18+

Jennifer

Másnap, a későn ébredő fiatalok miatt, már a vacsoraidőbe nyúló ebédhez készülődtek, melyet Victoria készített, tőle szokatlannak mondható lelkesedéssel. Hangulatingadozásaival ugyanúgy az őrületbe kergette Gretát, mint a valószínűsíthető Alzheimer-kór, vagy annak egyik változata, amiben szenved. Persze Jennifer mindig jókat derült nővére gondjain, így most sem zavartatta magát, kuncogása mindenkinek jelezte, hogy jól mulat. Greta és Annabell kivételével mind a családi asztalnál ültek. Pompás illatok terjengtek a levegőben, amelyek azonnal meghozták Jennifer étvágyát is. Elnézve a két férfi ácsingózó pillantásait, tudta, nincs egyedül. Kilesett a verandán álló fonott hintaszéken heverésző nővérére, aki hol a tyúkokat kergető Annabellt ellenőrizte, hol pedig a mozdulatlan hintát vizslatta, mintha csak azt várta volna, hogy Betty előjöjjön a bokrok közül és ráüljön. Jennifer jól tudta, Greta azon rágta magát, hogyan voltak képesek szem elől téveszteni, amikor innen tiszta rálátás nyílott arra a részre. Sajnálni ennek ellenére mégsem tudta, az iránta érzett harag elnyomott minden mást benne.
– Drágám, kész leves! – kiabált ki Philip Gretának, amikor megpillantotta az érkező, gőzölgő fazekat Victoria kezében.
A nő egyedül jött be, megengedte Annabellnek, hogy még egy kicsit kint maradjon, persze csak közvetlenül a bejárat közelében, hogy az ablakon keresztül követhesse minden mozdulatát.
Jennifer nem felejtette el felhúzni a szemöldökét, amikor nővére is leült közéjük. Nekiláttak az ízletes előételnek, és a séfnek járó elismerő bólogatások kíséretében, percek alatt pusztították el az adagjaikat. Philip és Ben repetát is kért belőle, a két lány pedig inkább helyet kívánt hagyni a főfogásnak, míg Victoria, vendégeit fürkésző lopott pillantásokat vetve, körülményesen szürcsölte a sajátját. Amikor Ben hangos böfögéssel adott hangot az ellátás iránti elégedettségének, Jennifer jelzésértékűen megszorította a fiú kezét a virágmintás abrosz alatt.
– Szép, mondhatom! ­– Greta nem rejtette véka alá a srác megnyilvánulása által keltett undorát. – Egészségedre, Ben!
– Ne gúnyolódj! – teremtette le nővérét Jennifer. – Mindig ezt csinálod. Mintha te nem szoktál volna!
– Nem az asztalnál! És főleg nem társaságban!
– Ó, de hiányzott már az illemóra! Muszáj mindig lejáratnod?
– Neked meg muszáj sorban összeszedni a Föld összes tahóját?!
Hogy az elmérgesedni látszó helyzetet megelőzze, Philip rácsapott az asztalra:
– Elég legyen már ebből! Miért jó mindig civakodni?
– Ribanc! – köpte oda nővérének Jennifer, nem törődve a férfi közbelépésével.
Victoria, mintha teljesen máshol járt volna, továbbra is csak a levesét eszegette.
– Hogy?! – pattant fel a székből Greta. – Engem ribancozol? Te?!
– Jól hallottad! – Jennifer ezúttal is jól szórakozott testvére szívatásán, fel sem merült benne, hogy esetleg komoly sebet ejthetnek hamis rágalmai.
– Szóval ribanc vagyok? – Greta kiábrándultan megrázta a fejét, majd kínjában felnevetett. – Beszéljünk egy kicsit rólad inkább.
– Miért, mi van velem?
– Drágám, ne! – szólt rá Philip, de úgy látszik, neki nem osztottak lapot ezen az éjszakán.
– Hogy mi van veled? Jó kérdés! Lássuk csak – kezdett bele Greta. – Nem elég, hogy huszonhat évesen rajtunk élősködsz, és nem is szándékszol kezdeni valamit az életeddel… nem elég, hogy folyton kiborítasz, de még a lányomat is megölted!
Philip rosszallóan lehunyta a szemét, Bent ezzel szemben egyre jobban érdekelte a vita kimenetele. Victoria továbbra is hallgatott.
– Mit mondtál?! – Jennifer nem hitte el, amit hallott. – Kit öltem meg?
– Bettyt! Miattad tűnt el! Ott voltál kint a verandán, de nem figyeltél rá oda!
– Nem én voltam a kicseszett anyja! Én nem vállaltam a bébi csősz szerepét!
– Ó, persze! Te nem vállaltad. Túl elfoglalt voltál a füveddel, te kis drogos lotyó! Te veted a szememre, hogy rossz anya vagyok? Hát jó reggelt! Kiérdemelted a világ legelbaszottabb húga címet! Egy jó testvér nem olyan, mint te! Egy jó testvér támogatja a nővérét, de te csak a saját piti sérelmeiddel törődsz!
Jennifert meghökkentették az elhangzottak, senki sem volt még vele ennyire őszinte korábban. Bármennyire is durván vágta hozzá nővére ezeket a dolgokat, belül érezte, hogy jogosan tette. Iszonyú lelkiismeret-furdalás tört rá, de persze próbálta elrejteni azt. Victoria minden előjel nélkül, hirtelen felpattant az asztaltól, amivel magára vonta a figyelmet. Megrémisztette a társaságot, ahogy jó alaposan végigmért mindenkit szépen lassan, egymás után.

Greta

Greta érezte, hogy már ideje volt húga képébe mondani, ami a szívét nyomja. Örült, hogy végre látta Jennifer szemében a bizonytalanságot, viszont anyja rideg tekintetétől kirázta a hideg.
– Anya? – szólította meg a furcsán viselkedő nőt. – Anya, jól vagy? Mondani szeretnél valamit?
Victoria fintorogva elszánta magát, és megszólalt:
– Nem néztetek felém két évig, és most, hogy itt vagytok, minden megint rólatok szól?! Jobb, ha elkotródtok innen!
Mindenki legnagyobb megrökönyödésére, az idős hölgy pontosan idézte fel a legutóbbi látogatás dátumát.
– Anya, hát emlékszel? – támadta le Greta. – Anya, hozzád beszélek! Nem hallod?
– Drágám! – próbálta visszafogni nejét Philip. – Nyugodj meg, drágám! Fölöslegesen húzod fel magad.
– Hagyj! – utasította férjét Greta, aztán visszafordult az anyjához. – Kérlek, anya! Ha emlékszel valamire Bettyvel kapcsolatban, mondd el! Anya! Szólalj meg! Tudod, mi történt két éve?
Victoria egy árva szó nélkül megfordult, odasétált a mosogatóhoz, és háttal a többieknek megállt.
– Ne butáskodj! – súgta Philip. – Honnan tudná? Hiszen te is látod, hogy nincs jól. Gyere, meg kell nyugodnod! – Megragadta Greta kezét és az ajtó felé biccentett.
– Várj! Annabell! – nyögte férjének az elgyengült nő. – Nem hagyhatjuk kint.
– Ez igaz – értett egyet Philip. – ANNABELL!
– Igen, apu? – dugta be a fejét a kislány.
– Gyere be a konyhába, amíg anyáddal lepihenünk egy kicsit.
– De apu! Én még nem aka…
– Most! Egyébként is ideje már enned.
– Rendben, apu.

 
Miután Annabell bejött és leült az asztalhoz, Greta követte férjét. A nappaliba tartottak, de a folyosón megszakították útjukat, mert a nő megállt, és fáradtan nekidőlt a falnak.
– Jól vagy édes? – érdeklődött a szerető férj.
– Csak félek, hogy anyának komoly baja van – osztotta meg aggodalmát a nő. – És ami még rosszabb, ha ez így megy tovább, én is megőrülök.
– Ugyan már! – Philip puszit nyomott Greta homlokára, majd ajkai lejjebb csúsztak és szenvedélyesen megcsókolta a száját. – Erős vagy. Te vagy a legerősebb nő a világon.
Szerelemesen összefonták ujjaikat, majd egymás ölelésébe temetkeztek.
– Mi ez a kopogás? – kapta fel a fejét Greta a halk, alig hallható zörejre, ami a lobbi másik végéből jött.
Kibújt a férje karjai közül, és elindult az irányába, Philip követte őt.
– Innen jön – állapította meg a férfi, rámutatva az ott álló antikkredencre.
Greta furcsállta, hogy egy ilyen bútor a folyosón kapott helyet, sokkal inkább illett volna a konyhába vagy a nappaliba. A szíve elkezdett hevesen kalimpálni, amikor benézett a szekrény mögé, és ott fal helyett egy résnyire nyitott ajtót pillantott meg, amit a szél csapkodott. Philip kijjebb húzta a szekrényt és beléptek. A nyitott nyílászáró ellenére orrukat azonnal dögszag csapta meg. Greta első dolga volt, hogy becsukja az ablakot, majd körülnézve a kis lyukban, ami még gyerekszobának sem lett volna elég nagy, évekkel ezelőtti emlékkép tört elő fejében. Deja vu kerítette hatalmába, úgy érezte, mintha gyerekként már járt volna ebben a helyiségben. Talán a spájz volt itt régen. El sem tudta képzelni, hogy az anyja mi okból torlaszolta el kívülről. Jobban szétnézve a helyiségben csupa piszkos dolgot pillantott meg: kopott, fekete-fehér fényképeket a kandalló peremén, amik a fiatalkori édesapját és édesanyját ábrázolták; a földön egy nyitott dobozt tele koszos tányérokkal és poharakkal; mellette egy másikban fecskendők, rovarirtó flakonok és néhány üres alkoholos üveg sorakozott. A sarokban egy kisebb könyvespolc állt, rajta néhány kötettel, félig elégett gyertyákkal, valamint Matrjoska babákkal, rögtön mellette pedig egy méretes faláda pihent, leterítve egy pokróccal. Greta belekarolt Philipbe, mielőtt a férfi hunyorítva kinyitotta. A bezárt gladiátorokként kitörő döglegyeket nehezen sikerült elhessegetniük, mert a bűz odatapasztotta kezüket az orrukhoz. Remegve néztek össze a felismerést követően. Greta, az előtörő kínkeserves sikítás után térdre zuhant, nem volt képes újra belepillantani, ellenben Philip dermedten állt továbbra is a láda mellett, az elé táruló látvány hatására. Betty oszló holtteste feküdt benne, feldagadt nyelve kilógott, akár egy kutyának.
Greta, korábban nem volt biztos benne, miként birkózik meg férje a nyomasztó mindennapokkal, kislányuk hiányával, de ebben a pillanatban tudta, hogy ezúttal ugyanaz játszódik le mindkettejükben. Szíve a torkában dobogott, az egyetlen, gyors pillantás ellenére a kép örökre a retinájába égett.
– Greta! – szólítgatta Philip. – Szívem!
– Mi az? – jött a sokkból felocsúdó nő reakciója.
– A szíve… a szíve hiányzik – Philip is térdre ereszkedett, fejét a tenyerére hajtotta.
– Tessék?!
– Betty szíve hiányzik.

Jennifer síkitása szakította a félbe a társalgást, aminek eredményeképpen felpattantak, és nyugtalanul a hang irányába néztek. Rögtön utána újabb sikoly érkezett.
– Te jó ég! – szisszent fel Greta. – Annabell!