Lakótársak - 19. rész

Befejezés

- Szilvi, könyörgöm! Legalább azt várd meg, hogy visszaérjek az orvostól az eredménnyel!
- Minek? Hiszen már elárulta.
- Én akkor is a végsőkig bízom benne, hogy nem igaz. A saját szemeimmel kell látnom.
- Miért hazudna egy orvos? Ne áltasd magad! Ez a dolog már menthetetlen.
Szilvia elindult az utolsó bőrönddel is, amit a kint várakozó taxisofőr átvett tőle.
- Kérlek, ne hagyj el! – ordította Ádám fájdalmában.
- Muszáj! – felelt Szilvia bőgve, könnyes szemeit pulóverébe törölte. – Azt nem tudnám elviselni, ha egy gyerek miattam lenne kénytelen az apja nélkül felnőni! ... Most megyek. Ne keress többet!
Ádámnál elszakadt a cérna miután a lány elhagyta az épületet. Egymás után ragadta meg a kisebb, kézre eső szobakellékeket, és vágta hozzá a falhoz vagy éppen a padlóhoz abban a tudatban, hogy elveszítette élete szerelmét. Üvöltött, kínjában nem tudott ugyanis mást tenni. Kétségbeesetten rohant le az udvarra ahol leintette az első taxit, a sofőrnek pedig a kórházat adta meg, mint úti célt.

  A fiú úgy kapaszkodott abban, hogy az orvos talán tévedett, akár egy utolsó szalmaszálban.
- Szóval, szeretné látni saját szemével is az eredményt? – kérdezte Doktor Farkas Ferenc, miután fogadta, és hellyel kínálta Ádámot.
- Igen doktor úr, azt szeretném – válaszolta a fiú, miközben reszketett az idegtől.
- Fiatalember! Mondja, minden rendben van? – adott hangot aggodalmának a férfi, majd kihúzta az íróasztala fiókját, melyben a vizsgálat hamis eredményét tartalmazó papír volt.
- Persze… minden a legnagyobb rendben – jegyezte meg ironikusan Ádám, azután pedig homlokát a tenyerére fektette.
- Én nem úgy látom! Mi a baj? Hiszen apa lett, az ég szerelmére!
Az orvost meglepte Ádám aggasztó állapota. Bár tudta jól, hogy nem ő az apa, nem rendelkezett elég háttér információval. Csak annyit tudott, amennyit Nóra elmondott neki. Szilviáról nem beszélt neki a nő, csupán azt hangoztatta, hogy nem akarja egyedül felnevelni a gyereket.   
- Doktor úr, én úgy el vagyok keseredve – nyílt meg a fiú nehezen. - Ez a dolog az életemet dönti romokba. Szeretek egy nőt, akit most el kellett engednem. Nem tudom, mi tévő legyek. Nem tudom, hogy dolgozom majd ezt fel.
Ferenc a hallottak következtében nem bírta kivenni az iratot, gondolkodóba esett. Elkezdte átértékelni a helyzetet, és annak komolyságát. Arca mérhetetlen bűnbánatról tanúskodott, nagy gombócokat nyelt. A családját ábrázoló fényképre pillantott, majd vissza Ádámra. Furdalta a lelkiismeret, de tudta, hogy egy vallomással nem csak a karrierjét, hanem a családi életét is kockára tenné. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, ami Nóra személyében jött, és úgy érezte, nem érdemli meg ez a fiatalember a szenvedést az ő hibája és gyengesége miatt. Azt is jól tudta, hogy Nóra mindent kitálal róluk, ha elszólja magát. Felváltva szemezett a papírral és a plafonon ékeskedő csillárral. Újra a fiúra nézett, látta a kisírt szemeket, a kétségbeesést. Belegondolt, hogy az ő hibája lesz, ha ez a szerelem nem teljesedik ki. Két fiatal élet menne tönkre az ő jóvoltából, amit semmiképpen sem akart.
- Ádám! – törte meg a csendet, miután visszacsukta a fiókot anélkül, hogy kivett volna belőle bármit is. – Mondanom kell magának valamit.
Végigsimította a fotót, majd enyhe mosoly szabadult fel az arcán.
- Az a gyerek nem a magáé! Nóra rávett, hogy hazudjak magának.
- Hogy? Hogy mit mondd? – ocsúdott fel Ádám a letargiából. – Tessék?! Ez komoly?
- Igen, az. Nagyon sajnálom, higgye el! Tudom, hogy nem mentség, de Nóra nagyon meggyőző tud lenni. Magáról nem mesélt semmit. Ha tudtam volna, hogy…
- Fogja be a száját, maga rohadék!  

  Ádám legszívesebben a szuszt is kiverte volna a férfiből, de a fejében Szilvia képe minden benne lévő haragot elnyomott. Szélsebesen elrohant, közben folyamatosan próbálta hívni szerelmét, de a lány telefonja ki volt kapcsolva. Jobb ötlet hiányában a férfi felhívta a lány munkahelyét:
- Sajnálom, de megkért, hogy semmit se mondjak neked, ha esetleg idetelefonálnál – közölte Ádám érdeklődésére a vonal másik végén lévő személy, aki Szilvia kolleginája volt.
- Kérlek! Van valami, amiről tudnia kell! Kiderült, hogy nem én vagyok az apa.
Nem jött azonnali reakció a készülékből, csupán a nő elbizonytalanodására utaló szuszogás hallatszott.
- Na, mi lesz már! – türelmetlenkedett a fiú.
- Jó, rendben – szólalt meg a lány. – Szilvi itt hagyta minden cuccát a munkahelyen, mert egyelőre nincs hová mennie. Az egyik üres irodánkat használja, amíg nem talál gyorsan valamit, de most nincs bent. Nem mondta, hogy hová megy.
Ádám először arra gondolt, hogy odamegy és megvárja, amíg Szilvia visszaér, de végül csillapodni nem akaró türelmetlensége, és aggodalma felülkerekedett rajta. Attól tartott, hogy kárt tesz magában a lány, ezért úgy döntött, ha kell az egész várost felforgatja érte.

  Őrültként szaladt végig a II. kerületi Duna-parton, ami az egyik kedvenc helyük volt, de sehol sem találta. Bevillant neki, hogy hányszor nyaggatta Szilvia a Margitszigeti Kisállatkert miatt, ahova együtt még egyszer sem jutottak el. Ütemtelen zihálások közepette folytatta száguldását egészen a Margit híd középéig, ott is csak azért lassított le, mert a „szigetre” vezető lépcső megkövetelte. Végre kifújhatta magát, amikor kiszúrta a rácsnak támaszkodó Szilviát, ahogy a kölyökoroszlánok szépségébe feledkezve kedvtelenül bámult maga elé.
- Végre megvagy! – szólította meg Ádám. – Szilvi…
- Ádám! – vágott a szavába a nő. – Nem érted meg, hogy…
- Figyelj, kérlek! – cselekedett hasonlóképpen a férfi, majd közelebb lépett és megfogta a lány kezét. – Nem én vagyok az apja!
Szilvia képtelen volt leplezni meglepettségét, de reagálni nem tudott azonnal.
- Hallod? Egészen biztos, hogy nem az én gyerekemet várja Nóri. Lefeküdt az orvossal, és úgy próbálta rávenni a hazugságra, de végül a doki mindent bevallott.
- Ez semmin sem változtat Ádám – jelentette ki érthető sértődöttséggel Szilvia.
- Dehogy nem! Ez mindent megváltoztat!
- Ugyan miért? A lány próbált határozott maradni, de már érezte a fejlemények hatására belül kialakuló megkönnyebbülést.
- Nézd Szilvi, hadd mondjak valamit. Tudom, hogy ezt a sok szarságot, ami történt nehéz elfogadni, de talán mégis egymásnak szánt minket az élet. Áhh! Istenem! Soha életemben nem beszéltem még így… látod?  
Szilvia szótlanul hallgatta a férfi beszédét:
- Tudod miért van ez? Azért, mert te megváltoztattál! Olyan érzéseket adtál nekem, amiket még nem tapasztaltam eddig.
A nő szíve nagyokat dobbant, bosszús hangulata lassacskán mérséklődni látszott, a fiú tovább folytatta:
- Sajnos hoztam rossz döntéseket, de a hibáink tesznek minket emberekké. Azokból tanulunk. Én megtanultam a leckét, és most már tudom, hogy mi a helyes. Tudom, hogy mit akarok, már csak meg kell valahogy szereznem.
Szilvia félpercenként volt kénytelen lenyelni a fiú szavai hatására kialakuló, és megnyilvánulni kívánó meghatódottság érzetét.
- Téged akarlak Szilvi! – mondta Ádám, majd lassan térdre ereszkedett. – Szeretlek! Kérlek, adj még egy esélyt
Az elhangzottak és a térdepelő férfi látványa előbb a lány szemeinek kikerekedését vonták maguk után, majd az abból előbuggyanó könnyek már az öröm jelei voltak, amit a fiú zsebéből előkerülő dobozka még tovább fokozott.
- Szilvia! – szólította meg ismét szíve választottját Ádám, majd kivette az ékszert, és pozitív válaszban reménykedve odanyújtotta neki. – Leszel a feleségem?
A lányban már néhány perccel korábban egyértelműen megfogalmazódott a szó, melyet a kérdésre felelve felszabadultan mondott ki:
- Igen
Ádám szívéről méretes kő zuhant le, majd felhúzta Szilvia ujjára a gyűrűt. Érzelmektől fűtve megcsókolták egymást, jelképesen búcsút intettek az összes őket ért sérelemnek. Mosolyogni nem szűnő arcukról leolvasható volt a boldogság, mely rögös utakon, de végül szerencsésen megérkezett az életükbe.

***

Patrik: Végül elkapták és lecsukták, lopás és testisértés vádjával. A börtönben ő is megtalálta az igaz szerelmet.

Szilvia szülei: - Mivel nem volt más kéznél, egymást kezdték el okolni minden vélt és valós sérelemért. Lányuk nem kereste őket többet, így megkeseredve élték le az éveket, ami még megadatott nekik.

Doktor Farkas Ferenc: Miután Nóra kitálalt, az asszony és a gyerek elhagyta, a munkáját elveszítette. Szüntelenül rágta magát, hogy vajon a jó döntést hozta-e meg azon a napon, mert bár lelkiismeretével sikerült elszámolnia, de nyomorultan, magányosan volt kénytelen leélni egész hátralévő életét.
Ádám szülei, Iza és Jenő: Az ő boldogságuk akkor teljesedett be igazán, amikor a fiuk hazaköltözött az újdonsült menyasszonnyal. Megtartották az esküvőt, amire összecsődítették a rokonságot, és a baráti társaságot. Lefogyniuk nem sikerült.
Nóra: Férfi nélkül volt kénytelen felnevelni a gyereket, akit a szüleire sózott, amikor csak tehette. A terhesség után csúnyán elhízott, és karcsúságával együtt egykori bája is tovaszállt.
Szilvia és Ádám: Boldogan éltek, két gyerekük született. A fiút Dávidnak, a lányt pedig Anitának nevezték el. A családi házat kibővítették, ahol gondtalanul élték a saját életüket. Sikeres vállalkozást indítottak, ami olyan jól ment, hogy egy Siófoki nyaralóra is futotta, biztosítva ezzel az extra bevételt a családnak, valamint a garantált felhőtlen nyaralást minden évben.

VÉGE