Cat-alizátor

      2045. Három évtized telt el a "felfedezés" óta. Három hosszú évtized, mely esélyt adott nekünk a felfogásra. Az elfogadásra. Az adaptációra. A kihasználásra. Három évtized. Csak egy hír volt, egy főcímlap, mely felbolygatta a világot. "Kilenc élet! A felidae rejtett csodája!" A tudomány aznap fellelte a kulcsot Isten kapujához, kutatók egy csoportja tört be a szent birodalomba, hogy átvegyék azt, melyet önző módon kierőszakoltak. Emlékszem, egyik osztálytársam mondta még anno: "Az istenségek okkal hagyták el a földet az ókori időkben. Féltek. Féltek attól, melyet saját kezükkel teremtettek." Most így visszagondolva, lehet, hogy igaza van.

      Apám gyakran mesélt a "fekete időszakról." A tudás a legveszélyesebb hatalom, s tudni valamit, melyet képtelen vagy értelmezni... talán az a legpusztítóbb. Állandóan a "felfedezés" korszakáról regélt, az azt övező káoszról, melyről én szerencsére lemaradtam. Vagy jobban mondva, mely megfogantatott. Macskasarj, így becéznek minket, de egy idő után rájöttünk, hogy mekkora kiváltságban is van részesedésünk. Bennünk van a potenciál! Mi vagyunk az első lépés a tökéletesség felé, a jövő hírnökei!

      Az emberek többsége szinte azonnal beoltatta magát a macskákból nyert észveszejtő esszenciával, de ők képtelenek voltak kordában tartani a benne rejlő erőt. Hiányosak voltak, egyszerű eszközök, hogy nekünk, a következő generációnak utat mutassanak. A fertőzöttek porontyainak, kik génjeiben már ott lapul a jogar. Nekünk, a Katalizálóknak!

----------------------------------------------

      "A Vadmacska újból lecsapott az áldozatára! Budapest legyőzhetetlen fenevada továbbra is töretlen sikerrel tornázza feljebb magát a raglétra fokain!"

      - A hírek elég gyorsan terjednek, nem gondolod?

      Játékos hangomat a lány azonnal felismeri, rövidre vágott, szőkésbarna hajtincsei szinte kikeltek magukból, ahogy felém fordította a fejét.

      - Hiúz? - Hangja épp olyan angyalian cseng, mint amikor utoljára hallottam. Barna szemeiben azonnal megcsillant a felismerés, tudtam, hogy az én arcomat soha nem felejtené! - Az ég szerelmére, Hiúz, ezer éve nem láttalak!

       Egymásra mosolygunk, majd a köztünk lévő távolságot gyorsan bezárva folytattuk az üdvözlést.

      - Ne túlozzunk, inkább csak nyolc - felelem a tőlem telhető legmegkapóbb mosollyal. Fontos az első - oké, második - benyomás.

      Az általános végső napján láttuk egymást utoljára, útjainkat sajnos az élet szétválasztotta, viszont ez nem jelentette azt, hogy én is feladtam. A sors keze által - és a kíváncsi média tetemes segítségével -, végül mégis ráleltem a nyomára. Sokat nőtt azóta. Ekkor aztán még szorosabban megölelt, a mellkasomat két ponton érő nyomás alapján pedig engedjétek meg, hogy megszilárdítsam iménti véleményemet: Sokat nőtt azóta!!

      - Nyolcadik osztály, jó is volt az! - Felkacagott, ő is felidézte az emlékeket, ám ekkor teste összerezzent, mintha csak most jött volna rá valamire. - Ugye még mindig Hiúznak hívod magad? Még a végén felsértek itt pár régi sebet!

      Felemeltem a kezeimet, nyugtató, ámbár zavarba jött mosollyal jelzem, hogy minden rendben.

      - Persze, az ilyen nem kopik le csak úgy, ne aggódj miatta. De látom te is felvettél egy elég jó kis álnevet, nem igaz, Kitti? Vagy netán szólítsalak Vadmacskának?

      - Úgy szólítasz, ahogy neked jólesik - Kacsint egyet, s visszafordul az öltözőszekrényéhez, hogy elrendezzen pár felesleges holmit.

      Ne kérdezzétek, fogalmam sincs róla, hogy mit gondoltam a női öltözőbe való besántikáláskor, de úgy tűnik, őt ez nem zavarja. Más meg amúgy sincs itt, legalábbis egyelőre csak a miénk a szoba.

      - Mit keresel te itt? - kérdezi, mélyen a fémdobozban kutatgatva.

      - Ugyanazt, amit te. - A válaszom egyszerű és rövid, mégis, ő egy igen furcsa nézéssel fogadja, mintha egy teljesen más nyelvet beszélnék. - Én is Katalizáló vagyok, egyértelmű, hogy részt veszek a bajnokságon!

      Csend lett, melyet visszafogott kuncogás szakított meg.

      - Nem, te bolond, azt vágom! - A kuncogásból nevetés, a nevetésből röhögés lett. - Mi más! De ITT mit keresel? Ez a női öltöző.

      Na bumm! Köszi agyam, tényleg, mesés ötlet!

      - Mit is mondhatnék? - Ki kell húznom magam valahogy, kell egy jó duma. - Egy macskasarj nem ismer határokat! - Várj, most komolyan!?

      Vállam ekkor megjajdul, a póló alatt egy Kitti-ököl alakú vörös folttal gazdagodva.

      - Remélem ez a bizonyos macskasarj, akiről beszélsz, jobban bánik a pengével, mint a csajozós szövegekkel. - Újabb kacsintás. Vállára kapja a törülközőt, s a zuhanyzó felé veszi az irányt. - Elbúcsúzok Hiúz, még van vagy három meccsem a mai délután.

      - Nehéz lehet népszerűnek lenni.

      - Francokat, minden pillanatát imádom! Huszonhárom évesen a világ tetején, magasan az emberek felett... Kérhetnénk mi ennél többet?

      Mosolyát mosollyal fogadom, kíváncsi tekintetemmel fürkészve a lépteit, miként teste elbújik a csempézett fal mögött.

      - Merő igaz - dörmögöm, de az eszem már teljesen máshol jár. Egy sokkal érdekesebb helyen, úgy öt-hat méterre tőlem. Szívesen részletezném, de hát... van, ami csak nekem jár ki.

      - És Hiúz? - Kitti hangja keményen visszaránt a valóságba. Ábrándozásom alatt kihajolt a fal mögül, felsőtestét ekkor már csak a törülköző takarta. Bármit is szeretne mondani, az nagyon félúton jutott csak az eszébe. - Még a legbátrabb macskasarjnál is kell lennie határoknak.

      Elsőre nem igazán értettem, hogy mire mondja, de mihelyst jobban körülnézek, megpillantom, hogy karjával a fürdő küszöbe felett hadonászik, így tárva a szemem elé azokat a bizonyos "határokat."

--------------------------------------------------------