat, már megszokták. Ha létezne igazság a világban, akkor ez úgy működne, hogy aki meg kilép a piacról, menten megtisztul. A sors fintora, hogy ilyen nem létezik, így hát marad a szutyok, amit csak a Duna vize képes lemosni, és kimosni az emberből. Már ha képes.
    A rasztahajú Barnabás ezen a napon egy színes kendővel kötötte össze a haját, mert igyekezett barátságosnak tűnni. Bőrkabátját, és a benne lapuló hideg tapintású fémbarátait azonban semmi pénzért nem cserélte volna le. Helyette, a jobb benyomás érdekében kicsit rendbe szedte magát. Mármint magához képest, mert a valóságban még így sem nyújtott valami bizalomgerjesztő látványt. Mielőtt a kocsmához trappolt volna, hogy újdonsült partnerével, Dezsővel, megbeszéljék a rájuk váró nagy találkozás részletes tervét, előtte úgy döntött, meglátogatja Gyulát a lángosos bódéban. Hiszen jóbarátból sosem elég, s ha mégis túlnőne a létszám a szükségesen, csak benyúl kabátja valamely belső zsebébe, és egyetlen huszárvágással megoldja a problémát. 
Gyula már messziről látta a közelítő alakot, a lángos tésztával összemaszatolt szemöldöke alatt pedig gyanakvó pislantásokat vetett felé. 
- Pajtás, van egy perced? - kérdezte Barnabás, és a tőle telhető legőszintébben elmosolyodott. Ez annyira groteszk volt, amilyet még Gyula soha életében nem látott. A látvány feldolgozhatatlan volt számára, s olyannyira leterhelte az elméjét, hogy menten el is ájult.
- Ezt meg mi lelte?- kérdezte Barnabás Gyula kisegítőjétől?
- Azt nem tudom, de azt állítom, hogy az előbb még dudorászott, és disznó vicceket mesélt, és eszébe sem volt elájulni. Én nem is emlékszem pontosan, hogy mikor feküdt így el, talán egyszer nagyon régen, de akkor szárazra itta a szomszéd kocsmát, azóta nem csinált ilyet.
- Na, adjál három lángost, egy tejfölös fokhagymást, egyet pusztán, egyet meg amilyet akarsz, és mondd meg neki, hogy beszélni akarok vele. Most akartam, de úgy látom, nincs kivel. Pénzt dobott a zsíros asztalra, felmarkolta lángosokat, és megindult a kocsma felé.
    Útközben nagyokat harapott a lángosokból, csak egyet hagyott érintetlenül, arra gondolva, hogy megkínálja vele Dezsőt meg Rozikát, és ezzel egy kicsit közelebbi barátságot kötnek, ahonnan már könnyebb lesz besétálni, vagy huppanni Rozika ágyába. A kocsma sarkában azonnal meglátta Dezsőt meg Rozikát, és melléjük telepedett. 
- Beszélni szeretnék veletek, meg Gyulával is szerettem volna, de valami miatt elájult, én meg nem zavartam, amikor láttam, hogy nincs beszélgetésre képes állapotban. De előbb innék valamit. Ezzel kettőbe tépte a lángost, és piszkos kezével átnyújtotta a két társának. Szerencsére a helyiség olyan halványan volt kivilágítva, hogy azt nem vette észre senki. Nem is kellett, tudták ők nagyon jól, hogy Barnabás kezei nem tiszták, és nem csak fizikai értelemben. Dezső kecskeméti barackot rendelt, Rozika meg ájuldozni kezdett a hőségtől, és kijelentette, hogy ha nem megy le a Dunára fürödni, itt helyben azonnal elájul. A férfiak pedig bekapták a pálinkát, és újabbakat kértek. Rozika sört ivott, és tovább kényeskedett, hogy ő ezt a hőséget nem bírja tovább, és máris indul le a partra.
- Várjál! Én is megyek, csak még iszunk egy felest és persze Barnabás is, hiszen neki is melege van. Talán még jobban, mint nekünk, mert rajta lényegesen több cucc van, mint rajtunk.
Rozi legyezni kezdte magát a kezével, és megnyitotta blúzának elejét éppen annyira, hogy élvezhetővé tegye keblei látványát Barnabás számára. A férfi kezében megtorpant a pohár, nagyot nyelt szárazon, és csak utána töltötte magába a pálinkát, anélkül, hogy levette volna tekintetét a lány szépen gömbölyödő kebleiről. A látványtól még jobban bemelegedett, és sört kért mindenkinek. Fogyasztottak, fizettek, és békésen megindultak a Duna irányába. A következő percek csendesen teltek. Barnabás és Rozika egymás mellett lépkedtek, gyakorta egy-egy kíváncsi tekintetett vetve a másikra, hogy alaposan felmérjék a terepet. A nő egész úton azon törte a fejét, hogy a Duna vizébe érve vajon melyik testrésszel kezdje a fürdetést, pajkos mosolya viszont kinyilvánította gondolatait, mialatt a férfi szemei inkább az érzelmeket felkorbácsoló dekoltázs irányába akadoztak. Szerencsésnek vélte magát, Rozika jól láthatóan elfelejtette visszagombolni a felsőjét, ám erre az ég adta világon senki sem figyelmeztette. Dezső tőlük jobbra baktatott, sok minden járt egyszerre a fejében. Első és legfontosabb a készletfelmérés volt, pénztárcájának vastagsága zsugorodni látszott. Amióta csak Barnabás megjelent, azóta egyszer sem volt alkalma rendes ideig forgatni a lapokat. Nem csörrent az érme és nem suhogtak a papírosok. Ha ez így megy tovább, akkor nagyon hamar búcsút inthet a jó életnek. Újból Barnabásra nézett, és ekkor ráeszmélt, hogy a férfit még egyszer sem látta az arzenált rejtő kabát nélkül. Netán a folyóba is így akar bemenni?
- Ti mióta ismeritek egymást? - jött a hirtelen kérdés a rasztától, elszakítva a merengő férfit a gondolataitól.
Rozit és Dezsőt olyannyira meglepte a téma, hogy hirtelenjében úgy néztek egymásra, mintha eddig egymás létezéséről sem tudtak volna.
- A rövid, vagy a hosszú sztori érdekel?
Dezső már csak ilyen volt. Tetszett neki Rozika, mégis könnyedén átengedte Barnabásnak. Hogy miért? Mert jól tudta, hogy a nők nem szeretik a túlzott nyomulást. Egyébként is, Rozikán nem ötvenen, de nem is százan átmentek már, nem sokat számít, hogy eggyel több vagy kevesebb. Hallgatott, amikor Barnabás feltette azt a bizonyos kérdést. Szándékosan nem szólt, mert kíváncsi volt, a nő miként meséli el közös történetüket. És Rozika belekezdett:
- Amikor faluról ideköltöztünk az anyámmal, semmink sem volt. Kilátástalan volt a helyzetünk, de mégis meg kellett próbálnunk. Elveszítettük a házunkat, így kockáztatnunk kellett, mert otthon nem volt munkalehetőség. Ekkor döntöttük el, hogy minél közelebb költözünk a fővároshoz, és végül Százhalombattán kötöttünk ki. Égetően szükség volt a bevételre, de mivel normális végzettség hiányában Pesten nem alkalmaztak sehol, eljöttem ide, a piacra, hátha kell valakinek segítség. Itt találkoztam Dezsővel, aki összehozta nekem a munkát, ezért tisztelem, becsülöm. Nem csináltam még ilyet korábban, de vészhelyzet volt. Csak a piac környékén vannak ügyfeleim, persze előfordul, hogy néha messzebbről is eljönnek a szolgáltatásaimért, amiknek már elég szép hírneve van. Mára megszoktam a dolgot, elfogadtam. Így nagyon hamar egyenesbe jöttünk, és ki tudtunk venni egy kis lakást. Jajj, azt nem is mondtam, hogy addig gyakorta az utcán voltunk kénytelenek éjszakázni. Most már minden rendben, anya is megnyitotta a kis jósüzletét otthon, és ezt Dezsőnek köszönhetem. Azóta már külön is költöztem anyától… Még valami, Barnabás! Anyám nem tudja, hogy mit csinálok, és szeretném, ha ez így is maradna.
    Már egész közel jártak a Dunához, amikor Rozika élénk kutatásba kezdett táskájának számtalan rekeszében. Abban a táskában mindenki eltévedt volna. Rozika biztos kézzel tapogatta ki a szappant és egy darab szivacsot. Erre rövidesen szüksége lesz, ha azt akarja, hogy kilátásban lévő új partnere visszanyerje eredeti emberi formáját, mert jelen állapotában talán jobban hasonlít egykori ősünkhöz, a majomhoz. De ez kizárólagosan csak a fizikai megjelenésére vonatkozott, mert szellemi képessége messze felülmúlta az ábrázatáról leolvasható, feltételezhető jegyeket. De hagyjuk a külsőségeket, hiszen a lábuk előtt csordogál a hűsítő Duna. Rozika munkaruhájához tartozott a fürdőruha, ezért ő minden gondolkodás nélkül dobta le könnyű nyári ruháját a partra, és béka módjára kezdett lubickolni a vízben. A fiúk azonnal gatyára vetkőztek, és szinte beleszédültek a vízbe csak azért, hogy mielőbb elérhető közelségbe kerüljenek Rozikával. De Rozika sem volt ám rest, mert megmutatta a fiúknak, hogyan úszik egy, a Duna-parton nevelkedett lány. Kissé távolodni akart, de ez nem sikerült, mert Barnabás úgy vetette magát utána, mint egy krokodil. Pillanatok alatt beérte, és nem szégyellte Rozika mellméretét hatalmas kezeivel lemérni. Azonnal megállapította, hogy pontosan megfelel az elvárásainak, és ha nem a vízbe lennének, akkor azonnal meg is ejthetnék első aktusukat. 
- Na, na, ne olyan hevesen! Előbb én is leellenőrzöm, hogy megvan-e mindened és némi szappanhasználatra is számíthatsz, amit az utóbbi időben azt hiszem egy kicsit elhanyagoltál. Úgyhogy most kiúszunk a víz szélére és úgy lecsutakollak mindenütt, mint szülőhelyemen a lovakat szokták az ilyen nagy nyári melegben - még ott is, amit most éppen a kezembe fogok, pusztán ellenőrzés céljából. A víz szélén Rozika alapos mosdatásnak tette ki Barnabást, aki nemhogy tűrte, hanem kimondottan élvezte az effélét, amikor a mosdató női kéz, elég gyakran visszatér férfitagjának simogatására. Ezt a részét a dolognak Rozika is élvezte és a mosdás közben többször a fülébe súgta Barnabásnak, hogy ma éjszaka a tiéd vagyok! Hanem amikor Barnabás hajának megmosására került sor, az már maga volt a pokol, mert Rozika sem élvezte, de Barnabás is többször felhördült, különösen, amikor Rozika fésülni kezdte kibomolni nem akaró, most már tisztább, de kócos haját. Dezső csendes belenyugvással, egy kicsit távolabbról figyelte Rozika és Barnabás alakuló kapcsolatát, és egyáltalán nem volt büszke magára, mert úgy érezte, hogy ettől azért többet jelent számára Rozika. Aztán elhessegette magától a gondolatot, majd megjegyezte: bizony az élet kompromisszumokkal jár. Ekkor már Rozika és Barnabás a kínai bolt felé vették útjukat, hogy valami civilizált cuccot vegyenek a férfinak. Barnabás haja kibontva, tisztán, éppen olyan hosszú volt, mint a Rozié, és úgy is lobogott a délutáni enyhe szélben.