Csibész öregszik

           Már túl volt a tizenkettedik életévén,  amit ha tudományosan átszámolunk kutyaéletkorra az akkor pontosan  hetvenhét évnek felel meg. Annak megfelelően is viselkedett - bár a lánykutyákat még mindig hajkurászta, és engem is elkisért minden horgászatomra, ha kerékpárral mentem- viszont minden nagyobb futkározás után hosszabb pihenőre volt szüksége. Ezt észre is vettem, és tiszteletben tartottam minden igényét, ami a korától volt származtatható. Mert ilyen is volt.

          Ez az újkeletű szokása,  éppen most, ezen a forró augustusi napon domborodott ki, amikor megszokott horgászhelyem felé karikáztam  Csibész társaságában. Kitünő tájékozódása, és terepismerete okán  - megérkezésünk előtt vagy öt percel ott hagyott és előre futott, a horgász helyünkre. Máskor is csinált ilyet, ezért nem tulajdonitottam neki különösebb jelentőséget, azon kivűl , hogy tudomásul vettem , hogy neki sietősebb mint nekem. Ám most egy kicsit másképp viselkedett mint más alkalmakkor , mert mire leértema vizhez éppen ott kavarta  a Szamos vizét ahova horgaimat akartam berakni. Ezt nem tudtam szó nélkül hagyni és elég durva megjegyzéseket eresztettem meg írányába - olyanokat amilyeneket, mindazodáig soha. 

         Furcsa, bánatos tekintetét rám vetette, és az volt a érzésem , hogy mindezeket amit ráraktam meg is érti, és némi bűnbánatot is gyakorol. Ezt azzal támasztotta alá , hogy elkezdett ásni, egy akkora gödröt amibe éppenséggel belefért.

- Ez igen jegyeztem meg - úgy látszik mégis szorúlt beléd egy kis szégyen érzet egy kis tisztesség, és tudomásul veszed , hogy nem illik ott kavarni a vizet ahol a gazdi horgászni akar. Pedig egészen másról volt szó - ahol ő a gödrött kiásta a homokban ott  lényegesen hüvösebb volt mint bárhol a parton.

         Hogy nem tért jó utra azt igyekezett hamar bizonyitani is mert amikor egy pillanatra félre néztem már újfent a vizben volt és a hogászzsinórjaim között szlalomozott. Ezt már egyáltalán nem néztem jó szivvel több okból kifolyólag sem - egy részt nem volt annyi hal , hogy elkellet volna zavarni  őket, és semmi kedvem nem volt saját huszönötkilós  vizslámat megakasztani.

         Ezért aztán nagyon keményen ráparancsoltam , hogy jöjjön ki a vizből ha jót akar , mert ha nem, soha többet nincs szabadság, mert véget szakitok a közös kirándulásunknak. Nem nagyon akaródzott neki , de érezte a hangsúlyomon , hogy komolyan beszélek.

         Ekkor már egész közel volt a parthoz , de úgy érezte , hgy visszakell forduljon egy kicsit - úgy hogy csapott még egy kört  a horgászzsinórjaim között  és csak a szerencséjének köszönheti , hogy nem akadt bele egyikbe sem.  Nagyon mérges voltam,  és keményen ráförmedtem, hogy azonnal jöjjön ki  - már a felmenőit is emlegettem és azt találtam mondani , hogyha nem tudsz rendesen viselkedni akkor - mars haza! Elsomfordált mellettem anélkül , hogy bánatos tekintetét levette volna rólam. Úgy tettem mintha nem is törődnék vele , hadd gondolkozzon  - miért kapta a lehordást. Sőt nem is törődtem, hanem inkább a horgászattal kezdtem fogallakozni - igaz nem nagy sikerrel. Később aztán észre vettem , hogy nincs a közelben. Nem csináltam problémát belőle  - hozzá voltam szokva, hogy elkóborol néha. Mert ez máskor is előfordult vele , de volt olyan eset is, hogy egy szép kutyalánnyal tért vissza , de olyan is, hogy egy, szépségében visszamaradt korcs kutyalányt hozott bemutatási céllal. Ha neki az tetszett én nem szóltam bele a dolgaiban ameddig ő nem kavart be nekem a horgászásomban. Úgy általában jól el voltunk, nem okoztunk gondot egymásnak - kivéve most az utóbbi időben.

          Estébe fordult az idő, a nap szinte elfeküdt a Szamos tükrén mint egy jelezve, hogy illene befejezni a horgászatot és hazamenni. Ekkor fütyőrészni kezdtem -úgy mint aki biztos a dolgábn és csak néhány másodperc kérdése és máris megjelenik kilógó piros nyelvével értelmes tekintetével.

          De most , nem ugy történt ahogy elképzeltem , hanem úgy, hogy  tízperces fütykoncertemre semmi választ nem kaptam.  Gondolkodni kezdtem hogy mi történhetett  vele. Kétségeb nem estem, de egy kicsit vádoltam magam , hogy talán nagyon kemény voltam a mai napon a Csibésszel.

          Utána már sürgetni kezdett az idő , hogy ha még világosan akarok hazaérni. Felpattantam kerékpáromra és hazakarikáztam. Már éppen mondani akartam , hogy elcsavargott Csibész, amikor a feleségem elkezdte mondani a mondókáját: Hogy a frászt hozod rám , már azt sem tudtam , hogy mire gondoljak, hogy Csibész hazajött te meg nem.

          Aztán minden kiderült - mert Csibész két órával korábban ért haza éppen azután miután keményen letoltam. Csibész megharagudott rám, mert hiába hivtam ki a házikójából nem jött ki. De két nap múlva  amikor mondtam a feleségemnek , hogy horgászni megyek - azonnal mellettem termett.