A magánnyomozó másnapra kiderítette Bob Hamilton üzletének címét, így reggeli után Shane és Ray beugrottak hozzá. A város szélén elég nagy autókereskedése volt a férfinek, ahol leginkább használt autókat árult. Odaléptek egy eladóhoz, és a főnököt keresték. Kicsit várniuk kellett, mivel Bobnak tárgyalása volt, de hamarosan beinvitálta őket az irodájába. Magas férfi volt, jóképű is, amennyire ezt férfi szemmel meg lehet állapítani. Őszülő haját rövidre vágva viselte, kisportolt izmai kidudorodtak a testére feszülő póló alól. A zakója a szék hátára vetve. Jól mehetett neki az üzlet, állapította meg magában Ray, hisz a bútorzat modern volt, egyáltalán nem költségtakarékos.

- Miben segíthetek Önöknek? – kérdezte nyájasan.

- Egy Barbara Lewis nevű hölgy miatt keressük – kezdte Shane.

- Nocsak – mosolyodott el Bob és tökéletes fogai elővillantak. – Nem hallottam róla ezer éve.

- Most Alabamában él.

- Jaj, öregem, ugye nem összeszűrte vele a levet, mert akkor az Isten irgalmazzon magának! – nevetett fel.

- Nem én, hanem a bátyám – füllentette Shane. – Ezért is kerestük meg apámmal – bökött Ray felé, akit e szóra kellemes bizsergés járt át. Bárcsak Shane a fia volna! – Barbara anyja árulta el a címét. – egy újabb hazugság.

- Nézzék, én évek óta nem láttam azt a némbert, de jobb is! Csak a pénzem miatt volt velem. Aztán jött ez a gyerek história…

- Miféle gyerek história? – szakította félbe Shane. Már Maude is említett valami gyereket…

- Terhes lett, meg akarta tartani, de én mondtam neki, hogy vetesse el! Nem illett az életünkbe egy kölyök. Ő férjnél volt, én akkor kezdtem el építeni a karrierem. De Barbi csak erősködött, hogy megtartja! Én pedig kiadtam az útját.

Shane megpróbált néhány pillanatra logikusan gondolkodni. Mindez négy – öt éve történt. Barbarának most van egy ilyen korú kisfia, aki állítólag Johné.

- Mi történt a gyerekkel?

- Fogalmam sincs. Biztos elvetette, hiszen a férje alkoholista volt, a tőlem befolyó pénz elakadt… hacsak nem talált valami hülyét, akinek a nyakába varrhatta. – pedig pontosan ez történhetett – tette hozzá Shane gondolatban.

- Milyen embernek ismerte meg ezt a nőt? – vette át a szót Ray.

- Olyannak, aki bármire képes, hogy elérje a célját. Nem retten meg semmitől és senkitől. Nehéz élete volt, az anyja egy iszákos, vigyázzanak vele! Örülök, hogy megszabadultam tőle!

- Köszönjük a segítséget! – fogott vele kezet Shane.

- Sokat nem tudtam. De mondja meg a bátyjának, hogy kerülje el messzire Barbarát, mert csak bajt hoz a fejére.

Azzal elköszöntek és a következő címre igyekeztek, amit a magánnyomozótól kaptak.

***

Mrs Connelly belépett a rendőrőrsre és megpillantotta Ross őrmestert, amint épp a reggeli fánkját tuszkolta magába.

- Hello őrmester – köszöntötte a férfit, aki először válaszolni sem tudott, annyira tele volt a szája. Az idős nő élvezte a helyzetet, hiszen imádta kínos szituációba hozni az embereket.

- Mrs Connelly – nyelte le az utolsó falatot is, majd folytatta. – Miben segíthetek Önnek?

- A McDonald kislány balesete miatt jöttem – kezdte a nő.

Ross nagyot sóhajtott, ismerte az öregasszony hóbortjait, mindenben benne volt a keze, és nagyon szeretett pletykálni.

- Sajnos, még nem tudunk semmit – válaszolta az őrmester, és azt remélte, ezzel leszerelte a nőt. Ám tévedett.

- Én láttam az autót, amivel elütötték – jelentette ki, amitől Ross őrmester álla leesett. Nem erre számított.

- És milyen kocsi volt?

- Rózsaszín – felelte Mrs Connelly.

- Rózsaszín? – kérdezett vissza a rendőr. Hát, ez nagy segítség… - Pontosabban?

- Tudja volt az a film, a Rózsaszín Cadillac, Clint Easwood játszott benne, jaj de szerelmes voltam belé! Na, olyan! Bár elég rozoga…