Köszi. Ha olvasgatsz másoktól is, biztosan találsz majd jobbat :)

Válasz

Szuper volt ez az írás! A legjobb, amit eddig itt olvastam!

Válasz

Köszi Eloise, hogy válaszoltál. Bár nem értünk egyet mindenben, legalább beszélgettünk egy jót. Így is többet foglalkoztunk ezzel az írással, mint amennyit érdemel, ezért nem húzom tovább. Az írásodat próbáltam megkeresni, de nem találtam sajnos. Jó lett volna felelevenîteni.

Szép napot!

Válasz

Nem az ösztön hiányára utaltam, csak arra, hogy statisztikailag megnézve nem a portások követnek el ámokfutást. Nem is vécésnénik, nem is hegesztők... hanem ennél sikerorientáltabb fazonok, hiszen pont azért 'lázadnak' fel, mert nem tudják a végtelenségig elfogadni a sorsuk, hiszen vagy vannak jobb emlékeik is az életről, mint a jelen helyzet, vagy tudják, hogy képesek lennének rá, csak valamiért nem adatik meg nekik. ez már kelő indok.
A fodrászok, nos ott azért némileg más a helyzet, nem ülnek egy bódéban, hanem hajakat kreálnak, némi kreativitást igényel ez, összetett látásmód, stb.. de az utcaseprő... nos én még nem hallottam utcaseprő ámokfutóról. Ennyire összetett gondolataik sincsenek, mint amilyenekkel a te főhősöd lett felruházva.
(A roma nős írásomra én sem emlékszem.)
A felvállalás alatt az értettem, hogy elgázolta azt a szerencsétlent. Az volt maga a felvállalás. Képletesen persze.
Szerintem aki őrült, az bizony tudja, hogy őrült, csak azt nem, hogy azt a társadalom elítéli. Azt hiszen én ettől többet nem tudok hozzáfűzni ,várom a köv. verzét!:)

Válasz

Bevallom, ezt tényleg nem tudom értelmezni, Eloise. Olyan, mintha azt írnád, csak azért, mert nem tanult ember valaki, nincsenek ösztönei. Szerintem az összeomlás lehetősége mindenkiben benne van. Ha nem portást, tuti, hogy fodrászt választok, vagy utcaseprőt, akinek a lábához dobják a csikket a járókelők, miköben takarít. Az agy - még a suttyóé is - képes meglepni a gazdáját. Én nem a Ted Bundy-król írtam, hanem az ápolókról, az iskolai lövöldözőkről. Robert De Niro "Rajongójáról", aki egy egyszerű baseball-rajongó volt. A férfiről, aki megerőszakolta majd megölte a lányát és a saját feleségét. De hozhatnék példát tőled is Eloise, szerintem egyik legjobb írásod az volt, amikor a roma nő tárgyalásáról írtál, már nem emlékszem a címére. Engem pont az fogott meg, hogy egy egyszerű embert helyeztél a főszerepbe. Bár már nem emlékszem, hogy gyilkolt-e
"Többnyire az emberek, még ha szar is az életük, nem vállalják fel ezt ilyen nyíltan, ilyen kilencvenfokos fordulattal a véleményük" - ő nem vállalta fel. Az én elképzelésem az, hogy aki őrült, az nem tudja magáról, hogy az. Az elméje hozta elő ezt a gondolatmenetet, ami bár megvolt benne is, elnyomta eddig. Ezért indítok rögtön a képzelettel, nem a valósággal. A képzeletében minden előjön, amit a valóságban elnyomott.

Válasz

Egyre inkább értem a műved. Igen, az ámokfutás értelmezésével nagyban csökkent az ellenérzésem, de most nincs időm többet írni, mennem kell, de azt még jelzem, hogy ami még nem hagy nyugodni, az maga a portás, mint szakma. Akik portások, azok, bocsánatot kérek tőlük, azok többnyire elégedettek a sorsukkal. Nem képesek ilyen összetett cselekedetre és gondolatmenetre, mint a te hősöd. Nem kukacoskodok, de szerintem nem neked kell ismerned a portás életet, hanem azt kell elhitetned az olvasóval, hogy akit választasz főhősnek, az képes ilyen eszmefuttatásra. A karakteredből ezt én nem nézem ki. Az ilyen embereknél ha el szakad a cérna, nem így. Amit most írtam, nem azt jelenti, hogy lényegében kéne átírnod a műt, elég egyetlen utalás arra, hogy ő valaha orvosnak vagy ilyesminek tanult, valami olyasmi utalás, amitől hiteles lesz az a tény, hogy ő nem egy suttyó, bár úgy viselkedik, de állapota közel áll az elmebetegséghez, és azok mind 'okosak'. Többnyire az emberek, még ha szar is az életük, nem vállalják fel ezt ilyen nyíltan, ilyen kilencvenfokos fordulattal a véleményük, úgy, hogy ezért ámokfutásba torkoljon a gondolati kezdésük. Ha így lenne, a fél világ ezt tenné. Majd ezt még kifejtem bővebben is, ha szükséges. Amúgy a válaszaiddal egyetértek.:) Végre egy mű, amiről érdemes beszélni!!

Válasz

Az utalás a végére megfontolandó, mert így valóban több ajtó is nyitva marad. Gondoltam rá, hogy kiveszem azt a részt, de szerintem elég ütős befejezés, ezért maradt.

Szerintem nem kell különösebb indok. Mármint kell, de azt szerintem kifejtettem. Akárhogyis, én a fejében játszódó folyamatra koncentráltam. Ámokfutó nem csak az lehet, aki menekül valami/valaki elől. Nem is kell feltétlenül kocsiban ülnie. Az is ámokfutás, ha -ahogy te is írtad- valaki egyszer csak beront a moziba egy fegyverrel és elkezdi sorozni az embereket. Vagy iskolába. Nem tettek ellene rosszat a bent ülők, legalábbis nem mindegyik(ez is lehet indok, valamelyikük igen), de ő mindet le fogja mészárolni, legalábbis megpróbálja, ameddig le nem állítják.

"Ez esetben mi is? Ha önmaga, akkor beletennék utalásokat, valami kézzel fogható dolgot erre. Például lehet, hogy kirúgják, elhagyták, vagy kevésbé közhelyest" - Mi a kiváltó ok? Tényleg csak a fantáziámat használtam, nem tudhatom. De mint dolgozó, családos ember, nálam ez a két dolog lehet a kulcs. A munka és a család. Ha ezekben valami negatív változás történik, vagy! ha ezekben már eleve gond van, de a dühöt elfojtom... évekig, évtizedekig. Az elfojtott indulat pedig idővel kitör. Én így képzelem el azt, ha valaki a semmiből elkezd rombolni. Tettem egy félmondatos utalást a karakter családi helyzetére is, ezt talán ki lehetne bővebben fejteni, hogy teljesebb képet adjon. Szóval nálam a lényeg a belül növekvő sötét indulat, amit már nem bír tartani. A keret, hogy ez most egy szerencsétlen portás, vagy melegségét felismerő pacák, vagy elhagyta az asszony, csak másodlagos.

"Szerintem egy ámokfutó agya ennél összetettebb, mintsem a száguldás örömével megelégedjen. "Száguldok. Imádom!" - Egyetértünk. Nálam nem is ez történik. A következő mondatom ez volt: "Azt kívánom, tartson örökké, amit most érzek". Az "Imádom!"- ot hangsúlyosabbá kell tennem, vagy szórendet cserélnem, mert így tényleg úgy jön le, hogy a száguldást imádja. De nem. Ez az egészre vonatkozik, arra, amit érez annak hatására, amit épp elkövetett. Először úgy vittem volna tovább a cselekményt, hogy eljut a munkahelyére. Csak azt nagyon jól kellett volna megírni, és félő, hogy inkább paródiábaillő lenne, amit én ki tudok hozni belőle. Ezért hamarabb lezártam, ami szerintem azért is jó döntés volt, mert így maradt a hangsúly a fejben történteken, ami ugye a célom volt... Imádott kilépni önmagából, és felborítani kicsit a világot. Imád elszállni, kiereszteni a gőzt. Lehet, hogy a száguldást veszem ki. Köszi, hogy ezt jelezted, itt tényleg gond van.

"Nagyon ütős az ezt követő mondat, hogy: már nem teszi. De ez után még kéne valami utalás arra, amit ilyenkor egy ámokfutó érezhet, amikor random embereket öl. Hiszen míg esetedben nem volt tervezett, az ámokfutók zöme megtervezi a gyilkolást. Lásd a moziban lövöldözőket, vagy aki iskolában legyilkol több tucat gyereket, berohan egy terembe, és az is lehet, hogy célt téveszt, vagyis nem is abba a terembe megy be, ahová eredetileg menne, de ott akkor ez már nem számít, lőni indult, lőni is fog." - itt nem értünk egyet, de ez nem baj. A "már nem teszi" után semmi esetre sem tennék érzelmeket, mert az a két szó a maga egyszerűségében, kifejtés nélkül is magában hordoz mindent. A karakter habitusát, cinizmusát, és azt is, hogy mit vált ki belőle a csöves elütése. Ha valahova érzelmeket tennék még, akkor már inkább a buzik elütése után. Ott nem töri meg annyira a lendületet, mint itt törné. Ezt a részt túl fontosnak érzem ahhoz, hogy a karakter újabb szófosásba kezdjen, és azzal elrontsa a hatást.
Az ámokfutó szerintem nem tervez. Ő egyszer csak összeomlik, és átmegy killerbe. A sorozatgyilkos igen, aki egy bevett séma szerint teszi, amire szüksége van. Lehet, hogy én értelmezem rosszul a szó jelentését, de szerintem nem ugyanaz. A gyilkos nem ámokfut ( helyes ez így?), ő a lehető legtermészetesebben készíti el a terepet, és nyugodtan, higgadtan, mintha csak golfozna egyet, gyilkol. Nem fél a lebukástól, nem menekül. Az ámokfutás szerintem a lehető legspontánabban előjövő dolog, a pillanat hevében "dönt úgy" az ember, hogy elkezd lövöldözni egy parkban. Teszem azt, minden hétvégén visszajár a moziba, meg akarja tenni, mert az exnője a Transformersen szakított vele. Eljár minden héten, már lemegy a Transformers a műsorról, de ő a mozit, a filmeket hibáztatja továbbra is, és a moziba járókat. Valakit hibáztatnia kell, és jobb híján, ezt/őket fogja (mert mondjuk a csaj elköltözött). Sokáig hezitál nem teszi meg, amíg végül eljön a nap, amikor belép. Nem fogja nézni a teremszámot, hogy a hatos kedvesebb a számára, mint a kettes, hanem bemegy az egyik legközelebbibe. Az én történetemben ennek akartam nagy hangsúlyt adni, a hirtelen felindulásnak, a pillanat hevének. Az összeomlásnak. Mi játszódik le abban a pár percben, amikor megbomlik az elme, és mi az, ami meghúzatja a ravaszt. Belátni az őrült fejébe. Ez szerintem nem titok, hogy mennyire foglalkoztat engem, de az eddigi írásaimban meg sem tudtam ezt közeíteni, szerintem. Ez volt a célom. Nem azt mondom, hogy sikerült, csak hogy ezt akartam. Ez persze csak fikció, fiktív karakterrel, de azért választottam olyan szakmát, amit ismerek, hogy hiteles maradjon az egész a maga őrültségével együtt.

"Míg a te hősöd útközben lett azzá, ami. Jól értelmezem?" - pontosan, ez az, amiről beszélek. Az átírt változatban úgy kezdem, hogy 10 éve csinálja már, és nyeli a megaláztatást. Így talán egyértelműbb, hogy ott a kocsiban az a 10 év tör ki.

"Szóval okés, hogy ámokfutó, de valamilyen kapocs hiányzik közte és az áldozat között" - A fentiek miatt, szerintem ezt nem kell részleteznem. Nem kell kapocs. Az én karakteremnél pont az lenne a belemagyarázás, amit ezúttal el akartam felejteni. Nem eltervezett dolog, ahogy írtad, ott vált ilyenné, és beleszalad az első emberbe. Nem érdekli, hogy ki az, csak rombolni akar, pusztítani. Mindenkit utál. Csövest, buzit, mert besokallt az emberektől, azt persze nem tudja, hogy ez az ő hibája, saját maga a legnagyobb ellensége. Ő az, aki nem képes változtatni, aki nyel és nyel. Ha tudná, változtatni is tudna, nem csavarodna be. Ez a fajta spontanitás veszne ki az írásomból, ha ezeket a sorok közé erőltetném. Nem az lenne, amit én akartam. Ettől még persze, lehet, hogy rossz az egész, és rossz a koncepcióm is. Magával a novellával nem is vagyok teljesen elégedett, sokkal jobban ki lehetett volna dolgozni. Sőt, eleve az, hogy magyaráznom kell, nekem már csalódás, de hát ez van. Ez nem baj, én ezekből nyerem a motivációt, hogy legközelebb olyat alkossak, amit már nem kell... Egy dolog van, amit szerintem jól elkaptam, de nem akarok ódákat zengeni magamról. :) Ezt ha nem eresztem el, ha megtartom, fel fogom tudni használni egy komolyabb műhöz. Ez egyelőre csak szárnypróbálgatás. Sajnos még mindig...

Köszi, hogy időt szántál rám.

Válasz

Köszi! Remélhetőleg előbb-utóbb ebből egy kiforrott stílus lesz. :) Ott is az volt a gondom, mint itt, bár tömör, velős, amilyennek akartam, nem egy kidolgozott mű. Ezzel azért némileg elégedettebb lehetek szerintem.

Előzmény

Válasz

Én is örülök a magyarázatnak, mert bennem is felmerültek ezek a kérdések. Tényleg nagyon ütős írás! Engem a Szerencsekerékre emlékeztetett. Mikor olvastam, végig az volt bennem, hogy ez egy igazi "Norbis" írás.

Válasz

Nem teszem, - mert akkor a Béláét, az Eloiseét, és a Tiborét is ki kellene hagynom. Akkor miért a jaték. JóL.

Válasz