Virradt is magasra a telt napocska, mely alatt a párolgó fátyolfelhők feketében törpültek el. A szavannák felett mindig ilyen csodás a kikelet. Nem hiába öröklődött meg az antikváriumokban könyvborítókon, ártatlan impresszionista képeken.

Magasan ágaskodtak a fűszálak, jól megbújt bennük a gazella. De ahogy szemét érte a fény, rögvest szökdécselni kezdett. Eleinte belefeledkezett, ám a majomkenyérfák közelében beléje rezzent az intuíció, hogy valahol kellemetlenségek lapulnak.

Gepárdok voltak. A hátukat kicsinosították zselével, amely a fa vakolóanyaga volt, a kopasztó, megdermedő gyanta. Az éjszaka leple alatt csorgott rájuk.

A vöröslő horizont alatt a távoli, kitisztult gigapocsolyák, melyek egyre ritkábban szórványozódtak évszakonként, megrezdültek, kiömlődve a szárazföldre, s magukba zárván azt. Strucclépések fröccsentették arrébb. A rosszalvó elefánttól menekültek.

Előbbi gazellánk nem hezitált tovább, elindult egyenest a kikelet forrása felé. A gepárd is futott utána. Nem volt azonban könnyű reggelije. Tulajdonképpen nem is lett az.

A struccok eközben feloszlottak, a pocsolya pedig az elefánt döngetésekor teljesen kifordult a teréből. A világ legnagyobb madarai tovább riszálhatták magukat a vadállatoknak.

Közben belátogattak a sasok is, és egy papagáj is leparkolt, hogy bogarászhasson.

A hangya fürgén húzta fel magát a fűszál tetejére, ellenezte homlokán a napon ízelt lábával.

A gazellát látta. Fáradt volt. Nézte volna még, de összehúzódott a feromonzsákja, hívta a királynő. Gyűjtögetni kellett, hisz majdnem december volt, advent.

A strucctojás nem záptojás. Előbb-utóbb kikel belőlük valami. Így is lett, ilyenkor a szülők örömtáncot járnak az egész övezeten át.

Különleges gazellát fogott ki lakomának a vén ragadozó. Kezdte elveszíteni a ritmust.

Magukra vették Atlasz terhét a kis hangyák. Megindultak a boly felé. Egy hét és otthon lesznek.

A struccok meg már körbefogócskáztak vagy tíz majomkenyérfát. Megzavarta az ott lakók nyugalmát.

Ekkor a gepárd ráharapott a szökdécselő emlős lábára. Nem volt menekvés.

A papagáj rátalált a vándorló hangyákra. De nem tudta őket a csőrével felkapni.

A sasok légi bemutatót tartottak. Majd hirtelen leszálltak. Ebbe pedig beledermedt a vadvilág. A sasok sosem szállnak le idegenek közé. Hacsak nem ők szállnak közéjük. Kelepeléssel köszöntek a gólyahadak. Hosszú volt az út Európából, nem csoda, hogy csak ennyire futotta.

A papagáj már kopácsol, kettéhasít néhány hangyát. És egyre sebesebben csinálja. És immár türelem sincs benne.

A gepárd nyugodtan falatozik. Megérdemli.

A struccok gúnyolódnak. Ahhoz értenek.

A sasok a magasba szállnak, a légpamacsok fölé emelkednek, átfúrják azokat, pörögnek egyet-kettőt mint a propeller. A gólyák elé vágnak, s azt rikácsolják, kövessetek. Ilyenkor szertartásosan kiadják bérbe a fészküket; sorskártyatranzakció történik a két madárfaj közt. Ironikus, de ezt ingyen teszik.

Itt senki nem bánja, ha futni kell. Nem is tudják, mennyit fárasztják magukat. Hogyan is tennék, erre teremtettettek, minek foglalkozni vele.

Csak az oroszlán pihen a sziklaemelvényen. Ő a király, akihez fogható nem létezik.