Lakótársak - 14. rész

  Miután Szilvia elkészült, elhagyták a lakást, és nekiindultak az éjszakának. A lány nem tudta, hogy Patriknak kiadta Ádám az útját, és nem mehet vissza.
- Szóval, hova menjünk? – Kérdezte Patrik, nagyképűséget sugárzó hangleejtéssel.
- Az az igazság, hogy én inkább csak valami csendesebb helyre szeretnék beülni. – Mondta a nő.
- De én azt hittem, hogy…
- Tudom. Hogy bulizni akarok menni. – fejezte be a srác mondatát. – Egyszerűen csak féltékennyé akartam tenni Ádámot, nem akarok én bulizni. Az nem az én világom.
- Értem. – vágta rá érdektelen arckifejezéssel Patrik. – Szóval ti ketten együtt vagytok?
- Nem. Illetve, ez kicsit bonyolult.
- De neked bejön Ádi. – jelentette ki a fiú. – Ez egyértelmű. – Te is bejössz neki?
- Hát… - gondolkodott el a lány. – Ez az, amit ki akartam deríteni.

  Ádám hajnali négykor kelt, de egyébként sem aludt valami jól. Azon agyalt, hogy Szilvia esetleg lefeküdt Patrikkal. Magát is meglepték ezek az új érzések, melyek arra engedték következtetni, hogy a lány mégis jelenthet a számára valamit. Csupán reménykedhetett abban, hogy az együttlétüknek semmi jelét nem találja, amikor kilépett a szobájából. A nappaliban sötét volt, és látszólag minden a helyén állt. Szilvia szobája felől halvány fényt látott kiszűrődni, majd közelebb lépve észrevette a félig nyitott ajtót. Megpróbálta betolni, hogy tisztább képet kaphasson, de a padlón heverő női láb megakadályozta az ajtó kinyitásában.
- Ó, Istenem! – Kiáltott fel nyugtalanul, miután bekukkantva megpillantotta az eszméletlenül fekvő Szilviát, homlokán egy lassan lefelé csordogáló vörös vércsíkkal.
Végül sikerült valahogy becsúsznia a kicsi résen, és elhúznia a lányt az útból. Hatalmas rumli bántotta a szemeit, miután jobban körülnézett a szobában, de nem tudott a részletekkel sokat foglalkozni, mert azonnal hívnia kellett a mentőket. A főnökét is feltárcsázta hajnalok hajnalán, hogy beteget jelentsen, és el tudjon menni a mentősökkel a sürgősségire.

- Doktor úr! Kérem! – Szólította meg a kilépő orvost a lassan már egy egész órája idegesen várakozó férfi. – Milyen az állapota? Hogy van?
- Kérem, nyugodjon meg. – nyugtatta Ádámot a szakember. – A fiatal hölgy magánál van, nincs komolyabb baja. Hadd kérdezzem meg, maga lenne a lakótársa?
- Igen, én vagyok.
- Rendben, akkor bemehet hozzá. Csak biztos akartam lenni benne, hogy maga nem az a másik férfi, aki az elmondottak alapján bántalmazta a pácienst.

  Amikor bement a kórterembe, aggódó pillantásaival azonnal kiszúrta az ágyon békésen pihenő Szilviát, akinek a fején egy nagy, fehér kötés díszelgett.
- Hála az égnek, hogy jól vagy! – üdvözölte megkönnyebbülten a lakótársát. – Mi történt?
- A drága barátod leütött és kirabolt. Ennyi a történet. – avatta be a férfit bosszúsan.
- Ő nem a barátom! És én mondtam, hogy légy óvatos. – oktatta ki a lányt. – Akkor… ezek szerint felhívtad őt magadhoz?
- És ha igen? – vágott vissza Szilvia. – Már megbeszéltük, hogy ez nem a te dolgot.
 Ádám arca eltorzulni látszott, de leplezte érzéseit. Szilvia ugyanakkor tagadhatatlanul élvezte, hogy tudatlanságban hagyja vergődni a fiút, és ez láthatóan zavarja is. Átmeneti jókedve viszont csakhamar alábbhagyott, amikor a sérülésére gondolt.
- Valami baj van? – érdeklődött Ádám.
- Csak annyi, hogy szükségem volt arra a pénzre, amit elvitt. Ezzel is tovább húzódnak a terveink.
- Mennyit vitt el?
- Úgy harmincötezret. Még szerencse, hogy nem tartok magamnál többet.
- Tessék. – monda a fiú, miután kivette a megnevezett összeget a tárcájából. – Szeretném neked odaadni.
Szilvia meglepődött az udvarias gesztuson, Ádám ugyanis nem igazán tehetett az esetről, sokkal inkább magának köszönhette a bajt. Próbálta visszautasítani a kedvességet, de a férfi hajthatatlan volt.
- Rendben, akkor legyen a fele.  – tett ellenajánlatot a lány. – Csak a felét add ide, azt nem várhatom el tőled, hogy az egészet kifizesd nekem.
Sikerült megegyezniük, és örültek az egyetlen jó dolognak, ami ebből az egészből kisült, nevezetesen, hogy legalább újra tudtak kommunikálni egymással.
- Azt mondta az orvos, hogy hamarosan hazamehetek. – Dobott be új témát a nő. – Megvárnál?
- Persze. – vágta rá a fiú. – Ez nem is kérdés. Ha képesnek érzed magad rá, elmehetünk a rendőrségre is feljelentést tenni.

  A kapitányságon várakoztak éppen, hogy behívják őket. Ádám nem tudott szabadulni a gondolattól, így újra nekiszegezte a kérdést Szilviának:
- Kérlek, mondd el! Tudnom kell! Lefeküdtél Patrikkal?
Szilviának jól esett, hogy a fiút így kiakasztja a dolog, de még nem akarta elhamarkodottan elmondani neki az igazat, miszerint semmi sem történt. Meg akarta próbálni másra terelni a szót, de nem volt rá szükség, mivel az ajtón kilépő hölgy őket szólította. Megtették a feljelentést, részletesen beszámoltak mindenről. Ádám még Patrik otthoni elérhetőségeit is megadta, valószínűleg csak a menekülés lehetőségét hagyva ezzel a srácnak. Gyorsan végeztek, így végre elindulhattak az otthon kényelmébe a hosszú, eseménydús nap után.

- Szép! Nagyon szép! – fintorgott Szilvia, miközben belenézve a tükörbe az összevarrt sebet méregette. – Anita biztos ki fog faggatni.
- Nézd Szilvi! – kezdett bele mondandójába Ádám, aggódó tekintettel. – Menj, pihend ki magad. Ha szükséged van bármire, csak szólj, itt vagyok. De örülnék, ha meg tudnánk beszélni ezt a dolgot majd valamikor.
A fiú kérésének ellenére, Szilvia húzta, halasztotta a válaszadást. Biztos akart lenni benne, hogy valóban azért érdeklődik Ádám, mert féltékeny, tehát mégis akarhat valamit. A férfi próbált puhatolózni, mert egyre nehezebben bírta a sötétben tapogatózást. Már tisztában volt vele, hogy Szilvia jelent a számára valamit, de nem akarta a kérdés tisztázása előtt közölni vele a dolgot. Gondolataiban megjelent a kép, melyen Patrik megérinti, megcsókolja lányt, és a hideg rázta ki tőle. Félt, hogy már túl késő. Attól tartott, hogy elbaltázta ennek a reményteli kapcsolatnak a lehetőségét a korábbi, meggondolatlan visszakozásával. Már megbánta a dolgot, de akkor úgy érezte, hogy még túl korai lett volna. Tudta, hogy hibázott, és magát ostorozta azért, mert Patrik bántotta Szilviát, meg azért, mert valószínűleg valami több is történt közöttük azt megelőzőleg.

  Hamar eljött a hétvége, és Anita érkezésének pillanata, melyet a nővére már nagyon várt. Megölelték, megpuszilták egymást, nem tudtak betelni egymás látványával. Szilvia önfeledt örömét egy a húga karjára tekert, vajszínű sál zavarta meg, amit megpillantott. Idegesen Anita szemébe nézett, mintha sejtette volna, hogy valami nincs rendben.
- Mi ez a seb a homlokodon? – kérdezte Anita, még mielőtt bármit szólhatott volna a nővére.
- Ez? Semmiség. – zárta le egyszerűen Szilvia a felmerülő kérdést.
Miután bemutatta Ádámnak, bevonultak a szobájába, és hangot adott nemtetszésének:
- Hugi, mi ez a sál? – kérdezte, miközben lassan könnyei is megjelentek. – Ugye ez nem azt jelenti, hogy…
- Mit? – szakította félbe nővérét a gazellatestű, hosszú, szőke hajú, testvéréhez hasonlóan kékszemekkel megáldott lány. – Mire célzol?
- Tudod jól, hogy mire. Mondd, hogy nem anyagoztál megint!
Anita hiába tagadta a vádakat, nem tudta leplezni zavarodottságát. Amikor nem jött válasz, Szilvia egy gyors mozdulattal lehúzta a sálat, aminek következtében Anitának nem volt lehetősége elrejteni a tűszúrásokat az erei mentén.
- Miért hugi?! Miért?! – borult ki a sokktól az idősebb lány. – Azt mondtad, hogy az csak egy alkalom volt. Hazudtál nekem! Nézd meg, mit tettél!
A nő nagyon kiborult, de a hozzábújó Anita megbánó ölelése viszonylag megnyugtatta. Tudta, hogy nehéz lehet húgának olyan szülőkkel kibírnia, és nem is voltak számára igazán meglepőek a fejlemények. Persze remélte, hogy miután korábban lebukott ezzel Anita, betartja a szavát, és többet nem nyúl a droghoz.

  Lenyugodni látszottak a kedélyek, a lányok az ágyban dumálták át az egész délutánt. Miután minden lényeges kérdést megvitattak, Anita váratlan kérdést tett fel a nővérének:
- Nem is tudtam, hogy ennyire jóképű ez az Ádám… Szóval akkor egyedülálló?