Legyen átkozott a neved!

   A péntek esti órákban, Rónai Péter kényelmesen huppant le a tévé elé. Lábait hosszan előre nyújtotta, karjait pedig a fotel mindkét oldalsó támlájára helyezte. Hálát adott, amiért vége lett ennek a szörnyű hétnek. Imádta a pénteket. Ám leginkább a csütörtököt, mert azután a péntek következik, ami azon nyomban meghozta a kedvét. Ilyenkor általában leheveredik a tévé elé, a Sport csatornára kapcsol és pattint egy sört. Számára ennél királyabb lazítást nem is találhatna ki az ember. 

   Kivéve akkor, ha a spanyol labdarúgó bajnokság egyik meccsének a félidejében, éppen elkapcsol egy másik csatornára, ahol éppen a heti bűncselekményeinek a beszámolója ment. Bűn. Ki nem állhatta ezt a szót. Összeszorult a gyomra, letette a doboz sört maga mellé és keserű fintottal az arcán, közelebb hajolt, hogy jobban láthassa. 

Ilyen nincs! Ezt nem hiszem el!

   Majd visszahőkölt a fotel háttámlájára és üveges tekintettel bámult maga elé. Ha volt valami ezen az estén, ami alaposan el tudta venni a kedvét a finom Ászok sörtől, a Cristiano Ronaldo bravúros góljainak csodálásától és minden egyébtől, akkor az Szász Árpád lehetett. 

Legyen átkozott a neved, te mocsadék! Csak nem nyugszol a bőrödben mi? Ezért mentettem meg a seggedet a rendőrök és a börtöntöltelékek elől! Ezért? Hogy most újra halálos balesetet okozhass? Ráadásul ittasan? Te mocsok! Tisztára mosom a neved és ez a hála?

   Péter további gondolatai, korántsem az erkölcs szabályairól tanuskodtak. Sötétek voltak és trágár hangzásúak, melyeket még ő maga sem szeret hallani, de ezek most mégis az ő gondolatai! Kelletlenül megcsóválta a fejét, elkapcsolta a csatornát, éppen egy mesecsatornára, ahol napjaink legolcsóbb költségvetésű, animációs rajzfilmje ment. Se nem tanít, se nem szórakoztat, csak butít! Maga a romlottság!

   Pétert azonban egy cseppet sem érdekelte az adás, mogorván a fotel karfájára csapott. Kelletlen dührohama következtében felrúgta a földre tett dobozt is, így a tartalmának a nagyrésze a szőnyegre folyt.

Árpád, te szemét gazember, ezt nem úszod meg! Megbánod még, hogy ezt tetted! Hogy így háláltad meg mindazt a küzdelmet,amit érted vívtam! A társadalom ellen! A családom ellen! 

   Péter dühkitörése a következő reakicót váltotta ki belőle: elővette a mobiltelefonját és felhívta Somoskői Krisztiánt.   A férfit, aki egykor az Őrmester Kft.-nél dolgozott, majd magán nyomozásba kezdett.   Egy kétméteres, kigyúrt, kétajtós szekrény alkatú férfiról van szó, akire ha az ember ránéz, többnyire állapítja meg róla, hogy egy elvetemült pankrátor, mintsem csendes lelkű nyomozó. 

   Péter mindent sikeresen elintézett.

 Miután elégedett mosollyal nyugtázta a beszélgetést az értelmes és lényegre törő Krisztiánnal, a következő gondolatai fogalmazódtak meg benne: 

Nincs az a pénz, ami megmenthetne téged, Árpikám!