Amikor hallgatni volt muszáj 5.

            Legszivesebben, összeszoritottam volna pahorat, akkora erőt adott a düh, de mérsékelni kellett magam mert ez magánügy, ez nem tartozik senkire, csak énram , meg Staniszlavra, na meg  Barkóra, és ime  már nem is magánügy, hogy feleségemről n em is beszélve, de megoldani nekem kell. És meg is oldom,rajtam nem fog röhögni senki gyermeke, és senki fia mert, mindegyiket  a  halálba küldöm, még karácsony előtt. A fiatalok ittak és mulattak, és háborus történeteket meséltek egy másnak, Volt ami igaz volt , és volt olyan is, hogy alaposan átszabták az igazságot a saját maguk dicsőségére.

             Én csak hallgattam és ,  egyre jobban bontakozott ki a malom környéke , és az ott álló házak. Ismerős volt a környezet, de nem annyira hogy biztosan tajékozodni tudjak. Egyre inkább éreztem hogy elkell menjek odáig, és szét kell nézzek, hogy mi áll még belőle, és mi az ami eltűnt a bombázas alkalmával. 

             Megittam  az italomat, és távozni készültem, előbb azért még egy pillantást vetettem Stanislávra, aki mintha megérezte volna ő is megnézett magának. Aztán minden feltünés nélkül, elhagytam a helységet, de magammal vittem a Staniszláv képét az idegeimbe  bevésve , pedig legszivesebben ott azonnal, kipróbáltam volna rajta revolveremet. De meg álljt parancsoltam, és  türelemre intettem magamat. Ők  is a legnagyobb titokban hajtották végre a a nőgyalázást, én sem keltek semmi feltünést, hanem  szép csendesen leseprem a földszinéről ezt az állatot mert embernek nem tudom  nevezni.

               Kiléptem a kocsmából, szép téli este  volt,  a decemberi fellegek havat rejtettek magukban, de egyelőre magukban is tartották. Fényes csillagok bujkáltak a felhök között. És én némi céllal bandukoltam  a malom irányába. Teljesen meg nyugodtam csak néha jutottak eszembe, az a asszonnyal történt események. Megverték és meg erőszakolták, de amikor eszembe jutott, akkor alig tudtam magamon uralkodni. Ilyenkor hátra néztem , hogy nem jőn -e Sztaniszláv. Örültem  volna ha jött volna mert akkor hamar tultettem volna magam rajta . Egy hideg golyó, a meleg szivébe. De nem, nem jött senki, Közeledtem a malomhoz, a holdvilág kikandikáló fényénél egy   sötétebb tárgyat véltem felfedezni , vagy ötven méterre tőlem. A malom épulete ott állt teljes pompájában, de a körülötte levő házak, eléggé meg voltak ritkitva. 

               A sötétben a Zaporozsec körvonalai rajzolódtak ki. Valószinü hogy ez az ővé.  Itt látta a barátom, azt mondta.  Elég régen állhatott ott mert már belepte a hó, és kerekek feléig  állt a hóban. Igaz ez előző éjszaka  állandoan esett. Már karnyujtásnyira voltam az autotól, és próbáltam kinyitni, de nem engedett. Pedig milyen kényelmesen elintézhettem volna, ülve. Nem tette meg nekem ezt a szivességet. Odébb mentem mert az utca irányábol ahonnan én is jöttem, egy   férfi alak bontakozott ki. Ki is lehetett volna más- ki olyan bátor mint az én feleségem ? Aki meg fizette az árát a bátorságának. A férfi egy darabig közeledett , de erősen mérte az utat. Behúzódtam a keritésnélküli romos ház mögé, és ott vártam . Egy darabig még hallottam  közeledő össze- vissza lépéseit, de egy idő után,  egy tompa puffanás után nem hallottam semmit.

                Kimerészkedtem az utra, egy fiatal ember volt a Sztaniszlávék táraságábó.l Alaposan elvolt ázva, és valami karácsonyi éneket akart énekelni , de minduntalam  göbre kötödött a nyelve. Felsegitettem, de minduntalan visszahanyatlott.  Aztán elintéztem azzal hogy nem vagyok én egy jótékonysági intézmény, és a karitativ tevékenységet beszüntettem, hagytam hogy pihenjen szegény.

                 Ezzel egyidőben, zajokat hallottam  a kocsma irányábol. Énekelve jöttek a legények a kocsmából, nem kis bátorság kellett ahhoz , de az ital felbátoritotta  őket, Nagyobbik részük elkanyarodott, csak egy jött felém. Neki is keskeny volt az ut  ki -

kibillent az egyensúlyából ilyenkor a lendülettől egész a masik oldalra szaladt Meg akartam győződni róla hogy  Sztaniszlav. Az volt. Hagytam még hogy mérja az utat, az agyik oldalról a másikra szaladgáljon. Kezdet eluralkodni rajta az ital. Már el is esett, percekeig tápászkodott felfele , de minduntalam visszazuhant. Pedig akartam vele váltani  néhány szót, de nem  volt, de nem volt abban az állapotban. Hagytam hogy probáljon felállni, de ő  úgy látta hogy jobban teszi ha alszik egy kicsit , Igy legalább nem fogja tudomásul venni , hogy mikor sétál át a nem létbe. A kabátom béléséből  előhuztam a revolveremet, kibiztositottam és ráirányitottam Staniszláv Voiticsra.