Te, velem jössz 3.

          A központi gyárban lejátszódó események, kissebb - nagyobb sikeresebb  vagy idétlenebb formában - lejátszódtak a formailag még hozzánk tartozó cégeknél is.Ők  mi tőlünk vártak valamiféle  útmutatást, eligazitást- de azt hiába várták , mert akkor már más szelek fújdogáltak, mert  beérkeztek az első pénzek azokból az eladott dolgokból amik csak kísérő levéllel mentek ki a gyárkapun, és számla sohasem készült róluk.Nemkell mondjam , hogy ezek a pénzek kinek a zsebébe landoltak. Számtalan ilyen kísérő levelet állitottam ki ( akkor az volt a tisztem) olyan bútorárura amelyik faanyagán még valahol a rigó fütyült. Nem tetszett nekem ez a dolog de túl sokat nem tehettem ellene.  Annyi rálátásom volt a dologra, hogy fel tudtam mérni, hogy mennyi az annyi  - és tanulmányozni kezdtem a kisérő levél szövegét. Ezen a nyomtatványon volt egy rubrika ahova be kellett írni , hogy ki rendelte el a szállitást. Korábban ezt rubrikát soha sem töltöttük ki  mert senki sem tartotta fontosnak, egyszerüen nem volt rá ígény. Most viszont, mikor hol az igazgatók - öt volt belőlük , hol a főmérnök, hol a termelési osztály vezetője utasitott a kisérő levelek kiállitására - kénytelen voltam ezt a rubrikát is kitölteni. Igyekeztem jól olvashatóan kiírni a neveket, főleg mikor annyira sürgős volt a dolog , hogy  nem várták meg ,míg gépbe teszem. Ez a tény sok mindentől megszabaditott,- valószínű a börtöntől is- mert még két évvel később is amikor már a nagy cégtől leszakadt  másik gyárban voltam alkalmazásban még akkor is engem kerestek, régi főnökeim , hogy kinek csináltam én azokat a kisérő leveleket. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen jól tettem annakidején , hogy nem sajnáltam oda írni a parancsosztogatók nevét. Mikor aztán sorra észravették , hogy minden hazugság, lopás, csúsztatás vissza hullik rájuk, egy idő után abba hagyták a zaklatást. 

           Nem azért mintha minden rendben lett volna hanem azért mert időközben,magasabb körökből , pontosan elllenük inditottak eljárást. Csak egy,  kettő úszta meg szárazon, többen kerültek bőrtönbe, de volt olyan is aki ön gyilkos lett. Igaz, az már egy újjab vezetőségváltás  után történt , mert az új főnök  egy olyan gátlástalan gazember volt , hogy már fizetni sem akarta a dolgozókat, miközben ő vadul , de vakon harácsolt, a dolgozók fizetése pedig hetekig késett.Mikor aztán szorúlni kezdett a huroka nyaka körül akkor felakasztotta magát irodájába. Az önygyilkosságot a délutános takaritónő vette észre és jelentette. Az igazgató a gőzvezeték csőre volt felakasztva. A takaritónővel volt nyolc éves kislánya aki még nem látott olyat, és himbálni kezdte a lefelénéző  nyelvét kicsüngető bácsit , és még mondta is hozzá , hinta palinta. 

            Közben a háttérben alakulgattak a klikkek az érdekcsoprtok - hogy milyen alapon azt nem tudom - csak sejtem , hogy ezek sem történtek a leghivatalosabb, vagy tisztességes úton.

            Történt viszont , hogy azt a mérnök embert, aki próbált megnyugtatni bennünket az események idején , kinevezték - hogy kik azt nem tudom- egyik taggyárunk igazgatójának, azzal a megkötéssel , hogy egyuttal le kell vezényelje a cég privatizációját. Ez a cég körülbelül fele uton , vagy talán még közelebb volt lakásunkhoz, mint a korábbi cégem. Ezek után egy pillanatig sem gondolkodtam amikor azt mondta Zoli, te velem jössz. Ez a dolog kevesebb másfél évvel történt a nyolcvankilences események után - és ami már a régi cégemnél ment - megerősitette elhatározásomat abban  , hogy ott nem hogy nem érdemes , de nem is szabad maradni, mert a káosz ami a vadkapitalizmus és a múló szocializmus vadházasságából létre jött torzszülött -  előbb-utóbb felemészti önmagát. Egy cseppet sem tévedtem.

            Ilyen és ehhez hasonhó előzmények után ezerkilencszáz kilencvenegy február hetedikén, nem a régi cégembe  mentem dolgozni, hanem jóval közelebb. Az export osztályon kaptam munkát. Eleinte nem vot külön irodánk sem, hanem a beszerzési osztály dolgozóival együtt huzódtunk meg egy írodába. Elég szükösen. Mi is négyen voltunk ők is, igaz ők  ritkán tartózkodtak az írodába mert kiszállás cimén, többet tartózkodtak másfelé, sőt azt is tudni vélem , hogy  nem mindig éppen hivatali ügyeiket intézték! Viszont ők votak a szerencsésebbek mert kocsi állt a rendelkezésükre sofőrrel ,állandó jelleggel , nekünk viszont, csak akkor adataott meg ha nagyon szükséges volt.

           A sofőr fiatal ember volt. A beszerzési osztályon dolgozott egy hölgy - nem éppen fiatal már - de ő ezt nem tudta vagy nem akarta tudomásul venni, de az is lehet , hogy a sofőr barátunknak, nem volt elég a fiatal felesége , ezért magán szorgalomból  felvállalta  az idősödő kolléganő időnkénti vigazstalását is.

Bár szépsége hagyott maga után némi kivánni valót, de testének domborulatai, kiváncsivá varázsolt minden életképes férfit. Az a tény hogy elvált, és felnőtt gyermekei voltak  és önálló lakással is rendelkezett, úgy vonzották a palikat mint légyfogó a legyeket. Volt amelyik rá is ragadt.

De foglalkozunk inkább a saját dolgainkkal. Főnökünk az idősebb korosztályt képviselte, akivel együtt mentünk át a régi munkahelyünkről. Ismeretségünk évtizedekre nyult vissza, úgyannyira , hogy az általános iskola éveit egy iskolába végeztük igaz , hogy ő jóval fenneb járt. Neki - bár nagyon jól megvoltunk némi fóbiája alakult ki. Mivel én beszéltem németül , ő megijedt , hogy esetleg a főnökségre vadászok. Annyi bátorsága nem volt , hogy meg mondja , hanem más forrásból kellett megtudnom , hogy mi nyomja a lelkét. Ekkor egy merész huszár vágással leültem mellé, és hangosan  szépen értehteően megmondtam  neki: Palikám, legyél nyugodt nem akarok főnök lenni , mert veled ellentétben, én kiütést kapok , ha a főnökökkel több mint egy óráig közös levegőt kell szivjak. Sikerült megnyugtatnom.