A város felett sötét felhők gyülekeztek, és a levegő rövid idő alatt dermesztőre hűlt. Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna, és hangos robajjal verte a régi vendégház ablakait. Az üveg mögött, a sötét szobának, csupán halovány gyertyafény adott világosságot. Dohányfüst és dohszag keveredett a levegőben, és a fény mellett előregörnyedve ült egy férfi. Vékony kabátját összehúzta magán, és megint a falon függő órára pillantott, aminek a mutatója hét óra ötvenhárom perckor megállt. Halkan felszisszent, és a zsebébe nyúlt, hogy kihalássza a zsebóráját, majd az ajtóra szegezte a tekintetét. A közelben motor zúgott fel, és hallani lehetett, ahogyan a kerekek felcsapják a vizet, de pillanatokkal később már ismét csak az eső álmosító kopogása hallatszott. A helyiségben homályos körvonalak sejtették a rendezett asztalokat, a rajtuk tornyosuló székekkel, a keretezett festményeket a falakon, és a szoba sarkában álló, régi zenegépet. Vastag porréteg borított mindent. A helyiségből két ajtó nyílt, és az egyik mögött a vendégház idős tulaja tartózkodott, aki még a vihar előtt elvonult. A férfi említette neki, hogy az este vendéget vár, aki várhatóan maradni fog az éjszakára. Az öreg nem kérdezett semmit. Hamar lerendezték az ügyet, ő pedig magára zárta az ajtót, és nem is mutatkozott többé az éjszaka folyamán.

Hirtelen a közelben villám csapott le olyan hangosan, hogy a férfi ijedtében felugrott a székből. Termetes felsőtestével kis híján felborította az asztalt, miközben dermedten meredt az ajtóra. Az ablakokon lámpafény szűrődött be, megvilágítva az egész helyiséget, és a következő pillanatban egy sötét furgon fordult a ház elé. A férfi még mindig mozdulatlanul állt, amikor az idegen leállította a motort, és végre eloltotta a lámpákat. Egész testében megborzongott, de ezúttal nem a villámlástól, vagy a hűvös szobától. Ajtócsapódás hallatszott, amit közeledő léptek követtek, majd pillanatokkal később, hangosan zörgettek az ajtón. A férfi minden egyes zörejre összerezzent, és alig hallhatóan motyogta maga elé a szavakat.

- Nyitva van! - Megköszörülte a torkát, és megismételte egy kissé hangosabban, mire a kilincs lassan elfordult, és az ajtó nyikorogva kitárult. Magas, viharkabátos férfi lépett be, kalapját mélyen a homlokába húzta, és gumicsizmája vizes foltokat hagyott a padlószőnyegen. Egy mozdulattal becsapta maga mögött az ajtót, majd elfordította a kulcsot a zárban.

- Csak nem félsz a vihartól? - kérdezte a férfi, miközben végignézett a másikon, és arcára széles vigyor húzódott. Közben elbicegett az asztalhoz, és lehuppant a férfival szemben. - Ülj már le, mielőtt összeesel! - mondta megvetően, miközben kabátzsebéből előhúzott egy cigarettát és rágyújtott. A másik reszkető tagokkal végre leült, és próbálta összeszedni magát.

- Nem szeretem a vihart – vágta rá vállat vonva, és maga is rágyújtott.

- Az egész városban elment az áram – folytatta Walz, mintha meg sem hallotta volna. – Jó, hogy nem hagytam ott a fogam az úton idefele jövet – tette hozzá, miközben tekintetét végigfuttatta a sötét szobában. Ekkor, valami tompa hanggal koppant a padlón, majd halk, csoszogó léptek hallatszottak, és egyszerre pillantottak a helyiségből nyíló szoba ajtaja felé.

- Úgy hallom társaságunk van. – Mindketten füleltek, de a zaj hirtelen abbamaradt, az ágyrugók nyikorogtak, ahogy az öreg visszafeküdt az ágyba és nemsokkal később már csak a halk szuszogása hallatszott.

- Szerintem holdkóros az öreg. Biztosan csak alva jár – felelte szórakozottan Virkóczy. A másik összeszűkült szemekkel nézett rá egy ideig, majd vállat vont és folytatta.

- Sokkal egyszerűbben ment, mint azt gondoltam. A háborodott öregasszony eltette láb alól a férjét, erre a nyakamat tenném. Így szép kis vagyonhoz jutott. De arról a fiúról sem tudni semmit, aki előtte kisegítőként dolgozott a ház körül. Lehet, hogy elásta a kertben, vagy belehajította a kútba – itt szünetet tartott, és elnyomta a cigarettát, hogy egy másikra gyújtson. Még a gyenge fényben is tisztán kivehető volt, az arcára kiülő kegyetlen mosoly. A füst szürke köpenybe burkolta a két alakot, miközben kint az eső halkan szitált, és a szél is elcsendesedett.

- A volt katona pedig közel jár az idegösszeomláshoz, hacsak előtte halálra nem issza magát. De az biztos, hogy nem húzza már sokáig. Fogadni mernék, hogy először golyót röpít az asszony fejébe, és végül a sajátjába is – mondta, miközben az ujját a halántékához szorította, és úgy tett, mintha pisztolyt sütne el. - Bumm!

Virkóczy összerezzent, de továbbra sem vette le a szemét a férfiról, aki reszelős hangon folytatta.

- Minden részletet egyeztettem velük, és holnap elvégezzük a munka élvezetesebb részét.

Egyszerre újabb villám követte az előzőt, ezúttal jóval közelebbről, és az erős fény megvilágította a két férfi arcát.

- Kíváncsian várom, hogy ezúttal milyen információkkal tudsz szolgálni, Virkóczy. - A férfi keresztbe tette a lábát, hátradőlt a széken, és kifújta a cigarettafüstöt. Virkóczynak erre felcsillant a szeme, kihúzta magát, és izgatottan számolt be az elmúlt napok eseményeiről.

- Azt hiszem tudom, hol csíphetnénk el őket feltűnés nélkül – mondta végül, miközben közelebb hajolt, és szinte már suttogva folytatta. - Ma láttam őket kijönni az erdőből. Azzal váltak el, hogy holnap ugyanabban az időben, ott találkoznak.

- Igazán? Szóval közben össze is barátkoztak. Ezzel megkönnyítették a dolgunkat – válaszolta elgondolkodva a férfi. - Legyen így. Bevárjuk őket az erdő elején. Beszereztem néhány dolgot, a többit pedig majd holnap megbeszéljük – ezzel a földre hajította a cigarettacsikket, és rátaposott.

- A kulcs? - Virkóczy felkapta a fejét, és kapkodva előhúzott a zsebéből a rozsdás fémkarikát, rajta a különféle méretű kulcsokkal, majd a férfi felé nyújtotta. Walz elvette, majd felállt, megkerülte az asztalt és elbicegett ahhoz az ajtóig, ahonnan zaj szűrődött ki. Az öreg hangosan horkolt, és Virkóczy némán figyelte, ahogy a férfi próbaképpen lenyomja a kilincset, de az ajtó nem engedett. Az öreg benne hagyta a kulcsot a zárban. Most már Virkóczy is felegyenesedett, és zavarodottan pislogott a másikra, aki még hosszú percekig, némán állt az ajtóban. Végül megfordult, és elsétált a másik mellett, majd feltépte a bejárati ajtót, és kilépett a hideg éjszakába. Virkóczy a szeme sarkából látta a férfi arcát. Látta a szemeiben lobbanó különös lángot, és az arcára fagyott dermesztő mosolyt. Ebben a pillanatban a gyertyafény pislákolva kialudt, és a sötétség elnyelte a férfi alakját, aki remegő tagokkal követte a másikat.

p { text-indent: 0.3cm; margin-bottom: 0.25cm; direction: ltr; color: rgb(0, 0, 10); line-height: 120%; text-align: justify; }p.western { font-family: "Liberation Serif", "Times New Roman", serif; font-size: 12pt; }p.cjk { font-family: "Source Han Sans CN Regular", "Times New Roman"; font-size: 12pt; }p.ctl { font-family: "Lohit Devanagari"; font-size: 12pt; }

p { text-indent: 0.3cm; margin-bottom: 0.25cm; direction: ltr; color: rgb(0, 0, 10); line-height: 120%; text-align: justify; }p.western { font-family: "Liberation Serif", "Times New Roman", serif; font-size: 12pt; }p.cjk { font-family: "Source Han Sans CN Regular", "Times New Roman"; font-size: 12pt; }p.ctl { font-family: "Lohit Devanagari"; font-size: 12pt; }