Harmadmagammal

Leila igazán kedves lány, amolyan harmóniára áhítozó, béketeremtő típus. Szereti a rendet, sőt, meg is követeli. Elkötelezett híve a természettel való háborítatlan együttélésnek, és mélyen elítél mindent, amely ezt meggátolja. Ő az, aki bio élelmiszereket fogyaszt, környezetbarát termékeket használ, mosódióval mossa a ruháit, szelektíven gyűjti a hulladékot, és amit csak tud, azt újrahasznosítja. A maga egyedi módján rendkívül szabadszellemű, ugyanakkor kiegyensúlyozott személyiség, nyugodt jelenléte gyakorta engem is ellazít, amikor összecsapnak a fejem felett a hullámok.

Marv mindennek éppen a szöges ellentéte. Folyton folyvást uralomra akar törni, leigázni, háttérbe kényszeríteni, s ennek eléréséhez az agresszív megnyilvánulásoktól sem riad vissza. Mindenről határozott elképzelése van, és időnként komoly erőfeszítés szükségeltetik ahhoz, hogy kordában tartsuk. Megszállottan vonzódik a motorokhoz, és tulajdonképpen bármihez, ami könnyedén maradandó károsodást okozhat. Gyengéje a kellemes női társaság, és a gyűjtögetés. Igen, Marv egy valódi, hamisítatlan, fanatikus gyűjtögető. Amiből kettőnél többel rendelkezik, azt elkezdi felhalmozni. Ha említést teszünk neki róla, csípőből tagadja, mert ő is látja, hogy itt azért némiképp kilóg a lóláb.

És itt vagyok én, Jonah. Harminchárom éves létemre sok mindent megtapasztaltam már az élet árnyas oldaláról, valószínűleg többet, mint mások egy élet során. Emiatt persze senkit sem hibáztatok, senkire sem vagyok dühös, és sosem sajnáltatom magamat. A múltammal együtt kell élnem. A nem kevés, mentálisan elvégzett munka eredményeképpen pedig kijelenthetem, hogy már nem csak jelenem van, hanem jövőm is. Ez talán kissé szerénytelenül hangzik, de a részemről tett erőfeszítéseket akkor is el kell ismernem, ha épp az az én érdemem, ez ilyen egyszerű. Hogy ne tűnjön ennyire egyoldalúnak a dolog, azért az meg kell hagyni, hogy eddigi utam során a jószerencse is nem egyszer mellém pártolt. Mindezeknek együttesen köszönhetem azt, aki ma vagyok.

*

Euforikus érzés kezdett úrrá lenni rajtam, ahogy tekintetemet körbevezettem a háromszobás lakáson. Azonnal szétáramlott a testemben a lelkesedés és az optimizmus. Ha minden rendben zajlik, talán hamarosan beköltözünk ide.

A fürdőszoba nem volt nagy, de szépen berendezett. Sarokkád, polcok, fűtött törülközőtartó, minden, ami a kényelmet szolgálja. A mellékhelyiség elszeparáltan, a fürdőszobából nyílt, és még egy kis ablaka is volt, hogy ha az ember kis- és nagydolgának elvégzése céljából félrevonul oda, ne érezze úgy, mintha háborús óvóhelyre menekült volna be. A két félszoba egyike valamivel sötétebb volt, a másik adottságai azonban kárpótoltak érte. Nyugati fala szinte végig ablakból állt, egész délután ömlött be a világosság. A nappalit és a konyhát boltív választotta el egymástól, ami szerintem igazán praktikus megoldás.

- És a kedves felesége? – kérdezte érdeklődve az ingatlanközvetítő irodától kirendelt, egyébként felettébb csinos hölgy. Egész testével felém fordult, hangja puhán szólt. Önkéntelenül is elmosolyodtam, nyugodtan nevezzen bárki érzelgősnek, de az igazság az, hogy az emberi kedvességtől mindig meghatódom.

- Ó, Sharon is hamarosan itt lesz – válaszoltam.

- Rendben. Nekem el kell intéznem egy telefonhívást, pár percig tart csupán, addig nyugodtan körbe lehet nézni a lakásban – mondta biztatóan, és barátságosan visszamosolygott. Apró, kopogó léptekkel hagyta el az előszobát. A folyosó még rövid ideig visszhangzott lépteitől.

- Na, ki mit gondol? – tettem fel a kérdést teljesen feleslegesen, mert amint kattant a bejárati ajtó zárja, Marv azon nyomban előrenyomakodott, én pedig rövid időre lehunytam a szememet, mert már tudtam előre, hogy mi fog következni.

- Ez egy patkánylyuk! – morogta elégedetlenül, és esze ágában sem volt ennyiben hagyni a véleménynyilvánítást. – Én ugyan be nem költözöm ebbe a pöcegödörbe! Öcsém, kinéztetek már az ablakon? Egy szemétdombra néz! – panaszkodott tovább, én pedig tudtam jól, ha így folytatja, hamarosan úgy felhergeli saját magát, hogy a végén vadul tajtékozni fog majd a dühtől, és ember nem lesz, aki lecsillapítsa tomboló kedélyét.

Egyébként Marvot is meg lehetett valahol érteni. Ő arisztokrata felmenőkkel büszkélkedhető családból származott, így számára egy háromszobás albérlet nagyjából egy belvárosi, mélyföldszinti, áporodott szagú, málladozó falú, sötét kis garzonnal ért fel. Nem úgy nekem, aki viszont pontosan egy ilyen helyről jött.

- Szerintem pofás– csitítottam, és igyekeztem határozott hangot megütni.

- Inkább pofátlan! Ennyi pénzt elkérni érte! Na, húzzunk innen! – adta ki az utasítást. Nagy megkönnyebbülésemre azonban Leila rögtön közbelépett.

- Nyughass, te vad motoros! – csivitelte szinte hipnotikus hatással, mert Marv, ha csak kis időre is, de rögtön elnémult. – Inkább lásd meg a lehetőségeket – folytatta fellelkesülve. - Kiváló a kialakítás, tökéletesen áramlik benne a csi. A meridiánjaim csak úgy szívják magukba a pozitív életenergiát. Nézzétek csak! – kiáltott fel, és megpördült, hogy az északi félszoba felé vehesse az irányt. A lendülettől fellibbent hosszú, természetes barna haja, amely még így, copfba fonva is legalább a derekáig ért. – Ide pont jó lenne az egyik batikolt kendőm, tökéletes harmóniába hozná a zöld falakat. Az ülőfotel a sarokba, a könyvek pedig körülötte, a földre helyezve állhatnának. A plafont feldobhatnánk saját készítésű lampionokkal, egy padlóra helyezett vastag szivacs pedig bőven elegendő lenne ágy gyanánt. Még néhány természetes anyagból készült bútordarab ide, meg ide, és már meg is vagyunk. – Sebesen átlibbent a másik szobába, majd tovább folytatta a tervezgetést. – A délutáni nap pedig csodás fényárban úsztatja ezt a másik szobát, itt gyógyfüveket és fűszernövényeket is termeszthetnénk. A kongáim kerülhetnének ide – mutatott nagy elánnal az egyik oldalsó falra – mellé a vízipipa, ide pedig – érintette meg tenyerével az azzal szemközti falat – feltehetném a patchwork falvédőmet, a padlón pedig elférne a jógaszőnyeg.  – A nappaliba érve valami ősi táncot is lejtett örömében, majd részletesen kifejtette, miként kellene a boltíves falat odébb rakni, vagy esetleg kiütni, hogy a feng shuinak megfelelően berendezett szobákban tökéletesen áramoljon az energia. A rögtönzött bemutatótól kissé megfájdult a fejem, Marv azonban egyenesen őrjöngött.

- Nagyon komoly tévedésben vagytok, ha azt hiszitek, hagyom, hogy egy leszbikus ősbanya, meg az elborult elméjének téveszméi egy csillámporos békebarlangot csináljanak ebből a konzervdobozból! Az extrém liberalizmusnak is van határa. Inkább vágok patkószeget a saját koponyámba, mint hogy hippigöncök vegyenek körül egész áldott nap! És akkor a többi eszeveszett ötletről még említést sem tettem!  – tombolt.

Őszintén mondhatom, mindenki megnyugtatása végett, hogy Marv egyáltalán nem rendelkezik szuicid hajlamokkal, és inkább lékelné meg bárki más fejét, semmint hogy saját magában kárt tegyen. Ezt azért nem mondhattam meg közvetlenül neki, habár bizonyára ő is tisztában van vele, hogy mi a véleményem.

- Szóval így képzelitek? – fröcsögött tovább Marv hitetlenkedve, és idegesen tépkedni kezdte kecskeszakállának göndörödő szálait. Önkéntelenül is az államhoz kaptam, de ujjaim hiába kutakodtak a levegőben, csak a frissen borotvált, a hidegtől kissé kiszáradt bőrömet tapintottam.

- Akkor elmondom, én mit szeretnék! – vágott bele Marv felettébb ingerült hangulatban, és sorolni kezdte véget nem érő kívánságlistáját. – Fekete és vörös falakat akarok, a boltívhez láncfüggönyt és egy koponyát ábrázoló faltetoválást a hálóba, nagyjából olyat, amilyen a karomon is van. Tudom, hogy utáljátok, de ez engem cseppet sem érdekel! Itt lesz a bárszekrény, - mutatott a nappali egyik falára - tömve pálinkával, jóféle konyakkal, még a dugóhúzó gyűjteményem is ide fog férni. Nagy bulikat csapunk majd itt, lehet, hogy elkélne egy bárpult is, ami mögött keverhetném az italokat. Aztán kiverjük a sarokkádat, és beépíttetünk helyette egy négyszemélyes pezsgőfürdőt, hogy a csajaim is mind beférjenek, és teli szájjal zabáljuk majd benne a habos rolót, meg a franciakrémest. – Nekem meg közben úgy tűnt, mintha szánt szándékkal akarná felborzolni a kedélyeket, és vadabbnál vadabb dolgokkal kiugrasztani bennünket a bokorból. – A motormodell-gyűjteményem is a nappaliban lesz, – szögezte le – a hálóba pedig akkora ágyat rendelünk, hogy minimum négy ember ráférjen. Úgy is, ha egymás mellett akarnak feküdni. És lesz egy gigászi nagy kétajtós hűtőnk, és aki meg meri gyalázni azzal, hogy sör helyett holmi káposztával meg salátával tömi meg, azt miszlikbe aprítom, és megetetem egy kecskével – jelentette ki, félre nem érthetően Leilának címezve mondandóját. – Végül aggatunk ide egy tollseprűt – mutatott a konyha falára – hogy amikor ökörségeket beszéltek, a szátokba tömhessem. Világos voltam mindenkinek, vagy megismételjem a gyengébbek kedvéért?

Nekem lehetőségem sem volt hangot adni a véleményemnek, máris mintha két tűz közé kerültem volna. A fejem ekkorra már hasogatott, és lassacskán kezdtem elveszíteni az uralmamat a tulajdon testem felett is, törni-zúzni bírtam volna, mint valami dúvad.

Ekkor puha léptek nesze ütötte meg a fülemet, habár a benne lüktető vér dübörgése majdhogynem észrevétlenné tette a halk lépések zaját. Sharon közeledett felém, éreztem a finom illatát, amely folyton körbelengte, mint valami édes felhő. Majd amennyire csak a pocakja engedte, hozzásimult a hátamhoz. Én pedig mozdulatlanná merevedtem, mert tombolási vágyam Sharon jelenlététől sem látszott csitulni.

- Minden rendben? – súgta a fülembe gyengéden. Nos, nem. Nincs rendben. Ezt azonban, hiába éreztem úgy, mégsem mondhattam neki.

Ekkor olyan erővel tört előre a fejemben Leila, hogy szinte letaglózott. Külső szemlélőként ugyan nem volt feltűnő a vívódásom, odabent, a tudatom azonban kemény harcokat állt ki. A jámbornak tűnő alaptermészettel megáldott Leila sokkalta erősebb személyiség, mint az erőszakra hajlamos Marv, így egy szempillantás alatt visszaszorította az agresszív alterem hatalomátvételi kísérletét, majd miután meggyőződött arról, hogy az általunk alkotott rendszerben helyreállt a rend, ő maga is tapintatosan visszavonult a háttérbe, ismét a kezembe adva az irányítást. Megkönnyebbültem, és rendkívül hálás voltam Leila gyors közbelépéséért, hiszen sosem bocsátanám meg magamnak, ha bármilyen módon ártanék Sharonnak. Leila azonban ismét tökéletesen végezte a feladatát, ami nem más, mint hogy megszervezze a tudatomban élő személyiségek együttműködését, és határozottan fellépjen a renitens viselkedéssel szemben. Azaz a fafejű Marvval szemben, aki önmagában is a megtestesült csökönyösség.

- Persze. Minden rendben, drágám. Csak Marvnak nem igazán tetszik a hely – vontam meg a vállam, mintha ez egy mellékes momentum lenne csupán.

- Nos, neki soha semmi nem tetszik – mondta daloló hangon, és a fülembe kacagott. Egyszerűen fel nem foghatom, miként tud ilyen könnyedén beszélni erről a témáról. – Mondd hát meg neki, hogy most már itt vagyok, és húzzon ki a fejedből, különben velem gyűlik meg a baja – fenyegetőzött játékosan. Egy pillanatig még tompán felsejlett a tudatomban Marv morgolódó hangja, de nyomban visszaszorítottam az előrenyomulását, Leila pedig azonnal eltorlaszolta az útját. Mára elég volt belőle mindkettőnknek.

- Tudod, hogy ez nem így működik.

- Tudom ,– búgta – habár, jó lenne. – Hangja ábrándozóan szólt, és egyet kellett értenem vele – Leila mit szólt a lakáshoz?

- Azt mondta, hogy jó a csije, és mindenféle gazokat akar ültetni a napos szobába – mondtam ironikusan, és olyan arcot vágtam, mint aki maga sem hiszi el, hogy ilyesmi elhagyta a száját. Leila finoman belém csípett, Sharon pedig jóízűen felkacagott.

- Gyere, megmutatom a lakást – mondtam, és kézen fogva körbekalauzoltam.

- Ez lehetne a mi hálószobánk – kezdtem az északi ablakkal rendelkező szobával, majd a szemközt nyíló, világosabbikba vezettem át – ez pedig a babának – mondtam lágyan, és megsimítottam Sharon görögdinnyeszerűre kigömbölyödött pocakját, amit rajongásig imádtam. Röviden felvázoltam, hogy azt a néhány bútort, amivel jelenleg rendelkezünk, hová képzeltem, és mikre lenne még szükségünk, hogy otthonosabban érezzük magunkat. – Mit szólsz? – kérdeztem végül.

- Azt, hogy ez így tökéletes lesz – hangja elismerésről árulkodott, én pedig boldog voltam. Korábban ezt el sem tudtam volna képzelni. A legvédtelenebb érzés számomra hagyni, hogy mások szeressenek. Úgy, ahogy vagyok. Amilyen vagyok. Disszociatív identitással együtt élni nem meglepő módon nem éppen egy kéjutazás, a jelenlegi, stabilnak mondható rendszer azonban, amiben többé-kevésbé vállvetve együttműködünk, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy képes legyek teljes értékű életet élni. Kőkemény, agyban elvégzett munka van e mögött, de minden önhipnózisban töltött pillanat ezerszer megérte.

És itt van Sharon, akit nem a traumatikus élményekkel tarkított boldogtalan gyermekkorom eredményeképpen hozott létre a tudatom, hanem meglepő módon ő bizony egy igazi, élő, hús-vér ember. Ráadásul igen szemrevaló teremtés is, aki elfogad így, ahogy vagyok. Szeret úgy, ahogy vagyok, én pedig boldog vagyok attól, hogy vele vagyok.

- Sikerült körbenézniük? – toppant be váratlanul, majdnem fél óra távollét után az ingatlanos hölgy. Hangja még mindig bájjal telt volt, de már szinte alig figyeltem a szavait. – Nos, hogy tetszik önöknek? -  Sharon ránézett, majd rám, és mosolyba szaladtak macskaszerű szemei.

- Kivesszük! – mondta.

- Kivesszük – bólintottam.