Fekete-fehér szerelem

A csapból zubogva folyt alá a víz, hűvös permettel szórva be a mosdókagylót, és a felfüggesztett, óriási tükör legalját. Az egyik fülkéből különös zaj szűrődött ki, még a víz zúgása sem volt képes teljesen elnyomni a jellegzetes hangokat, amelyeket én adtam ki. Az ajtókat nagy gonddal magamra zártam, mégsem tudtam szabadulni az érzésről, hogy valaki meghallhat.

A márványpadló hűvös volt, és jóval keményebb, mint ami a térdeimnek jól esett volna, habár jelenleg ez volt a legkisebb gondom. A lábamban érződő, kellemetlen fájdalomnál jobban lekötött az a tény, hogy az ülőkére támaszkodva éppen sugárban hánytam ki a gyomrom teljes tartalmát. Amikor az öklendezési roham csitulni látszott, bizonytalanul felálltam, megnyomtam az öblítő gombot, majd kibotorkáltam a mosdó előterébe. Óvatosan megvizeztem az arcomat, majd miután pár korttyal kiöblítettem a számat, elzártam a csapot, és vártam, hogy elillanjon a bőrömről a nedvesség.

Belepillantottam a tükörbe, és fogalmam sem volt róla, ki néz vissza rám. Az ujjbegyemmel megigazítottam a szemem köré húzott fekete szemhéjtus vonalát, felfrissítettem az arcbőrömet némi jótékony púderréteggel, és mire az erőlködéstől elfátyolosodott tekintetem is visszanyerte tisztaságát, úgy léptem ki a mellékhelyiségből, mintha mi sem történt volna.

Fél perc sem telt bele, és újra magába szívott a nyüzsgés, a fények kavalkádja, a suhogó lapok, csörgő zsetonok és kattogó félkarú rablók kakofóniája. Jöttek-mentek a játékosok asztaltól asztalig, ki elégedettséggel eltelve, ki a kifosztottság érzésétől elkenődve, a rutinosabbak pókerarccal, a függők vad, elvetemült ábrázattal. Leon még mindig a rulett asztalnál ült, de nem játszott. Amikor észrevett, nyomban felpattant ültéből, és aggodalmas arccal elém sietett.

– Jobban vagy?  – Kezével gyengéden átkarolta a derekamat. Kihúztam magamat, és bólintottam.

– Hozzak valamit inni? Egy kis pezsgőt esetleg? – lovagiaskodott tovább, és egyáltalán nem volt ellenemre a kényeztetés.

– Egy narancslé jól esne, köszönöm – válaszoltam. – Itt megvárlak – biccentettem az asztal felé, majd sebtében letelepedtem Leon korábbi helyére.

Szórakozottan igazgattam a zsetonokból álló tornyokat. Észrevettem, hogy a felettébb jóképű krupié rám néz, mire egyetlen pillantással jeleztem felé, hogy nem kívánok tétet tenni.

– Tessék, hercegnőm – nyújtotta felém a poharat Leon.

Nagyon jól esett. Az ital is, és a kedvesség is. Amikor látta rajtam, hogy sikerült visszanyernem a lélekjelenlétemet, belevetettük magunkat az éjszakába, és sorra jártuk az asztalokat. Volt ahol nyertünk, másutt vesztettünk, de egyik sem számított, csak az, hogy együtt lehettünk.

Éjjel egy óra felé járhatott, amikor Leon sejtelmesen hozzám simult, és a fülembe suttogott.

– Menjünk fel egy kicsit a fedélzetre. Jól esne egy kis friss levegő.

Nem ellenkeztem. Odafent egyszerre csodás és rémisztő látvány fogadott bennünket. Az óceánjárót körülvevő nyílt víz félelmetesen sötétlett, miközben ezernyi csillag borult varázslatosan felénk. Fényük megtört az éjjeli hullámok felszínén. Fázósan összehúztam magamat, mire Leon óvón körém fonta a karját.

– Van egy meglepetésem – búgta.

Kíváncsian emeltem rá a tekintetemet. Kissé eltávolodott tőlem, hatalmas tenyereit azonban nem vette le a vállamról. Kereste egy kicsit a szavakat, végül kibökte.

– Szeretném, ha végleg abbahagynád.

– Mit? – kérdeztem, mire ő elmosolyodott.

– Tudod te azt – erősködött, tekintete szigorúan villant, a nyomatékosítás végett erősebben fogott. Zavarba hozott. – Kérlek, hagyd abba!

– Leon, kicsim – mondtam neki, és két kezem közé fogtam az arcát. Férfias arccsontja élesen kirajzolódott a bőre alól. – Megértem, hogy még mindig zavar, hogy azt csinálom. De ez is csak egy munka. Pénzt kapok érte, amiből meg tudok élni, ezt te is tudod.

Persze, hogy tudta. Egyetértően bólintott, de nem szólalt meg. Csak nézett rám, én pedig bármennyire is szerettem őt, képtelen voltam kitalálni, mi járhat a fejében. Még sosem láttam ilyennek. Elszántnak tűnt, veszélyesnek, és eszméletlenül vonzónak. Minden porcikám csak őt kívánta. És minden létező sejtem arra áhítozott, hogy elmondhassam neki az igazat. Hogy ne kelljen tovább hazugságban élnem. Bárcsak megtehetném, de azzal tönkretennék mindent. Szó szerint mindent.

Mégis, ki mással legyek őszinte, ha nem azzal, akit mindenkinél jobban szeretek. Talán itt az idő, hogy ez a nyaralás mindent megváltoztasson. Hogy új életet kezdhessek, vele. Mellette.

– El kell neked mondanom valamit, kicsim – kezdtem bele. Éreztem, hogy a gyomromat összerántja az aggodalom. Nem tudhattam, miként fog reagálni rá. – Nagyon fontos! Csak hallgass meg, rendben? Én…

– Tudom. – Elengedte a vállamat, és gondterhelten végigsimította az arcát.

– Tudod? – kérdeztem elhűlve.

Hiszen annyira óvatos voltam! Hiszen profi vagyok, az istenért!

– Ühüm – hümmögött, és bizonyára látta rajtam, hogy egyre zaklatottabbá kezdek válni, mert rám nézett, szerelmes tekintetét belefúrta az enyémbe, és a létező legmegnyugtatóbb hangján folytatta. – Nem számít, hercegnőm. Együtt mindent megoldunk, rendben?

– Rendben – helyeseltem, mint akit megbűvöltek. Elgyengültem a zöld szempártól, attól az édes mosolytól, és elkábított az a balzsamos hang, ahogyan a nevemet duruzsolta nap, mint nap.

– Ha visszaérünk Miamiba, új életet kezdünk. Egy közös életet – mondta.

Hangja szokatlanul remegett, majd egy apró kis ékszert halászott elő a zakója belső zsebéből. Nem mondott semmit, nem kérdezett semmit, csak megfogta a kezemet, és felhúzta az ujjamra az apró gyémántokkal kirakott gyűrűt. Majd két tenyér tapadt az állkapcsom vonalán a bőrömre, egyszerre égetett a forróság és biztonságot adott a belőle áradó melegség. Hosszan megcsókolt, majd átfogott a tarkómra, és kihúzta a hajamból a kontyomat összetartó hajtűt. Egy hanyag mozdulattal a földre dobta, majd beletúrt a buján aláomló vörös hullámokba. Kezemet az övére simítottam. És csak ekkor döbbentem rá, mennyire elővigyázatlan voltam. Hiába, a szerelem elvakít, butít, öl. Vagy valami hasonló.

– Mindennél jobban szerettelek, ezt tudnod kell – súgta felém.

Az árulás miatti fájdalom eltorzította a vonásait. Láttam az arcán, mennyire szenved. Hogy mennyire fáj neki. Mondhatnám, hogy értetlenül álltam az események előtt, hogy igazi meglepetésként ért, de ha igazán őszinte akarok lenni magammal, akkor a zsigereimben tudtam, hogy ez fog következi. Hogy nem lehet másképp. Csak nem vettem róla tudomást. Egy mámoros álomvilágban éltem, az ébredést azonban képtelenség elkerülni.

– Semmit sem szerettem volna jobban, mint hogy a feleségem legyél – zihálta. – Ezt még meg kellett tennem. – Tudtam, hogy a lánykérésre értette.

Lehunytam a szememet, s mire kinyitottam, már könny futotta el.

– Beléd szerettem – vallottam be neki sokadszor, de tudnia kellett, hogy még ez a helyzet sem változtathat ezen a mindent magával ragadó érzésen.

– Ég veled – súgta jéghideg hangon.

A teste megfeszült, akár egy íj, amely kész arra, hogy kilője magából a húsba fúródó nyilat. Izmai rutinosan mozdultak, tökéletes, szinte mérnöki pontossággal tudták a dolgukat, majd egy masszív rántással kitörte a nyakamat. A tompa reccsenést követően testem élettelenül omlott a karjaiba. Ölbe vett, és finoman a padlóra fektetett. Megkereste a picike tőrt, amit a hajamban hordtam az elmúlt hét hónapban, és egy hajítással az óceán vizébe dobta. Röviddel ez után követte útján a jelvényem is, amely a zakója másik belső zsebéből került elő, majd egy apró pisztoly is társult hozzájuk a mindent elnyelő vízrengetegben, amely végig rejtve ugyan, de szintén hű társam volt az elmúlt időszakban.

Már mindent elintézett. Jó maffiafőnökhöz hűen már akkor elrendezte, hogy éjjel töröljenek az összes utas nyilvántartó rendszerből, amikor még javában csomagoltam a koktélruhákat a bőröndömbe. 

Letérdelt a fejemhez, ujjaival végigsimította élettelen arcomat. Már nem éreztem semmit, engem ekkor már magába kebelezett az éj, benne azonban tovább munkálkodtak az érzések, a gondolatok, ő nem szabadulhatott tőlük olyan könnyedén, mint ahogyan én tettem. Engem egészben benyelt a sötétség, őt azonban tovább égette az a kínzó fájdalom.

Ez az egyszerre mocskos, fekete, hófehér és tiszta szerelem most már csak a miénk. Senki sem veheti el tőlünk, és velünk marad, mindörökre, a halálon túl is.