Hűvös ese volt, mikor eljöttem Imrétől, és visszaszálltam a kamionomba. Ha Sturovóból jövök haza, mindig megállok egy órácskára nála, a táj, itt a Dunakanyarban, gyönyörű.

Irmével még együtt koptattuk az iskolapadot Békésben. Ő aztán a postaforgalmin tanult tovább, és most idehelyezték, Nagymarosra. Szolgálati lakása van, azt mondja, nagyon megéri, olcsó a bérleti díj. Valamikor volt egy kis terrier kutyája, de elütötte egy autó; azóta a környék macskáit eteti. Oda is szokott hozzá egy kandúr meg egy kis nőstény, aztán nemsokára jött a szaporulatt is. Jelenleg éppen nyolc kismacska püföli Kisbundás régi gumilabdáját az udvaron.

Imivel késő estig sztorizgattunk egy-egy üveg kóla, rántott sertéshús, krumpli, végül egy kis tál csokis keksz mellett. Alkohol nincs, Imi megrögzött absztinens. Az anyja még erősen iszákos volt, és bár sohasem bántotta a fiát, azért művelt egy-két olyan dolgot, aminek a hatására Imre inkább úgy döntött, soha nem nyúl italhoz.

Az este folyamán régi gólyatábori élményeinket elevenítettük fel. El is ment az idő. Mikor ránéztem az órámra, meglepve láttam, hogy már lassan két órája jártatom a számat, ideje már hazamenni. Sűrű bocsánatkérések közepette búcsúztam el Imitől, és nyúltam a kilincsért. Imi azt válaszolta, szóra sem érdemes, biztosan vár már a családom. Kikísért a kocsimhoz, és még sokáig integettünk egymásnak, miután elindultam. Aztán kikanyarodtam az autópályára.

Az úton sokkal sötétebb volt, mint a faluban. A kamion fényszórói alig világítottak be valamit a látóhatárból, de szerencsére itt nem kellett attól tartanom, hogy valaki kiszalad a kocsim elé. Régebben előfordult, hogy kiugrott elém egy-egy őz vagy nyúl, de azóta van vadriasztó sípom. Ezt az autó elejére kell szerelni, és ahogy átfúj rajta a menetszél, olyan hangot ad, ami elriasztja a kocsi elől az állatokat. Úgy látszik, működik, mert azóta nem is volt gondom semmilyen vaddal. Csak a bolond emberekkel, a városokban. Kíváncsi vagyok, ellenük mikor találnak fel valamilyen riasztó sípot.

Már majdnem elértem Budapestet, egy sötétebb szakaszon haladtam át a kamionommal. Egyszer csak furcsa dologra lettem figyelmes: az út közepén egy nehezen kivehető alak állt, és két kézzel integetett felém. Igencsak meglepődtem, és a fékbe tapostam. Úgy látszik, valaki defektet kapott, vagy szüksége van a kerékkulcsomra. Esetleg így próbál stoppolni. Épp egy mobilvécé bódéja előtt húztam el, amikor végre ki tudtam venni az illető formáját. És döbbenten hőköltem hátra az ülésben: a fickó feje egy kisebb, a teste pedig egy nagyobb trapézból állt, karja és lába pedig vagy két méter hosszú, és pipaszárvékony. De a szeme szép volt, az arcán pedig valami mosolyfélét véltem felfedezni. Ki tudja talán barátságos szándékkal állt ki ide az út közepére, a kamionom elé ez a furcsa figura.

- Nem fél földlakó, Ayo békével jön! - hallottam valami furcsa, sivító hangot a különös fickó felől. - Űrhajó lemerült, Ayonak el kell jutnia emberi városba, hogy továbbmehessen! Ayo kéri fuvaros embert, vigye el egy darabon! - mondta sűrűn bólogatva, miközben elindult a kocsim felé, és mosolyogva megállt az ajtó előtt.

Hát most mit csináljak, gondoltam. Nem mindennap kopog be az ember kamionjába egy földönkívüli, hogy hé, haver, szeretnék veled továbbutazni. És ki tudja, csakugyan olyan barátságos-e. Végül aztán úgy dötöttem, nincs vesztenialóm. Kinyitottam az ajtót, és beengedtem ezt az Ayo nevű valamit, aki szélesen rám mosolygott, és elfoglalta a helyét az anyósülésben. Kényelmesen elhelyezkedett, és intett, hogy indulhatunk. Én beletapostam a gázba, és mentem tovább, Pest felé.

Egy darabig csöndben ültünk egymás mellett, amit én hamar meguntam. Szerettem volna megtudni, honnan érkezett hozzánk ez a különös kis fickó, és mit akar tőlünk, földlakóktól. Éppen kinyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem, de Ayo hirtelen felém fordult, nagy, fényes szemével rám nézett, és éles kis hangján megszólalt.

- Ayo megérti, hogy földlakó kíváncsi! - No nézd csak, ez az kis fickó, úgy látszik, olvas a gondolataimban! - Ayo messziről jött, sok-sok száz fényévre innen, ahogy földlakók mondják. Menni akar tovább, de szüksége van üzemanyagra. Ayo butaságot csinált hazájában, nem maradhatott ott. Ezért kell elmennie sok galaxissal odébb.

Ayo beszéde fecsigázta a kíváncsiságomat, szerette volna tudni, mi történt vele, miért kellett otthagynia az otthonát. Ő megint csak kérdezés nélkül megszólalt, készségesen folytatta a történetét:

- Ayo örökölt apjától nagyon nagy kincs: hatalmas, értékes hegyikristály, földlakók még csak fel sem foghatják. Ayo testvére azonban irigy volt: ellopta Ayótól hegyikritály, zárta be maga házába. Ayo megharagudott, elment testvéréhez, követelte vissza hegyikristály. Ayo testvére azt mondta, nem adja vissza. Ayo kikapta testvére kezéből kristály, és meglökte őt: testvére leesett erkélyről, összetörte magát; talán meg is halt. Ayónak menekülnie kellett kristállyal bolygójáról gyilkosságért. Földnél lemerült űrhajója akkumulátora, szüksége van nátriumkloridra feltöltésére. Földön sok a nátriumklorid, Ayo tud fizetni érte, van neki földi pénz. Ayo kéri földlakót, vigye el olyan helyre, ahol kaphat belőle.

Kicsit törnöm kellett a fejem, mire rájöttem, mi is az a nátriumklorid. Hát persze, a konyhasó! Hát azt Ayo valóban kaphat, amennyit csak akar; tudtam is egy éjjel-nappali boltot, itt a közelben. Persze jobb lesz, ha inkább én leszek az, aki bemegy érte a boltba. Ha az eladó meglátja Ayót a boltjában, még örülhetünk, ha nem hívja ránk a rendőrséget.

- Jó lesz, földlakó, jó lesz! - bólogatott Ayo, szintén anélkül, hogy hangosan tájékoztattam volna a tervemről. - Ayonak körülbelül öt kilóra van szüksége, földi mértékegység szerint. Ayo adja is oda a pénzt kedves földlakónak, hadd vásárolja meg! - és ezzel a kezembe nyomott egy ötezrest. - Valódi! - sietett felvilágosítani, aztán folytatta. - Ayónak van módja csinálni bármilyen földi pénzt... De ezt földlakók úgysem érthetik...

Néhány perc múlva tértem vissza, kezemben az öt zacskó sóval. Ayo furcsa arccal fogadott, látszott, hogy valami nagyon felizgatta, amíg odavoltam. Mikor kinyitottam a kocsiajtót, ő hirtelen kiugrott az aszfaltra és kikapta a kezemből a zacskókat. Úgy toporgott, mint aki nagyon menni készül valahová, ahol sürgős dolga van. Mikor látta meglepett arcomat, rögtön bele is kezdett, hogy elmondja, mi történt:

- Ayo kapott üzenetet hazájából! Testvére nem halt meg! Bent van kórházban, vallomást tett, hogy ellopta Ayótól a kristályát, ezért veszett össze vele! Ayónak nem kell száműzetésbe mennie! Hazamehet bolygójára! - ujjongott, majd a következő pillanatban, kezébe az öt kiló sóval, eltűt valahol a sötétben.

Úgy látszik, örömében gyalog indult el vissza, az űrhajójához...

Egy darabig csak néztem utána, meglepve azon, hogy milyen hirtelen, búcsú nélkül távozott. De aztán csak megvontam a vállam, és visszaszálltam a kamionba. Míg beindítottam a kocsit, azon tűnődtem, milyen furcsa dolog történt most velem, és vajon elhinné-e valaki, ha elmesélném. Persze hamar úgy döntöttem, nem mondom el senkinek; fene se akar a diliházban éjszakázni. Bár talán Lilinek, a kisebbik lányomnak elmondhatom. Mesének fogja hinni, de az nem baj. Legalább lesz valamivel elszórakoztatnom.

Ahogy mentem tovább a sötét úton, a visszapillantó tükörből láttam, hogy egy kis fényes pont száll fel a távoli erdőkből, és lassan elindul az ég felé, mint valami lassított, fordított hullócsillag. Gondolom, Ayo űrhajója volt. Elindult vissza, a bolygójára, ahol bocsánatot nyert. Magamban kívántam jó utat és sok szerencsét neki.