Néhány nap múlva rászántam magam, hogy meglátogassam az Amanda által említett sámánt. Őrültségnek tűnt ez is, de meg akartam próbálni. Nem akartam, hogy később megbánjam, hogy nem tettem meg. Vannak dolgok, amiket már bánok, ma másképp csinálnék. Mindent el akartam követni, ami lehetséges. Nem azt vártam természetesen, hogy bárki visszaadja a férjem, de tudni akartam, mi és miért történt. Josh eljött és elárulta, hogy babát várok, ez sem ok nélkül történt. Kíváncsi voltam a miértekre. Korán reggel elindultan San Diego felé, hiszen az út három óráig tartott. A látvány teljesen eltért a megszokottól, hiszen erre a táj sivatagos jellegű és forró. Mindenfelé kaktuszokat látni, a szél hordja a homokot.

Bevallom, mielőtt útra keltem, az Interneten kicsit utánanéztem ennek a törzsnek. A kamiák, ahogy leggyakrabban nevezik őket, a kaliforniai partvidék egyik legrégibb törzse. A történetük tizenkétezer évre visszavezethető. Békés, természeti nép. Ma már csak mindössze ötvenre tehető a számuk, de korábban sem voltak túl népesek. Az északi törzsük az iapai él itt a közelben San Diego mellett egy rezervátumban, míg a déli törzs a tipai, Mexikóban telepedett le.

Közben megérkeztem a rezervátumhoz, ami egy farm volt jelen esetben. Mivel ez a törzs mindig is földműveléssel foglalkozott, ez volt számukra a legegyszerűbb megoldás. Egy jellegzetes arcú indián lány jött elém. Hosszú szoknyát viselt pólóval, hollófekete haja befonva.

- Segíthetek? – kérdezte, miközben végigmért.

- Igen, Amanda küldött a sámánjukhoz. – elég hülyén éreztem magam, ahogy ezt kijelentettem, de rajta nem vettem észre, hogy furcsállná.

- Jöjjön utánam. Fekete Sas a lovaknál van.

Feltételeztem, hogy „fekete sas” a férfi, akit keresek. Az udvaron hatalmas totemoszlop, mely egy sast ábrázolt a tetején kiterjesztett szárnyakkal, az oszlopon fafaragások szaladtak végig, dolgozó embereket ábrázolva. A lány nem szólt hozzám többet, csak légiesen suhant végig a zöldségágyások között. Nemsokára feltűnt a lovak karámja és három pompás állat legelészte a zöld füvet. Egy ősz kobak jelent meg az istálló ajtajánál. Öreg volt a férfi, hosszú fehér haját lófarokba kötve viselte. Farmer és egy mintás ing volt rajta. Nem hasonlított a filmekből ismert félelmetes indiánokra.

- Isten hozta kedves! – üdvözölt, mintha számított volna jöttömre.

- Jó napot! – nyújtottam neki kezet.  – A nevem Grace Parker és Amanda küldött Önhöz.

- Az én nevem Fekete Sas és a kamiák sámánja vagyok, de ezt már biztosan tudja. Eredj leányom, - fordult a lány felé. – hozz egy csésze teát a hölgynek. Maga pedig kedvesem, mesélje el, mit tehetek Önért.

Leültünk egy fából készített padra, ahonnan kitűnő kilátás nyílt a farmra. Gyönyörűen gondozott terület volt. Látszott, hogy akik művelik, mindezt szeretettel teszik.

- Nos, Grace miben segíthetek? – kérdezte, mialatt bölcs szemeit rám szegezte.

- Négy hónapja meghalt a férjem, Josh egy balesetben. Majdnem meghaltam én is, de ő megmentett. Ezután egy ideig próbált velem kapcsolatba lépni. Éreztem az illatát, hallottam, ahogy hozzám beszélt, s egyszer meg is jelent. Ez már több mint két hete volt s azóta nem tudok kapcsolatba lépni vele. Elmentem Amandához, de neki sem sikerült. – fejeztem be a mondandómat lehajtott fejjel.

- Értem. – válaszolta, majd elgondolkozott. – Az élet örökös körforgás, Grace. A halál mindannyiunk számára természetes velejárója az életnek, de mégis nehéz, mikor elveszítjük valamelyik szerettünket. A gyásznak megvannak a fázisai minden népnél. Azt mondják ez általában egy év, de van, akinek több. Törzsem a mai napig betartja őseink tradícióit, s nálunk a gyász első évében a gyászoló levágatja a haját és feketére festi az arcát.

- Nekem csak a lelkem lett fekete és a szívem vált kőtömbbé. – sóhajtottam keserűen. – De kiderült, hogy babát várok és ezért fontos számomra, hogy mihamarabb képes legyek újra szeretni és kinyitni a szívem. Ezért szeretném tudni, hogy mi történt Josh-sal és miért mondta, amiket mondott.

- Miket mondott? – kérdezte és láttam, hogy minden apró részletre figyel.

- Azt mondta, ő nem szellem, hanem angyal és hogy nekem is meg kellett volna halnom, de nem engedhette a kisbaba miatt. Kétszer mentett meg bennünket, ám nem lett volna szabad, mert nem avatkozhat bele az élők életébe, ha jól értettem.

- Az én törzsem nem tesz különbséget szellem és angyal között, mint a te néped. A szellemek mind itt élnek körülöttünk, ez egy természetes létállapot a törzsem szerint a halál után. Minden élőlénynek, legyen az növény, állat vagy ember, van lelke. Ezért nem szabad öldökölni, ok nélkül gyilkolni. A kamiák csak élelem szerzés céljából vadásztak. Igyekeztek és máig igyekszenek békét és egyensúlyt tartani a két világ között. A mai modern világ elvárásai között nem könnyű persze ezt betartani, különösen a fiatal generáció számára nagy a kísértés, de mi próbáljuk jó irányba terelni őket. A sámán a törzs lelki vezetője és az ő feladata a két világ közötti kapcsolat közvetítése.

Közben megérkezett a tea. Belekortyoltam és valami fura ízt éreztem. Fekete Sas észrevehette ezt és hozzátette, mialatt ő is inni kezdte:

- Kamillatea. Nagyon jót tesz az egészségnek. Mindent, amit elfogyasztunk, mi magunk állítunk elő.

- Finom. – feleltem és a második korty már sokkal jobban ízlett.

- Segítek neked, hogy kapcsolatba lépj a férjeddel, de persze nincs rá biztosíték, hogy sikerül. Sokszor jobb, ha hagyjuk, hogy a dolgok a maguk útján következzenek be.

- És ha soha többé nem lép velem kapcsolatba? Ha soha nem tudom meg az okokat? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Akkor azt is el kell fogadnod, Grace. Sokszor mi magunk tartjuk itt a lelkeket, ami nekik már nem egy természetes állapot. Nem engedjük őket szabadon szállni, a saját önzőségünk miatt. Mert nekünk így könnyebb. Ami persze nem igaz, mert nekünk is jobb, ha elengedjük és éljük tovább az életünket, bármilyen nyomorúságos is. A szellemek világa fölöttünk áll, a földi lét csak átmeneti lépcsőfok. A halállal egy magasabb szintre lépünk. Ott van az összes elhunyt ősünk lelke, akik mind sokkal bölcsebbek nálunk. Ezért lehetséges a kapcsolat az emberek és a szellemek között, sokszor üzenetet akarnak eljuttatni nekünk. Átadják és megnyugodva elhagyhatnak bennünket. Nekik már nincs dolguk ezen a világon.

A szavai elgondolkodtattak, miközben ő felkészült a szertartásra. El kell engednem Josh-t, bármennyire is nehéz. Ő már nem ember. Ő már nem él. De képtelen vagyok rá. Szeretem őt. Szükségem van rá. Ő az én másik felem, évek óta mi ketten alkotunk egy egészet. Ha elengedem őt, akkor én már csak fél maradok. Önzőség? Talán…

Fekete Sas két másik férfi segítségével tüzet gyújtott a totemoszlop közelében. Felvette a fejére a filmekből ismert tollas fejdíszt, a hátára egy állatbőrből készített kabátot terített, s miközben egy ismeretlen dallamot kezdett dúdolni, szárított növényeket dobott a tűzre. Kétszer körbetáncolta a tüzet, mire az egyre nagyobb lánggal kezdett égni.

- Készen állsz? – kérdezte, mire én bólintottam. – A másik világgal összekötő csatorna kinyílt, szabadon kérdezhetsz tőlük.

- Josh, - suttogtam és bolondnak tartottam magam, amiért ezt teszem. – eljöttem újra és kérlek, ezúttal reagálj a szavaimra. Csak azt kérem, mondd el, mi folyik itt, hogy végre én is folytathassam az életem. Tudnom kell, mi zajlik odaát, miért történtek ezek a dolgok. Kérlek Josh!

Hirtelen a szél felerősödött és hordani kezdte a port. Fekete Sas egyre hangosabban mormolta a varázsigéket vagy bármik is voltak az ismeretlen szavak.

- Josh! – próbáltam újra, de nem történt semmi.

Hangokat kezdett felénk sodorni a szél, sok-sok halk, egymás szavába vágó hangfoszlányt. Nem értettem semmit. Nem az én nyelvemen beszéltek. De biztos voltam abban, hogy amiről eddig azt hittem, hókuszpókusz, az valóság. A másvilág tényleg létezik.

A hangok amilyen hirtelen jöttek, elhallgattak, a szél elcsendesedett és véget ért a varázslat. Fekete Sas leült a tűz mellé a földre és rám nézett.

- Sajnálom Grace. – kezdte és őszinte volt a hangja. – Nekem sem sikerült kapcsolatba lépnem vele. Viszont beszéltem az ősök szellemeivel és tudnak Josh-ról. Egy hatalmasabb erő akadályozza abban, hogy érintkezésbe lépjen veled és ezt az erőt földi hatalom nem tudja befolyásolni.

Csalódottság és elfásultság vett rajtam erőt a szavait hallgatva és reménytelennek éreztem a helyzetem.

- Vagyis nem tehetek semmit. – sóhajtottam.

- Nem tehetsz. Várnod kell, és ha sikerül neki, ő majd kapcsolatba lép veled. Talán először önmagaddal kell megbékélned. – azzal odalépett hozzám és megfogta a kezem. – Nem a te hibád, ami történt. Ne haragudj magadra tovább, amiért te nem haltál meg. A felsőbb hatalmaknak vagy, ahogy ti nevezitek Istennek, nagyobb tervei voltak veled, a számodra. Fogadd el ezt, és használd az életed. Élj, mert soha sem tudhatjuk, mikor ér véget ez az utazás. Szeresd a kisbabád, mert ő a férjed egy darabja. Josh benne él tovább.