Nagyokat ásítozok, későre jár már az idő. Felettébb idegesítő úgy sétálni az utcán, hogy minden harmadik percben tágra nyílik a szád, nem is tudom, miért maradtam fent ilyen sokáig... Ja hát persze, tanulóéjszaka... Bár tudom, hogy túl gyakran kérdőjelezem meg a tetteimet, azért ilyen pillanatokban mégis elgondolkodok, hogy vajon miféle briliáns ötletem volt, amikor jelentkeztem erre a kínzóestre. Ha hosszú órákat akarnék egy padban ülni, akkor ennyi erővel a suliban is maradhattam volna, ezen perverz vágyamat ott is kiélhetném, nem?

      Mindenesetre, kellenek a plusz órák, ha feljebb szeretnék lépni egy pár szintet. Harci taktikák, elemzések, a katalizáció alapos ismerete, mindet profi szinten kell tudni a sikerhez, bár szerintem egyedül Mau veszi komolyan ezt az egészet. Állandóan körmöl, mindent leír, mindent lejegyzetel, már-már engem idegesít vele, pedig három sorral mögötte ülök. Őrült egy csaj, annyi szent!

      Otthon, édes otthon! Na végre, magam mögött hagyhatom a kinti fagyot, a hóesést, jöhet egy kis tea, pár óra alvás és... rohanás vissza az intézménybe... Az ég szerelmére, hogy én mennyire rühellem ezt a tanulóestet!!! Mindegy, kabátom felakasztva, bakancs félrerúgva, indulás nyílegyenesen a konyhába. Sóhajtok, rég nem voltam már itt. Általában a helyi szállást használom, mint mindenki más, de azért néhanapján kell, hogy saját ágyban aludjak. Meg különben is, hány óra van? Hajnali kettő? Ocelotot sem lenne jó ötlet felzavarni azzal, hogy berontok a szobába. A kis mázlis dög, hogy nem jár ezekre a korrepetálásokra...

      Ez az élet, az igazi legénylakás! Csak én, a fáradt macskasarj meg a porcicák. Búg a mikró, ezalatt pedig átveszem az eddig tanultakat. Katalizáció. Mit tudnék elmondani róla? Igazából miért is kell ezt tudni? Nekünk csak használnunk kell, nem előállítani. Eldobom a felesleges gondolatokat, eleget égettem velük az agyamat a mai- akarom mondani a tegnapi nap folyamán. Rohadt felzárkóztató órák...

      Végez a mikró, de a búgást tovább hallom. Mi a fene? Elindul, megy pár másodpercig, megáll. Elindul, megy pár másodpercig, megáll... Ja hogy a telefonom az!? Már elnézést, hogy nem jutott eszembe azonnal, hiszen köztudott, hogy népszerű telefonos tanácsadó vagyok HAJNALI KETTŐKOR! Egek... Ki a fene... Morogva kibotorkálok a konyhából, előhalászom a kabát zsebéből a készüléket, s reflexből felveszem, meg se nézve a számot.

      - Bob pizza palotája, miben segíthetek?

      Klasszikus trükk, nem kell hozzá más, csak egy elváltoztatott, mély hang, hogy máris azt higgyék, rossz számot tárcsáztak. Mindig beválik!

      - Hiúz, nem is tudtam, hogy van munkád!

      - Kopj le Mau! - Hát persze, hogy ő az... Miért is lenne más? Majd aztán emlékeztessem magamat holnap, hogy bocsánatot kérjek tőle ezért a beszólásért. - Miért hívsz?

      - Őszintén? Nem az én ötletem volt, én is épp lefekvéshez készülődtem.

      Kérdően felhümmögök, csak aztán folytatja.

      - Az előbb keresett meg az igazgató, hogy adjak át egy üzenetet, mert nem talál téged.

      Meglepődök a kijelentésen, ezt felettébb furcsa egybeesésnek vélem.

      - Az igazgató? Pont ma este?

      - Igen! - harsogja irritáltan. - Mégis hol vagy?

      Fenébe, még nem tud a saját kecóról... Jó pár pillanatig nem szólalok meg, keresem a megfelelő szavakat, hogy valahogy lerázzam a horogról.

      - Csak add át azt az üzenetet! - próbálom terelni a témát. Igen, tudom, nem igazán így kell bánni a hölgyekkel, de fáradt is vagyok, kimerült, nincs energiám ehhez. Jelen pillanatban egyszerűbb a jövőbeli kiengesztelésen gondolkodni, sőt, már van is egy tervem!

      - Jól van - sóhajtja. - Szóval, Liger lemondta a holnap reggeli párbajt Vadmacskával, és az igazgatónak rád esett a választása, hogy helyettesítsd.

      Hogy mivan!?

      - Rám!? Miért rám?

      Rengeteg kérdés kavarog a fejemben egyszerre, fogalmam sincs, hogy miért pont ezzel a kettővel kellet kezdenem. Miért mondta le Liger? Még nem hallottam olyanról, hogy valaki is visszalépjen egy meccs elől, főleg nem az A osztag egyik tagja.

      - Igazából te vagy a negyedik a sorban. Puma, Leó és Ocelot is visszautasította a lehetőséget.

      Második: Egy küzdelem Kittivel? Harmadik: Személyesen az igazgató által felkérve? Ez felettébb... érdekes lehetőség. Persze megtisztel az ajánlat - már ha igaz, bár Mau nem szórakozna ilyennel -, de nem tudom elsöpörni a kételyes gondolatokat.

      - Miért a C osztagból kérnek kihívókat? - Ééés hát ez lenne a negyedik!

      Egy pillanatnyi csend, Mau bizonyára épp a vállát vonja.

      - Fogalmam sincs, erről nem tájékoztattak. Mondd, igen vagy nem? Most kéne eldönteni, addig nem tudok elfeküdni, amíg nem értesítem az igazgatót a válaszodról.

      Hezitálok egy kicsit, de végül is minek, a válasz már az első szó után megfogalmazódott bennem. Nem hagyom ki az esélyt, hogy Kittivel végre szemtől szembe kerüljek! Ha szerencsém van, akkor legalább megtudhatom tőle, hogy miért tartja tőlünk a távolságot. Sőt, egy rendes párbajban talán van is esélyem ellene! Ok, hülye gondolat, de miért is ne?

      - Naná, hogy benne vagyok! - kiáltom egy nagy mosollyal az arcomon.

      - Rendben van, akkor szólok nekik, hogy "Igen, Hiúz valóban megőrült". - mondja egy halk, alig észrevehető kuncogással.

      - Fogalmazd meg, ahogy csak szeretnéd, úgy is tudom, hogy minden másodpercet végig fogsz követni - nevetem én is, talán egy kicsit túlságosan is flörtölősen.

      - Úgy érted mind a hármat, amit majd a pályán töltesz?

      Áucs...

      Belekortyolok a teámba, eleget állt már ott egymagában. Ismét gondolkodni kezdek, a forró ital egy kicsit kitisztítja az elmémet. Elmélyedek a gőzben, mely kellemesen simogatja az arcomat. Nem hinném, hogy a többiek annyira elfoglaltak lennének, hogy sorban mondják le ezt az egyszer megadandó lehetőséget. Ha sikerül legyőznöm Kittit, akkor nyílt utam van a felsőbb osztagokba, hihetetlen, hogy erre a többiek nem gondoltak. Sebaj, az ő káruk, szimplán átnyújtották nekem a szabad utat. Puma, Leó, Ocelot... Heh, maradhattok a porban, öcskösök, holnaptól én már a nagyfiúkkal vacsorázok!

      És ekkor bevillan az elképzelhetetlen.

      - Egy pillanat...! - kiáltom, mihelyst fény gyúl a fejemben. - Mi az, hogy még Ocit is előbb kérték fel, mint engem!?

      Semmi harci képessége nincs, az ég szerelmére, még egy lajhár is nagyobb szenvedéllyel mozog, mint ő!

      Mau csak kacag, tényleg, bizonyára rendkívül röhejes a fájdalmam.

      - Szép álmokat, Hiúz - búcsúzik kedvesen. Van esze, menekül, mielőtt még mielőtt a szaván foghatnám. - Már alig várom az ütközetet.

      - Mau! - rikácsolok utána, de már nem érkezik válasz.

      Elképedek a kegyetlenségén, ám gyorsan mosolyra váltok, hiszen mégis csak szépen játszotta ki a lapjait. Kiiszom a bögre tartalmát, eszek, zuhanyozok, s álomra hajtom a fejem. Legalábbis arra a kis időre, ami még maradt. Ez a terv, aztán pedig egy jó műsorral kezdeni a reggelt. Ideje aludni, párnára hajtott fejem viszont nem akar békére lelni.

      Még hogy Ocit előbb hívják, mint engem... Leót még megértem, rá felnézek, Pumát meg mindig szívesen látom egy tőrrel a mellkasában, de hogy Ocelot... Azt a keserű macskabajuszát neki, majd én megmutatom, hogy miként kell küzdeni!