Éppen a sírokat ásták még a múlthétről. Az egyik munkás egyre aprózódó szakmozdulatokkal fakereszteket eszkábált, a többi a gödör szomszédságában levő vidéket púposította.

Arany volt a haldokló zsarát, bíbor a fátyolos égszín, a szellő is megrezdült, minek által az ördögszekér sokadszor próbált túljárni a kicsontosodott bölényfej molekulányi eszén, melyet pödör tülkei éppoly csúfondárosan képviselték.

Abban a percben, amint a fátyolfelhők vízben úszó vértócsának tűntek, az ásók a homokban vagy azon kötöttek ki. A munkások lenéztek a kanyonból az alant épített városkára, s ahogy a vonatsínek hányatottan párbajoznak. Talán azon, melyikük látszik hamarabb a szemnek végesnek, s hogy melyikük képtelen megtűrni akkora hasítást, hogy ne siklasson ki egy szerelvényt.

De ez a hangulat is elmúlt; Jesse James, a hírhedt mentalista, közéjük lépett. A kanyon tetején a munkát egy rézbőrű harmonikarekviemje szakította félbe. Ismeretes, hogyha ilyesféle hangjegyeket eregetnek, újabb stigmát kell elraktározni a község történelemkönyvében.

A sok felgyúlt, városi petróleum egy óvatlan panorámában mimóza gyöngybaglyok kollektív csodálkozásának tetszelgett. Helyt adtak a törvényen kívüli hencegésének; intőkonferenciát tartottak a nyugodt álmok jegyében.

Előrukkolta magát egy vonatpöfékelés. Fütyült, még nem láthatta, mi van előtte. Notórius ámokfutó, mint a csörgőkígyó, ha gringóringyók fekszenek egy tábortűznél, s az ő fészke közel, a jóllakottsága messze van.

A lokomotív már látóhatárba ért, Jesse James szorosan a pisztolytáskáihoz lengette kesztyűs ravaszhúzóit, s elképzelte, ahogy hüvelyrengeteggé ólmozza a tetthelyet. A valóságban pedig koncentrált, igyekezett koncentrálni – a vonat érző lény, legendája reneszánszot él, kitesz magáért. Ki kell tennie magáért.

A tervezettek szerint, az öreg pöfögős megáll lábai előtt, tán meg is hajolna.

Most a várost szuggerálja. Az ablaktáblák szinte rögvest hírét veszejtik a perzselő gázlámpáknak. A rézbőrű odafent kezdettől fogva sejtelmesen járatja lakatolt száján a harmonikát, azt hagyja beszélni.

A mentalista jelet ad, a Dalton fivérek kijönnek a mozdonyból, ő pedig szusszan egyet.

– Maga sem akarta ezt. – mondta a középső Dalton. – Épp Butch és a Sundance kölyök bukásakor!

Jesse James kalapot emelt, de gyászos zavarában megismételte. Elsőként talán a két méltatott bajtársnak köszönt. Aztán életben hagyott legendájának.

A munkások értetlenebbül figyelték a harmonika üzenetét.

Ahogy a szalonajtók kinyílnak, egy új látogató lép a kitaszítottakhoz, akit – a langaléta belépő jelképe nyomán most megszabadítanak egy velős pofontól. Jesse James viszont úgy vallotta, a visszaúton csakugyan meg lehet még azt kapni. A többieket holmi retúr nem érdekelte – jórészt ólomba és szilánkba fúródva, veresen és fröcsögve ,,levágták az utat". S bizony, amíg az efféle gyorstalpaló visszautasíthatatlanná nem válik, még azt is nyugodtan képzelhetjük a hatlövetűkről, hogy dinnyemagot köpködnek.

Csak Jesse James ment be oda, egyedül. Daltonék a bankot törték fel. A sheriff a szalonban éjszakázott. Ilyenkor persze nem csak szunyókálni lehet, hanem akár disznóólat építeni kancákból.

Egy felszolgálóhölgy egy diszkrét bemozdulással whiskyvel jött az egyik kései vendégnek. Jesse James momentán a keblekbe markolt volna, ámbár alkalom előtt megérezte a valóságot, az otthon távolságát, s hogy nem minden zsák fér el két marokban, és aligha aranyrögökkel szolgál.

A hatlövetű hatszor volt betöltve, ahogy illik. A hírhedtség még a jelvény feletti távolságok mértani közepét is vázlatolta magában.

A sheriff épp kocsmároskodott. Előrefordult a sörfőzőtől:

– És te, Jesse James, mit keresel itt?

– Megváltást – mondta Jesse James.

Telivér törvényszegőknél nem módi a szóbeszéd. Célzott és rárántott a ravaszra. A tűzfegyver visszacöcögött. Egyre pánikszerűbben kattogott a ravasz, s a cöcögés párhuzamosan tűnt szarkasztikusabbnak.

– Ne erőlködj – mondta a sheriff. – Itt nincs olyasmi. – majd ő is előhuzakodott egy gyorslövővel, és paprikavörös lett, és lelőtte a legendát.

Az ablaktáblák mintha téli álomból pattantak volna ki. A tömeg lassan a söntésbe tódult, s csak nézett. Maga elé, a vértócsára, a legendára, miképpen a Daltonok? A Daltonok teljesítették vágyukat. Jóllehet a málhás rögökkel meg-megrokkantak. Ők tehetnek az egészről.

De Jesse James? Legenda maradt. Tisztán és véresen. Hisz nincs ragyogóbb látvány a szenvedésnél.