Mindössze két napot vette igénybe, míg átköltöztettük az összes maradék holmit az új és gyönyörű lakásba. Felemás érzések kavarogtak bennem, mikor becsuktam magam mögött a régi lakásunk ajtaját. Nosztalgia kerített hatalmába, sóvárgás egykori életem iránt. Azok a napok, amiket itt töltöttem, töltöttünk Josh-sal életem legboldogabb pillanatai voltak. De mivel ő már nincs itt, minden, ami rég örömet okozott, ma már fájdalmas tüske. A nosztalgia mellett meg is könnyebbültem, hogy nem látom többé az ismerős bútorokat, képeket. Nem érzem az ismerős illatot, nem lesz már annyi minden, ami rá emlékeztet. Nem mintha ehhez tárgyak kellenének… benne él ő minden mozdulatomban, minden lélegzetvételemben. A másik házban sem lesz könnyebb, ezt jól tudtam. Mindegy hol vagyok. Őt már nem kaphatom vissza soha.

Luke letette az utolsó dobozt is, még néhány szót váltottunk, majd elment. Végignéztem a tágas nappalin, a hatalmas üvegablakokon, amelyeken át az óceán csillámló vizét láthattam. Olyan nyugodt volt, olyan békés. A nap sugarai játszottak a víztükrön, mialatt a fodrozódó hullámok a partot mosták. A sirályok énekét a kikötő felől sodorta a szél, s elképzeltem, hogy minden reggel erre ébredni micsoda boldogság lehetne. Na persze, nem egyedül. A hatalmas és minden modern géppel felszerelt amerikai stílusú konyhába mentem, kipakoltam a papírzacskókból, amiket Luke erőszakkal megvetetett velem, majd a hálóba vonszoltam magam. Fáradtság tört rám, behúztam a függönyöket, hogy az arra kószáló emberek ne lássanak be az ugyancsak méretes ablakokon. Leheveredtem az ágyra, s ahogy a párnára tettem a fejem, elnyomott az álom.

Sötét volt és hideg, mindenhol víz vett körül. Kiáltásokat hallottam, de nem láttam senkit. Egy hatalmas hullám közeledett felém, majd ahogy elért, olyan erővel zúdult rám, hogy nem bírtam levegőt sem venni. Örvény keletkezett, amely lerántott a víz alá. Sodort és sodort mindig mélyebbre. A tüdőmbe beszivárgó víz szétfeszítette a mellkasom, a füleim eldugultak, a szememet marta a sós víz. Próbáltam felfele úszni, de esélyem sem volt a sodró árral szemben. Valami nem stimmelt. Most jönnie kellene Josh-nak, hogy megmentsen. Jönnie kellene, hogy kihúzzon a vízből. De nem jött. A víz kavargott és én csak süllyedtem mélyebbre és mélyebbre.

Hatalmas dörrenés hallatszott, ami az ablaküvegeket is megrázta. Riadtan nyitottam ki a szemem és egy villanás kápráztatott el, majd újabb reccsenés. Mintha háború tombolna odakint. Megdörzsöltem a szemem, s a mellettem álló órára néztem. Éjjel fél kettő volt. Elaludtam - döbbentem rá. A pólóm vizes volt, a hajam kócos, a szívem kalimpált. Álmodtam. Rémálmom volt, javítottam ki magam. Az agyam legeldugottabb zugában még mindig éreztem, ahogy a víz hatalmas tömege rám nehezedik, ahogy az örvény egyre lejjebb sodor. Felkeltem és elindultam a konyhába, hogy egy pohár vizet igyak. A villámok befestették az egész égboltot, egymást követték, nem volt köztük szünet. Néhány perc elteltével elkezdett szakadni az eső. Hallottam, ahogy a jókora szemek a háztetőn kopognak. Fogtam a poharat és leültem a teraszon. A hely fedett volt, körbe üveggel, amit ki lehetett nyitni, ha az idő engedte. Szótlanul ültem a sötétben, hallgattam a dörgést, mialatt a villámok megvilágították a környező tájat. Mikor is jártam itt először? Mikor is szerettem bele ebbe a helybe? Igen, már emlékszem is.

Gyönyörű verőfényes délután volt, mikor Josh és én elindultunk a parton. Leautóztunk egészen Santa Monicáig, ami mindkettőnk egyik kedvenc partja volt. Néha, ha időnk engedte eljöttünk ide, napoztunk, fürödtünk és élveztük a kellemes meleget. Már elmúlt 6 óra mikor meguntuk a semmittevést s elindultunk egy hosszú sétára a parton. A házak, nem messze a víztől lenyűgöző látványt nyújtottak. Voltak páran, akik itt éltek, de a legtöbben nyaralók voltak, akik a város nyüzsgése után ide jártak le pihenni. A szandálom a kezembe vettem és élveztem, ahogy a bársonyos tapintású homok a lábamat csiklandozza. Josh szorosan fogta a kezem és közben apróságokról beszélgettünk. Egy férfi szaladt el mellettünk, egy csodálatos ír szetterrel a nyomában. Körülöttünk a sirályok rikoltoztak, a háttérben újabb házakat építettek. Alkonyodott, mikor megálltunk s a nap halványuló sugarai rózsaszínre festették az eget s a felhőket. Az óceán hullámain is tükröződött ez a jellegzetes szín.

– Ne mozdulj! – torpant meg Josh, s el sem tudtam képzelni, mi üthetett belé.

Mint egy őrült, ledobta a hátizsákját tőlünk nem túl messzire, s egy ágat emelt fel, s valamit rajzolni kezdett a homokba. Kíváncsian bámultam. Néhány perc elteltével kirajzolódott az alak. Egy szív közepén álltam. Josh mindig is romantikus volt. Elmosolyodtam és a vonásait szemlélve ismét belém hasított, mennyire szeretem. Lassan hozzám lépett, vigyázva, hogy az alkotását ne tegye tönkre. Megfogta a kezem, s egyenesen a szemembe bámult.

– Tudod, te Grace mit jelentesz nekem? – kezdte és nem tudtam hova akar kilyukadni. – Te vagy számomra a levegő, amit belélegzek, olyan vagy, mint a nap, amely táplálja a növényeket. A mosolyod ennyi év után is megbabonáz, az érintésed még mindig égeti a bőröm, a hangod pedig, mint a selyem ölel körül. Te vagy a szívdobbanásom, te vagy nekem minden.

– Én is hasonlóan érzek irántad, Josh. Még soha ennyire senkit sem szerettem – súgtam vissza meghatva.

– Veled szeretnék élni, veled szeretnék családot – folytatta, s ahogy térdre ereszkedett a szívem hatalmasat dobbant. Sejtettem, tudtam mi következik.

Egy kis bársonyborítású dobozt húzott elő a zsebéből, s ahogy kinyitotta egy szív alakú kő villant elő belőle. Láttam, hogy remeg a keze. Annyira megható volt.

– Grace Smith, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? – kérdezte és a szeméből olyan erős szeretet sugárzott felém, hogy kibuggyant a könnyem.

– Én is szeretlek, Josh és örömmel leszek a feleséged – suttogtam, mialatt ő az ujjamra húzta a gyűrűt.

Egy hatalmas dörrenés visszarepített a jelenbe. A villámok fényében a gyűrű megcsillant, ami még annyi idő után is az ujjamon díszelgett. Soha nem vettem le. És már nem is fogom. Josh-hoz köt, mint annyi más tárgy. Óvatosan végigsimítottam a nyakláncomon, ránéztem a jobb kezem levő jegygyűrűre, amit az esküvőnkön húzott az ujjamra. Persze ennél sokkal több volt, ami hozzákötött.