Amikor hallgatni volt muszáj 4.

             A puha test érintésétől lázba jöttem. Hideg volt a szoba , talán még hidegebb mint kint. Gyufát keresgéltem a zsebemben idegesen. Talán pontosan azért nem találtam. Végulis a kabátom külső zsebébe találtam meg.

Azonnal meg akartam gyújtani, de nem gyúlt, néhány szálat elkellett  dobjak mig végül egy meggyúlt. Csak egy pillanatra, aztán ellobbant. De ez  allat a mÁsodperc  töredéke alatt is sokat láttam. Ujra próbálkoztam a gyufa meggyujtásával. Sikerült. És a gyufaszál gyér fényénél elöttem feküdt Mirko  Szavics, átlőtt koponyával. Csak álltam, nem tudom mennyit , lehet egy percet de az is lehet , hogy  tizet, mert elvesztettemm az időérzékemet.

            Újabb gyufát gyújtottam, egyből meggyult, mintha akarta volna hogy  azonnal meg lassam , és meg győződjek róla hogy az előttem fekvő férfi, az nem más mint Mirko Szavics. Jött hogy belerugjak , vagy leköpjem, de megmaradtam a leköpésnél. És a füzetet  ledobtam mellé,mert nem volt már bizonyitó ereje, elvesztette fontosságát. Én is megkönnyebültem - ezt sem én kellet kivégezzem, megtette ezt valaki más. De ki ? Ezt vajon meg tudom vagy nem tudom meg. Az is lehet , hogy örök titok marad előttem. 

             Gyors léptekkel elhagytam a helyszint, és hazaindultam. Az uton még sokáig visszatért a kép az átlőtt  koponyával. Estére értem haza a feleségem már nagyon meg volt ijedve mert attól félt hogy valami meggondolatlanaságba gabalyodok.Csak annyit mondtam neki , hogy Mirko Szavics nincs többé.

- Megölted ?

- Nem, megtette valaki más helyettem, de előbb -  utóbb mindegyik sorra kerül. Aztán leültem vacsorázni, a feleségem állandóan ott sürgött-forgott körülettem de nem ült le.

- Miért nem ülsz le?

- Mert nem tudok.

- Ja... igen.

                Lefekvéshez készülődtünk, amikor ismét fegyverropogásra lettünk figyelmesek. Még vártunk egy kicsit  aztán lefeküdtünk. Én hamarabb, a feleségem késöbb. Imámba  foglaltam azt is hogy elég  már  a háboruból és legyen vége ennek a harci kedvnek, és a  a másik két  erőszakolót is megtaláljam. Mert meg kell találjam , mert meg kell bosszuljam.Ezekkel a gondolataokal aludtam el, és ezekkel a gondolatokkal ébredtem is.

                Megreggeliztem és azon kezdtem gondolataimat végig futatni, hogyan tudnám a másik két nevet elérhető közelségbe hozni. Ismerni nem ismertem egyiket sem mert valami újabban betelepültek voltak, viszont ilyen nemü kihágásaikról mar mint amit az asszonyal is tettek , már hallottam.

Megint csak a kocsma fel vettem az irányt, de ezuttal a pisztolyomat is betettem a kabátom bélésébe. Szépen szállingozott a hó, és az emberek karácsony fákat vittek a piacra. Elmentem a kocsma mellett , nem volt még ott senki , én különben sem inni akartam, hanem érdeklődni puhatolozni.

                Jártomba keltembe  összefutottam egy  Óbecsei fiuval aki karácsonyfa diszeket akart vásárolni , de még nem volt nyitva bolt , mert a kereskedők mintha tudták volna - lehet hogy tudták is- és ha bombázás volt várható akkor  nem nyitottak ki . Most is ezt  feltételezték de  ezen a reggelen elmaradt, a bombázás, Séta közben,  én érdeklödtem hogy nem ismeri- e Sztanislav Voicsicst és Barko  Janicsot .                

 A fiú gondolkozott egy kicsit és rákérdezett, az  amelyik a Zaporozseccel jár? Az volna , az most   merre jár -tudod -e?

- Most a napokban láttam itthon- tán pont a tegnap vagy a tegnapelött.

- Aztán mi bajod van  vele ?

- Semmi csak van egy kis elszámolnivalónk.

- Hagydd majd megtalálom én.

- De ha tudod hogy hol lakik, azt meg mondhatod .

- Nem tudom pontosan , de a malom körül látom az autoját mindig.

- Sokat segitettél!- mondtam , kezet nyujtottam neki és elindultam haza.

                Utközben ,még benéztem a kocsmába. Nyolcan tizen magyaráztákaz előzö esti lövöldozéseket. Volt aki állitotta hogy szerbek voltak, és voltak olyanok is akik megesküdtek volna hogy horvátak voltak.  A kocsmában  kértem egy pálinkát és előbb csak figyeltem.Nem sokára  megérkeztek valami srácok, akik valahol már ihattak valamit

, mert elég magasan volt a hangulat náluk. De megérkezett az imént eltávozott barátom is , aki kutato pillantásokkal nézett körbe a helységbe.Ahogy észre vett azonnal felém jött, és megmutatta Stanislávot, aki úgyan csak a vitte a szót, és valami mulatságosat mesélt - nem zárom ki hogy éppen a feleségem megerőszakolását, mert a szónoklata  végén hatalamas kacaj tört ki belőlük. A fiu elment, és még jó ideig néztem Stanislavot,addig,  amig ezer közül is kitudtam volna válogatni koromsötétben is. Bensőmben forrt a vér.