Nem is olyan rég történt. Elém tárult egy új, addig ismeretlen világ, melybe mikor beléptem, meggyőződésem volt, hogy nem sok keresni valóm van ott.

Tévedtem.

Ahogy jobban körülnéztem, rájöttem, nincs olyan ember, aki előtt zárva lennének kapui.

Csak akarni kell bemenni és odatartozni.

Figyelmeztetlek, ha úgy döntesz, belépsz, nem fogsz tudni kijönni többé, mert nem akarsz majd. Ha pillanatnyi zavarodban egyszer mégis úgy éreznéd, ez a világ nem a tiéd, csak áltatod magad – attól a perctől, hogy beleszippantottál a levegőjébe, az egész benned él.

Akkor megnyílnak előtted ennek a misztikus, csodákkal teli világnak a kincsei, learathatod fáinak gyümölcsét. Felállhatsz mozgólépcsőjére, mely sebesen száguld veled le meg fel, miközben minden apró gyöngyszemet szemügyre vehetsz. Bármelyiknél megállhatsz, ha úgy akarod. Leszállhatsz, megérintheted, megvizsgálhatod, és ha tetszik, elrakhatod, hogy saját szád íze szerint alakítsd, formáld. A világ úgy elhalmoz majd értékeivel, hogy azt sem fogod tudni, hova kapd a fejed, mit ismerj meg belőle közelebbről.

Előbb-utóbb észre fogod venni, hogy egyesek képesek összeilleszteni a gyöngyszemeket. Nem egy gyors folyamat, de amikor megpillantod a végeredményt, az fényesebb és csillogóbb lesz mindennél, mit addig tapasztaltál.

Irigykedsz majd, de ez inkább az elismerésnek szól. Nem csoda, hiszen lenyűgöz a látvány. Katarzis fogja el azt, aki szemtanúja lesz, és ők is ilyet szeretnének majd alkotni.

Te is erre vágysz majd, hidd el, tudom. Én is ezt akartam… akarom. Csakhogy amennyiben konokul, mielőbbi elkészültét sürgetve, gyorsan egymásra hajigálod a birtokodban lévő darabkákat, még nem fognak összeállni. A gyöngyszemeknek idő kell, hogy csiszolódjanak, egymáshoz simuljanak, majd végül összeilljenek. Ezt a folyamatot te aligha tudod befolyásolni, nincs meg hozzá a hatalmad – maguktól teszik. Egyetlen dolgot csinálhatsz: felügyeled, és türelmesen várod, hogy megtörténjen, figyelsz, és ha egy-egy darab kicsúszik a helyéről, visszaillesztheted, de ha kapkodsz, az egész könnyedén kártyavárként omolhat össze.

Velem megtörtént. Nehezen ismertem be, hogy a hibát magamban kell keresnem. Olybá tűnt, összeesküdtek ellenem, még a mozgólépcső is megállt, mikor siettem volna. Pedig rövidzárlat bárhol előfordulhat, még itt is.

Balga mód úgy éreztem, ha nem sikerül megalkotnom azt, nem is vagyok teljes jogú tagja a világnak. Dühös voltam rá, azt hittem, ő nem ad meg nekem valamit, amit másnak igen, de végre sikerült kinyitnom a szemem. Már látom, úgy kell tennem, ahogy az imént tanácsoltam neked.

Tartsd ezt észben, és te is cselekedj hasonlóan, ha kételyeid támadnának.

Akkor eszedbe jut majd, ami nekem is eszembe jutott: hogy ez az a hely, ahol lelki békére lelhetsz, ahol kifejezheted magad, ahol hangot adhatsz sérelmeidnek-élményeidnek, bánatodnak-örömödnek. Ahol nem köti béklyó a kezed. Ha ezt tisztán látod, végül megépíted a saját kincsedet.

Tiéd a döntés: bejössz vagy kint maradsz? Majd meglátod.

Most megyek, dolgom van. Össze kell szednem a széthullott szemeket.