Mr. Goldwin a pultot támasztotta. Lenyalt haja alatt kaszinójának vendégeit vizslatta, szerette ugyanis a saját szemével felügyelni a dolgokat. Bár a munkaadóm volt, rohadt nagy szemétládának tartottam. Olyan dolgokat tett, amiket azelőtt csak az állatokból néztem volna ki. Nem riadt vissza a kínzástól, ha éppen valaki túl régóta tartozott neki, de arra is volt példa, hogy ha valaki többet nyert a kelleténél, pénz helyett lábtöréssel fizetett neki. Mint egy igazi maffia. Mocskos egy rohadék volt, meg kell hagyni, de tudta, hogy kell élni. Milliókat keresett, és jól megfizetett minket is. Egy műszakban úgy húszan lehettünk, annyi volt a dolgunk, hogy figyeljünk, és ha eldurvulnak az események, akkor közbeavatkozzunk. Munkatársaim mind zsoldosok voltak, száz dollárért az anyjukat is eladták volna. Én más voltam. A tököm is tele volt már az egésszel, és csak Annára, na meg a megfelelő időzítésre vártam, hogy némi úti pénzzel leléphessünk. Általában egyébként csend volt és nyugalom, mert Mr. Goldwin híre nagyon messzire eljutott, és az emberek egy idő után már nem mertek próbálkozni semmivel. 

    Nem úgy azon a napon. Na, akkor nem véletlenül ült Mr. Goldwin olyan idegesen a bárpultnál, hiszen úgy állt a dolog, hogy megkopasztják. A hírhedt Big Fred volt az elkövető, aki közismert szerencsejátékos volt, igazi nagypályás. Szitkozódott is Mr. Goldwin rendesen, hogy pont az ő kaszinóját nézte ki magának. Én csak messziről szemléltem az eseményeket a többiekkel együtt, ahogy a főnök utasította, egészen addig, amíg újra megpillantottam azt a varázslatos teremtést. Annával egy éve találkoztunk először, már akkor is Big Fred kurvája volt. Jól lehet, ez a legkevésbé sem zavart, és az egyik éjszaka, akár egy lovat a gazdájától, elkötöttem, és olyan éjszakát töltöttem vele, mint még soha senkivel azelőtt. Miközben a luxus hotelszobában pezsgőfürdőztünk, megígérte, hogy visszajön hozzám, otthagyja a hájast, és együtt lépünk le, de végül nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Big Fred előléptette Annát az első számú eszkortjának, ezáltal mindig a figyelem középpontjában volt, egyszerűen nem volt lehetősége megszökni, én pedig kénytelen voltam Goldwinnál maradni.
    Szóval ahogy megláttam Annát abban az álomszép ruhában, a leggyönyörűbb gyémántokat is megszégyenítve ragyogni a rulett asztal mellett, akaratlanul is közelebb léptem. Big Fred mögött állt, aki már legalább úgy két-három milliót kaszálhatott, hiszen Goldwin feje a pultnál egyre vörösebb színekben pompázott. Nem tudom, hogy csinálta a hájas, de nagyon tudhatott valamit, vagy pedig csak egy sima csaló volt. Nekem viszont sikerült kizárnom egy pillanatra a külvilágot, és csak álmaim nőjének tekintetét kerestem. Megtaláltam. Az idő, mintha megállt volna. Annával úgy két egész percig szemeztünk, de legalább két órának tűnt, és ekkor nem tudom, honnan, de valami őrült ötletem támadt. Láttam, ahogy Goldwin int nekünk, hogy menjünk oda mind a hájashoz, és tessékeljük ki a díszes kíséretével együtt… persze anélkül, hogy kifizetné. A csapat egy emberként indult meg, én viszont a nagy tömegnek köszönhetően el tudtam osonni. Big Fred egyik emberéhez mentem, és kihasználva, hogy a rulett asztalnál kialakult szócsata szinte mindenki figyelmét elvonta, hasba szúrtam… legalább négyszer, de már lehet, rosszul emlékszem. Felgyorsultak az események. Amikor már megnyugodni látszottak a kedélyek, és Goldwin elfogadni látszott a vereséget, civilnek tettetve magam, szóltam Big Fred egyik emberének, hogy valaki kinyírta az egyik társukat. Ahogy észrevette, a férfi elordította magát: – Ezek kinyírták Bobot, főnök!
    Innentől már csak azt tudom elmondani, amit én érzékeltem a körülöttem zajló eseményekből. Hatalmas ordítozás alakult ki, ami rögvest lövöldözésbe fajult. Én próbáltam arra koncentrálni, hogy minél előbb elérjem Annát, és elhúzzam őt a tűzvonalból. Szegény úgy meg volt dermedve, mintha akkor vették volna ki a mélyhűtőből. Megragadtam a kezét, és még épp időben, biztonságos helyre vonszoltam. Egy kis raktárban bújtunk meg, ahonnan nem vezetett ki más út, csak az, amelyiken bejöttünk. Mindketten becsuktuk a szemünket, és vártunk. Azt nem tudom, hogy ő mire, de valószínűleg a halálra, ugyanúgy, mint én. A gyomrom liftezett a pisztolyok, és gépfegyverek sorozatos, szűnni nem akaró ropogásától. Magamhoz öleltem Annát, és ekkor elfogott az érzés, hogy ha meg kell halnom, ennél jobb halált nem is kívánhatnék magamnak. Alig győztem lenyelni a torkomban kialakult gombócokat, de kicsivel később elhalkult a csattogás, megszűntek a sikolyok, és nyugtalanító csend váltotta fel őket. Félve, egymás kezét szorítva merészkedtünk elő, és a játékteremben olyan kép tárult elénk, amit alig tudtunk elhinni. Összenéztünk, majd vissza a több tucat, földön fekvő hullára. Mind mozdulatlannak tűntek, Goldwin emberei, Big Fred emberei, sőt a bennragadt vendégek is. Bárhova néztünk, pirosra festett asztalok, játékgépek köszöntek vissza ránk. A rulett asztal mellett erőtlen nyöszörgésre figyeltünk fel, és amikor odaléptünk, azt láttuk, hogy Big Fred vérben úszva próbálja elérni a hozzá közel fekvő sörétest. Annára néztem, és abban a pillanatban kiolvastam a szeméből, hogy mi fog következni. Felvette a fegyvert, és habozás nélkül agyonlőtte a hájast. – Ez az én nőm! – ordítottam volna büszkén legszívesebben, de mielőtt megtehettem volna, újabb nyögdécselés jutott el a fülünkhöz. A bárpulttól jött, az egyik székre felkapaszkodni igyekvő Goldwin volt az. Elvettem Annától a sörétest, és odaléptem a férfihoz.
– Áh?! Te vagy az? – hörögte, miközben fröcsögött a nyála. – Nyírd ki a kurvát! És… és hívj segítséget te marha!
Elmosolyogtam magam, a mögöttem álló Anna pedig rátette a vállamra a kezét. Goldwin ijedten zihálni kezdett. Intettem Annának, hogy kezdje el összeszedni a pénzt, ami bár meg volt jelölve, ismertem valakit, aki a feléért tisztára mossa nekünk.
– Mr. Goldwin? – szólítottam meg kényes rájátszással.
– Te rohadék! Mit akarsz, te szarházi?!

– Felmondok, Mr. Goldwin!