1. Fejezet:

A jég tengere

      "Tudom, tudom, hosszú ideje nem írtam már. Sajnálom. Nem mintha lett volna bármi lehetőségem is rá. Hányadik levél is lesz azóta, hogy elváltunk? Második, harmadik? Zsúfolt egy évünk volt, annyit meg kell hagyni. Táborról táborra rakosgattak minket, jól látszott, hogy fogalmuk sincs arról, mit kezdjenek velünk. Most egy hosszabb ideig Ter'aerben éltünk, a város peremén lévő egyik tanintézményben, de ennek is vége szakadt. Képzeld, emlékszel, hogy az előző levélben említettem, hogy a Nyugati Régió elérhetetlen lett? A múlt hónapban vége szakadt ennek, valami fekete seregről beszélnek, ami végigsöpört a Déli Régión. Ne kérdezz neveket, örülj, hogy a földrészeket ismerem... Továbbra is fenntartom a véleményem, miszerint nem tudtok semmit sem értelmesen elnevezni! Akárhogy is... a déli helyzet miatt most mindenki észak felé menekül, minket is feljebb zavartak. És ezt úgy értem, hogy FELJEBB. Hol vagyunk most, kitalálod? Nem... Nem... Bingó, Északi Régió! Felküldtek minket egészen a semmi közepére, hogy az év hátralévő részét valami fagyott táborban dideregve töltsük. Kicsit extrém, nem?"

      Felkacagott, arcán lágy mosoly kelt életre. Hihetetlennek tartotta a helyzetet, de a terránok őrültségein csak nevetni volt képes. Hangjának dallama ekkor hirtelen megszakadt, fejében felrémlett a levél címzettjének arca. Egy kósza gondolat szikrája villant fel a tudatában, milyen jó is lenne, ha most együtt lehetnének, viszont ezt az ábrándot egy gyors fejrázással szinte azonnal elhessegette, nem fájdította a szívét vele.

      Ujjai játékosan pörgették a tollat, mialatt elméje a szavakkal hadakozott. Nehézére esett a fogalmazás, főleg az első alkalommal, ám ez nem állította meg, rendkívül fontosnak tartotta ezt a levelet. Rövidre vágott körmei türelmetlenül kopogtattak az asztalon, a smaragd tekintet elveszni látszott. Gyertya égett a papír fölött, táncoló lángja gyakran felhívta magára a figyelmet. A lány vett egy mély levegőt, megtöltötte tüdejét a viaszból felszálló édesített illattal, majd kifújta azt, sajnos olyan erővel, hogy azt a gyenge tűz már nem bírta.

      Meglepetten pislogott párat, majd homloka legyőzötten rácsattant az asztal lapjára. Újból meggyújtotta.

      - Lily!

      A fény feltámadásával halk, félénk hang szólította meg őt, mire a lány a forrást keresve körbefordult a székén.

      - Lily! - hallotta egy kicsit erősebben.

      Az ajtó mögül jött, ráeszmélt, sóhajtása pedig egyértelműen jelezte, hogy tudta, ki áll a másik oldalon. Felkelt a székről, mezítláb talpa némán lépkedett a hideg fémpadlón.

      - Mit akarsz? - kérdezte azonnal a nem várt vendéget, még a szemkontaktus előtt. Semmi kedve sem volt látogatókhoz, főleg nem kora hajnalban.

      Norbert megszeppenten állt előtte, a fiatal terrán nem éppen erre a hangsúlyra számított. Dadogni kezdett, de nem is Lily jéghideg tekintetétől - pedig a smaragd szemek itt helyben kipenderíthették volna a szűrét -, hanem sokkal inkább az idősebb lány ruházatától. A fiú már rég felöltözött, felkészült a reggeli útra, de Lily még mindig pizsamában volt, abban a zöld alapú, sárga virágokkal díszített darabban, ami kicsit sem illett a korához. Arca elvöröslött, hátat fordított a lánynak.

      - Hamarosan megérkezünk! - hadarta a falnak. - Azt mondták, még körülbelül egy óra és ott vagyunk.

      Lily unottan pislogott.

      - És ezt miért nem tudod a szemembe mondani? - kérdezte, bár jobban belegondolva nem is érdekelte a válasz. A kölykök furák, ennyivel lezárta. - Menj, egyél valami reggelit. Éppen levelet írok, majd csatlakozunk mi is.

      - Levelet? - csattant fel a fiú kíváncsisága. Bele sem gondolt a következő mondatába, csak ösztönszerűen megfordult, nyílegyenesen Lily szemébe mondva. - De az előző is förtelmes lett!

      Későn jött csak rá bűnének súlyosságára, kezeivel késve csapott a saját szájára. A pillanat erejéig több verzió is keresztülfutott az agyán, hogy Lily miként fogja eltenni láb alól, de hatalmas szerencséjére a lány pont úgy hüledezett, mint ő. Hangja elakadt, a brutális őszinteségtől minden szava magára hagyta, így beletelt jó pár próbálkozásba, mire végül ismételten beszélni tudott.

      - Csak húzz a konyhába és csomagolj valami útravalót magadnak! - kiáltott rá vöröslő arccal, de a kitörést követően sikerült lenyugodnia. Mély levegőt vett. - Egyikőtök sem fog nyafogni nekem a gyomra miatt.

      Norbert azonnal szedte is a lábát, örült, hogy ennyivel megúszta. Értesítette Lilyt a hírről, vagyis eleget tett a kötelességének. Eljött hát a rövidre fogott viszlát ideje! A lány idegesen felsóhajtott, s visszazárta az ajtót.

      Helyet foglalt a székén, próbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. "Egy óra." Mit lehet tenni egy óra alatt? Tekintete a láng felé vándorolt, vonzotta a fény, a melegség. Folytatta az írást, talán még egy tíz percet, mire végül úgy döntött, egyelőre elég lesz. A sorok közben felidéződtek a kedves emlékek, így nehezére esett a koncentrálás.

      "Mit is képzeltem én... Nem vagyok anya! Nem tudok én bánni ezekkel, az agyamra mennek! Fogalmam sincs, te hogy bírtad velük, de minden elismerésem. Állandóan van valami bajuk, irracionálisak és felelőtlenek, az ő idejükben én már azt is tudtam, hogyan kell egyedül megélni egy mocsárban... De nem fogok panaszkodni, sajnálom, amiért ezzel foglalom el helyet. Remélem azért legközelebb valami pozitívabbal is tudok majd szolgálni, a nyafogásom úgy is biztos kezd unalmas lenni - bármennyire is valós tényeken alapuljon, teszem hozzá -. Hiányzol, Arilyn, mindannyiunknak!"

      Letette a tollat, nézte a félig megtelt papírt, a szépen megformázott betűket, melyek neki teljesen átlagosak voltak. Óvatosan összehajtotta a levelet, ügyelve, hogy minden fordítás milliméter pontossággal történjen. Csakis kizárólag a tökéleteset fogadta el, nem szeretette volna, ha Arilyn véletlenül is egy félkész munkát kap kézhez.

      Közelebb húzta a gyertyát, s az előre kikészített tálcát. Elérkezett az utolsó lépés ideje, eljuttatni az üzenetet. Lily lehunyta a szemét, mély levegőt vett, ezzel a kombinációval próbálta meg kitisztítani az elméjét. A papír elemelkedett az asztallapról, szilárd ujjak vezették a célja felé. A szobát betöltő fény felerősödött, új tápláléka ezerszer finomabbnak bizonyult, mint a ragadós viasz. Nem volt bonyolult feladat, az összehajtott papír pillanatokon belül lángra kapott. Letette a tálcára, ott a tűz zavartalanul lakmározhatott, nem voltak határok. Lily ábrándozó kíváncsisággal figyelte, miként a hamufoszlányok a magasba szálltak, s bár a plafon megállította őket, hogy a végtelen magasságokba törjenek, szabadon, a rituálé ettől még sikeresnek bizonyult. Ha a szóbeszéd igaz, Arilyn minden bizonnyal megkapta a szívből jövő szavakat

      Hátradőlt a székén. Elégedett volt magával, az elvégzett munkával, de valami mégis hiányzott. Csendben gondolkodott, nem szólt, ugyan kihez? Felkelt, a szűk szoba másik végében lévő ágyhoz sétált, mely még jelenleg is foglalt volt. Egy apró lény hadakozott a paplannal, fojtogatva, csavargatva azt, sőt, még egy-két nyálas harapásnyom is fellelhető volt a szöveten. Kócos, barna haj; törékeny, de energiával aztán bőven megáldott test... Furcsa volt aludni látni ezt a szerzetet, még mindig nem szokta meg, nem hitte, hogy egyáltalán lehetséges.

      Hagyhatná is így feküdni, annál kevesebb gondja lesz a nap folyamán, de úgy is alig maradt már idejük, öltözni kell.

      - Ébresztő! - szólította durva hangon, mire a kislány hangos horkolásba kezdett. Lehetetlen, gondolta Lily, eszméletlenül is épp olyan idegesítő, mint ébren. - Mozgás!

      Semmi reakció. Lily ökle összeszorult, egy ötlet folyamán már felkészült rá, hogy a lepedővel együtt rántsa le a lányt, viszont ujjai ijedten visszaugrottak. Arckifejezése ellágyult, egy sóhajtást követően leült mellé az ágyra, kezét gyengéden csipkerózsika vállára helyezve.

      - Szandra - szólította meg ismét. A kislány mocorogni kezdett, ásított, majd szemhéjai fáradt lassúsággal felnyíltak, szabadjára eresztve a tengerkék, ártatlanságtól csillogó szempárt.

      - Lily?

      - Hamarosan ott vagyunk a tábornál, készülődni kéne.

      - Csak még öt percet... - nyöszörögte, s fejét visszadugta a párna alá. - Éppen egy süteményes tálat kergetek! - mondta a dunyha alól, felidézve az álmot, melybe most próbált visszakúszni.

      Lily elmosolyodott, a fejét rázta, ilyen butaságot is régen hallott.

      - Rendben, öt perc, de aztán tényleg kirántalak onnan. Ajánlom, oszt be az idődet.