8. fejezet

Másvilág

„ Amanda a médium várja mindazok jelentkezését, akik elhunyt hozzátartozóikkal szeretnének kapcsolatba lépni.”

A nap lemenő sugarai befestették az óceán morajló habjait. A lépcsőn ültem és figyeltem a természet eme csodáját. Hónapokig zártam ki a szépséget az életemből, s úgy éreztem, van mit bepótolni. Egy szerelmespár sétált el a ház előtt kézen fogva s bevallom, irigyeltem őket. Én is erre vágytam volna. A terhesség valahogy még érzelgősebbé tett.

- Josh, - suttogtam. – ha itt vagy és hallasz, kérlek, adj jelet!

Beleszippantottam a levegőbe arra várva, hogy majd az ő illatát érzem, ehelyett csak az óceán sós szaga csapta meg az orrom.

- Josh, kérlek. – könyörögtem. – Tudnom kell, hogy velem vagy! Egyedül nem bírom végigcsinálni.

De nem érkezett felelet. Azóta a nap óta, hogy megmentett másodszorra is, nem hallottam a hangját. S mióta dr. Harris- nél jártam, az illatát sem éreztem. A félelem kezdett hatalmába keríteni, hogy sohasem láthatom őt többé. Sohasem hallhatom a hangját… talán teljesítette a feladatát, tudatta velem, hogy várandós vagyok és már nincs oka, hogy velem legyen. Valahogy kapcsolatba kell lépnem vele.

- Josh – próbálkoztam harmadszor is, egyre kétségbeesettebben. – szükségem van rád.

Válasz azonban most sem érkezett. Szomorúan álltam fel és ballagtam be a házba. Suzy követett.

Másnap reggel az újságot böngésztem, mikor megakadt a szemem egy hirdetésen.

„ Amanda a médium várja mindazok jelentkezését, akik elhunyt hozzátartozóikkal szeretnének kapcsolatba lépni. Különleges képességeinek köszönhetően bárkivel képes kontaktust teremteni a másvilágról. A szellemek köztünk élnek! Nincs lehetetlen. Ha felkeltettük érdeklődését, hívja a következő telefonszámot…”

Grace, megőrültél! – figyelmeztettem magam. Már pusztán a gondolata is, hogy valami szellemidéző hibbanthoz elmenjek, abszurdnak tűnt. Ennyire nem veszíthettem el az eszem! Bár ha jól emlékszem, nem is olyan régen majdnem belefojtottam magam az óceánba s ettől pont egy szellem mentett meg. Ez akkor is ostobaság! Azzal továbblapoztam és a híreket kezdtem olvasni.

Délután bevásároltam, mivel a hűtő kiürült. Épp pakoltam a holmikat, mikor valami a pultról a lábamra esett. Lehajoltam, hogy felvegyem, s akkor ismét megláttam a hirdetést arról a médiumról. Ez egy jel lenne? Lehet, hogy Josh így próbál üzenni? Régen egyáltalán nem hittem az efféle dolgokban. Most meg…

- Hát jó, legyen! – néztem Suzy-ra, aki előttem ült és csóválta a farkát. – De erről senkinek egy szót se! – mondtam neki, miközben tárcsáztam az újságban megadott számot.

- Tessék, itt Amanda beszél. – szólt bele egy mély női hang.

- Olvastam a hirdetését az újságban. – kezdtem és fogalmam sem volt, hogy folytassam.

- Jaj, kedveském, ugye időpontot kér? – s innen már minden haladt a maga útján. Másnap délelőtt tízre beszéltük meg a találkozót.

A megadott címen egy magányos lakókocsi állt, mindenféle színűre festve. Talán rossz helyen járok? Már épp fordultam meg, hogy beülök a kocsiba és hazáig meg sem állok, mikor egy idősödő nő baktatott felém. Az arcán élénk smink, a fején valami hálószerű kendő. Sötét ruhát viselt. Alacsonyabb volt nálam, de jóval nehezebb.

- Maga, Grace, ugye aranyoskám? – kérdezte a telefonból ismert mély hangján.

- Igen. – mosolyogtam rá bátortalanul és már bántam, hogy eljöttem.

- Jöjjön kedves, fáradjon be. Én vagyok Amanda a médium.

Követtem a lakókocsijába, ahol mindenféle szélcsengők lógtak, meg tollak és éktelen rendetlenség uralkodott. Egy kör alakú asztalhoz vezetett, amiről már csak a varázsgömb hiányzott. Bizonytalanul leültem vele szemben, s vártam, mi következik.

- Száz dollár lesz aranyoskám. – mondta és már tartotta is a kezét. Jól megkéri az árát, nem mondom! – Előre kell fizetni. Sajnos voltak már, akiknek nem tetszett, amit a szellemük üzent és elmentek fizetés nélkül. Én ebből élek.

Odaadtam neki a pénzt, és hát bevallom sokalltam az összeget.

- Akkor ki az a személy, akivel kapcsolatba szeretnél lépni? – kérdezte

- A férjem. – suttogtam és egyre kevésbé hittem az egészben.

- Josh. – mondta ki a nevét. Ez a kijelentése sokkolt. Mégis csak tud valamit? Összezavarodtam.

- Honnan tudja? – kérdeztem vissza hitetlenkedve.

- Mondtam, hogy beszélek a szellemekkel. Tudod, kedveském, a meghalt testvéreink lelkei köztünk járnak. Vannak különleges képességekkel rendelkező emberek, akik képesek kapcsolatba lépni velük.

- Hogy működik ez a dolog?

- Megfogod a kezem és becsukjuk a szemünket mindketten és én hívom Josh-t, hogy jelenjen meg.

- Mindig sikerül?

- Többnyire igen, bár vannak nagyon makacs szellemek. Mikor halt meg a férjed?

- Lassan elmúlt négy hónapja.

- Balesetben, ugye? – ismét eltalálta, bár ez lehetett véletlen is.

- Igen. – nyugtáztam. – Azt hiszem, Ön nem fog bolondnak tartani, ha elárulom, hogy láttam őt. Lehetséges ez?

- Igen, kedves. Vannak bizonyos helyzetek, amikor a szellemek valamilyen üzenetet akarnak közvetítetni és megjelennek. Mikor volt ez?

- Eleinte csak a hangját hallottam, aztán éreztem az illatát, majd két hete megjelent. Közölte velem, hogy babát várok.

- És felteszem igazat mondott. Különben nem lennél itt.

- Igen. Mindez egy olyan csoda, amiben nem hittem. Épp a nászutunkra repültünk, mikor a gép lezuhant és rajtam kívül mindenki meghalt. Nem is gondoltam, hogy mindennek ellenére babát várhatok.

- Vannak kifürkészhetetlen dolgok. Az élet képes meglepetéseket okozni, hihetetlen csodákat tenni. Azóta azonban nem láttad, igaz?

Megráztam a fejem és ismét reménytelennek éreztem a helyzetet.

- Ne keseredj el, Grace. Segítek neked! – azzal megfogta a kezem. – De egy dolgot tudnod kell. Talán sikerül kapcsolatba lépnem Josh-sal most, de feltámasztani, visszaadni neked, nem tudom. Ha van számodra üzenete, azt továbbíthatom, de eddig terjednek a képességeim.

- Köszönöm, hogy őszinte, Amanda. Kezdjünk bele.

Megkért, hogy csukjam be a szemem, majd valamit mormolni kezdett.

- Josh, a feleséged van itt és kapcsolatba kíván lépni veled. – mondta.

Nem történt semmi.

- Josh Parker, hívlak! Jelenj meg! – folytatta már hangosabban és egyre erősebben szorította a kezem.

Aztán hirtelen susmogó hangokat hallottam körös-körül. A hátamon végigfutott a hideg, és ha mertem volna, felállok és elrohanok. A szemem nem mertem kinyitni, de elhittem, hogy Amanda képes beszélgetni a szellemekkel.

Aztán csend lett. Amanda elengedte a kezem.

- Sajnálom Grace.  – jelentette ki lemondóan. – Nem tudok vele kapcsolatot létesíteni. A többiek próbáltak segíteni, de így sem ment.

- Miért lehet ez? – kérdeztem csalódottan. – Nem akar velem beszélni többé?

- Nem hiszem. Inkább nem tud kapcsolatba lépni az élőkkel. Valami erő nem engedi. Mit mondott még neked?

- Azt, hogy megmentett a balesetnél, mikor nem lehetett volna. Ezzel felborította a dolgok rendjét, de ezt a részét nem teljesen értem. – sóhajtottam és ráébredtem, hogy ez sokkal bonyolultabb, mint amire először gondoltam. – Meg azt is mondta, hogy ő nem szellem, hanem angyal.

 - Angyal? Ez mindent megmagyaráz, Grace. Az angyalok feljebbvaló lények a szellemeknél, kicsit Istenhez hasonlóak. A szellemek halott emberek földön ragadt lelkei, míg az angyalok olyan lények, akik Isten országából jönnek vissza. Velük én nem tudok beszélni.

- Akkor ki tud?

- Talán egy pap. – felelte kissé tanácstalanul.

- A papokkal és Istennel örökre végeztem! – válaszoltam feldúltan.

- Lehetséges, hogy akkor emiatt nem érzékeled Josh jelenlétét. Talán Isten nem engedi.  – itt egy kicsit elgondolkozott. – Van egy öreg indián barátom, egy sámán, aki talán tud neked segíteni, de ez sem biztos. Nagyon bölcs ember, itt lakik, nem messze egy rezervátumban. Megadom a címét, keresd fel őt. Mondd, hogy én küldtelek.

Azzal lefirkantotta a címet egy lapra és a kezembe nyomta. Én felálltam és elindultam a kijárat felé, mikor utánam szólt.

- Tudod, kedveském, a vallás furcsa dolog. Nem akarlak megijeszteni, de lehetséges, hogy míg meg nem békélsz a történtekkel, nem leszel képes Josh-sal kapcsolatba lépni. El kell őt engedned, békét kell találnod. Mindkettőtöknek így lenne a legjobb. Ez nem azt jelenti, hogy elveszíted őt. Épp ellenkezőleg. Egy dolgot jegyezz meg jól: a szeretet erősebb a halálnál!