Lakótársak - 13. rész

  A lány feldúltan pityergett bezárkózva a szobájában. Azon tűnődött, hogy hogyan követhette el pont azt a hibát, amire előzőleg Ádámot figyelmeztette. Épp ő tanácsolta a fiúnak, hogy ne hajszolja a szerelmet, majd az megtalálja őt, erre most ő maga esett bele ebbe a kegyetlen csapdába. Szerelem volt, efelől nem volt kétsége a lánynak. Tapasztalta már egyszer az érzéseket, melyek újra hatalmukba kerítették, a rezgéseket, melyek az Ádámmal való első találkozás óta jelen voltak énjében. Valahol érezte, hogy a Nórával történtek után kockázatos dolog lesz a fiúval próbálkoznia, de amikor ott ült vele szemben, majd az események követték egymást, már senki és semmi sem térítette volna jobb belátásra. Fájdalmában legszívesebben azonnal összepakolt volna, de anyagilag nem engedhette meg magának, valamint szem előtt kellett tartania a húgának tett ígéretét is, miszerint hamarosan elszállásolja őt. A csodálatos éjszaka, melyet a férfival töltött, démonként kísértette, és az egyszeri alkalom ellenére is annyira rászokott, hogy azonnali szükségét érezte a dolog folytatásának. Mind testileg, mind lelkileg fel volt készülve egy újabb kapcsolatra, melyet Ádámmal szeretett volna elindítani, de a fiú reakciója romokba döntötte a vágyaiból fakadó elképzeléseit.

  Ádám nagyon jól érezte magát a lánnyal az előző este, de ez édeskevésnek bizonyult ahhoz, hogy az agyán komolyabb gondolatok fussanak át. Nem szerette volna megbántani Szilviát, de annyira szüksége volt valakire, hogy nem bírt a Kísértés névre hallgató ellenféllel. Ő maga is megtapasztalta a kínt, melyet valószínűleg már miatta is átéltek néhányan, és az arra átmeneti gyógyírként ható reakciót, mely kikívánkozott belőle. Remélte, hogy a lány nem táplál iránta többet, mint puszta testi vonzalom, de ez sajnos hiú ábrándnak bizonyult. Iszonyú bűntudata támadt, amiért megbántotta ezt a tündéri teremtést, de nem tudott magára erőltetni olyan érzéseket, melyek nem voltak meg a szívében, vagy ha mélyen meg is voltak, azokat nem engedte egyelőre kibontakozni a seb, mely még mindig hegyes tűként szurkálta belül.

  Teltek a napok, Szilvia kedvét egyedül az a tény tudta valamelyest feldobni, hogy hamarosan láthatja Anitát. Ádám bocsánatkérését nem fogadta el, sőt nem is nagyon szólt hozzá, próbálta elkerülni.

   A férfi a munkában egész nap, sőt a hazafelé vezető úton is a tettén rágódott. Addig gyötörte a lelkiismeret-furdalás, hogy végül elhatározta, hogy leül megbeszélni a lánnyal a dolgokat, mert azok nem mehetnek tovább így. Foglalt egy asztalt az egyik megfizethető étteremben, miközben abban reménykedett, hogy a lány elfogadja a meghívást. Késő délután volt már mire hazaért, a nappaliba érve majd kigubbadtak a szemei a meglepetéstől, ami fogadta. Patrik ült kényelmesen a kanapén, az ő sörét fogyasztva a tévé előtt.
- Szevasz haver! – köszöntötte az egykori lakótársa. – Na mi a helyzet? Nem is örülsz, hogy újra látsz?
- Patrik! Te meg mit keresel itt? – tette fel a kérdést Ádám, meglehetősen feldúltan. - És egyáltalán hogy jöttél be?
- Hát, nem cserélted le a zárat… de mi ez a fogadtatás?
- Na jó, ide figyel! – förmedt rá a nem várt vendégre. - Hogy gondoltad, hogy csak úgy beengeded magad anélkül, hogy szóltál volna előtte?!
- Nyugodj meg Ádám! – szólt közbe a pult mögül kilépő Szilvia. – Én engedtem be Patrikot, nem magától jött be.
A nő úgy döntött, hogy a váratlan látogató érkezését kihasználva még tesz egy utolsó próbát az Ádámmal való kapcsolat kibontakoztatására. Egy régi barátnál keresve sem találhatott volna alkalmasabb személyt arra, hogy esetleg féltékennyé tegye a szíve választottját. Úgy gondolta, hogy ha ez sem vált ki Ádámból semmilyen reakciót, akkor ott eszi meg a fene az egészet, és valahogy megpróbálja elfelejteni.
- Lazíts már! – nyugtatgatta a házigazdát flegma módon a hátranyalt hajú, vékony srác. – Ülj le, igyál egy sört velünk. Nem is beszéltünk, amióta hazaköltöztem. Mondhattad volna, hogy ilyen csinos lakótársat találtál.
Szilvia mosolygott a fiú szájából inkább zavaróan ható bókon, és közben Ádám reakcióit figyelte.
- Amíg nem voltál itt, Patrikkal megbeszéltük, hogy elmegyünk bulizni ma este. – tudatta a férfival a lány, hogy lássa a majmot a vízbe ugrani.
- Na jó! – kiáltott fel Ádám. – Szilvi, beszélhetnénk egy pillanatra négyszemközt?
A lány nagyokat nyelt, és belül úgy érezte, talán még is van remény. Bement a fiúval a szobájába, hogy beszélhessenek, Patrik addig kényelembe helyezte magát a kényelmes szófán, lábait a dohányzóasztalra téve.

- Mégis, mit művelsz? – förmedt rá a fiú a nőre, miután elvonultak.
- Hogy mit művelek? – kérdezett kérdéssel Szilvia. – Van hozzá valami közöd? Ha jól tudom, nem érdekellek!
Ádámban kétségtelenül megmozdult valami, nagyon zavarta, hogy Szilvia épp a gyerekkori barátjával akar elmenni. Nem várt féltékenység volt, amit érzett, de túl büszke volt beismerni azt.
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon vigyázz Patrikkal. – mondta, elterelve a szót a lány megjegyzéséről. - Nem ismered, de én igen. Nem a legtisztességesebb srác a világon, és ezt annak ellenére mondom, hogy évekig a legjobb barátomnak mondtam.
Szilvia úgy gondolta, hogy Ádám csak így akarja őt lebeszélni a kimozdulásról, így ugyanis kevésbé tűnik ránézve kellemetlennek. Persze, biztos a könnyebb utat választod, ahelyett, hogy egy kicsit meghunyászkodnál. Márpedig most küzdened kell! Megérdemelsz egy kis kényelmetlenséget a múltkori után!
- Egész életemben a jó kislány szerepét játszottam. Miért ne lehetnék egyszer én a kurva? Hisz az kell nektek…nem igaz? – vágta hozzá elkeseredve a fiúhoz a véleményét, ami már rég a száján volt.
Indulatból kimondta, amit gondolt, de nem bánta meg. Úgy érezte, hogy ennyi jár neki. Nem gondolta komolyan, hogy valóban Nóra szerepét veszi fel, de ezzel a lépéssel talán féltékennyé teheti a fiút.
- Akkor tudod mit? – fogott bele Ádám, de egy pillanatra elakadtak a szavai. - Legyen, ahogy akarod! Érezzétek jól magatokat. – mondta gőgösen miután nyelt egy nagyot, ahelyett, hogy megkérte volna a lányt, hogy ne menjen sehova.
– Most ha megbocsájtasz, elkezdek készülődni. – tett Szilvia félreérthetetlen célzást arra, hogy kívül tágasabb a férfi számára. Ha nem, hát nem. A te bajod!

   Ádám sértődötten elhagyta a szobát, de dühe odakint sem csillapodott, mivel Patrik tenyérbemászó képe tárult elé.
- Mi bajod van Ádám? – szegezte neki a kérdést.
- Miért jöttél? – érdeklődött viszonylag normális hangnemben a fiú. – Valamit biztos, hogy akarsz. Ki vele!
- Rendben! – kezdett bele Patrik, mivel egykori bajtársa előtt nem tudta eltitkolni, hogy érkezése mögött valami hátsószándék lapul. – Pénz kellene. Nem is kevés. Kibaszott nagy szarban vagyok. Csak te segíthetsz, haza már nem mehetek.
Ádám végighallgatta a fiút, de nem hatották meg annak szavai. Nem is nagyon érdeklődött a probléma iránt, tisztán látta már ugyanis, hogy miféle ember a cimborája. Gondolkodás nélkül megtagadta a segítségnyújtást, ami megdöbbentette az egykori lakótársát.
- Nem segítesz? Hát mi történt veled! – adott hangot elégedetlenségének. – Azt hittem, hogy barátok vagyunk!
- Nem! Nem vagyunk. – jelentette ki határozottan Ádám. - Mindig is rajtam élősködtél, ami messze van a barátság fogalmától.
Első hallásra meglepték az őszinte szavak, melyek suttyó mivoltával szembesítették, de mivel tisztában volt vele, hogy a vádak maximálisan helytállóak, nem vette túlzottan a szívére a dolgot.
- Sebaj, haver! A ma estém legalább biztosan jól fog végződni. – közölte gúnyos mosollyal, a még mindig készülődő lány szobájára mutatva, és az előttük álló éjszaka várható kimenetelére utalva. – Gondolom neked is bejön a csaj. Megdugtad már?
Ádám már válaszra sem akarta méltatni az idegesítő nevetését fülbántó vihogással vegyítő Patrik kekeckedését, és csupán egy halk megjegyzést tett az irányába, mielőtt bevonult a saját, nyugalmat adó birodalmába:
- Azt csinálsz, amit akarsz, de többet nem akarlak itt látni.
Mérgében becsapta az ajtót, majd csalódottan eltöröltette a vacsorafoglalást.