Eközben a kórházban a kis Norbika, aki Ildikó
tanárnő egyik kis tanítványa sajnos ismét
belázasodik oly annyira, hogy a nővérek ismét
vizes ruhával próbálják csillapítani a lázát. A
gyerekek, akiket Ildikó tanárnő tanít, az első
osztályban egymás közt megbeszélik, hogy
milyen is a tanítónőjük. - Tibi, milyennek találod
a tanító nénit? Kérdezte az egyik kislány, mire a
kisfiú a következő választ adta, ami így hangzik.
- Szerintem, nagyon aranyos az Ildikó néni, még
jobb, mint az óvó néni volt az óvodában. A kislány
miután a kisfiú ezt elmondta nem sokkal később
megjöttek a kis Tibike szülei, hogy haza vigyék
őt. Mikor oda értek megkérdezték tőle a következő
dolgot, ami így hangzik. - Milyen volt az első nap
az iskolában? - Nem volt rossz, ugyanis nagyon
aranyos tanító nénit kaptunk. - Igen? Kérdezte a
kis gyerek apja, mire a kisfiú a következő választ
adta, ami így hangzik. - Igen. Eközben Ildikó
tanárnő is lassan megérkezik 20 perc eltelte
után a Soproni Erzsébet kórházhoz, ahol miután
megállt a busz leszállt róla, ám előtte elköszönt a
sofőrtől e szavakkal. - Szervusz, Jánosom. - Szia,
Ildikó! A férfi miután a nő leszállt a buszról, intett
neki, ahogy elhaladt mellette. Miután ezt megtette
a tanítónő is visszaintett a férfinak mielőtt átment a
kórház oldalára. Nem sokkal később, hogy átment
az asszony a főbejárat felé vette az irányt, ahogy
haladt az asszony a kórház felé beköszönt a portára,
majd megmondta, hogy hova megy. - Jó napot
kívánok, a gyermekosztályra megyek ugyanis ma
behoztak egy kisfiút, és én vagyok a tanítónője,
szeretnék bemenni hozzá. - Értem, s köszönöm
szépen, hogy elmondta, hogy miért is jött, menjen
csak be egész nyugodtan. Mondta a férfi, miután
bement a kórház területére, ahol a II. -es épület
felé vette az irányt. Ahogy ment az asszony az
épülethez egyre közelebb úgy határozott, hogy
elsőnek a kis tanítványát, vagyis Norbit látogatja
meg elsőnek a gyermekosztályon, ami a II. emeleten
van. Miután ezt eldöntötte fölment a kisfiúhoz. Ahogy
haladt a lépcsőn sokat gondolt rá. Nem sokkal később,
hogy fölért a II. emeletre bement a gyermekosztályra,
ahol elment a nővéri pulthoz, hogy megtudja hol is
van a kis tanítványa. Ahogy haladt a folyosón utána
szólt az egyik nővér. - Bocsánat, de nincs látogatás,
tudok valamiben segíteni? Kérdezte a nővér, miután
Ildikó tanárnő megfordult az ápolónő felé, és a
következő választ adta a föltett kérdésre, ami így
hangzik. - Jó napot kívánok! - Krajtáchné vagyok
a Jereván lakótelepi iskolából, ma tudtam meg, hogy
az egyik kis tanítványomat beszállították az önök
osztályára. - Kassay Norbertnek hívják a kisfiút.
- Máris utána nézek, kérem, jöjjön velem a nővéri
pulthoz. Mondta a nővér, ami után a tanítónő is
elindult vele a pulthoz, ahol az ápolónő megnézte
a felvett gyerekek listáját. Miután átnézte azt a
következő dolgot mondta nem sokkal később,
amikor megtalálta a kisfiú nevét. - Itt van, látom
most már. - Tényleg itt van az osztályunkon, de
sajnos nincs túl jól, mert nagyon magas a láza,
nem rég voltam bent nála. Tette hozzá az ápolónő,
miután e szavakkal kérte meg őt Ildikó tanárnő
a következő dologra, ami így hangzik. - Kérem,
engedjen be hozzá, szeretném látni őt, ugyanis
nagyon szívemhez nőtt, és nagyon aranyos kis
tanítványom a Norbika. - Na, jól van, nem bánom,
menjen be hozzá, de kérem, hogy ne maradjon
húsz percnél tovább. - Rendben van, és köszönöm
szépen a kedvességét. Majd miután a tanítónő
ezt megköszönte, s elindult a nővéri pulttól
megkérdezte a következő dolgot, ami így hangzik.
- Bocsánat, még valamit, elfelejtettem megkérdezni,
hogy: - Melyik szobában találom meg a kis Norbikát?
A másik ápolónő, aki éppen a mellette levő szobában
volt a következő választ adta, ami így hangzik.
- Itt van a másik szobában, vagyis a 9-es számúban.
- Nagyon szépen köszönöm. Majd nem sokkal azután,
hogy a tanítónő ezt megköszönte elindult ahhoz a
szobához, ahol a kis tanítványa fekszik. Ildikó
tanárnő nem sokkal később, hogy megérkezett
a kisfiú szobájához bekopogott oda. - Kip - kopp,
kopp. A kis Kassay Norbi mikor meghallotta,
hogy kopogtat valaki megkérdezte, hogy: - Tessék.
- Ki az? - Én vagyok az a tanító néni. - Bemehetek
hozzád egy kicsit? Miután az asszony ezt megkérdezte
a kisfiú a következő választ adta, ami így hangzik.
- Igen, tessék csak bejönni tanár néni. A kis gyerek
miután belépett kedvenc tanítónője az ajtón, könnybe
lábadt szemekkel fogadta őt. - Hát nem felejtkezett
meg rólam? - Amint látod kis madárkám, bizony
nem feledkeztem meg, és ezek után sem fogok,
mert tudod nagyon a szívemhez nőttél. Adta
válaszul a tanítónő, ami után könnyes szemmel
ölelte szorosan magához a kisfiút. Miután ezt
megtette a következő mondta miközben a fejét
simogatta. - Aranyos kis madárkám, Istenem,
de szeretlek. A tanítónő azt követően, hogy ezt
elmondta megkérdezte a kisfiútól a következő
dolgot, ami így hangzik. - Hogy kerültél be a
kórházba Norbikám? Az asszony miután ezt
megkérdezte a kisfiú a következő választ adta,
ami így hangzik. - Tetszik tudni tanító néni az
úgy történt, hogy ma már nagyon fájt a hasam,
és valami doktor bácsi mondta, hogy be kell,
hogy hozzanak a kórházba. - Értem, aranyoskám,
akkor ezek szerint a szombati látogatásom óta
nem javultál semmit, sőt rosszabb lett, mint volt,
igazam van? Kérdezte a tanítónő, mire a kisfiú
a következő választ adta, ami így hangzik. - Igen
Ildikó néni, ez pontosan így van, s még most is
félek nagyon, hogy nem fogok meggyógyulni.
- Ne mondj, ilyet kérlek kis mókuskám, hisz
nem azért hoztak be a kórházba, hogy ne
gyógyítsanak meg, hanem pontosan azért,
hogy meggyógyítsanak. Mondta az asszony,
ami után ismét szorosan magához ölelte a
kisfiút. Bizony ekkor már szinte még a fák is
sírtak, amikor Ildikó tanárnő oda adó szeretettel
ölelte magához a számára idegen kisfiút. Az ölelés
közben az asszony megpuszilta a kisfiú fejét. A
kisfiú miután a tanítónő ezt megtette a következő
dolgot kérte az asszonytól, ami így hangzik.
- Nem akarok vissza menni az otthonba, kérem
a tanító nénit, hogy vigyen haza engem magához,
mert nagyon félek vissza menni. - Drága kis
gyöngyvirágom, bár csak ennyire egyszerű
lenne, hogy csak úgy elviszlek magamhoz, de
sajnos ez nem megy olyan gyorsan. Tette hozzá
a tanítónő, miután a kisfiú szomorúan kérdezte
meg az asszonytól a következő dolgot, ami így
hangzik. - Tanár néni, már nem is szeret engem,
hogy nem akar haza vinni engem? - Drága
kincsem, nem erről van szó, hanem arról, hogy
ez nem megy egyik napról a másikra csak úgy,
bár mennyire is szeretnénk. Tette hozzá a tanítónő
szomorúan, miután a kisfiú elkezdett énekelni
a számára egy kedves dalt, amelyet Dj. Jano
dolgozott fel, s amelyet egykoron Szécsi Pál
énekelt közösen Domján Edittel. A tanítónő
mikor ezt meghallotta könnyes szemmel
hallgatta végig az ének elejét, amely így szólt.

„Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.

És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Nevetek, ha mondják nevetek, ha kell mindenen

Nevetek, de közben könnyezem.

Dalolok a máról, dalolom, hogy nincs, fájdalom

Dalolom, de máshogy gondolom.”

Ildikó tanárnő miután a kisfiú ezt a szép
dalt énekelte könnybe lábadt szemekkel
csatlakozott hozzá ő is, s majd együtt
énekelték tovább szeretett közös dalukat.

„Szívemben hordom rejtve csendesen bánatom, bánatom.

Ó meddig büntet még az életem, nem tudom, nem tudom.

Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én,

Valahol még vár egy kis remény.

Dalolok a fényről, dalolom, hogy ez kell nekem,

Dalolom, s tán lassan elhiszem.

Nevetek, ha mondják nevetek, ha kell mindenen

Nevetek, de közben könnyezem.

Dalolok a máról, dalolom, hogy nincs, fájdalom

Dalolom, de máshogy gondolom.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.

És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.

És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.

És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.”

A kisfiú, és a tanítónő miután elénekelték a
számukra szívük kedves dalát szomorúan
ölelték át egymást, ami után a kisfiú ezt
mondta a tanítónőnek. - Tanár néni, legyen
ez a dal a mi közös dalunk, s ahányszor el
tetszik jönni hozzánk, az otthonba, elénekeljük,
hogy más is hallja. Ildikó tanárnő miután a
kisfiú ezt elmondta így reagált az elhangzottakra.
- Istenem, de drága vagy kis madárkám. Az
asszony, hogy ezt elmondta megfogta a kisfiú
kezét, és ígéretet tett számára a következő dologra,
ami így hangzik. - Bármi is történjék aranyoskám,
én melletted leszek, s ígérem, hogy ha nem is lehetek
veled a nap 24 órájában, az otthonban, sűrűbben foglak
meglátogatni, természetesen, ha te is szeretnéd. Ildikó
tanárnő miután ezt elmondta, s elengedte a kisfiú kezét
a következőt jegyezte meg, ami így hangzik. - De jó
meleg volt a kis kezed, ahogyan a kezemben fogtam.
A kis Norbika miután a tanítónő ezt elmondta
megkérdezte az asszonytól a következő dolgot,
ami így hangzik. - Nem lehet, hogy a tanító néninek
volt nagyon hideg a keze?- Nem tudom angyalom,
viszont az tény, hogy a kis tested is nagyon meleg
volt. Adta válaszul a kisfiú kérdésére Ildikó tanárnő,
miután megnézte a homlokát is. Az asszony miután
ezt megtette szomorúan állapította meg, hogy a kis
tanítványa lázas, majd a következő dolgot mondta
el a kisfiúnak, ami így hangzik. - Kis madárkám,
sajnos nem a kezem volt az előbb sem hideg nagyon,
hanem a láztól lehetett meleged, ezért nem ártana,
ha megmérnénk a kis lázacskádat. - Akarod, hogy
szóljak a nővérke néninek? Kérdezte a tanítónő,
mire a szomorú kis gyerek a következő választ
adta, ami így hangzik. - Igen Ildikó néni, és
köszönöm szépen, hogy itt tetszik lenni velem,
s fogja a kezemet. Mondta a kisfiú, mire az asszony
így reagált a szavaira. - Ugyan már kis bogaram, ez
csak természetes, hisz nagyon szeretlek, s ha egy
másik kislány, vagy kisfiú lenne itt a helyeden,
mellette is ugyanúgy itt lennék, ahogyan te
melletted, hisz nagyon a szívemhez nőttetek,
mióta a kis tanítványaimmá váltatok. A kis
Norbika nem sokkal később, hogy a tanítónő
ezt elmondta így reagált a szavaira. - Nagyon
szeretem a tanító nénit én is, és boldog vagyok,
hogy minden szombaton segíteni tetszik nekem
abban, hogy ne legyen baj a tanulás során. Ildikó
tanárnő miután a kisgyerek ezt elmondta ezt követően
megsimogatta tanítványa arcát, majd a következő
dolgot tette hozzá. - Amiben tudok, nagyon szívesen
segítek nektek, s ha valamiben tanácsra lenne szükségetek,
az ajtóm nyitva áll előttetek, gyertek csak egész nyugodtan,
amikor csak időtök engedi, s miután kikerültél a kórházból,
meg mondhatod a többieknek is, akik az otthonban vannak.
Majd miután a tanítónő ezt elmondta ismételten szorosan
magához ölelte a kis Norbikát.

Folyt. köv.

( 9. oldaltól - 15. oldalig. )