Az iskola végett úgy elhavaztam, hogy nem impelentáltam bele a kért szavakat a beadványba. De javítottam és úgy gondoltam; a régit törlöm és inkább feltöltöm újra. :)

A szúnyog család elvesztette hitét a Balaton partvidékében. Vízfejűeknek való, gondolták. Mégis, a vampirizmus, ez a predesztinált parafília hogy kínálja magát a szúnyogleányzóknak!

A szülők persze szkeptikusak, sokszögletű, freskó szemük nem enged sokat látni a világból. Egyszóval, dilemmás hadihelyzet állt elő.

ANYA: Miért akarsz te oda berepülni? Az legalább tizenkét sátor hegyén-hátán egymásnak. Nem is láttam még ilyen sátortetőt, egészen elképesztő.

LÁNY: Imádom a vérét szívni. És még csak nem is szól érte. Egy katonatiszt! Egy katonatiszt! Ennivaló!

ANYA: Az nem a túros laska volt? Vagy mégis az almás pite? Hmm....nem, az sótlan volna.

APA: Borzasztóan kiszámíthatatlan. Elkapja a gépszíj.

LÁNY: Hát nem épp ezért csodás?

APA: Ha csak a körme hegye hozzád ér, kilapulsz. És itt nincs bombariadó! Nem akarok még egy gyereket elveszíteni!

LÁNY: Azt mondtátok, ne legyek maradi. Hát ti mégis mihez tartjátok magatokat? Ő egy katonatiszt!

ANYA: Túl nagy a tömeg errefelé, felkavarja a port.

LÁNY: Mélyen alszik, beléje csorog a nyála. Egy katonatiszt...

ANYA: Hogy mentem volna inkább egy légyhez...

APA: Hallom ám! Megint a Pistikére gondolsz, mi? Tudd meg, hogy ő a meglégyesült VIII. Henrik! A 66-os nyaralóban van a sírhelyük.

ANYA: Nem láttam.

APA: Mert a tetőtéri légypapíron lóg, te lepkeelméjű, a földszinti már nem ragad, szétpörgette a ventillátor!

Ekkor hirtelen a katonatiszt felébredt. És meggyújtotta a kandelábert.

LÁNY: Nézd, csak úgy ragyog.

ANYA: (Megnyalja a száját.) Ugyan, drágám, ne botránkoztasson meg téged a tény; a lányunknak igaza van.

APA: Nincs, nincs igaza! Ámbár...mégiscsak jobban meg kellene ízlelnem nekem is...

Meg is látták a fiút, üdvözölték. De a három elhulló parazsat, az elszenesedett kitint nem látta senki.

A katonatiszt azt hitte, elhagyta az igazolványait. Háborítatlanul tért vissza álmához.