Lakótársak - 8. rész

   Ádám nagyon zaklatottnak tűnt, amikor Szilviát várta, hogy hazaérjen a munkából. Próbálta magát felkészíteni a beszélgetésre, mely során közölnie kellene a lánnyal, hogy bizony költöznie kell, valamint az idegességét még az a tény is fokozta, hogy Nórát egész nap nem érte el valamilyen oknál fogva. Tépelődött, ugyanis nem akarta elküldeni ezt az aranyos, segítőkész teremtést, de ha a Nórával való boldogsághoz ezen keresztül vezet az út, akkor át kell rajta esnie. Idegesen, a nappaliban fel, s alá járkálva fogadta a megérkező, hullafáradtnak tűnő Szilviát.
- Szia Ádi! Milyen napod volt? Te jó ég! Miért vagy ilyen ideges? – érdeklődött a lány, miután meglátta Ádám vörös fejét.
- Szia Szilvi! Semmi különös, csak rossz napom volt. Nórát sem értem el egész álló nap. – válaszolta a fiú, közben azon agyalva, hogy hogyan is vezesse fel a dolgot Szilviának. – Mi az a kezedben? –kérdezte, miután megpillantott a lány kezében egy nagyobb méretű fehér dobozt.
- Csak egy kis kaja. A munkahelyen kaptam, gondoltam te is éhes leszel, és megvacsizhatnánk együtt.
Ádám helyzete csak még nehezebb lett a lány kedvessége láttán, de nagyokat nyelve végül csak ki tudott préselni magából egy köszönömöt.
- Szóval, nincs valami, amiről beszélni szeretnél velem? - kérdezte Szilvia, szinte megérezve, hogy hamarosan pakolnia kell. – Minden rendben Nórival? Nem mondott semmit?
Ádám érezte, hogy talán ez a legmegfelelőbb pillanat a rossz hír közlésére, de rápillantva a lány ártatlan arcára, az ételre, mellyel kedveskedni próbált, a nappalira, mely szokatlanul üres lenne a vidám személyisége nélkül, végül úgy döntött, hogy holnapra halasztja a dolgot.
- Nem, nem mondott semmit. Minden rendben van. – mondta a fiú, miközben tudta jól, hogy a legalkalmasabb időt szalasztja el éppen. – Egy napot csak várhatok – gondolta naivan magában.
Szilvia értetlenül állt a dolog előtt, meg volt róla győződve ugyanis, hogy Nóra már elérte a fiúnál, amit akart. Ehelyett viszont megvacsoráztak, s közben meghitten beszélgettek egy jót. Ádám csodálta a lányt, amiért az olyan lelkesen, önzetlenül, a saját igényeit háttérbe szorítva próbál segíteni a kishúgának. Ahogy egyre jobban megismerte Szilviát, egyre nyomasztóbbá vált az érzés is, amikor arra gondolt, hogy el kell majd válniuk egymástól. Úgy érezte, hogy szüksége van egy ilyen pozitív személyre, barátra az életében, és nem értette, hogy a sors miért állítja ilyen kegyetlen válaszút elé.

  A vacsora elfogyasztása után, mindketten nyugovóra tértek. Ádám kényelmesen feküdt az ágyában, amikor hirtelen valami felettébb zavaró, sziszegő hangot hallott egyre erőteljesebben közeledni maga felé. Egy női alak árnyéka jelent meg a szoba másik sarkában, mely a sötétségben nagyon rémisztően hatott a fiúra, szólni viszont nem bírt semmit, ahogyan megmozdulni sem tudott. A nő lassan közeledett felé, aminek hatására a szíve egyre nagyobbakat dobbant, s szinte már torkában érezte annak kalimpálását. Amikor már az alak egészen közelre ért, lassan kirajzolódott a homályos arcból Nóráé, ami egy pillanatra megnyugtatta a fiút. A lány semleges arckifejezése, és az aggasztó misztikum, ahogyan odakerülhetett a szobájába viszont újra nyugtalanítólag hatott rá, és a még mindig heves szívverése fokozatosan elkezdett lassulni. Már-már úgy érezte, hogy rövidesen meg is áll, de hangot továbbra sem tudott kiadni. Nóra egész közelre hajolt hozzá, szemei vérben forogtak, arcán gonosz mosoly jelentkezett, melyet a fiú már nem bírt nyitott szemmel nézni. Amikor pár másodperc múlva újra kinyitotta, már nem volt előtte a nő, de a félelmetes, sziszegő hangot még mindig tisztán hallotta, mely a padlóról szűrődött felé. Lenézett az ágyról, és egy kígyót pillantott meg, amint felettébb gyors mozgásokkal tekergett, szemeit éppen rámeresztve. Habár ekkor már ő is rájött, hogy mindez csak egy álom, mégsem tudta kinyitni az igazi szemeit, sőt a félelemérzettel párosuló reszketés továbbra is átjárta az egész testét. Nem tudott nem a kígyóra figyelni, amikor átment az ágy másik végébe, ott is azt látta. Az állat, mintha szagot fogott volna, váratlanul elkezdett kúszni az ajtó irányába, de azon nem távozni akart, hanem az ott gubbasztó, hófehér nyuszit vette célba. Ádám aggódva figyelte, ahogy a kígyó egy szempillantás alatt a nyúl személyes szférájába termett. Az áldozati szerepet betöltő állat próbált menekülni, s elugrálva kitérni előle, de a támadónak sikerült egy hirtelen mozdulattal belemarnia. A sebzettnek maradt még annyi ereje, hogy felugorjon a szekrény tetejére, átmeneti menedékre lelve ezáltal. Fentről ártatlan, rettegést sugárzó szemeivel Ádám tekintetét kereste, mintha csak a segítségéért kiáltott volna, de a fiú továbbra is le volt bénulva az események hatására. Láthatólag a nyuszit szédülés gyötörte, s megerőltetővé kezdett válni a számára, hogy magánál maradjon. A kígyó felkúszott a szekrény feléig, ahol szinte teljesen függőleges helyzetben, hatalmasra tátott szájjal várta, hogy a zsákmány belelandoljon. Ádám ledermedve konstatálta, ahogy ez meg is történik, a teljesen legyengült nyuszi végül belehullott a ragadozó fogai közé. A kígyó összeszorította az áldozatát, s lassan elkezdte lenyelni, akinek már csak a feje látszott ki, de láthatólag még mindig magánál volt. Szembefordult Ádámmal, mintha azt szerette volna, hogy a fiú is szemtanúja legyen, ahogyan elfogyasztja. Ekkor úgy hallotta, mintha a nyuszi szájából halk, nyüszítő hang jött volna ki.
- …ám! …dám! Ádám! – hallotta egyre hangosabban, s egyre tisztábban a fiú, az egyértelműen Szilvia hangján megszólaló nyulat.

  Mintha átszakított volna egy belső gátat, ami addig megakadályozta a mozgásban, és végre el tudott indulni az állatok felé, azzal a céllal, hogy megmentse az ártatlant, de bármennyire is igyekezett, nem haladt elég gyorsan, sőt, úgy érezte, mintha hátrafelé menne. Több percbe is beletelt, mire végül sikerült elhagynia az ágyat, de ez már túl későnek bizonyult, hiszen a nyuszi már a kígyó torkán csúszott lefelé, ahogyan alakja tisztán kivehető volt még a kívülről bámészkodó fiú szemeinek is. Elindultak a könnyei, melyet a tehetetlenség csak fokozott. Minden előjel nélkül az addig látott képek eltűntek, és Ádám lassan kinyitotta a szemét.
- Ádám! Ádám! – hallatszott be a hangos ajtódörömbölés kísérte kiabálás. – Ádám! Kérlek nyisd ki az ajtót! Minden rendben?!
A fiú lassan feltápászkodott, az izzadságban, melyet az ágyban hagyott, szinte úszni lehetett volna. Kinyitotta az ajtót, és Szilvia aggódó tekintete fogadta.
- Végre! Nagyon megijedtem, hallottalak kiabálni. Mi történt? – érdeklődött a lány, kifejezve őszinte aggodalmát.
- Minden rendben, csak…nagyon rosszat álmodtam. – mondta a fiú, még mindig nagyokat nyelve. – Édes vagy, hogy így aggódsz miattam, és köszi, hogy felébresztettél. Nem tudom, meddig bírtam volna még.
- Csinálok gyorsan egy teát, és ha gondolod, közben elmesélhetnéd, hogy mit álmodtál. – ajánlotta fel Szilvia készségesen, nem törődve a hajnali időponttal, és hogy hamarosan készülődnie kell dolgozni.
Végül a férfi nem mesélte el az álma részleteit a lánynak, de a teát jóízűen elfogyasztotta vele, mely valamennyire nyugtató hatással volt rá. Nyomott egy puszit Szilvia még mindig nyugtalanságról árulkodó arcára, majd elköszönve tőle visszatért a szobájába.

   Nem hagyta nyugodni az álom, és úgy érezte, hogy valami baj történhetett Nórával, ezért hajnali félnégy ide vagy oda, megpróbálta újra felhívni a nőt.
- Igen? Mi az édes? – szólt bele a meglepően friss, női hang, mely Nórától származott.
- Mégis mi lenne?! – kiabált bele feldúltan a férfi. – Egész nap próbáltalak hívni, de nem válaszoltál, és vissza sem hívtál! Mi a fene történt?!
- Nyugodj meg édes! Nincs semmi baj, de tényleg. Majd holnap mindent elmagyarázok, de kérlek, most menj aludni nyugodtan.
Nóra, amikor észrevette, hogy szavai átmenetileg lenyugtatták Ádámot, elköszönt a barátjától. Miután letette a telefont, felállt a székről, és kacér mosollyal az arcán visszasétált az ágyhoz.
- Mi a fenéért nem koptatod már le?! – kérdezte az ágyban fekvő meztelen férfi. – Miért kell még tovább húzni a dolgot?
- Nyugi édes! Hamarosan sort kerítek rá. – mondta Nóra, miután beugrott az ágyba a férfi mellé, s vadul megmarkolta annak hímvesszőjét.