BOSSZÚVÁGY      (Játékra fel)

 Ha délelőtt lett volna, akkor minden bizonnyal a buszról szállok le a házamtól 25 méterre lévő buszmegállóban, de mivel már este kilenc óra is elmúlt, ezért magabiztosan parkoltam be a két férőhelyes garázsomba az egyik luxusautómmal.  Kiszálltam a Jaguárból, mely tökéletesen megfért a legújabb Lexus  modell mellett, melyet ugyanazon a borús napon vásároltam néhány hete, mint a Jaguárt. A garázsajtó pisszenésnyi hangot sem hallatva csukódott le, miközben én már fölfelé lépkedtem a kivilágított lépcsősorok egyikén. A garázsból két lépcsőfeljáró indult ki, az egyik a konyhámba vezetett, a másik pedig abba a páncélozott terembe, ahol a lézerfegyvereimet, sugáraknavetőimet, intelligens dobókéseimet, és egyéb harci felszereléseimet tartottam gondosan elzárva. Mivel egyelőre még nem szándékoztam vért ontani, nem szándékoztam békésen alvó családokra rárontani az éjszaka közepén, hogy aztán kiraboljam, vagy akár minden ok nélkül megöljem őket, ezért a konyhába mentem.

  A mosogatónál jelenlegi barátnőm állt, csinos fenekét félig a márványpultra csúsztatta. A kéz, mely mostanában a legszexisebb kezet jelentette a számomra, hívogatóan integetett felém. Fáradt voltam. Nem értettem az okát, de fáradt voltam. A plafonról lógó virágcserépből kivettem egy szürkésfekete távirányítót (mindig itt tartom, magam sem tudom miért) és kikapcsoltam hologram telefonom üzenetrögzítőjét. Barátnőm villogva eltűnt, noha csak most kezdődött volna el a szöveges üzenet lejátszása, amit most valahogy egyáltalán nem akartam meghallgatni.

  Egyedül voltam a házban és egy ideig egyedül is akartam maradni. Legalábbis azt hiszem. Éhes voltam, de ebben a helyzetben hiába is ettem volna, az éhségem nem szűnt volna meg. Ezt tapasztalatból tudtam. Legutóbb, amikor szándékosan hasonló körülményeket teremtettem magamnak, nyersen, hidegen, mosatlanul és pucolatlanul közel egy kiló sárgarépát habzsoltam be közvetlenül a hűtőszekrényből, de az éhségem megmaradt. Tudtam viszont, hogy úgy nagyjából egy óra múlva már az evésnek meg lesz az értelme, és az elfogyasztott étel csökkenteni is fogja az éhségérzetemet.

  Gondoltam egyet és mosolyogva becammogtam stadion nagyságú nappalimba, lehuppantam a négydimenziós óriás tv elé, s tárcsáztam a gondolataim segítségével egy számkombinációt.  A rendszer gyorsan felállt, pillanatok alatt láthatóvá vált a képernyőn egy félhomályos alagsori pince, koszos, nedves falakkal. A legtávolabbi sarokban egy ötvenes éveiben járó férfi feküdt, kissé remegve a hidegtől. Kötél segítségével feszítették hátra mindkét kezét, lábai lánccal egy használaton kívüli gázcsőhöz voltak rögzítve. Arca veréstől püffedt volt, tele zúzódásokkal, szemei helyén hatalmas, lila monoklikkal. Ernyedt testéhez hozzátapadtak a véres ruhacafatok, egyik lába körvonalai nyílt törésről árulkodtak. Ahogy tudomást szerzett a hívásomról, hunyorogva fordult a kamerába.

  -  Ted? Te vagy az Ted? – kérdezte rekedt, halk hangon.

  -  Igen apa, én vagyok! – feleltem durcásan.

Egy ideig kellemetlen, feszült csend támadt köztünk, amit végül is apám tört meg:

  -  Miért? Miért… tetted ezt velem… fiam?

  -  Hogy miért? Tényleg ezt kérdezed tőlem, hogy miért? Hát ezt nem hiszem el! – ugrottam talpra. Féktelen dühömben felkaptam a plüss szőnyegről egy méregdrága Star Wars figurát és teljes erőmből a képernyő felé hajítottam.

  -  Te tényleg nem érted? Vagy csak tetteted a vén hülyét?! Hányszor kell még elmondanom?!

  -  De hát…

  - Kuss legyen öreg! Nagyon jól tudtad mennyire el szerettem volna menni a „Kismanók” zenekar jubileumi koncertjére! Így van? Nagyon jól tudtad!

  -  De hát…, Teddikém, még nem javítottad ki a matek hármast és túl kicsi is vagy még ahhoz, hogy egyedül…

  - Holnapután leszek hét éves! Atyaég…! – ugrottam a vitrinhez és egyenként vágtam földhöz az összes játékűrhajómat. -  Ha még egy szót szólsz öreg, esküszöm, hogy újra ellátom a bajod, de most már végérvényesen! Tarkón lőlek az új sugárvetőmmel, amit még ki sem próbáltam, de Te jó tesztalany leszel, vénember!

  Az utolsó szót szándékosan gúnyos hanghordozással mondtam és ezzel egyidejűleg bontottam a kapcsolatot. A helységben újra csend támadt. Annyira felzaklattak az elmúlt percek eseményei, hogy úgy döntöttem a szokásos esti sportolás helyett, melyet itt a nappaliban szoktam végrehajtani, inkább elindulok éjszakai portyáimra, hátha az értelmetlen vérrontástól csillapodik a bennem tajtékzó feszültség. Új fegyvereim, amiket pár napja szereztem be, ott vártak rám a páncélozott ajtó mögött. Ha csak rájuk gondoltam melegség és boldogság öntötte el a bensőmet. Visszaindultam a garázsba, hogy a másik lépcsőfeljárón megközelítsem a fegyverraktáramat. Menet közben kitéptem egy hajszálamat, mert a beléptető rendszer csak ennek analizálása után engedélyezte a páncélajtó kinyílását. Idáig azonban már nem jutottam el, mert meghökkenve vettem észre, hogy a garázsajtó tárva-nyitva áll! Pánikszerűen odafutottam és kinéztem az udvarra. Ekkor még jobban elállt a lélegzetem, ugyanis a ház bejárati ajtaja is nyitva volt. Biztos voltam benne, hogy én mind a kettőt bezártam! Kitapogattam zsebeimben a garázskapu és a bejárati ajtó távirányítóját, ez utóbbi egy kalózfejet megformáló kulcstartón függött. Ez a fajta távirányító alkalmas volt arra, hogy a segítségével letöltsem egy központi szerverről az elmúlt órák videofelvételeit, melyeket a házamról rögzítettek a műholdas biztonsági kamerák. Éppen elkezdtem volna ezt a műveletet, mikor erős rengések rázták meg a környéket. A házam remegni kezdett, a kertben lévő fák természetellenesen meggörbültek, a zöld pázsit úgy hullámzott, mint a viharos óceán, de a legijesztőbb egy ordító emberi hang volt. Ez a hang nagyon messziről jött, aztán egyre közeledett felém, végül már szinte az agyammal hallottam, és mintha egyetlen szót, egyetlen nevet visított volna. Teeeed!!!

  Mikor a tudatom felfogta mi is történik valójában, rémülten lekaptam zakatoló fejemről a VV szemüveget és egy szempillantás alatt kiléptem a Virtuális Valóságból. Rendetlen szobámban találtam magam, kényelmes forgószékben ülve. Apám az ajtóban állt egy bevásárló táskával a kezében, tőle balra a túlmelegedett számítógép ventilátora pörgött eszeveszetten.

  -  Így persze hogy nem hallod, ha óbégatok neked a konyhából! Már megint ezzel a szarral szórakozol?! – üvöltötte.

  -   Én csak…

  -  Kuss legyen büdös kölök! Világosan megmondtam, hogy addig nem játszhatsz, ameddig ki nem javítod a matek hármast! Nem?! Többek között a hármas miatt nem mehettél a „Kismanók” koncertjére sem! Így volt?

  -  Igen, apa – adtam meg magam.

  - Na, akkor kapcsold ki ezt az egész hóbelebancot és irány tanulni. Lementem a boltba! – majd becsukta az ajtót anélkül, hogy meggyőződött volna róla, hogy betartom-e az utasítását.

  - Vén hülye – motyogtam magam elé.  -  Várj csak vénember! – azzal felcsatoltam a VV szemüveget a fejemre…

TAPÍR