Amatőr Írók Klubja

Körbe-körbe… Most be egy kő alá… megint körbe… ezúttal felfelé… ismét körbe. Most fel a felszínre… nem, mégsem, inkább vissza lefelé. Hát igen, ilyen egy hal élete az akváriumban. Monoton nyugalom, amíg el nem jön az etetés ideje. Akkor felúszik az akvárium tetejéhez, és gyors, kapkodó mozdulatokkal szedi össze az összes falatot, mintha attól tartana, hogy valaki megeszi előle. Pedig egyedül van… Egyedül hősünk, a fénylő kis aranyhal uralja az egész akváriumot. Mindig is egyedül volt, legalábbis nem emlékszik arra, hogy valaha is látott volna másik halat. A külvilágból is csupán elmosódott foltokat lát, és a víz rezgését érzi, ahogy nekicsapódik valami újra meg újra az üveg falaknak. Körbe-körbe… Ismét egy kő alá… Nahát, ott egy növény, csak most vette észre. Kíváncsian ússza körbe, majd folytatja a kört… Egy kavics, kavics mindenhol… Itt is egy növény! Nahát, még ezt sem látta…
Egy nap elteltével ugyanaz a séma… Körbe-körbe… Néha alszik a kövek között, de aztán ismét megy egy kört. Boldogtalannak gondolhatnánk, hiszen minden napja ugyan olyan körbe-körbe. És hiába fedezi fel újra és újra a már rég ott lévő növényeket, ezen kívül nincs semmi történés. Míg egy napon, ki tudja mennyi idővel később, megjelent egy hatalmas zöld színű háló a víz felszínén, majd egyre lejjebb süllyedt… Hősünk fejét vesztve menekült a zöld valami elől, majd megpillantott valamit a vízben. Arany színe volt, és könnyedén lebegett ki a zöld fogságából. Hősünk először ügyet sem vetett rá, majd a közelébe ment, és körbe úszta. Néhány pillanattal később már ketten úsztak körbe-körbe, és együtt lepődtek meg ismét egy betelepített vízinövényen, ami már hónapok óta ott volt… Majd körbe-körbe… Egyedül annyi változott, hogy hősünknek a következő etetésnél már lesz értelme kapkodnia, mert már előfordulhat, hogy megeszik előle… Körbe-körbe…

Címkék: akvárium hal játékra fel